Sok anyuka küzd azzal, hogy a baba csak cicin hajlandó elaludni, mert ezt szokta meg kezdettől fogva, vagy egyszerűen egy idő után másként már nem akart és ez tűnt a legjobb megoldásnak.
Erről fontos tudni, hogy a baba nem azért akar szopizni, mert rászokott a cicire és nincs olyan sem, hogy csak a cici miatt kel fel. A babát mindig valami már probléma (fogzás, szorongás stb.) kelti fel és azért akar cicizni, mert ezt szokta meg, mint a megnyugtatás módja. Ha ringatásra szoktattad volna, akkor azt szokta volna meg…
Ezen az oldalon már nem tudsz kérdezni. Ha kérdésed van, felteheted az online Fogadóórámon vagy testre szabott tanácsokkal a tanácsadásomon tudok segíteni neked.

Kérdés:
Szia!Hozzád fordulok én is segítségért. Kislányom 8 hónapos. Kb 4 hónapos koráig csak egyszer ébredt éjszaka, de cici után aludt is tovább. Azóta ez már nincs így. Már kb 3 óránként felébred, még mindig szopizik, és csk cicivel alszik vissza.Este is amikor szopizik, cicin alszik el, de már fél óra múlva felébred.Nagyon sokat forgólódik, nyöszörög, ezért már velem alszik a nagyágyban két hete.Először arra gondoltunk, hogy a foga miatt. de már kibújt alul.Akkor hallottam, hogy a tejérzékenység is okoz alvászavart. Ezért az én étrendemből is kiiktattam az összes tejterméket, mivel cicizik, ne tudjon átmenni semmi zavaró az anyatejen.Nincs változás. Nappal már csak 2x alszik, kb 1-1 órát.Egyébként nagyon vidám, nem nyűgös kislány.Mit tudok csinálni szerinted?Várom válaszod, szia Emese.
Emese on január 25th, 2008 at 10:06 e
Válasz:
Emese, ez a 8 hónapos korszak a legnehezebb alvásszempontból. Valószínűleg jön a többi foga is, ezért kel fel már fél óra múlva. Próbálkozzatok homeopátiával. Itt találsz egy leírást a fogzásra használatos alkati szerekről: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf
admin on január 29th, 2008 at 15:10 e
Kérdés:
Kedves Ági!
), és a legnagyobb gond, hogy csak szopizva tud elaludni. Mivel 8 kiló, a hátam beszakad alatta, ráadásul kevés a tejem, így szét is nyúzza a mellemet, mikor tornamutatványok keretében próbál kifacsarni valamit belőle. Ha el is alszik rajta, mikor leteszem rendszeresen felébred és kezdődik minden előlről. Nem cumizik(én vagyok az élő cumija), cumisüvegből egy kevés tápszert és vizet fogyaszt. Egyébként hónapok óta ugyanazt eszi, amit mi. 10 foga van, és négy nő egyszerre, de eddig is könnyen vettük az “akadályokat”.
Sokat tanakodtam, hogy írjak-e, kérjek-e segítséget. Leginkább azért, mert alvási szokásainkat én alakítottam ki- rosszul. Anna 13 hónapos és borzalmasan cicifüggő. MIndig cicin aludt el, és még most is legalább 5-6 alkalommal kéretőzik cicire(bár már inkább elveszi, mint kéri
Nagyon szeretném már elválasztani, vagy legalábbis megtanítani valahogy elaludni. Mit tehetek?
Ami égetővé teszi a dolgot, hogy ismét kisbabát várok…
Előre is köszönöm: Éva
Tamás Éva on január 28th, 2008 at 21:46 e
Válasz:
Éva, mintha magamat hallottam volna másfél évvel ezelőtt
nálunk ugyanez volt a helyzet, 1 évesen a fiam még csak cicin akart elaludni és már jött a másik baba. Jó hír, hogy nagyjából 3-4 hónapos terhességnél a tejnek elromlik az íze és a legtöbb baba ilyenkor magától elhagyja a szopizást. Rossz hír, hogy az én fiamat ez egyáltalán nem érdekelte és tovább szopizott. Mi úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy megbeszéltük vele a dolgot. Ebben a korban már megértik, ha szabályokat állítasz fel, pl. éjszaka nincs cici (a nappaliakat gyorsabban elhagyja, amikor már megtanult járni, mert akkor már sokkal fontosabb dolgai lesznek a szopizásnál). Mi elmondtuk neki, hogy anyának már nagyon fáj, ha ő szopizik, és ezentúl éjszaka nincs cici. Helyette este együtt a mi ágyunkban meséltünk, és ott alhatott el, aztán átvittem a sajátjába, később már ezt is elhagyta és a saját ágyában aludt el. Éjszaka csak vizet kapott, erről nem szokott le teljesen, néha még most is iszik, de most már önkiszolgáló
Azt is kipróbálhatjátok, hogy néhány éjszaka apa megy be hozzá, amikor felébred, ez általában be szokott válni.
admin on január 29th, 2008 at 15:26 e
Kérdés:
Szia Ági!
Talán ez az apás megoldás jó lenne, csak eddig nem volt szívem felébreszteni az apukáját. Este, ha én már nagyon nem bírom, az ő karjában szokott elaludni, de üvöltve. Egyenlőre vizet nem kér éjjel, felháborodik, ha megpróbáljuk. Sajna az ágyinkuban elalvásból hancúrozás lesz csak, szóval szerintem egy darabig még elszórakozunk ezen az elalvás dolgon:-) Köszi a választ meg a biztatást! Éva
Anna már több, mint két hónapja jár, mostmár szaladgálni próbál, csak időnként útbaejti a cicit
Éva on január 29th, 2008 at 21:44 e
Válasz:
Éva, tudom, hogy nem egyszerű, de az apás megoldás általában be szokott jönni. neki nincs anyatej illata
szánjatok rá 1-2 éjszakát egy hétvégén, amikor utána napközben apa ki tudja magát aludni 
admin on február 1st, 2008 at 06:44 e
Kedves Ági!
Kisfiam 19 hónapos és még mindig szopik. Nappal már nem kéri, vagy legalábbis akkor könnyebb elterelni a figyelmét, de este cicin alszik el és éjszaka is cicivel altatom vissza, ha felébred. (Nappal babakocsiban tologatva alszik el.)
Eddig eszembe sem jutott, hogy leszoktassam a ciciről, de egy ideje olyan erősen szorít rá a fogaival a cicimre, hogy ezzel fájdalmat okoz, és sajnos ki is reped a mellbimbóm aljánál a bimbóudvar. Ezen a részen már teljesen piros a bőröm, és nagyon viszket, fáj is. Elmentem a bőrgyógyászatra, ahol kaptam mosakodó krémet és kétféle kenőcsöt, de ezek csak addig használnak, amíg el nem érkezik ismételten az este, majd az éjszaka. Előfordul, hogy csak 1x ébred fel éjszaka a kisfiam, de van úgy, hogy 4x, 5x. A lényeg, hogy nincs igazán lehetősége regenerálódni, gyógyulni a bőrömnek. Ha pedig csak az egyik mellemen szoptatom az éjszaka folyamán, akkor az készül ki nagyon. Már bimbóvédővel is próbálkoztam, de így nem hajlandó szopni, viszont ordítozva mondja, hogy: cici! Az sem jött be, hogy este magamhoz ölelve együtt alszunk el, mert így is követelte a cicit. Előfordul, hogy kevés víz ivása után magától visszaalszik, de ez nagyon ritka.
A leírtak miatt úgy érzem, kár halogatni a leszoktatást, mert annak sincs értelme, hogy szétrágja a mellemet.
A kérdésem az lenne, hogyan fogjak hozzá a leszoktatáshoz, hogy a lehető legkevesebb sírással járjon és a kisfiam lelkivilágára se legyen negatív hatással. Tudom, hogy nem a legmegfelelőbb alkalmat választottam, mert most lett nagyon anyás, de úgy érzem, hogy már nem bírom tovább.
Tudni kell, hogy átmenetileg anyukámékhoz költöztünk (amíg a házunk felépül), és most 1 szobában alszunk hárman a férjemmel (Ő külön ágyon, én pedig a kicsivel egy ágyon). Panel lakásról lévén szó, nem igazán lehet sírni hagyni a gyereket, de nem is igazán bírnám.
Felmerült, hogy vigyük el a másik nagyszülőkhöz a gyereket kb. 3 napra, mert ebben a korban hamar elhal a szopó reflex, ha nem látja anyát, a 2 lábon járó cicit, de én ezt nagyon drasztikus megoldásnak tartom. Ráadásul ezeket a nagyszülőket nem látja olyan gyakran (csak hetente 1x), mint az én szüleimet, akikkel ugye együtt is lakik.
Viszont az talán megoldható lenne, hogy mindhárman elmegyünk anyósomékhoz 3 napra, és míg én külön szobában alszom, addig az apja a gyerekkel szintén külön alszik. Na de hogyan altassa el, ha eddig mindig cicin aludt el ? És mit tegyen, ha nagy nehezen elaltatta, de éjszaka mégis felébred? (Már próbálta a férjem elaltatni, de sírt, mert engem akart, és éjszaka sem mindig sikerül visszaaltatnia, ha én nem vagyok a szobában.) Sajnos a férjem 3 műszakban jár dolgozni, így nem mindig oldható meg, hogy Ő altassa el a gyereket. Attól is félek, hogy ha be is jön a tervünk, ismét vissza akar szokni, ha már megint otthon alszunk.
Kérem segítsen, mert én már teljesen tanácstalan vagyok abban, hogy mi lenne a legjobb, a leghelyesebb. Egyáltalán meddig lehet sírni hagyni a gyereket?
Ne haragudj, hogy egy egész kisregényt árasztottam Rád, de úgy éreztem fontos, hogy ismerd a körülményeket.
Válaszodat előre is köszönöm. Üdvözlettel: Edit
Edit, ez tényleg nem egyszerű kérdés, mi is küzdöttünk vele. A sírni hagyás ebben a korban nem igazán működik. A kicsi azért ragaszkodik a cicihez, met az biztonságot és megnyugvást jelent neki, tehát valami olyasmit kell bevezetni helyette, ami ugyanezt jelentheti, ez lehet egy plüssállat, amit ölelgethet. Ennyi idősen már meg lehet vele beszélni, hogy mostantól nem lehet szopizni, ezt úgy kell elmondani, hogy ő is megértse. El kell neki mondani őszintén, hogy a cici már nem jó, nagyon fáj, ezért ő már nem kaphat belőle, esetleg egy kis történetet is fűzhetsz hozzá, pl. hogy elfogyott a tej a ciciből, már nincs benne tejecske, mert a nyuszika elvitte. Ölelgesd, szeretgesd meg, hagyd hogy hozzádbújjon, ha akarja simogathatja is, ez ilyenkor gyakran előfordul. Ha nappal megbeszélitek ezt, éjszaka már nem fog felkelni, vagy ha igen, akkor kapja meg a kis plüssállatát, vagy feküdhessen melléd egy kicsit, amíg visszaalszik.
Szia!Úgy kezdem,h.sztem már mindent megpróbáltunk,és rosszabb a helyzet,mint volt!Kisfiam 7hós,igény szerint szoptatott baba,még mindig az a fő tápláléka és emellett a fő vigasza is.Kezdettől fogva cicin alszik el,nappal babakocsiban.A saját ágyában egyszerűen nem hajlandó aludni.Ez korábban nem zavart,az éjszakai evések miatt,de mostmár nagyon szeretnénk a párommal,ha az ő ágyában aludna.a lakás majdnem egyterű,neki van egy kicsi szobája.amikor kihoztuk az ágyát a miénk mellé,valamivel többet aludt benne.Most ott tartunk,hogy visszavittük és már akkor üvölt,ha csak a feneke ér az ágyához.Tehát a mi ágyunkon elalszik,de ahogy átvinném,felébred.Sírni hagyni nem tudom,tehát valami másra lenne szükségünk.Védőnő,gyerekorvos csak az előbbi módszert javasolta.Teljesen tanácstalanok vagyunk.Még annyi,h.néha működik a cici csere cumira,de az ágyában az sem.köszi a segítséget!Csilla
Csilla, a kiságyba szoktatás, ha ennyire utálja a baba, sok türelmet igényel. Először próbáld meg csak akkor beletenni, amikor ébren van és jókedvű. Hagyd hogy játsszon benne, ameddig tetszik neki. Ha már hajlandó ébren bennelenni, akkor megpróbálhatod akkor is felajánlani neki, amikor elálmosodik. Ha leteszed a kiságyba, kaphat cumit, ha elfogadja. Ha sír, vedd ki, kézben nyugtasd meg, majd tedd vissza. Ezt játszátok addig, amíg el nem alszik. Első alkalommal ez akár 1 óráig is eltarthat, de utána mindig egyre rövidebb lesz, mert megszokja az új rendszert.
Szia! Szeretném a segítségedet kérni. Kisfiam 7 hónapos, de éjszaka még mindig 1,5 -1óránként kelünk, néha gyakrabban is. 2hónapos korától kb.1,5 hónapig csak egyszer keltühk, kb. 1 órakor. De előtte, és azóta is nagyon gyakran. Szoptatom, cicin alszik el este és éjszaka is. nappal már ritkábban szopik, mert nagyon jól eszik (főzelék, gyümölcs…) Estére kását kap. Már majdnem 9 kg, így már a derekam sem bírja, és már teljesen ki vagyok merülve. Kérlek segíts. Köszönöm
Csilla, ez a 7-10 hónapos kor közötti korszak a legnehezebb alvás szempontjából. Először is próbáld meg a fogzását kezelni homeopátiával, ez a leggyakoribb oka a felkeléseknek. Itt találod a homeopátiás szerek leírását fogzásra: http://www.kismamablog.hu/fogzas
Kedves Ági!
Kislányunk 10 hónapos, nappal minden evésnél (4-5) este elalvás előtt és éjjel 1 szer szopizik. Vettünk neki borostyánkő nyakláncot, mivel egy ideig éjszaka 1-2 óránként felkelt. Annak vagy sem, de amióta hordja 1, max 2 alkalommal ébred fel. 5 hónapos kora óta nem lehet betenni a kiságyba, azóta az a “járókája” úgy szívesen el van benne, de alvásra nem használja. Velem alszik, apja külön szobában. A kérdésem az lenne, hogyan lehetne viszonylag humánus módon beszoktatni a kiságyba? CSak cicin alszik el, ha megmozdítjuk akkor felébred. Köszönöm válaszát előre is! Üdvözlettel Rena
Válasz: Ezt csak kis lépésekben tudod megoldani. Először is, be kell szüntetni a kiságy,mint járókat használatát. A kiságy alvásra való, ha játszik benne a baba, akkor nem érti, hogy alváskor is miért kerül oda. Ezután azt kéne elérni, hogy ne csak cicin tudjon elaludni. Ezt úgy tudod megoldani, hogy elkezded a megszokott módon szoptatni elalvás előtt, de nem várod meg, amíg mélyen elalszik, hanem amikor még úgy félálomban van, leteszed a kiságyba (ezt egyszerűbb megoldani, ha ülve szoptatsz). Ha felébred sír, kapja vissza a cicit, de félálomban megint tedd le, ha sír megint vedd fel és így tovább. Idővel megadja magát és elalszik. Az első alkalommal ez akár 1-másfél óráig is eltarthat, de a következő alkalommal már jobb lesz. Idővel már akkor is el fog majd aludni, ha csak kézbe veszed, a cicire egyre kevésbé lesz szüksége.
Kedves Ági!
Az én kisfiam 1,5hós korától átaludta az éjszakát, aztán jött egy váltás és 6hósan egyre többször kelt fel éjjel és én mindig megszoptattam őt. Most ott tartunk, hogy éjjel néha fél óránként kell fel, sír és csak a cicit kéri. Én rontottam el, hogy megszoptattam őt éjjel? Mit tehetnék, hogy többet aludjon egyhuzamban???16hónapos és csak 6foga van és ezek is nagyon nehezen jöttek….köszönöm a segítséget!
Válasz: A szokásain most már nem nagyon tudsz változtatni, de megpróbálhatod a cicit valami mással helyettesíteni, éjszakla nem azzal megnyugtatni, hanem pl. vízzel. vagy kirpóbálhatjátok, mi történik, ha nem te mész be hozzá, hanem mondjuk Apa, ez az első alkalommal talán nem lesz egyszerű, de ha rájön a kicsi, hogy nem anya jön éjszaka és nem kap cicit, akkor nem is érdemes felkelni.
A másik, hogy tegyetek valamit a fogzás ellen, még csak most fognak jönni azok a fogak,amik igazán fájnak… keressétek meg a homeopátiás alkati szerét itt: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf
Kedves Ági!
Az én problémám az alábbi:
Kisfiam reggeli etetés után nem hajlandó egyedül visszaaludni. Eddig evés után büfi és alvás volt. Most – 4,5 hónapos és ezt a szokást kb. 1 hete vette fel- csak cicivel hajlandó visszaaludni úgy, hogy beveszem az ágyba és gyorsan elalszik. Ha elveszem tőle felébred és nyüszörög.Amit tudnod kell, hogy 1,5 hónapja tápszeres baba ami tejem van (este lefejem) azt is cumisüvegből kapja, mivel kis súllyal született,sokáig gyenge volt, nem szívott rendesen csak játszott a cicivel így a tejem lecsappant nagyon. Hogyan tudnám visszaszoktatni arra, hogy “egyedül” cici nélkül elaludjon. Próbáltuk már, hogy hagyjuk sírni,nyüsszörögni, de 0,5 óra ordítás után áthozta az apja, mert sehogy nem tudta megnyugtatni. Egyébként este fürcsi és evés után egyedül alszik el az alvós bárányával a kiságyában.
Válaszodat köszönöm: Timi
Válasz: Két dolgot tehetsz: 1. cici helyett cumit adsz neki a visszaalváshoz
2. Amikor magad mellé veszed az ágyba legalább 20 percig cicizhet, addig, amíg olyan mélyen nem alszik, hogy gond nélkül el tudod tőle venni a cicit. Ez utóbbinak az a veszélye, hogy megszokja és hónapokig ez lesz majd a rendszer.
Kedves Ági!
)

Sokáig azt hittem, egyedül vagyok a problémámmal, de amikor véletlenül ráakadtam az oldaladra, örömmel láttam, hogy nem így van. (persze nem más bajának örülök, csak jó tudni, hogy nem az én gyerekem csodabogár..
Elolvastam az előttem szólókat, és majdnem mindenki írt olyat, ami nálunk is probléma, de azért összefoglalnám a saját gondunkat, hátha személyreszóló választ kapok.
Kisfiam 13 hónapos, cicifüggő.
A legelején, nyilván én rontottam el, mert éjszaka számtalanszor fel kellett kelni hozzá, és amikor már nem volt erőm, magam mellé vettem, és úgy maradtunk. Jelenleg ott tartunk, hogy csak cicin alszik el, de ez nem elég neki, úgy is kell maradnunk. Ha kicsúszik a szájából, felkel. Ha elveszem tőle, felkel. Ha kikelek az ágyból, felkel… Napközben max. egyszer alszik, cicin, vagy babakocsiban – autóban.
Szeretném leszögezni, hogy az elejétől fogva igény szerint szoptattam (a védőnő, és a gyerekorvos tanácsa ellnére!), és szeretném is még sokáig szoptatni! Tehát nem elválasztási tnácsot kérnék, és az sem gond, hogy velünk alszik, mert olyan jó, hogy ott szuszog mellettünk!
Egyetlen gondom, hogy nem tud aludni, nekem pedig már zsibbadnak az oldalaim, reggelre ég a mellem, és tartósan kialvatlan vagyok.
Hogyan lehetne rávezetni, hogy csak este és reggel cicizzen, közte aludjon? Akár mellettem is?
Válaszod előre is köszönöm, Rachel.
Válasz: A felébredések okát kéne megtalálni. Ez részben az is lehet, hogy már megszokta, hogy ottvan mellette a tejforrás
Részben pedig valami más ok lehet, nyilván vannak időszakok, amikor ritkábban kel, és olyanok, amikor gyakrabban. Ez utóbbit a fogzás, a kánikula, megfázás vagy más okok okozhatják, ezeket kéne megtalálni és lehetőség szerint megszüntetni.
A másik, hogy most már elég “nagy”, meg kéne próbálni, hogy a visszaalváskor nem kap cicit, csak összebújtok, ezt érdemes napközben vagy lefekvés előtt megbeszélni vele, a saját szavaival elmondani neki, hogy miért fontos. Az első éjszaka talán még fog ellenkezni ellene, de ha kitartó vagy, néhány éjszaka alatt megtanulja majd, hogy a visszaalváskor csak hozzádbújhat (nekünk az vált be, hogy ilyenkor vizet ivott itatópohárból) és csak az esti elalváshoz “jár” a cici
Kedves Ági!
Köszönöm a gyors válaszod. Sajnos a helyzet egyre rosszabb, két napja konkrétan 15 percenként ébred a fiam. Lehet, hogy jön a foga, kap golyócskákat, de nem érzem különbséget, és eddig is katasztrófa volt minden éjszaka. A “megbeszélés” nem hozott eredményt, a vizet ellöki. Cumi sosem kellett neki. Az összebújás csak cicivel jó neki, egyébként ellök magától, és keservesen sír. Pluszban minden szopizás alatt a “szabad” cicimet birizgálja, még álmában is. Ha eltakarom a cicmet, vagy a kezét finoman eltolom/lefogom, azonnal nyüszíteni, majd sírni kezd. Mindemellett hihetetlenül anyás, legszívesebben egész nap a kezemben lenne. Ha nem vele foglalkozom, sír, utánamjön, és löki el a lábamat onnan, ahol vagyok, miközben zokog. Enni csak úgy hajlandó, ha játszhat közben, és én megyek utána. Így kb. háromnegyed óra egy ebéd. Összességében egyre inkább azt érzem, hogy nem tudom uralni a helyzetet, és nagyon türelmetlenné kezdek válni vele szemben. Ettől pedig rettentően szégyenlem magam!
Tudom, hogy eléggé eltértem a fórum témájától, de minden apró tanácsot szívesen fogadnék, akár olyan kismamáktól is, akik hasonló cipőben jártak/járnak.
Válasz: Kicsit következetesebbnek és kitartóbbnak kell lenned. Én annak a híve vagyok, hogy nyugodtan altasd cicin a babát ha az kényelmesebb, meg egyen úgy, ahogy neki jó, de ha már neked is kellemetlen a dolog, akkor azért muszáj határokat szabni. Először is: biztosan a foga jön, minden jel erre utal, nehezen alszik el, gyakran ébred, nem akar enni.
, ha nem alszik el, hanem sír, akkor se történik semmi, te mindent megtettél, de azért fájdalmat ne okozzon neked. Semmi baja nem lesz tőle, ha “csak” cicit kap elalváshoz. Ami az elalvást illeti, ha igazán fáradtan akarod lefektetni (ebben a korban a napi 1 nappali alvás már elég és kb. 4-5 órát szoktak ébren lenni, mire kellőképpen elálmosodnak), akkor kb. 20 perc szopi kell, hogy mélyen elaludjon, ezután már el tudod venni tőle a cicidet. Ha nem, akkor is legyél következetes, mert az viszont nem normális, hogy csak cicivel szájában akar aludni. Tudom nehéz, de ha már mélyen alszik és legalább 20 perc eltelt, esetleg már lazábban tartja a cicit, vedd el tőle. Ha sír, öleld meg, de ne kapjon megint cicit (mert ezzel csak azt érnétek el, hogy cicin alussza ki magát). Muszáj megtanulnia, hogy ne csak cicivel a szájában tudjon aludni és erre másként nincs mód. Mindig az első alkalom a legnehezebb. A második-harmadik alkalommal már ő is tudni fogja mi történik és egyre jobb lesz a helyzet.
Szerintem felesleges az asztal körül kergetni, ezzel csak megszokja, hogy így kell és majd akkor sem akar rendesen enni, ha már nem lesz semmi baja. Etesd ameddig akarja, ha már nem, akkor ne kergesd az asztal körül, eszik majd ha éhes (fogzáskor képesek néhány napig csak minimálisat enni, de mivel ő még szopizik is, éhenhalni nem fog).
Ha fáj, hogy a cicidet birizgálja, ne hagyd. Ne érdekeljen, hogy sír, mert megtiltod, azért mindennek van határa, nem? Majd megszokja, hogy nem lehet és elalszik.
Úgy érzem, kicsit rágörcsöltél a dologra (nyilván az ember kialvatlanul nem tud kiegyensúlyozott és türelmes maradni), szóval kicsit lazíts és ne izgasd magad a dolgain. Ha nem eszik csak pár falatot, nem eszik, ha éhes lesz majd szólni fog az biztos
Kedves Ági!
Azért írok, mert kislányom 10 hónapos még mindig szopik, és éjszaka egész éjjel a cicin lóg, mert ha beakarom rakini a kiságyba sír, vagy ha teáztatnám azt se fogadja el.Ha el is alszik csak cicin alszik el és fél óránként kel.Ez már szinte 2hónapos kora óta van így.Mit tegyek?hogy szoktassam le?Egyébként nappal is 2szer fél órát alszik.Köszönöm válaszod.
Válasz: Erről csakis kitartóan tudod leszoktatni és mindenképpen fog sírni miatta, mert már megszokta és tiltakozni fog az új rendszer ellen.
Azt teheted, hogy a szokott módon kap cicit, de utána leteszed a kiságyba. Ha sír, kiveszed, megnyugtatod, de aztán megint leteszed és így tovább. Első alkalommal ez akár 1 órát is eltarthat, de aztán egyre jobb lesz a helyzet, a következő alkalommal már csak 20-30 perc, aztán még kevesebb, míg végül elfogadja, hogy a kiságyban kell aludni. Ha éjszaka felkel ugyanez a teendő az első időben, mert már az első nap után sokkal ritkábban fog éjjel felkelni.
Kedves Ági!
AZ én kisbabám 10 hónapos múlt.Nappal is és este is szopin alszik el.Este nyolcor már alszik, de utána kétóránként ébred, most már két hónapja, de ezt óramű pontossággal teszi.Külön szobában alszik, amikkor megszoptatom visszateszem az ágyába.Van amikor cumival visszatudom altatni a saját ágyában, de ezt csak akkor tudom megtenni, ha még csak hallom,hogy nyöszörög de még nem ébredt fel annyira,hogy fel is álljon.DE legkésőbb éjfél és egy között csak szopival alszik vissza, utána talán visszaalszik 3-4között cumival, ha nem akkor cicivel. De 4-5 között már csak a mi ágyunkban alszik tovább, mert annyira éberen alszikhogy akár óránként vagy félóránként felsír, de mivel résen vagyok, ezért nem hagyom hogy beleélje magát a sírásba, és vagy cumi, ha nem megy cici….
Nagyon sokat forgolódik éjszaka a mi ágyunkban is és az övében is. A fogzására kap homeopátiás szert. Mostanában van nála szeparációs szorongás, mert nappal állandóan kapaszkodik belém. De az hogy kétóránként ébred az régebbi dolog. A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnám őt kizökkenten ebből a ritmusból hogy kétóránkét, szintem óramű pontossággal ébredjen,és hogy hajnalban ne aludjon éberen.
Már kaptam olyan tanácsokat, hogy azért kel fel éjszaka, mert szopin alszik és ha éjjel felébred nem tanult meg egyedül visszaaludni, és hogy ne vegyem őt ki a kiságyból, hanem hagyjam hogy kisírja magát, de maradj ott vele, hogy ne legyen egyedül.Ezt próbáltam már de mindig az volt, hogy fölállt, én lefetettem, cumit kapott,meg simogatást, de mindig fölállt és sírt, és egyre jobban csak dühösebben, és sikítva üvöltött a végén, ez eltarton 2-3 órán át, amíg én is meg ő is ki nem merült, és ahogy kivettem, már a karomban egy perc alatt elaludt hüppögve és ölelve.Ez után persze nagyon bűntudatom lett, úgyhogy megfogadta, hogy soha többet nem kínzom szegény, mert ő nem az fajta aki belealszik a sírásba.
Úgyhogy nekem valami kíméletesebb módszer kellene.
Sajna apa nem tud éjszaka besegíteni, mert dolgozik éjszaka.
Ebben kérném a tanácsodat
Köszönettel:Szilvi
Válasz: Ebben az esetben -mivel a kislányod elég makacs típus- kipróbálhatnád azt, hogy cici helyett pár napig következetesen csak cumisüvegből vizet kap elalváshoz, illetve visszaalváshoz (nem teát, mert ahhoz ugyanúgy hozzászoknak a babák)
Vagy választhatjátok az együttalvást is, mint alternatívát, így ő is jobban aludna, és neked sem kéne a fél éjszakát rohangászással töltened.
Kedves Ági!
Köszönöm a válaszodat, sajna nekünk a cumisüveg nem jön be, már próbáltam, de attól csak dühösebb lett rám, itatópohárból is próbáltam de ez sem jött be, de általában a cumi az elég neki, nekem csak a sűrű felébredéssel van bajom. Szoktunk együtt aludni,amikor már nagyon fáradt vagyok, de a mi ágyunkban is ugyanolyan rosszul alszik, óránként, kétóránként felébred, én ez a sűrű ébredés ellen szeretnék valamit kitalálni, de tanácstalan vagyok, éjszakára kap a fogára homeopátiát, de semmi eredménye úgy látszik.
Azért köszönöm a tanácsodat….
Szilvi
Kedves Ági!
Megfogadtam a tanácsodat, éjszaka megpróbáltam vizet adni neki, de kilöki a kezemből az üveget, most már együtt alszunk, ebből az következik, hogy éjjel egytől, kb. háromig fent van és játszik, utána és előtte óránként ébred.Most már teljesen tanácstalan vagyok, mert sem az ágyában, sem velem nem akar aludni. Nappal alszik délelőtt fél órát, és délután (14-15.30ig) alszik, és este nyolckor van a nagyalvása, úgyhogy szerintem nappal nem alussza ki magát, már próbáltam később fektetni, de még rosszabb volt a helyzet. Mit tanácsolnál, hogy mit tegyek?
Előre is köszi a válaszodat: SZilvi
Válasz: A nappali alvása elég, ebben a korban ez az átlag (majd ha áttér a nappali egy alvásra, lehet, hogy többet fog aludni nappal, ez elég gyakran előfordul). Ha 15:30-kor kel délután, akkor az esti 8-as fekvés is nagyjából rendben van. Az éjszakát ezekután már csak úgy tudjátok rendbetenni, ha a sarkadra állsz, kiválasztasz valamilyen módszert és azt 3-4 éjszakán át következetesen betartod. Ez lehet az, hogy cici helyett csak vizet kap, hogy leteszed az ágyba, megnyugtatod, ha sír, de utána megint visszateszed, a lényeg, hogy következetesen napokon át kell csinálni (általában a legelső alkalom a legnehezebb, ilyenkor fel kell rá készülni lelkileg hogy akár 1-2 órát is hisztizik, mire elalszik, de másként tényleg nem fogja megérteni, hogy mostantól nincs cicin elalvás, hanem magától kell (kis segítséggel) elaludnia.
Sziasztok!
Az én kisfiam 22 hónapos, szopizik reggel és este és bölcsi után délután. A nagy probléma, hogy este azon alszik el és utána éjszaka 2-3-szor még kéri a cicit (ritkán átalussza az éjszakát) Mivel velem alszik, így nem tudom az apás cselt bevetni, de jelenleg 27 hetes terhes vagyok és már nagyon szeretném abbahagyni a szoptatást.A nőgyógyászom azt mondta, hogy nem gond, ha szoptatom a fiam.
Válasz: Tényleg nem gond. Viszont, ha együtt alszotok nehéz lesz elhagyni, mert érzi a tejszagot. Ráadásul közel a kicsi érkezése és ha látni fogja, hogy őneki meg szabad szopizni reklamálni fog. Azért megpróbálhatod megbeszélni vele a dolgot, elmondani, hogy ő már nagyfiú, sok minden finomat ehet (itt felsorolhatod a kedvenc ételeit), a tej kisbabáknak való, és most már ő nem kaphat, mert anyának nem jó, ha éjszaka nem tud aludni, álmos lesz, nem tud vele játszani. Beszéld ezt meg vele nappal, éjszaka meg próbáld meg megbabusgatni, ha felkel, esetleg kínáld meg vízzel. Nálunk eltartott egy darabig, mire elfogadta, hogy nincs cici és amikor jött a tesó, megint kérte, hosszasan kellett alkudozni vele.
Lemaradt a vége: tudnátok valamit tanácsolni?
Kedves Szakértő!
Nem tudom, hogy jó helyen kérdezek-e, de remélem itt is tudsz rá válaszolni. Kislányom 14 hónapos velem alszik, napközben még 3szor cicizik. Éjjel nagyon sokszor felkel, 4-5ször biztosan és csak cicivel tudom visszaaltatni. Milyen megoldást javasolnál, hogy átaludja az éjszakát, leszokjon az éjszakai cicről? Várom válaszod.
Emese
Válasz: 14 hónaposan leszoktatni már nagyon nehéz lesz. Az éjszakai ébredések ebben a korban általában az őrlőfogak és szemfogak áttörése miatt vannak, ezért csökkentheted az éjszakai ébredések számát, ha megkeresed a számára legmegfelelőbb homeopátiás alkati szert fogzásra. A http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt megtalálod az összes ilyen alkati szer leírását, innen ki tudod választani a neki megfelelőt.
Amíg veled alszik, nehezen fogod tudni csak leszoktatni az éjszakai cicizésről. Megpróbálhatod, hogy kitartóan éjszaka csak vizet adsz neki, amikor felkel. Valószínű, hogy az első pár alkalommal ez nagyon nehéz lesz, akár 1 órát is eltarthat, mire elfogadja, hogy most nem kaphat cicit, de hat következetes vagy, 2-3 alkalom után el fogja fogadni a helyzetet. Ezt segítheted azzal is, hogy napközben, illetve este lefekvés előtt elmagyarázod neki a saját nyelvén, egyszerű szavakkal, hogy éjjel nincs cici, mert anya fáradt. Ha viszont éjjel felébred és sír, ne magyarázkodj már neki, csak öleld meg, kapjon kis vizet, aztán feküdj vissza aludni. Ha látja, hogy te is alszol, ő is könnyebben elfogadja majd a helyzetet és nem élénkül fel annyira.
Kedves Ági!
.
Biztosan nagyon sok hasznos tanácsot adtál már anyukáknak, melyeket én is megfogadhatnék, de sajnos nincs túl sok időm a visszaolvasásra
Áron baba három hetes, a születése után kissé besárgult és gondolom emiatt a szopizás közben folyton bealudt, olyannyira, hogy az alvás szinte egyetlen módjává az vált, hogy cicin alszik el. Igyekszem napirendet tartani, próbálok 2,5-3 óránként etetni, majd 1,5-2 órás alvás következne. Az utóbbi napokban azt tapasztaltam, hogy nagyjából minden második alvás kimarad, a szopizás (max. 30 perc) végére még nem fáradt, nézelődik, mesélek neki, a fáradság jeleit tapsztalva próbálom altatni, de nem sikerül, folyton a keresőreflexet látom rajta, fáradt és keresi a cicit, hogy el tudjon aludni. Ilyenkor a következő etetésig általában sírással telik az idő, amitől úgy kifárad, hogy a szopi végén elájul, vagyis cicin alszik el, ismét megerősítve a korábbi szokást. Nem tudom mit tehetnék, ezek a 1,5 akár 2 órás bömbölős időszakok nagyon fárasztóak, ráadásul hétköznapokon éjjel-nappal egyedül vagyok, nagyon nehezen viselem lelkileg/érzelmileg. Sokféle módszert próbáltam már, tehetetlennek és türelmetlennek érezem magam. Tudnál segíteni?
Válasz: Teljesen normális, hogy egy 3 hetes baba, ha fáradt, a cicit keresi, ez az alapösztöne. A döntés rajtad áll, hogy ilyenkor hagyod cicin elaludni (és ezentúl mindig cicin altatod majd – ez nagyon praktikus megoldás hosszútávon is), vagy ilyenkor kicsit elringatod, de nem altatod el, csak amíg ellazul, és félálomban leteszed a kiságyba, esetleg éberen leteszed a kiságyba és kap cumit. Amelyik szokást most kialakítod, az marad meg hosszútávra is.
Kedves Ági!
Kisfiam 20 hónapos. Fél éves kora óta minden éjjel többször fölkel, van amikor 2-szer, van amikor negyed óránként hajnaltól, és a cicit követeli. Regggel mikor már félig fenn van van olyan, hogy 5 percenként akar rácuppani a cicire. Voltak már szándékaim, hogy megvonjam, de aztán mindig megsajnáltam, és a ritkábban kelős időszakban volt, hogy beletörődtem, arra gondolva ez úgysem tarthat örökké, és magától is leszokik majd.
A kérdésem, hogy aki nem szoktatja le szándékosan annak magától leszokik-e majd valamikor, vagy elképzelhető, hogy van olyan aki ovódás korában is szopna éjjel, ha nem szoktatják le.
Válasz: Abba fogja hagyni magától, ne aggódj. Ha nagyon akarod, megpróbálhatod finom módszerekkel is leszoktatni, pl. cici helyett csak együtt alszotok és vizet kap, ha felkel stb.
Kedves Ági!
Annyi anyukának tudtál már segíteni, hátha nekem is.
). Szóval most már eleve köztünk alszik el, cicin, és úgy érzem kezd egyre rosszabbá válni a helyzet.
Kisfiam 10 hónapos. 2 hónappal ezelőttig semmi gondunk nem volt az alvással, de azóta…
Születésétől fogva a saját ágyában alszik, velünk egy szobáben. 3 hónapos kora óta csak egyszer evett éjszaka, 4-5 óra körül, csöndben, gyorsan, aztán aludt is tovább. Aztán nyár elején elkezdett újra 2szer, majd 3szor enni, de hagytam neki, mondván jön a foga, meleg van stb. stb. Most meg ott tartunk, hogy már az esti evés, elalvás után 1- 2 órán belül ébred, nyöszörög, forog, sír és csak a cicin tud elaludni újra. Igazából nem is eszik, csak cumizik. Ha vízzel vagy cumival próbálkozom, attól csak még dühösebb lesz! És ez így megy reggelig kb óránként. Sőt kb két hete, már a kiságyába sem lehet betenni, mert amint megérzi, hogy emelem be, elkezd üvölteni, feláll (és nem hagyja abba 20-30 percen belül, ahyogy a könyvek írják
Ebéd után egyébként szopizás nélkül is elalszik, hol könnyebben, hol nehezebben, de cici nélkül, igaz most már azt is csak a nagyágyon. Ilyenkor viszont jól alszik, nem sokat, de mélyen. ( A szomszéd éppen a falat fúrja, meg kalapál, a babóka meg se mozdul!)
Nem tudom, mitől utálta meg a kiságyat, és mit kéne tennem, hogy éjjel nyugodtabban aludjon ő is és én is.
Ha tudsz, kérlek segíts!
Válasz: Nem tudom milyen könyvben olvastad a 20-30 percet. A valóság az, hogy ebben a korban kb. 1 óra után szokták feladni… De neked nem szabad sírni hagynod, hanem meg kell tanítanod egyedül elaludni. Este ne cicin altasd le, hanem vacsora utána fürdesd meg, kicsit dédelgesd (énekelhetsz neki stb. ahogy szeretitek) és már ellazult (de nem teljesen alvó) állapotban tedd le a kiságyba. Ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, és tedd megint vissza. Ezt játszátok addig, amíg el nem alszik (első alkalommal akár 1 órát is eltarthat, de legközelebb már jobb lesz). Ha éjjel felkel, adhatsz neki egy korty vizet (hátha szomjas), de utána ugyanez a teendő. Az első éjszaka még -készülj fel- nehéz lesz, de a következő éjszaka már sokkal jobb, ha ugyanígy csinálod.
A másik megoldás, hogy 2-3 napig Apa fekteti le este és ő kel fel hozzá éjszaka. Első alkalommal talán ebből is sírás lesz, de már azonnal érződik a hatása, mert “apa miatt nem érdemes felkelni”:)
Kedves Ági!
Sok tanácsodat olvastam már, mégis szeretnék tanácsot kérni. A kislányom novemberben lesz 2 éves. Nagyon akaratos egy teremtés. Az előttem szólókhoz hasonlóan pici kora óta a cicin alszik el nappal is, este is. Korán felállt és mindig borzasztóan éldekelte a világ, így egyedül a cicivel tudtam annyira nyugalaomban tartani, hogy kellően ellazuljon az alváshoz. Aztán jöttek a fogacskák, meg a betegségek és végül beköltözött a szülői ágyba, mindannyiunk belegyezésével. A mai napig felébred éjszaka. Mostanra még tudatosabb kishölgy lett belőle, szavakkal és tettekkel követeli a jussát, a cicit. Beléptünk a dackorszakba is. Nappal sok, sok, sok magyarázattal és türelemmel sikerül elejét venni a hisztiknek, de sajnos éjszaka is követel. Soha nem fogadta el a cumit, vizet éjszaka. Mostanában egyre többet mondogatom neki, hogy elég ha csak fogja a cicit, meg hogy bújjon hozzám, de csak vigyázzon a cicire. Néha segít, néha nem. Kistestvért is szeretnénk nem sokára. A kérdésem az lenne, hogy szeretnék következetes maradni, de nem is szeretnék nagyon a lelkébe mászni, mert nagyon érzékeny gyerek (amúgy talpraesett, barátkozós, nyitott, szóval társaságban sem csak a szoknyámat bújja, de ha eszébe jut akkor a cicin vígasztalódik) mivel kezdjem: a nappali cicizés csökkentéssel vagy az éjszakaival. HA nappal megkapja, ha elesik, ha nagyon bánatos, talán nem követeli annyira éjszaka, vagy semmi összefüggés? Jó-e ha azzal érvelek, hogy ő már nagylány, ha sokszor látom rajta, hogy nosztalgiázi és kisbabásat játszik? Sokat vagyunk együtt és látszik hogy nagyon kötődik hozzám, ha lehet engem választ,d e pl. apával, nagyikkal is jól el van, volt már rá példa hogy el is tudták altatni, sajnos csak ritkán van rá lehetőség.Egyáltalán jól csinálom-e?
A válaszodat előre is köszönöm.
Válasz: Ebben a korban a cici már megszokás és lelki szükséglet is egyben. Semmi kapcsolat nincs a nappali és az éjszakai szopi mértéke között. Viszont mivel már elég nagy hölgy, meg lehet vele beszélni a szabályokat (pl. hogy most éjszaka van nincs cici, de reggel, ha felébredsz megkapod) és ezeket következetesen be is kell tartani. Biztos lesz belőle 1-2 hiszti, de ez csak egy teszt az ő részéről, hogy mennyire gondolod komolyan
Nappal is meg lehet vele tárgyalni a szabályokat: játszótéren nem, bevásárláskor nem stb.,ahogy neked kényelmes, a nagyfiammal is így voltunk anno és szépen megértette, miről van szó, csak komolyan és higgadtan el kellett neki mondani.
Kedves Ági!
Köszönöm a válaszod. A cicizés “lelki szükséglet” oldala érdekelne engem. Nappal több kevesebb sikerrel meg tudjuk beszélni a dolgokat és próbálom csak az elalvásra korlátozni a “cicihasználatot”. Először felajánlom a kedvenc plüssét, cumisüveget vagy a “fogdosósdit”, de egy idő után mégis becsempészi a szájába és megy minden a régi megszokott módon. HA ennyire ragaszkodik a cicihez, jobb ha magától hagyja el, vagy egyszer és mindenkorra tiltsam meg neki? Dackorszakban érdemes próbálkozni a cicimegvonással, vagy méginkább összezavarom vele az egyébként is nehezen érthető kicsi világát? Elnézést hogy nem hagy nyugodni a téma, de máshol nem merek kérdezni, mert valószínűen teljesen bolondnak tartanának, mondván 2 éves és folytona cicin lóg…. tuti abnormális.
Ami persze szerintem nem az, csak már egy kicsit kezd zavarni hogy ha velem van csak a cicivel tud elaludni.
Válasz: Ha annyira nem kellemetlen, akkor ne tiltsd meg neki egyik napról a másikra. Lelki szempontból az a jó, ha fokozatosan, magától hagyja el. Most még talán távolinak tűnik, de amikor már elhagyja magától (valószínűleg ez 1 éven belül úgyis bekövetkezik) nagyon fog hiányozni
egyébként ez a hozzáállás, hogy ha ottvagy csak cicivel tud elaludni, teljesen normális, minden gyerek csinálja ebben a korban, de ha ez tényleg nem zavar, akkor érdemes megvárni, míg magától abbahagyja.
Kedves Ágnes!
Babám 4 hetes. Már a kórházban az első naptól kezdve cicin aludt el. Eddig a nappali alvás is az ágyunkban volt, de 3 napja már nappalra a kiságyába próbálom tenni aludni. Az elaltatás ekkor is tortúra, mert ha nagynehezen megnyugszik és leteszem az ágyába 5-10 percen belül szirénázik és megint 20 perc, mire megnyugtatom és le tudom tenni. Ezt megcsináljuk 2-3-szor így általában mire eljutunk az alvásig már azért sír, mert megint éhes. Napjában 1-szer sikerül altatni de ilyenkor beájul és 4-5 órát szundizik egyhuzamban. Ha mellé feküdnék a nagyágyba és odaadnám neki szopi után a cicit 10-15 perc alatt aludna, de már fájnak a melleim mert ilyenkor csak “legelészik” rajtuk. Esténként már nincs erőm ezt eljátszani és lefekvés előtt kénytelen vagyok odaadni neki, így cicin alszik el. Éjszakánként 2-3 óránként ébred általában ülve szopizunk és gyorsan cici nélkul visszaalszik de ha pelust cserélünk a lámpa miatt teljesen felébred és követeli alváshoz a cicit. A cumit nem fogadja el. Attól félek, hogy így éjszakára nem fogom tudni az ágyába beszoktatni, mert ha nincs cici, nem alszik csak sír vígasztalhatatlanul. Amúgy is elég érzékeny baba, kevés dolog tetszik neki, sokszor sírogat.
Kérlek segíts, hogy hogyan tudom a nappali alvásokat hatékonyabbá tenni és az esti “legelészést” megszüntetni?
Válasz: Először is nagyon fontos, hogy napközben evés után ne akard rögtön lefektetni, hanem alaposan büfiztesd meg, utána pedig tedd a hátára nézelődni, aztán játszatok együtt egy kicsit, ameddig nem álmosodik el (ebben a korban kb. 1-1,5 órát bír ébren a baba). Csak akkor vidd lefeküdni, ha már nagyon álmos (szemét, fülét dörzsöli, ásítozik, semmi nem köti már le).
Természetes ösztön, hogy elalvás előtt szopizni akar a baba, ha erre van igénye nem tudod mással kiváltani, csak olyasvalamivel, ami ugyanezt nyújtja, azaz cumival. Tedd le ilyenkor a kiságyba, kapjon cumit és szépen el fogja magát altatni. (ha most megijedtél, hogy jaj rászokik a cumira és mi lesz majd, akkor elmondom, hogy ha csak elalváshoz,de tényleg csak ahhor kapja meg a cumit, akkor nem fog rászokni arra, hogy éjjel nappal azt rágja majd és ilyen formában a szoptatásnál sem okozhat gondot a dolog)
Kedves Ági!
A problémám hasonló az előttem szólókhoz. 12 hetes a kislányom és sajnos “rossz alvó”. Napközben általában fél órákat alszik, de csak ha ölben van(ringatva kell elaltatni, máskülönben nem tud elaludni), ha már érzi hogy teszem lefelé, már kinyitja a szemét. Próbáltam már azt is, hogy kivárom, amíg mélyebben nem alszik 20-30 perc után, ilyenkor HA mégis sikerül letennem pár perc múlva felébred és keres. Éjszaka mellettem alszik és csak cici segítségével. De ahogy az előttem szólók is nemcsak az a probléma, hogy cicivel alszik el, hanem éjszaka folyamatosan felébred és keresi, ha nincs a szájában. A cumit nem szereti, folyamatosan kiköpi, így nem tud mással megnyugodni. A kiságyban nem hajlandó aludni. Lassan majd szeretném a kiságyába szoktatni, persze a nap közbeni ölben alvás helyett is!
A védőnő tanácsa az volt, hogy tegyem a kiságyba hagyjam sírni 5 percig, majd menjek oda. Következőre 10 percig… Nos ez nálunk úgy működik, hogy amikor elkezd sírni 5 perc alatt már annyira felhergeli magát, hogy a karomban sem nagyon nyugszik meg. Akkor bizony kell kb. 10 perc ringatás, éneklés és ismét rajtam alszik nem az ágyban.
Kérlek adj tanácsot mit tegyek!
Válasz: Ez egy önmagát erősítő kör, ugyanis azért alszik keveset, mert elaltatod és nem is fog többet aludni, ameddig elaltatod. Nem rossz alvó, hanem rosszul szoktattad, de ne aggódj, az anyukák 80%-a elköveti ugyanezt a hibát. Azt hiszik, a babának sokat kell napközben aludnia és az álmosság első jeleire gyorsan el is altatják a babát, aki egyébként még annyira nem is álmos, de azért szépen elalszik, hiszen elringatják, így viszont 30 perc múlva a felületes alvási szakaszba érve felébred, mivel ő még nem i volt igazán álmos.
A teendőd az, hogy rendbeszedd a napirendeteket, hogy a kislányod tudja, mikor jön az alvás, és mikor kell -magától- elaludni. Evés után mindig játék jöjjön, és játék után mindig alvás. Ebben a korban evés után kb. 2 órát tud ébrenlenni a baba. Közvetlenül evés után a legélénkebb, jókedvű, ilyenkor tedd le egyedül játszani, nézelődni, amikor már kezd unatkozni, fáradni, akkor játszatok egy darabig együtt és csak akkor tedd le aludni, amikor már nagyon-nagyon álmos, tehát kb. 2 óra múltán. Elalvás előtt kicsit megdédelgetheted, hogy ellazuljon, de ne altasd el, hanem tedd le a kiságyba. Ha sír vedd ki, nyugtasd meg, aztán tedd vissza megint és ezt játszátok, amíg el nem alszik. Esetleg ilyenkor megkínálhatod cumival is, hátha amikor nagyon fáradt, elfogadja.
Tudnod kell, hogy ennyi idősen kb. 3x 1-1,5 óra a napközbeni alvás, ennél többet ne várj, és nagyon gyakori a 30-45 perc is, mert nem fárad ki fizikailag eléggé a baba, nem mozog eleget. A ducibb babák általában kevesebbet alszanak, a vékonyabb, mozgékonyabb babák valamivel többet.
Kedves Ági!
Még egy kérdésem lenne… A múlt héten egyedül fürödtünk és tömören összefoglalva nem sikerült valami fényesen. Amikor kimentem a vízért kicsit nyűgös volt mire vissza értem (kicsit tovább tartott -5perc-, mert volt egy apróbb vízkiborulás, fürdőelázás) már nagyon sírt. Megnyugtattam és fürcsi, a végén kicsit nyűgösködött így kivettem és öltözés felfelé, csakhogy ekkorra úgy felhergelte magát, hogy végig üvöltött.Menet közben folyton felvettem és csak akkor folytattuk, ha már megnyugodott, de ahogy megint leraktam, hogy öltözünk ismét folytatta. Végül cicin megnyugodott, csakhogy azóta ahogy a kádba rakom üvölt és ismétlődik az előző eset.
Tegnap megpróbáltam a leteszem a kiságyba-felveszem,ha sír… majd ismét módszert, de annyira sír ahogy a kiságyhoz ér a háta, hogy 5 perc után nem mertem folytatni nehogy a fürdőkádas eset ismétlődjön meg és az ágyától is így irtózzon. (egyébként, ha jókedvűen teszem be minden rendben van, nincs baja az ággyal)
Szerinted mégis próbálkozzak? Vagy várjak még egy kicsit? A napirendet pedig rendbe fogjuk rakni, ennyit van ébren, csak nem mindig evés után van játék, de ezen most már dolgozunk…
Válaszod előre is köszönöm.
Válasz: Lehet, hogy megijedt valamitől a fürdőben, ilyen néha előfordul, egy darabig tart a félelme, aztán elmúlik. A kiságy szerintem más ott nem ijed meg és ottvagy vele, nem hagyod magára, mint a fürdőben.
Kedves Ági!
A kislányom hat hetes. Kb. öt hetes koráig igény szerint szoptattam, aminek az lett a vége, hogy cicifüggő lett a lányom. Valószínűleg én rontottam el, hogy így lett. Mára nem tudom melyik sírása jelenti azt, hogy éhes stb., hiszen minden problémára megoldás volt a cici. Sajnos azonban mára a dudlizás nagyon kihoz a sodromból, valódi hárpia leszek tőle. Nem tudom minek köszönhető, hogy türelmetlenné tesz, holott szoptatni szeretek. A lányom két hét alatt 600 g-ot hízott, és elkezdett sokat bukni. A védőnő és a doktornő tanácsára megpróbáltam, hogy csak két óránként kapjon cicit, a fennmaradó időt ki kellene bírnia. A cumit azonban nem fogadja el, így sír és csalódott, az én erőm pedig fogy. Nappal csak a babakocsiban alszik séta közben, egyéb módon max. egyszer egy fél órára tudom elaltatni. Szinte egyáltalán nem alszik nappal pár napja. Az esti altatás is igazi tortúra lett, eddig elaludt a mellkasomon úgy 50 perc szopi és dudli után (igaz kisebb vita után, mert folyton cicit keresett, de nem adtam), majd miután elaludt a mellkasomon, be tudtam tenni a kiságyba. Éjszaka korábban kétszer kért enni (ezt igazán ki lehetett bírni) mára azonban óránként kel. Mit tanácsolsz, mit tegyek, hogy egy mindkettőnk számára elfogadható életet tudjak kialakítani magunknak? Szeretném, ha a kiságyában aludna dudlizás nélkül, és visszaállnának a kétszeri kelések… Tudsz segíteni?
Válasz: A gond az, hogy a babának napirendre és rendszerességre van szüksége, nálatok meg ez teljesen szétesett. És napirend alatt nem azt értem, hogy kétóránként eszik és mindig minden ugyanakkor történik. A nagyobbik fiamnál pl. úgy nézett ki 2 hósan a napirend, hogy felkelt szopizott, aztán játszottunk, 1,5 óra múlva elálmosodott és cicin elaludt. Tehát tulajdonképpen másfél óránként szopizott, de az elalvásnál csak max. 5 perc volt az egész és már aludt is, nem keveredett össze az evés és az alvás.
Nálatok valószínűleg más a helyzet. A kulcs az, hogy most már ő sokat szeretne ébren lenni, és egyre jobban érdekli a világ, viszont néha már unatkozik is. Ilyenkor is elkezd reklamálni, ez úgy tűnhet, mintha álmos lenne, ezért ilyenkor cicit adsz neki, holott, csak unatkozott. A napirendeteknek tehát úgy kell kinéznie, hogy eszik, aztán büfizik, utána leteszed egyedül nézelődni, játszani. Ha elkezd unatkozni játszotok együtt 10-20 percet, aztán új helyre viszed, új játékokat adsz neki és megint magára hagyod és így tovább, amíg nagyon el nem álmosodik (kb. 1,5-2 óra múlva). És csak akkor teszed le aludni. Dönthetsz úgy, hogy cicin altatod el, vagy pedig kis dédelgetés után leteheted az ágyba és adhatsz neki cumit. Ha következetes vagy, és mindig ugyanazt ugyanúgy csinálod, akkor ebben a korban még gyorsan (max. 1-2 nap) meg fogja tanulni, hogy most jön az alvás és ilyenkor aludni kell.
Szia Ágnes! A problémánk az lenne hogy 10-hónapos kislányunk, egyik dolog az hogy elejétöl fogva nem alszik.Csak cicin alszik el de ugy is nehezen,mar köztünk alszik de egész éjjel többször megébred,és cicizés közben is izeg-mozog.Egész éjjel nyüzsög,dobalja magat,felsír,álmában sem nyugodt!Képtelenség mellete aludni.Amugy napközben sem alszik sokat!!Használtuk a “camomilla vulgarist” de nem segített.Már 4 foga van.Mit tehetnénk?Már nem bírjuk!!!!S.O.S
Válasz: Még két fog “hiányzik”
A felső 4 metszőfog egymás után bújik ki, rövid időn belül. Miután áttörtek, jelentős javulás szokott bekövetkezni a baba alvásában. Nem csak a Chamomilla létezik fogzásra. Igazából egy csomó homeopátiás szer van fogzásra és ezeket aszerint kell kiválasztani, mik a tünetek és milyen típusú, természetű a gyerek. Ezeknek a szereknek a leírását a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt tudod megnézni.
Az ilyen mozgékony babáknál szokott segíteni, ha takaró helyett éjszaka babahálózsákban altatod, abban ugyanis nem tud annyit mozogni és nem ébred fel a saját mozgására.
Ebben a korban nappal kétszer kb. 45 perc alvás már elegendő, ha utána a baba nem nyűgös, jókedvűen kipihenten ébred.
Sziasztok!
Ma 8 hetes a kisfiam. Napközben és éjszaka szépen szopizik. Este felé, fürdés után, nyűgös lesz, nem fogadja el a cicit (egyfolytában sír, kiköpi a szájából), csak a már lefejt tejet eszi meg cumisüvegből. Lehet, hogy kevés a tej estére?
Eddig 3,5 óránként evett, most 2 óránként igényli a szoptatást.
Válasz: Nem ez a baj, hanem az, hogy már fáradt, ezért nincs türelme szopizni. Próbáld meg még fürdés előtt szoptatni, hátha akkor még nem olyan nagyon fáradt. Este mindenkinek kevesebb teje van, de ez a tej sűrűbb és táplálóbb, viszont lassabban indulhat be a szopizás, ezért lehet, hogy már türelmetlen a kisfiad, mert nem dől azonnal a szájába a tej, ő meg már fáradt hozzá, hogy kiszopizza. Próbálj meg kézzel egy kicsit fejni (pár cseppet), hogy ne kelljen annyit dolgoznia érte, ez is segíthet.
Kedves Ági! Köszönjük a választ.Reméljük hogy tényleg a fogzás miatt ilyen.Amúgy egyébként is nagyon mozgékony kislány,érdeklödö,nagyon kedves kis huncut vidám baba.Hozzám nagyon ragaszkodik,Apával is és a tesóval is el van de én mindig ott kell hogy legyek.Meg probálnánk más h. szert is de a blogot amit ajánlottál nem tudjuk behozni.A hálózsákal szerintem gond lenne mert ő már fel áll.De azért köszönöm.Üdvözlettel:Andrea
Válasz: A hálózsákot akár másfél éves korig is lehet használni, láttam én már babát hálózsákkal együtt szaladgálni
Szia Ági!
Kislányom 5,5 hónapos 8 kg. 3 alsó foga már kijött és csak anyatejes. Most kezdem adni a kiegészítést, mert kevésnek találom a tejem.
Első problémám: Sajnos hozzászokott a kézben történő altatáshoz. Szeretném a kiságyába beszoktatni, hogy ott aludjon el, egymaga. Többször próbálkoztam – sajnos nem elég kitartóan – hogy betettem az ágyába, cumit adtam neki (persze kivette a szájából vagy kiesett) de csak a hiszti a kitörő érzelmi sírás és az üvöltés lett a vége. ÍGy mindig vettem/veszem a fáradságot és vagy cicivel altatom el vagy hordozom kézben míg elnem alszik, majd beteszem a kiságyba.
A másik problémám: éjszaka 2 óránként riaszt. Nem tudom konkrétan miért. Fogzásra adjuk a Chamomillát. Arra is gondoltam,hogy éhes azért kell fel. Erre kipróbáltam a krumplit éjszakai adagként de úgyan úgy 2 óránként felkel. Hogy más tudjon tőlle aludni gyors megoldásként, rögtön cicire teszem 15 percre, majd be a kiságyba és alszik tovább 2 órát. Arra is godnoltam,hogy lehet, hogy csak megszokásból csinálja. Nem tudom. Ezen két esetben szeretném a véleményedet kikérni.
Köszönöm. Adrienn
Válasz: Nem az éhséggel van a baj. A babák többsége ebben a korban kezd el fogzani, ez szokta okozni az ébredéseket. A Chamomilla viszont nem minden babának jó, mert a homeopátiás szerek nem tüneti szerek, hanem alkati szerek, tehát az ő alkatának megfelelőt kell megtalálni. A http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találod egy csomó ilyen szernek a leírását, abból válaszd ki a hozzá leginkább illőt.
Nem megszokásból kel fel, hanem mert az alvásciklusait 2 óránként megzavarja valami. Az viszont igaz, hogy megszokta, hogy visszaaltatod, ezért ilyenkor nem tud magától visszaaludni.
A cél az, hogy -miután kezelted a fogzását- megtanítsd rá, hogy önállóan aludjon el és vissza, amikor éjjel felkel. Ennek biztosan lesz olyan része, ami hisztivel, sírással jár, mert már megszokta az altatás módját és ezen nem akar változtatni, ellenkezik a nem megszokott mód ellen. De általában csak az első alkalom nehéz, ha kitartó és következetes vagy 1-2 nap alatt javulás érhető el.
Szia!
Nagyon megörültem mikor megláttam hogy másoknak is van problémája az altatásal ,alvással.Nekem a kislányom 4 hónapos és kb.2 hete 45 percenként ébred éjjel és cicizik,nem tudom visszatenni a kiságyba mert rögtön sír.És ráadásként hajnali 5-kor már nem tudom visszaaltatni.A család nem tud pihenni persze én sem.Van egy 3 éves kislányom is és sajnos velem együtt kel és fekszik.Imádja ahugát de ez nem egészséges neki meg nekem sem mert fáradtak vagyunk.Kérlek segíts.4-en vagyunk egy ágyban és én rettenetes fáradt vagyok.Üdvözlettel Mónika
Válasz: Ennek többféle oka lehet. Az első és legvalószínűbb a fogzás. Ebben a korban ez szokta egyik napról a másikra “elrontani” a baba alvását. A http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találod a fogzásra való homeopátiás szerek részletes leírását, innen válaszd ki a neki legmegfelelőbb szert.
A másik, hogy esetleg növekedési ugrás is állhat a háttérben, tehát lehet, hogy napközben nem eszik eleget (hamarabb végez az evéssel, mert a nézelődés fontosabb), ezért éjszaka pótolja be, ami kimaradt. Ha nappal többször szoptatod, többször megkínálod, akkor lehet, hogy éjjelre nem lesz éhes. Fontos, hogy ezt ne egyszer próbáld ki, hanem több napon keresztül változtass, azaz add a fogzás elleni szert, illetve, ha az nem válik be, 4-5 nap után, akkor adj neki többet szopizni napközben megint 4-5 napig, mert elsőre nem mindig szokott eredmény mutatkozni.
Az előzménye hogy beteg volt és a cicin nyugodott meg.Előtte kétszer kelt fel és hajnalban csak egy kicsit volt mellettem de akkor is aludt.
Szia Ági!
A kisfiam 5 hónapos. Egyszer már írtam neked, mert nagyon rosszul alszik éjszaka, akkor tanácsoltad, hogy tanítsam meg neki, hogy egyedül aludjon el. Ez kb. 1 hónapja volt. Most úgy állunk, hogy néha elalszik egyedül, néha nem, pedig mindig ugyanúgy csináltam ahogy mondtad, ha sírt kivettem, megnyugtattam és rögtön visszaraktam. Mostanában az esti lefekvés egész jó, van mikor egyszer sem kell kivennem, egy húsz perc alatt magától elalszik. Viszont az éjszakáin egyre rosszabbak. Egyszer kap enni éjszaka (anyatejes), de ha 9-kor elalszik, kb. éjfélkor már fent van, aztán kettőkor, aztán ötkor, hatkor, gyakorlatilag 5 után már óránként ébred, és van, hogy ténylegesen 8-kor kel fel. Írtad akkor hogy a foga miatt is lehet, már kijött neki azóta 2 alsó foga, most is nagyon nyálzik, rágni akar, biztos jön neki a következő. Kipróbáltam egy homeopátiás szert is, de semmi javulás nem történt. A gondom az, hogy megnéztem a homeopátiás szerek leírását, de igazából nem találtam olyat, ami nekünk az igazi lenne, mert mindegyinél van olyan tünet, ami a kisfiamra nem igaz. És nem tudom, hogy melyiket is válasszam, hogy melyik neki a jó.
Már kipróbáltam, hogy ha felébred éjszaka itatok vele egy kis vizet, az sem használt, aztán teát kezdtem el (mi a véleményed róla?), de ez sem segít, ugyanúgy felkel, és éjszaka viszont sokszor ki kell vennem megnyugtatni, mire magától elalszik.
A másik érdekes dolog, hogy ő mindig hason alszik, és mostanában már át tud fordulni hasról hátra, és esténként inkább háton alszik el, viszont így hamarabb felébred mintha hason aludna el. Úgyhogy most azt sem tudom eldönteni egyenlőre, hogy hogyan szeret igazán aludni. Teljesen tanácstalan vagyok. Vagy ha háton elaludt, fordítsam hasra?
A nappali alvásai pedig még mindig nagyon nehezek, többször kiveszem, megnyugtatom, visszarakom, mire elalszik, és már majdnem egy hónapja csinálom ezt, de javulást csak az esti lefekvésnél látok.
Egyébként gondolom a foga miatt van az is, hogy volt mikor 3 napig nem volt széklete. Ez is zavarhatja az alvásban? Mit tanácsolsz?
Ne haragudj, hogy ilyen hosszúra sikeredett ez a levél.
Előre is köszönöm segítséged.
Kriszti
Válasz: Ha már tud forgolódni, akkor úgy aludjon, ahogy neki a legkényelmesebb, nem kell forgatni.
Teát semmiképpen ne adj neki, mert arra ugyanúgy rá lehet szokni, mint az éjszakai tápszerre vagy szopira, a víz azért más, mert nincs íze.
Milyen homeopátiás szert próbáltál? Mennyi ideig? Ezeket több napig folyamatosan kell adni, mire hatni kezdenek. A tüneteknél nem kell 100%-ig megegyezni, azt a szert kell kiválasztani, ami a leginkább illik hozzá.
Mivel még csak anyatejes és már 5 hónapos, felmerül a kérdés, hogy eleget eszik-e nappal. Ez pont az a kor, amikor már gyorsan végeznek a nappali szopival a babák és minden más jobban érdekli őket, ritkábban is esznek napközben, ezért lehet, hogy a kimaradt alkalmakat éjjel szeretné “bepótolni”. Próbáld meg, hogy estefelé többször (akár óránként-félóránként) megkínálod cicivel, hátha akkor éjjel nem kel fel enni.
A fogzási gondok a 6. fogig tartanak, utána javul a helyzet.
Köszönöm a választ.Napközben legalább 5-ször van cicin.Sok tejem van hála istennek.Lehet hogy a fogzás mert alul mintha már majdnem kint lenne.Szóval látom a tetejét mind a két fogának.Lehet hogy a nagytesó hancurozása zavarja?és talán éjjel nyugszik meg ellettem?Üdvözlettel Mónika
Válasz: A testvér is zavarhatja már ebben a korban, de ezt általában hamar megszokják (nálunk talán 1-2szer fordult elő) Inkább a testközelség miatt nyugszik meg, ha veled van, ami teljesen normális igény és főként kisebb testvéreknél erőteljesebb szokott lenni.
Szia!
Az én kisfiam ebben a hónapban lesz 4 hónapos. Viszonylag sokat alszik. Napközben délelőtt, ha úton vagyunk 1-2 órát, ha itthon, akkor kb fél órát. Délután 2,5-3 órát, este fürdés előtt megint fél órát. Éjszaka amíg kisebb volt hajnali 5 körül ébredt, de mostanában már két óra körül felébred. Cicit nem adok neki, bár ő biztos enne, de így is azt mondta a doktornőnk, hogy túlságosan sokat gyarapodott (3 hónapos korára megduplázta a súlyát). Így aztán van, hogy egy óra hosszán keresztül dugdosom a gyerek szájába a cumit, mire visszaalszik. Az én kisfiam is cicin alszik el, sokszor nem is tudom, hogy eleget evett-e, vagy csak túlságosan fáradt volt és azért aludt el. Csak a hajnali szopik alkalmával engedi el magától a cicim, és gyorsan visszaalszik, másskor képes órákig nyámnyogni rajta, és úgy kell tőle elvenni, aztán felébred, én visszaadom, és megint nyámnyog rajta.Mostanában esténként fürcsi után, amikor szoptatni akarom, rengeteget sír. Kettőt szív, ordít, megint kettőt, megint ordít. Tejem van, mert a cicim este is kőkemény, de most már felmerült benne, hogy lehet mégsem elég, és ezért szopizik hosszan, illetve üvöltve, és ezért ébred fel hajnalban.
Sajnos a délutáni alvásokkal is gond van. kb. 1 óra szopcsi után végre elalszik a cicin, aztán folyamatosan ébred, eddig mindig visszatettem cicire, de igazából csak alszik rajta nem szív semmit, én meg nem tudok mellette csinálni semmit. Eddig egyszer, kétszer ébredt, nyöszögött, kapott cumit és visszaaludt, most kb. 6-szor és hangosan sír.
Lehet, hogy valamit rosszul csinálok? Ráadásul délelőtt és este csak rajtam hajlandó elaludni.
Előre is köszönöm a segítséged.
Gizus
Válasz: Nyugodtan adj neki cicit éjszaka, olyan nincs, hogy egy anyatejes baba túl sokat hízott volna (a fiam is megduplázta a súlyát 3 hónaposan, fél évesen 10 kiló volt, ez teljesen normális, ők még nem tudják túlenni magukat). Lehet, hogy éppen egy növekedési ugrás zajlik, több tejre van szüksége.
A nappali alvás így túl sok és rúl rendszertelen. Ebben a korban kb. háromszor 30-90 perc közötti alvás szokott lenni. Persze nem gond a több alvás, ha magától alszik el és akkor kel, amikor ő akarja, de nálatok te altatod el és ha megébred, visszaaltatod. ebben a korban nagyjából 2-3 óra ébrenlét után fárad el a baba, ezután szokott aludni, ezt próbáljátok betartani és ne te altasd el, hanem játszatok és amikor fáradt, akkor egy kicsit dédelgesd meg, aztán fektesd le és kapjon cumit az elalváshoz. Félig besötétítheted a szobáját a nappali alvások idejére is.
Még valami. Már gondoltam arra, hogy este lehet túlságosan fáradt az evéshez, lehet hamarabb kellene fürdetni. 4-5 körül ébred délután, aztán fél 9 körül megyünk fürödni, aztán szopcsi. Attól félek, ha hamarabb elalszik, akkor éjszaka még hamarabb ébred, illetve még gyakrabban.
Szeretném elérni, hogy kb. 20 perc alatt végezzen az evéssel, magától engedje el a cicit, aztán pedig cici nélkül aludjon el a kiságyban. Azt még tudni kell, hogy mivel cicin alszik el, ezért majd csak ha mély álomba merült, akkor teszem be az ágyába.
Szia!
Köszönöm a válaszod. Ezek szerint valóban én csinálom rosszul. A szopcsizást összekötöttem az alvással. Azt gondoltam, hogy most is úgy kell lennie, mint kisebb korában, amikor evés után “beájult” és nagyokat aludt. Én most is azt várom, hogy szopcsi után mindig aludjon. Délben, amikor megszoptatom, azt szeretném, hogy rögtön aludjon, valószínűleg ezért is cicizünk órákig, mert várom, hogy elaludjon, de ezek szerint ő lehet, hogy nem is álmos, csak én erőltetem. A válaszodból úgy vélem, hogy lehet, ha kevesebbet aludni nappal, akkor az esti elalvás is könnyebb lenne, és kevesebbet ébredne, sőt talán nem kellene este fél 9-ig sem várni a fürdéssel, hogy elfáradjon. Jól gondolom?
Gizus
Válasz: Mindenképpen aludjon kevesebbet nappal. Ahelyett, hogy te altatnád őt el, figyeld, hogy mennyire álmos és amikor elálmosodik, akkor aludjon. Ez kb. háromszori alvást fog jelenteni napközben, idővel pedig már csak kettőt.
Szia!
Köszönöm válaszod. Én a Belladonnát adtam neki, még akkor vettem, mikor még nem olvastam el a tünetek szerinti szereket, és a patikában csak ez volt. Elég sokáig adtam neki, de nem változott semmi.
A forgolódással kapcsolatban pedig a gond, hogy hasról hátra tud csak fordulni, fordítva nem, és arra gondoltam hogy talán azért ébred meg, mert nem tud visszafordulni?
És ha sűrűbben megetetem este, azzal nem terhelem meg a gyomrát? Nappal tényleg 5 perc alatt végez a szopival, viszont az az érdekes hogy mostanában mindig bukik, pedig eddig sosem. A bukás nem azt jelenti, hogy túl sokat evett? Vagy csak azért, mert már többet mozog és emiatt jön vissza neki?
Előre is köszönöm a segítséged.
Válasz: A bukás azt jelenti, hogy túl gyorsan evett. Ha elfogadja este a plusz ennivalót, akkor nem terheled meg vele a gyomrát, ők még tudják mennyi az egészséges mérték, nem eszik túl magukat.
Kedves Ági!
Először is gratulálok blogodhoz, sokat olvasom, minden elismerésem a Tied! 10 hónapos kisfiam alvás téren kihívásokkal küzd, ahogy az angolok mondanák, így bár már elolvastam sok hozzászólásra adott válaszodat, úgy döntöttem, Hozzád fordulok!
Fő problémám a napközbeni alvások terén található. Az első pár hónapban alig-alig aludt napközben, ha véletlenül elbólintott, akkor is csak kézben. (Ez Raffai doktor szerint a terhességem alatt látogatott baba-mama kapcsolat analízis egyetlen negatív „mellékhatása”. Nem tudom, ismered-e a módszert…) Ehhez kapcsolódott az első 1,5 hónapban egy elég masszív szopi sztrájk, amin szerencsére túlestünk, és most már egy szopirajongó fiam van, aki a szopisztrájktól odáig jutott, hogy csak cicin hajlandó elaludni. (Eltekintve az autóban elalvástól, illetve nagy ritkán babakocsiban alvástól.)
A kiságyra való szoktatást már próbáltam a „Minden gyerek megtanul aludni” c. könyv „szoftosabb” Ferber módszerének még humánusabb (max. 5 percig sírni hagyó) verziójával, volt is valami eredmény, de betegség miatt kicsit szüneteltettük a trenírozást, és utána már nem bírtam lelkileg az ágyban álló, zokogó gyerek látványát. Ezek után találtam a Te oldaladra, gyűjtögettem a bátorságot, és tegnap kipróbáltam az általad ajánlott módszert. Délelőtt (bár nagyon álmos volt, és séta közben többször majdnem elaludt) nem volt alvás, így ¼ 3-kor kezdtem a berakom-sír-kiveszem-megnyugtatom-berakom módszert. 20 perc után, számomra váratlanul el is aludt, de sajnos 20 perc múlva felébredt, és onnan nagy-nagy zokogás következett. Végül bevetettem a cicin nyugtatást is, de nem mentem vele sokra. 1 óra próbálkozásnak az vetett véget, hogy ellökte magát a mellkasomtól, rám nézett és elkezdett bohóckodni. Utána (attól tartva, hogy nagyon álmos lesz), nem túl következetesen befeküdtem vele az ágyba cicin aludni, aminek játék lett a vége. 1 óra múlva szintén így jártam. Este 9 körül aludt el, és a nagy fáradtságra való tekintettel a szokásos 5 – ½ 6 helyett ¼ 7-kor kelt.
Szóval így jártam, nem tudom mit rontottam el, és nem tudom, hogyan tovább. Abszolút nem igazodom ki a fiamon, aki van, hogy 20 perccel beéri, van, hogy (természetesen velem) ½ 11-től ½ 2-ig alszik, általában pedig cicin 1 órát, babakocsiban ½-1 órát hajlandó aludni. Alvásáról még annyit érdemes tudni, hogy este is cicin alszik el, de ha felsír, Apa megy be megnyugtatni, és csak akkor jön közénk, ha nem megy neki az altatás. A hajnali (5-6 közötti, szinte mindig sírva) ébredés után már közöttünk eszik/alszik. Ha nem alszik vissza, és fel kel kelnünk, akkor nagyon hamar kipukkad.
Tudom, hogy én is a tipikus első gyerekes, saját gyermekét rendkívül különlegesnek tartó anyukák millióinak egyike vagyok, de nem bírom meglátni helyzetünkben a tipikust. Kérlek segíts, hogy megtaláljuk a megoldást a napközbeni kiságyban alvásra! És érdekelne az is, mit gondolsz a picit sírni hagyásról. (Nekem nagyon rossz, teljesen távol áll mindentől, amit eddig alkalmaztunk Matyinál.)
Előre is köszönöm segítséged,
Zsuzsi
Válasz: Ahogy elnézem, leginkább az volt a baj, hogy miután felkelt, megpróbáltad mindenáron visszaaltatni valahogy, bárhogy, csak már aludjon. És ez a “bárhogy” a gond ugyanis ha néha így, néha úgy alszik el a baba, akkor maga sem fogja tudni, hogyan kéne aludnia.
Egyáltalán nem értek egyet a kicsit sírni hagyással. A babának még nincs időérzéke, neki mindegy, hogy 5 percet vagy tizet hagyják sírni, ezek a “csak picit” módszerek csak az anyukák megnyugtatására vannak kitalálva. Én annak a híve vagyok, hogy alakítsuk ki a babának a szokásait, ő ugyanis a szokások rabja, szereti, ha a dolgok ugyanúgy történnek, mert ezek a dolgok jelentik az állandóságot az életében, ezalapján tudja, hogy mikor mi következik és mikor minek van az ideje (aztán a dackorszak alatt megpróbálja ezeknek a szokásoknak a határait feszegetni, megnézni, min tud ő változtatni, és mi az, amin nem lehet).
Neki tehát az kell, hogy az eddigi szokását (cicin alszom el) felváltsa egy másik (anya megdédelget, aztán magamtól elalszom), ami azután mindig ugyanúgy alakul (persze 1-1 alkalommal aludhat máshol is, mint a kiságyában és nincs gond, ha elalszik az autóban, csak ne legyen ez a rutin).
Jól tetted tehát, hogy belekezdtél. Ha következetesen csinálod minden egyes altatásnál és éjszakai megébredésnél, akkor pár napon belül érezni fogod a hatását.
Az, hogy most felkelt, lehet, hogy csak véletlen volt (fogzáskor gyakran szokott ilyen előfordulni). Azért pont 20 perc után, mert akkor egy felületesebb alvási szakasz jön és ha valami zavaró tényező van, akkor ilyenkor könnyebben felriadnak a babák. Ha már tud majd magától visszaaludni, akkor ilyenkor magától visszaalszik majd.
Kedves Ági!
Köszönöm válaszod, megpróbálok az abban leírtak szerint eljárni! Ami viszont nem volt teljesen egyértelmű számomra, az az, hogy ezt a módszert javaslod-e alkalmazni a reggeli (hajnali?) 5-6 közötti ébredéseknél is? Olvastam sok helyen, hogy ilyenkor még kellene éhesnek lennie a gyereknek, és nem az éhségről szól ez az ébredés, de Matyi ilyenkor mindig eszik is, aztán mostanság megint elaszik, és ilyen félig cicizős állapotban alszunk még 8-ig. 5-6-ig ugye kb. 8-9 órás csak az éjszakai alvása, ami azért gondolom kevéske.
A próbálkozásom sikeretelenségével kapcsolatban pedig csak azt kifogásolod, hogy “bárhogy” megpróbáltam visszaaltatni, vagy azt, hogy egyáltalán? Ugye csak a bárhogyat? Ez azt jelenti, hogy ha nem alszik el x idő után, akkor kész, hagyjam, nem aludt? Persze logikusan az a válasz, hogy igen…
Még egyszer köszönöm!
Zsuzsi
Válasz: A kérdés jogos. Igazából ezt a megérzésedre bízom. Nálunk is volt ilyen 5-6 körüli ébredés-evés és visszaalvás és én azt tapasztaltam, hogy ilyenkor valóban éhesek-szomjasak voltak és utána már nem volt gond a visszaalvással sem, szóval szerintem teljesen normális és jogos igény, hogy ilyenkor egyen a kicsi.
Valóban a bárhogyan volt a gond, de csak azért, mert sosem jó, ha mindenféle módszert bevetünk, mert ez összezavarja a kicsit, valamint az sem jó, ha rá van erőltetve a gyerekre, hogy “most márpedig aludni kell”. Szerintem ne erőltesd, ha nem megy, tudom, nehéz, mert utána nyűgös, de ha mindig ez az erőlködés van, akkor hozzászokik és “rendesen” már nem fog menni. Inkább legyen fent ilyenkor és aludjon el legközelebb egy kicsit korábban, de magától, vagy aludjon a megszokott időben, de úgy hogy már nagyon fáradt, mert ez elősegíti, hogy magától megtanuljon elaludni.
Szia Ági!
6 hónapos múlt – anyatejes – kislányom. Nagyon sok problémám van az elaltatásával. Nem írom le mert nagyon hosszú lenne a levelem. Inkább szeretném ha leírnád, hogyan kezdjem el az altatást.
Kérdezném: A nappali és az éjszakai altatások ugyanolyanok legyenek e?. Kössem e az altatásokat – nappali/esti -zenéhez, fényhez.
Köszönöm.: Adri
Válasz: Az altatás módja lehetőleg ugyanaz legyen, de a körülményeken, az elalvás előtti szokásokon változtathatsz nappal, illetve este. Nappal pl. lehúzhatjátok félig együtt a redőnyt, mondókázhattok előtte, este meg a vacsora és a fürdés megadja a keretet az elalváshoz. A szokások annyiban fontosak, hogy ebből tudja a kicsi, hogy most elalvás jön, valamint, mert ezek segítenek neki ellazulni. Akkor csináljátok jól, ha számára ez tényleg ellazulás, kikapcsolás a pörgésből, a mozgalmas játékból, és a sokféle ingerből, ami éri.
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a fenti tanácsaidat, egy hét alatt sikerült odáig eljutnunk, hogy szinte minden alkalommal az első ágyba rakásra befordul és alszik! A hétvégén férjem is kipróbálta a módszert, és ő is teljesen el van ragadtatva!
Nem akarok telhetetlennek tűnni, de megint hozzád fordulnék tanácsért. Az van ugyanis, hogy a bő 1 hét ringatás alatt sikerült a jobb csuklómba egy ínhüvelygyulladást szerezni, ami kicsit megnehezíti az altatást. Van arra valami tipped, hogyan lehet az általában kb. 20 perces ringatást valami kevésbé fárasztóra cserélni? Az a baj, hogy az első 2 nap után már azt se hagyja, hogy leüljek vele, és úgy dajkáljam, egyből menekülni próbál. Persze akkor is, ha állunk, de úgy kisebb eséllyel.
Még egyszer köszönöm az örömöt, amit a javasolt módszerrel okoztál nekünk!
Zsuzsi
Válasz: Jobbat nem tudok, de idővel ez az időtartam csökkenni fog. Esetleg megpróbálhatjátok, hogy melléfektetve altatjátok, ez be szokott válni.
Kedves Ági!Kislányom most lesz 18 hós és nappal is éjjel is csak cicivel alszik el!Éjszaka 2-5 alkalommal felkel cicizni,és nagyon nyugtalanul is alszik!Lenne valami tanácsod?Köszi,Timi
Válasz: Most már nagyon nehéz lesz erről leszoktatnod. Ha együtt alszotok az talán segíthet, de az első 1-2 éjszaka így is nehéz lesz, ha nem akarsz neki cicit adni.
A másik megoldás, hogy 2-3 napig Apa fekteti le este és ő kel fel hozzá éjszaka. Első alkalommal talán ebből is sírás lesz, de már azonnal érződik a hatása, mert “apa miatt nem érdemes felkelni”:)
Szia!
Megint lenne egy kérdésem. A 4 hónapos kisfiam napközben 3 óránként szopizik egy cicből. Éjszaka viszont manapság keveset alszik, max.2-3 órát egyhuzamban, és 3-4-szer föl kell kelni szopizni. Ilyenkor általában mindkét ciciből eszik. Ha üvegből pótolok tejet, 40-60 ml-t, akkor sem alszik jobban.Napközben jól, 3-szor alszik 1-1,5 órát. alszik.
Ha nappal elég neki az egyikből enni, éjszaka miért nem?
Szerinted hogxan lehetne javítani az éjszakai alváson?
Válasz: Valószínűleg nem az a gond, hogy hány ciciből eszik, bár megpróbálhatod, hogy nappal többet adsz neki, így hátha éjjel kevesebbet kér, ugyanis nappal lehet, hogy azért elég neki egy cici, mert annyira érdekli már a világ, hogy inkább menne már játszani, nem “ér rá” enni, aztán éjjel bepótolja az elmaradást.
Kedves Ági!Kisfiam ma 5 hónapos.Az alvással kapcsolatban vannak aggodalmaim.Már megrendeltem az álomba ringató praktikák c.cd-t és nagyon jónak találom,de lehet hogy nem vagyok elég kitartó az önálló alvásra szoktatással.Próbálkoztam,hogy nappal a kiságyában aludjon el de nem igazán megy.Viszont van egy működő alvásunk.Délelőtt szopi után a beépített erkélyünkre teszem ki aludni.Szépen beöltöztetem,berakom a kocsijába és jókat csucsul ott.Kicsit hűvösebb a levegő,csend van,én sem keltem fel a zajokkal,tudom a házimunkát végezni,és könnyen rá is tudok nézni.Azt szeretném kérdezni,hogy mi a véleményed ezzel kapcsolatban?Ha bennt altatom,aggódom mennyit fog aludni,néma csendben mászkálok és ez így nem igazán jó.A teraszos megoldás viszont mindig bejön.válaszodat,segítségedet előre is köszönöm!
Válasz: Nem gond a kint altatás, csak hosszú távra is gondolnod kell. Mi lesz 2 éves korában, amikor már nem fér el a babakocsiban? Amit most megszokik, az lesz később is, nehéz lesz már később változtatni.
Kedves Ági!
Én is a segítségedet szeretném kérni. Kicsi fiam : ) 33 hónapos és cicifüggő…
Cicin aludt el születésétől fogva…kiságyban néhány hetet aludt, aztán jött Apával a angyágy (ekkoriban én még a nagylánnyal aludtam éjjel Ő 6,5) szóval mi ilyen együttalvós család vagyunk…
Minden alakult szépen, ahogyan érzetük is belül…
a kislányom már egyedül elalszik az esti beszélgetés után…
a kisfiam is birtokba vette a saját kis szobáját…és ott alszik el velem a cicin…
Nem is lenne ezzel gond, ha éjjel nem ébredne…de mostanság felkel akár 2x vagy 3x is, nem sír…szépen komótosan nesétál..csendben szól nekem, hogy senkit ne zavarjon…és megyünk az Ő ágyába…
Próbáltam vele beszélgetni, hogy ha gondolja, kap reggel is cicit (erről korábban már leszoktunk) csak éjjel aludjunk, mert ez nagyon fárasztó…semmi eredény…
amit még tudni kell róla, hogy ekcémás szerű a bőre…megfigyeltem, nappal szinte nem is vakarja, éjjel, szopi közben viszont igen
az egyik ébredés az általában 1/2 3 körül van…de ez sincs bebetonozva…
És igen, Ő is nagy élvezettel simogat, fájdalmat nem okoz és ha tuti kinövi, akkor nem zavar
Mondtam neki, hogy már nagyfiú, meg már anyának is fárasztó és nincs is benne tej sem…nire elkezdettt oázni játékból, szóval minden este és délután kisfiúvá változik…és azt mondja finom tej van benne…
Megköszönném, ha ilyen nagy kölök esetében is tudnál valamilyen tanácsot adni, mert április végén kezdi az ovit, én meg amunkát…és azt hsizem, mindenképpen jobb lenne, ha addig valami előrelépés lenne ezen a téren.
Hálásan köszönök minden észrevételt, tanácsot!
további jó munkát!
szilvi
Válasz: Ebben a korban már meg lehet beszélni vele a dolgot. Nyugodtan állíthatsz korlátokat, hogy mikor lehet cicizni és mikor nem. Az ovi miatt ne aggódj, pontosan tudni fogja, hogy ott nincs cici és jól meglesz nélküle is, ez általában csak rendezi a dolgokat. Következetesnek kell lenni, ennyi idősen már megérti a szabályokat. (persze azt hiszi anyát könnyű meggyőzni, de végülis neked kell a sarkadra állnod, te vagy a felnőtt – tudom nehéz ellenállni egy 3 éves szívtiprónak, de néha muszáj
)
Kedves Ági!
A segítségedet szeretném kérni 10 hónapos kislányom alvásához.Még soha életében nem aludt át egy éjszakát sem. 3-4 óránál többet nem aludt egybe, és azt is csak közvetlen az esti lefekvés után (nyolc, fél kilenc), utána felkel 1-2 óra között, és ezeke után szinte óránként megébred.Hajnali 4 körül néha úgy felkel, hogy ébren van akár 1 órát is. Ez követően 6 fél7 körül felkel.A nappali alvássa ezzel ellentétben sokkal jobb, mert de. és du. is alszik 1-1,5 órát.Nem tudom, hogy az mennyire befolyásolja a dolgot, hogy az esti evéskor nem eszik meg csak kb. 100ml tápszert, holott amúgy 200-220 ml az átlag folyasztása.Ezért azt gondoltam, hogy éhes, és a maradékot odaadom neki éjszaka,és akkor visszaalszik.De mostanában már csak akkor aludt vissza, ha adtam neki tápszert.A teát/vizet nem fogadja el, de korábban akkor is visszaaludt, ha a cumit visszaadtam a szájába.Próbáltam több cumit is köré tenni, hogy tegye vissza magának, sikertelenül.Igaz, most jön a fenti 2es foga, és vagy egy hete feláll, és ha tejesen felébred, akkor álldogál az ágyába. Tudom, hogy ezek nagyban befolyásolják az alvását, de neki ez soha nem ment.Várom mihamarabbi válaszodat.köszönettel:Laura
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Ági!
Köszönöm szépen a válaszodat! Igen, lehet vele beszélni …tegnap éjjel már annyira fáradt voltam a sorozatos mászkálós éjjelektől, hogy az én ágyamban aludt, hogy egy icipicit tudjak pihenni…meg nagyon viszketett a kis bőre, elvakarta és nem akartam egyedül hagyni éjjel…szóval volt vakarászás, meg dühösen eldobtuk anya kezét…az első 2 ébredezéskor még vissza is aludt, de utána akövetkezőnél már cicit kért…én kértem, hogy csak reggel, mert addigra anya kicsit pihen és lezs benne, anya most már nagyon fáradt…inkább csak vigyázz rá…mire az én kis drágám hátat fordított nekem, hüppögni kezdett és azt mondta, soha többé nem fogok aludni.
Nem lehet, hogy amiatt lettek ilyen zombisok az éjjeleink, mert mindenki arról próbálja őt meggyőzni, hogy nincs több cici? Én nem akarom tőle elvenni…én csupán aludni szeretnék. Azt mondod mondjam el neki, hogy reggel 20 perc, délután 20 perc este 20 perc és ennyi…és a következetesség…mert ennek gondolom ordítás lesz a vége…ha ezt kimondom, akkor ténylge nincs, de akkor hogy fog aludni? vagy menjek el sétálni?
És nem viseli meg Őt, ha eddig mindig kapott, ha kért?
Ne haragudj, hogy így idezúdítom, de teljesen el vagyok keseredve, a nagynak most keresünk iskolát, szeretnék egy kicsit jobban a kislányra is figyelni, de csak a fáradtsággal küzdök és ez senkinek sem jó.
Még1x mindent köszönök!
sz
Válasz: Nem muszáj azonnal elvenni tőle, lehet fokozatosan is csinálni, de a kereteket meg kell határozni. Sok baba nyugtalan lesz, ha elveszik tőle a cicit, ezért érdemes valamivel helyettesíteni. Pl. vízzel, vagy egy plüssállatkával,amit ölelgethet, ami segít neki az ellazulásban.
Ha nagyon nem megy, akkor maradhat a szopi, csak meghatározott keretek között, úgy ahogyan mindkettőtöknek megfelel és jó érzés. Mindig az az alapszabály, hogy addig kell és lehet szoptatni, amíg mindkettőtöknek jó.
Kedves Ági. A segélykérő leveleket olvasva látom, hogy a problémám nem egyedi. Kislányom három és fél hónapos, nincs sok alvásigénye ( a gyerekorvos szerint). Nappal kétszer fél órát alszik délelőtt és egy órát délután. Az esti fürdés után cicin alszik el fél kilenc körül, majd éjfélkor, egykor, háromkor, négykor, hatkor felébred. Külön szobában alszik, nem rohanok azonnal a neszezésre, csak ha már nagyon nyűgös. Ha felveszem mindig szopizni akar és perceken belül elalszik. Már nagyon fáradt vagyok, mert sokszor nem birok visszaaludni. Vizet, teát nem fogad el. Mit tehetnék annak érdekében, hogy ne ébredjen fel ilyen gyakran. Előre is köszönöm. Üdv :Orsi.
Válasz: Ebben a korban még az éhség miatt ébred fel a baba éjjel. Szoptasd gyakrabban, hogy éjjel ne legyen. Erre kétféle módszer van:
1. este gyakrabban szoptatod meg a lefekvés előtti időszakban, akár félóránként is megkínálhatod
2. este mielőtt te lefeküdnél, félálomban kiveszed az ágyikóból és megszoptatod
Kedves Ági!Kb.2 hete kértem a véleményedet a babakocsis/teraszos alvásunkról.Kisfiam akkor volt pont 5 hónapos.Akkor nagy erőt vettem magamon,a tanácsod hatására és magam miatt is, és elhatároztam,hogy nappal is a kiságy lesz az alvás helye.Nagyon örülök mert működik!Az elalvások előtt a cicit csak a megnyugvásra használja,pár perc után cumira cserélem és így szépen le tudom tenni aludni.Az éjszakák is jól alakulnak,7 órát alszik egyhuzamban,utána szopi és még visszaalszik 1,5 órát.Ha felsír mégis,vizet,cumit adok neki vagy csak megnyugtatom egy kis dédelgetéssel.Azt szeretném még megkérdezni,hogy ez cicis-cumis megoldás jó-e,mi a véleményed?Lehet,hogy lassan elfogja hagyni,hogy így aludjon el?Volt már olyan este is,hogy csak a simogatástól elaludt.Egyébként nagyon sokat segített a cd-d,a honlapod és most nagyon optimista vagyok “alvás ügyileg.” Ja és kb.2 hete hordja a borostyán nyakláncot is,tehát szerintem az is hatással van rá.
Válaszodat előre is köszönöm! Freeda
Válasz: Nagyon jól csinálod, ügyes vagy, gratulálok!
Kedves Ági!
Segítségedet szeretném kérni!
Kislányom 6 hónapos és mostanában katasztrófák az éjszakáink.Még éjjel is szopizik. Este fél 8-kor eszik anyatejet és el is alszik-hol a cicin hol pedig egy kis ringatással a kiságyban. És ezután kezdődik a probléma.. Régebben csak a 4 óránkénti szopásra kelt fel, aztán már tíz, fél tizenegy fele is. Akkor cici volt és aludt tovább. Ezt odáig fejlesztette, hogy cicin való lógás és cumi kombinációjával elszórakozunk 1-1,5 órát.Ha nem teljesítem ezt az óhajt akkor jön a sírás nyűsszögés. És ezt még hajnalban is 3/4 2 és 3 között is műveljük. A szoptatást, amíg lehet nem szeretném abbahagyni csak ezt az egészet megfelelő mederbe vissza terelni. Ő nem alussza ki magát, és apa sem.
Mit csinálok rosszul? Mit tegyek, hogy ez megszűnjön?
Köszönöm a válaszod!
Válasz: Ezeket a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)
Szia Ági!
A kisfiam 21 hónapos, és még mindig nem tudtam a cicin való elalvásról leszoktatni. Az önálló alvásra nem képes, próbáltam már ezerszer, de mivel mindig csak a cici volt az eszköz az alváshoz, nem tudja, hogy anélkül is el lehetne aludni. Talán kétszer sikerült önállóan elaludni ez idáig. Nappal egy ideig bevált a hinta módszer, és azzal altattam, de mostanában csak ordít, hogy vegyem ki belőle, és adjam a cicit. Esténként se jobb a helyzet, már szertartásos jellegűek a dolgok, és tudja, hogy pizsama felvevés után már a cici fog következni.Próbáltam az Aludj jól gyermekem módszerrel is altatni, de ordításba torkollott az egész, mint minden más módszer, ami nem a ciciről szól. Kérlek segíts pár tanáccsal, hogyan tudnám végre valahára leszoktatni a ciciről. Nem szopik már 1 éves kora óta, mint írtam, csak eszköznek használja.Előre is köszönöm a tanácsaidat.
Jetti
Válasz: Ebben a korban nehéz lesz már bármit is változtatnod. Leginkább azt tudod tenni, hogy megpróbálod megbeszélni vele és mást kínálni cici helyett (persze az biztos, hogy így is hiszti lesz a dologból)
Ami még segíthet, ha kicsit radikálisabban változtatsz, pl. néhány napig Apa fekteti és ő megy be hozzá éjjel, te eltűnsz arra az időre, vagy pár napot nagyszülőknél is tölthet, ez is szokott segíteni.
A nappali alvásoknál próbálj valamilyen köztes módszert bevetni, pl. babakocsi, tévézés stb. amire elalszik, mindegy mi az, csak ne cici legyen.
Szia Ági
Kislányom 1éves lesz 25én.Mi ia a cicin elalvósok táborához tarozunk,mind nappal mind este és éjjel (2x-3x kel fel).A kérdésem a nappali alvásra vonatkozna.Nappal 2x alszik:de. tízórai időben a mi ágyunkban úgy, hogy én melléfexem,du. pedig uzsi időben szintén ugyanígy.A gondom nem azzal van, hogy cicin alszik el,hanem azzal hogy utána mikor elaludt nem tudom elvenni tőle.Olvastam hogy kb. 20perc után kell ezt megtenni, de nálunk ez nem válik be. Ahogy kicsusszan a bimbó a szájából rögtön tátogni kezd mint a kismadár és kapkod utána amíg vissza nem adom.Ha nem teszem akkor kinyitja a szemét és sír majd felébred és nem alszik vissza és akkor nekem rég rossz olyan nyügi lesz utána.
Több ismerősöm van aki így altatja el a gyereket,de ők mind 20-30perc után felkelnek és a gyerek alszik vagy 2órát.MI meg ott szenvedünk,mert a fogacsakái miatt tmár elég fájdalmas huzamosabb ideig a szájában tartani.Nem beszélve róla hogy még így is csak max 1 de inkább fél,háromnegyedórát alszik.Szerinted hogy vegyem el tőle a cicit úgy, hogy aludjon tovább és ne ébredjen fel,akkor sem ha utána én kimegyek szobából,mert ezt meg végképp nem lehet.Ebben a korban már nem csak 1x kéne aludnia nappal?MÉg azt szeretném kérdezni szerinted mi az ideális kor az elválasztásra,már úgyértem amikor még viszonylag nagyobb törés nélkül át tud szokni pl.cici nélküli alvásra stb.mert nálunk már nem az evés a fő funkciója a cicinek,hisz már napi 5x étkezik mást.
Köszi Ági
Válasz: Itt most arról van szó, hogy gyakorlatilag a cicizés miatt nem alszik elég mélyen, csak felszínesen, tehát nem is kerül át a mélyalvási szakaszba, azért nem tudod elvenni tőle. Erre vagy az a megoldás, hogy napközben tényleg csak 1x altatod, jól lefárasztod előtte, így gyorsabban és mélyebben fog aludni, vagy ha így se megy, teljesen le kell szoktatnod a cicin való elalvástól. Ez biztosan némi sírással jár majd, ezért próbáld meg először úgy, hogy valamilyen módon segíted az elalvását nappal, pl. babakocsiban altatod és ha már mélyen alszik, átteszed a kiságyba – a lényeg, hogy aludjon el bárhogy, ami nem cici.
Megpróbálkozhatsz azzal is, hogy nem adsz cicit, csak melléfekszel, viszont felkínálsz neki valamilyen állatkát, vagy pelust, amit ölelgethet, melléfekszel. Az első napokban még biztos nehezen fog menni, de a legrosszabb, ami történhet, hogy néhány órával később alszik el, mint szokott.
Változó, hogy melyik baba mikor tér át az 1x-i alvásra. Van, aki már 10 hónaposan, sokan meg csak 18 hónapos kor körül. Szerintem az, hogy ilyen rövideket alszik napközben, annak a jele, hogy túl korán próbálod altatni, amikor még nem álmos, tehát neki már lenne igénye az egyszeri alvásra, a kettő sok neki.
Kedves Ági!
Kislányom 11 hónapos. Egy hónappal ezelőttig éjszaka is szopizott. Aztán nagy nehezen rászántam magam, hogy leszoktatom az éjjeli evésről, mert napközben a cicin kívül szinte semmit nem akart enni. Arra jutottunk, talán megjön az étvágya. Nos valamennyire be is jött. Az éjszakáink sokkal jobbak, szóval nagyon megérte. Már az első nap érezhető volt a különbség. Az addig pár kanállal evő gyerekem benyomott rögtön az első nap közel 300 gr főzeléket. Mostanság azonban megint elkezdődött valami féle zavar az evésével. Nagyon furcsa, de velem nem hajlandó. A nagymamával rendesen eszik ( ha én nem vagyok a közelben, azonban velem nem megy:( Ha nem ebédel rendesen persze kéri a cicit..
Az lenne a kérdésem, hogy lehetséges- e szerinted, azért nem eszik velem a gyerek, mert én vagyok a kétkábonjáró cumisüveg, és sokkal inkább azt választja? Lehet- e ez valamilyen pszichés fűggőség a cicihez, makacs ragaszkodás az anyatejhez? Hogy fogom így leválasztani? Ma- holnap egy éves, lassan szeretném ha legalább csak ébredésnél, meg lefekvésnél cicizne. 9 foga van, bizony olykor nagyon fájdalmas…
Segítségedet nagyon köszönöm.
üdv,
ági
Válasz: Nem az anyatej a bűnös a dologban, hanem Anya
Az a helyzet, hogy ennyi idősen a gyerekek már felismerik, hogy anyával szemben többet engedhetnek meg maguknak, mint bárki mással szemben. Mernek válogatni, ellenkezni stb. mintegy tesztelik, mit szól anya az egyes “mutatványaikhoz”. Mással viszont ezt nem tudják megcsinálni. Ez még jó darabig így is lesz. A kisebbik fiam, aki egy huncut kis kópé itthon és fél perc alatt bármilyen ételt a szőnyegre ken, ha nem vigyázunk, a mamánál gyönyörűen kanalazza egyedül a levest
Szia Ági, Nálunk is problémásak az elalvások! 4 hónapos a kislányom, és este 9 körül érünk a lefektetéshez. Ekkor még szopizik egyet, el is alszik, beteszem a kiságyba, viszont fél óra múlva felébred és csak sír. Próbáltam már több módszert elaltatni, ringatás, megint cici, otthagyás a kságyban, és 5 percenként visszamenni, de képes akár 3 órát sírni. Mit tegyek vele? Van egy két éves bátyja, akivel soha semmiféle alvásgond nem volt. Szerencsére most sem ébred fel a húga bömbijére. Válaszod előre is köszönöm!
Válasz: Ez két ok miatt lehet:
1. Nem írtad, hogy alszik nappal, de ha nem telik el legalább 3 óra az esti lefekvés előtt, akkor azt hiszi, hogy ez még nappali alvás, ezért alszik ilyen röviden. ezt úgy lehet megoldani, ha a lefekvés előtt legalább 3 órának el kell telnie, ennek fényében gondoljátok át a meglevő napirendeteket.
2. A kezdődő fogzás: Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
sziasztok
én egy gyönyörű,okos és értelmes 14hónapos kisfiú anyukája vagyok és elég összetett a problémám.Hunorka csak kizárólag cicin él még mindig eszik ugyan pár falatot mindenből de nem számottevő.a dokorbá azt mondja majd ha igényli enni fog,addig ne erőltessem mert egyébként meg lassan 11kg.
Ő még éjjel is felkel min 3-4 x enni.és nem azért mert fogzik,szorong,vagy nyugtalan,hanem mert éhes!!
mit tegyek hoy erről leszoktassam.Azt ne is mondja senki,hogy ne adjak és hagyjam sírni,mert azt nem teszem meg.
elég értelmes de nem lehet neki elmagyerázni,hogy kicsim éjjel nincs evés!!éhes és kész..próbáltam már nappal éheztetni,hátha akkor eszik mást is nem csak a cici,de nem akkor inkább éhezett.
Válasz: Ha éhes, akkor nappal kell többet ennie és táplálóbbakat ahhoz, hogy ne akarjon éjjel enni. Nagyon fontos, hogy együtt egyetek, tehát ne az legyen a felállás, hogy te eteted őt, hanem üljetek le együtt enni naponta 4-5 alkalommal, és hagyd kísérletezni, egyedül enni (kicsit maszatos dolog, de megéri). próbáljatok ki új ízeket, most már elég “nagyfiú”, nyugodtan eheti a ti ételeiteket (csak a tilos dolgokat, -aprómagvasok, mogyoró, adalékos dolgok stb.- hagyd még ki belőle)
Köszönöm. De nem tudom mi lehetne a megoldás:( Ma konkrétan semmit nem evett a cicin kívül. Ez már csak azért is gond, mert ilyenkor szinte nem is alszunk, olyan sokszor felsír..:(
Válasz: Hát akkor nincs mese: legyél szigorú és következetes. Ha nem akar enni, akkor cici sincs. Ne aggódj, éhenhalni nem fog, ha éhes lesz, majd eszik és pont annyit, amennyire szüksége van.
sziasztok
köszönöm a jó tanácsot,és én is ezzel próbálkoztam.elég hosszú ideje velünk eszik már,vagyis etetőszéke az asztalnál van.kis edénykéje evőeszköze van és hagyom egyedül próbálkozni de csak játszik.
azt is próbáltam,hogy nincs cici de akkor addig ordít amíg nem kap,jön utánam és tépi a ruhámat.olyankor megsajnálom,pláne ha órákig nem kapott akkor már!!tényleg kétségbe vagyok esve,mert ez így nagyon nehéz!!
Válasz: A kulcs totyogókorban mindig a szülő következetessége és határozottsága. Ha mindig megesik rajta a szíved, ha hisztizik, akkor azt tanítod meg neki, hogy hisztivel elérheti, amit akar. Tudom, csúnyán hangozhat, de ezeket a helyzeteket csak határozottan lehet megoldani.
Szia Ági
Nem régen fordultam hozzád azzal a kérdéssel,hogy mit tegyek ha babám nem csak hogy cicin hajlandó elaludni,de végig alvás közben is cicizni akar (Nappal).
Azt tanácsoltad szoktassam le a cicin elalvásról.
Sajnos valahogy nem sikerül a dolog.A babakocsi nem vált be. Abban akkor sem alszik ha kilómétereket tolom.Cumi,cumisüveg nem vált be.Eddig nem használtuk,így mostmár nem kell neki,csak játszik vele.Azután mikor megunta eldobja.A mellette csak fekvés nincs cici szintén nem jó mert akkor csak oda furakodik a cicihez.Végső próbaként azzal próbálkoztam,hogy egyszerüen betettem az ágyába.Oda tettük a maciját,megbeszéltük hogy most macival alszik,nem anyával.(1éves)Először tetszett neki a helyzet
nem sírt egyből,játszott a macival.De aztán mikor rájött hogy neki most tényleg ott kell aludnia,égtelen ordításba kezdett.Akkor én már adhattam a macit olyan messzire dobta hogy na.Akkor kivettem,azzal a szándékkal,hogy ha megnyugszik vissza teszem.így is tettem.Akkor megint ordítani kezdett.Akkor megint kivettem,de most már nem nyugodott meg az ölemben sem.Csak sírt,sírt,sírt.Aztán végül szinte álomba sírta magát az ölemben.Azután letettem és eludt 1órát.Ennyit szokott.Azután jó kedvüen ébredt.Ez most 4napja megy.Nem akarom,hogy az ölben alvásra szokjon most meg rá, és nagyon sajnálom már mikor sír.Mért nem nyugszik meg az ölemben sem ilyenkor?Mit csinálok rosszul?MÁr 4napja és nemhogy kevesebbet sírna hanem többet kb.félóra.
Az biztos hogy álmos,mert csak akkor viszem aludni ha már látom rajta hogy álmos.
A másik gondom, hogy éjjel is nagyon megszaporodtak a kelések úgy 2hete.Kb. 7-8szor is kel.Soxor csak bemegyek hozzá és ha meglát már vissza is csukja a szemét és alszik is.Van hogy ki kell venni és az ölemben vissza alszik, és van hogy csak a cici segít.Eddig is fogzott és a mozgása is fejlödött és mégsem kelt ennyiszer 2x-3x max.Van hogy félóránként van hogy óránként olyan is van hogy 1órán belül 3x kel.A leghosszabb amit végig alszik 2-2,5óra inkább hajnal 3-4óra után.Meg persze mikor leteszem este akkor 8-11ig.
Szerinted mi zavarja?Mért nem tud hosszan aludni?
KÖszönöm T. Ági
Válasz: Semmit nem csinálsz rosszul. Teljesen jó úton jártok. Ahhoz, hogy ez a helyzet teljesen megjavuljon, legalább 1 hétre lesz szükség vagy még többre. Már elértetek valamit, hiszen már nem cicin alszik el.
Ha még nincs kint legalább 8 foga, akkor érdemes elolvasnod a homeopátiás alkati szerekről szóló leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt. Ebben részletesen bennevannak a tünetek. Ha a tünet csak az alvászavar (nem nyálzik, nincs hasmenése, nem piros az arca stb.),akkor a COFFEA TOSTA 15 CH-ból javaslok esténként lefekvés előtt 5 golyót (műanyag kanálban vízben feloldva) vagy este lefekvés előtt 1 csésze Afrikai vörös teát (rooibos)
KEDVES ÁGI!
Hasonlóan az előttem hozzászólókhoz az én problémám is a cici körül forog.18,5 hónapos lányomat kezdettől fogva igény szerint szoptatom ,mostanra már a napi 5-6 változatos étkezés mellett Ő még igényli a cicizést amit egy jó ideje inkább lelki megnyugtatásnak és idönként unaloműzőnek használ és a legfontosabb csak rajta lógva tud elaludni.Napközben ha sikerül jól lekötnöm a figyelmét akkor csak alváshoz és vigasztaláshoz kell,de éjszaka katasztrofális az egész, ugyanis 1/2 tiz-kor elalszik a cicin és hajnal 1-3óra között éhesen felkel mohón szopik,majd reggelig 1-2 óránként felkel és csak a cicin alszik el.4 hó kora óta ez megy,már 16 foga van,van alvópajtás is amit morzsolgat,túl vagyunk már a külömbözö fény és-höviszonyok kisérletezésén,a plusszvacsorán {hátha éhség miatt kel},délben iszok már csak utoljára gyenge kávét ,próbáltam vizet itatni éjszaka,fürdővizbe levendula olajat csepegtetek sőt párologtatok a szobában a jobb alvásért,de hiába csak felkel éjjel.MIT TEGYEK?Valóban magától is rendeződhet az alvása ?Egyedül a sirnihagyást nem próbáltam ,sajnálom őt.Napközben 1szer 1 1/2órát alszik, ébreszteni szoktam.Hogy tudnám leszoktatni a ciciről? mert már ideje volna.A körömrágás elleni krémmel ha bekenném a cicit? Nagyon hálás lennék ha tudnál tanácsot adni,előre is köszönöm!TIMI
Válasz: Nem egyszerű a helyzeted, mert már jócskán bennevagytok a dackorszakban, ezért akarattal nem tudod leszoktatni róla és a trükköket sem javaslom. Ami be szokott válni, ha pár napig Apa fekteti le este és ő megy be hozzá éjjel. Az első alkalommal ebből nagy sírás szokott lenni, nehezen fogadja el, hogy te nem vagy ott, de 1-2 nap alatt teljesen elfogadja és többet nem kel fel éjjel (Apa miatt nem érdemes
)
Meg lehet próbálni azt is, hogy megbeszéled vele a dolgot. Volt olyan anyuka, aki megbeszélte a kicsivel, hogy sajnos a cici elromlott nincs benne több tej, és a kicsi elfogadta, 1-2 alkalommal volt sírás, de olyankor megint megbeszélték, hogy a cici elromlott, és végül elfogadta a helyzetet.
Kedves Ági!
Sok problémát és sok ezekre adott válaszodat olvastam, de mivel minden baba más, azt remélem, hogy a mi gondunkra is lesz valami személyre szabott tanácsod.
A kislányunk 4.5 hónapos. Csak cicin, vagy ölben (csak az apjáéban!) alszik el. Én már ezzel is megbékéltem, de van ennél nagyobb bajom is: ha elalszik, nem tudom otthagyni, mert 10 percen belül felébred. Így a napjaim csak fekvésből állnak, vagy a gyerek popójának a cipelgetéséből. Ez nagyon nem jó, semmit nem tudok tőle csinálni. Próbáltam az általad javasolt rendszert bevezetni: eszik, játszik, alszik. Sikerült is, ez a sorrend nagyon hamar beállt, mindketten szeretjük és számíthatunk a rendszerességre.
De az önállóan elalvásba eddig mindig belebuktunk. Ha eljön az alvásidő, beteszem a kiságyba, besötétítem a szobát, halkan énekelek, simogatom. Legyen bármennyire álmos, először gurgulázó nevetésbe kezd, majd, ha rájön, hogy nem játék, torka szakadtából sír. Ilyenkor sajnos már nem tudom megnyugtatni, akkor se, ha kiveszem. Épp ellenkezőleg: úgy felhergeli magát, hogy még éjjel is rángatózva, fel-felsírva alszik. Sőt, tegnap még hányt is, gondolom annyira sírt, hogy a gyomra is felkavarodott.
Az, hogy a lakás szalad, hogy nincs magamra, vagy a férjemre egy percem sem, még mindig csak másodlagos. Attól félek, hogy a kislányunkkal nagyobb gond van, mint egyszerű rossz szokás, vagy hiszti. Mi ugyanis nem akartuk, hogy így legyen, sőt nagyon határozottan elleneztük a közös ágyban alvást, vagy a popsi cipelgetést. De attól kezdve, hogy 3 hetes korában elmúlt róla a sárgaság, ő képtelen anélkül elaludni, hogy valamelyik szülőjéhez ne simulna. Sőt, újabban ez se elég neki. Szorosan hozzám simul, átölelem, cicim a szájában, és megfogja mindkét kezemet. Csak akkor tudok kiszabadulni a szorításából, ha már mélyen alszik, de otthagyni akkor sem, mert valami hihetetlen radarral érzékeli, ha felkelek mellőle. Kértem tanácsot a védőnőmtől. Ő a klasszikus „sírni hagyást” javasolta. Azt mondta, zárjam rá a gyerekre az ajtót, hadd sírjon, én meg közben kapcsolódjak ki. (Állítólag van gyereke, de nem tudom, akkor hogyan mondhat ilyet…) Szerinte az én beállítódásom miatt („Úgysem tud egyedül elaludni!”) nem alszik a gyerek.
Én azt hiszem (de lehet, hogy túlkombinálom), a születésének a körülményei hatottak rá nagyon rosszul. 3 héttel a kiírt időpont előtt be kellett feküdnöm a kórházba, mert esélyét látták, hogy oxigénhiányos a baba. Nagyon sokat sírtam, mert nem akartam befeküdni, valódi tragédiaként éltem meg, hogy az utolsó napokban elválasztanak a férjemtől, és csak napi 1-2x 1 óra marad nekünk, az is kórházi körülmények között.
Egy 37 hetes baba már egészen fejlett, és az, hogy naponta 2x NST-n, ultrahangon ébresztgették, gondolom ugyanolyan rossz hatással volt rá, mintha egy már megszületett babát ébresztgetnének. Természetesen sosem volt semmi baj, minden vizsgálati eredmény jó volt, mégsem engedtek haza.
A 39. héten az egyik terheléses NST-n a szülésznő véletlenül lezárta az oxitocint, amitől hirtelen lezuhant a baba szívhangja, én is rosszul lettem, ezért azonnal beindították a szülést. Természetesen egyikünk se volt felkészülve, se testileg, se lelkileg. Előre megmondták, hogy császár lesz, persze valóban nem is tágultam egy centit se. Így született meg a kislányom, aki egyébként okos, figyelmes, vidám baba, jól fejlődik, színes érzelmeket mutat az emberek és a játékai iránt is, de… Aludni sajnos nem tud egyedül.
Hogyan segíthetnék rajta? (És persze magamon is.) Úgy érzem, vele különösen óvatosan kell bánni. Se a sírni hagyás, se más, általában bevált módszerek nem hatnak rá. Csak nagyon-nagyon apró léptekben tudok elérni nála bármit, pl. még mindig előfordul, hogy végigüvölti a sétát, mert gyűlöli a babakocsit. Vajon csak a szokásos rosszul szoktatásról van szó, vagy valóban a születés körülményei viselték meg? Azt sem szeretném, hogy a „fejemre nőjön”, meg akarom tanítani neki, hogy szabályok márpedig vannak, de a lelkébe se akarok gázolni.
Ja igen, azt még hozzáteszem, hogy a cumit messzire köpi, és más (alvóállat, pelenka, stb.) segédeszköz se vált be.
Köszönettel: Kriszti
Válasz: A szülés körülményei valóban hatással lehetnek a babára, például olyan dolgokban, hogy igényli a testközelséget, de az alvási problémák nem csupán ebből erednek. Én úgy gondolom, hogy a szülés körülményeit ő egészen másként éli át, mint te, aki sok mindenről tudsz ezért érzékenyebben érintenek a részletek. Úgy gondolom, hogy ezek a rossz körülmények (a császár okozta sokk pl.) ellensúlyozhatóak a szeretetteljes, elfogadó környezettel, illetve a magzati létből a kisgyermekkorba való átmenet elősegítésével. Ezzel van kapcsolatban az is, hogy pl. kezdetben több testközelséget, igény szerinti szoptatást igényel a baba, aztán egyre kevésbé igényli ezt. Valójában a gond az -legjobb szándékod ellenére-, hogy olyasmihez szoktattad hozzá, ami az eredeti céljaiddal ellenkezik.
A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz. Mivel ebben a korban már nagyon érdekli a külvilág, nagyon lekötik a figyelmét a külső dolgok, ezért elalvás előtt segíteni kell neki az ellazulásban, abban, hogy kizárja a külvilágot. Ez lehet dúdolás, ringatás, szoptatás, bármilyen más módszer, amit el tudsz fogadni (és el tudod fogadni, hogy hosszútávon ez legyen az altatás módszere), majd amikor már félig elálmosodott, nem élénk, akkor kell letenni a kiságyba. Ha sír, felriad, ki kell venni és megint segíteni neki ellazulni, majd ismét visszatenni. Ez az első alkalmakkor elég sokáig eltarthat, de aztán egyre jobb lesz. A lényeg, hogy mindig ugyanúgy csináld, legyél következetes és kitartó. A babák megszokják az altatás módját, mint ahogyan minden más szokásunkat is átveszik (pl. etetés körülményei, fürdés módja) és ellenkeznek, ha aztán nem úgy történik, ahogyan megszokták, mivel ők a szokások alapján tájékozódnak a világban.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.
Azért alszik el egyre nehezebben, mert egyre élénkebb, egyre inkább elvonják a figyelmét a világ apró zajai, fényei, ez a fejlődés természetes része. Nem elég az altatás módjával tisztában lenni, tudnod kell azt is, hogy 4 hónaposan legalább 2 óra ébrenlétet követően szoktak aludni a babák általában 30-60 percet (ez egyénfüggő) és ezt maximum naponta 3x teszik. Ha ennél korábban vagy gyakrabban próbálod altatni, akkor csak nagyon röviden és nehezen fog aludni.
Kedves Agi
az en fiam 2 het mulva 1 eves lesz.Cicin alszunk el meg mindeg.Alig hogy el alszik (kb15 percig van cicin)el is engedi de nem tehetem at a kisagyaba csak legalabb 1 jo ora utan mert ha nem felebbred.
A nagy agyba egyedul nem merem hagyni mert felek leesik(volt ra sajnos pelda) de mirre a fiamat at teszem mar en is lavasra keszen vagyok. at teszem es alvas van aztan legtobbszor csak 1-2 szer kellunk de csakis cicivel alszunk vissza.
Szeretnem mostmar leszoktatni acicirol de az igazsaghoz az is hozza tartozik hogy en teljes munka idobe dolgozom igy afiammal este 18 oraig nem is talalkozok (ugye reggel alszik meg amikor en el megyek) hOGY CSINALJAM HOGY NEM LEGYEN DRASZTIKUS NEKI.Napol napra nayasabb egy honappal ez elottig az apukaja is jo volt neha esti elalvashoz de most mar csakis en .
Koszon a valaszod.
Válasz: Bármit is csinálsz, az mindenképpen drasztikus lesz. Amit tehetsz, hogy az elalvás még cicin van, de éjszaka csak vizet kaphat. Aztán, ha ezt már megszokta, akkor az esti elalvást is kiválthatjátok vízzel, illetve itt az ideje, bevezetni azokat a szokásokat, esti rutint, ami segít neki az ellazulásban: vacsora, fürdés, alvósállatka lefektetése, meseolvasás, éneklés stb. Ezek segítik számára az átmenetet a nappal és az éjszaka körül. Persze ezt folyamatosan kell csinálni, tehát elsőre nem biztos, hogy eredményhez vezet, de néhány hét alatt teljesen megtanulja a kicsi, mikor mi következik. Fontos, hogy valóban ellazítsák ezek a szokások, segítsenek neki elszenderülni.
Kedves Ági!
Nekem is a cicin elalvás okoz gondot. Este nem zavar, mert ha nem cicin alszik el, akkor kb 1/2 órai altatás után elalszik- igaz a mi ágyunkban, mert amióta rájött hogy a kiságy rácsaival is tud játszani, fordulni azóta nem tudom ott altatni. Az éjszakai keléseket nem zavarja meg, ha a saját ágyában ébred, eszik és alszik is tovább, maximum kétszer kel fel. Nappal viszont szinte csak cicin alszik el és onnan nem tudom letenni, mert kb 10 perc múlva felébred. A mi ágyunkban az elmúlt 2 hétben alig sikerült nappal altatnom és a babakocsiban sem alszik csak ritkán kb 4 hónapos kora óta ( a jövő héten lesz 7 hónapos). Foga még nincs, bár már több mint 1 hónapja eléggé híg a széklete- a védőnő szerint ez normális, főleg hogy 2,5-3 óránként etetem, mert nem tudom még mindig mikor éhes. Egyre nagyobb hanggal jelzi nappal,hogy méltatlannak tartja az altatást, és ma ráadásul még forgott is, pedig már nagyon álmos volt. Meddig kellene és mivel próbálkoznom, hogy nappal is sikerüljön az altatás? Attól tartok a türelmem fogyott el, de szükségem lenne nagyon akár csak 20 perc regenerálódásra napközben- elég mozgékony, nem azaz egy helyben szépen eljátszogatok tipus.
Köszönöm a válaszodat előre is.
Válasz: A gond a napirend lehet. Mivel te sem tudod, mikor éhes, ezért nincs egy kialakult rendszer az életében és ezért nem megy az alvás-altatás sem. Ebben a korban a legtöbb baba már csak kétszeri napközbeni alvást igényel. Kb. 3 órát van ébren a kicsi, mielőtt nagyon elálmosodik és le lehet fektetni, de ez akár 4-5 órára is kitolódhat.
Elalvás előtt dédelgesd meg, segíts neki ellazulni, de ne altasd el. Félálomban fektesd le, ha sír vedd ki, nyugtasd meg, majd tedd vissza, ezt játszátok, amíg el nem alszik. Ha ezt következetesen csinálod, akkor magától fog elaludni idővel, de számíts rá, hogy ez kb. 1 hétig is eltarthat, mire teljesen sikerül megvalósítani.
Szia Ági, korábban már kaptam tőled nagyon jó ötleteket, elsősorban a baba napirendjében. klasszul működött is, hogy a 4 hónapos baba 1.5-2 órás ébrenlét után elfárad és elalszik. ez rendben működött, magától elaludt, cicin elalvás csak este volt, de ez nem zavart. elmúltak az éjszakai rengeteg ébredések is (akkor is cici kellett, ez a mai napig így van). mondjuk megtanult a hasról a hátára fordulni (hátról hasra már 1 hónapja megy), és ezekután mintha elvágták volna az éjszakai ébredéseket, megmaradt a 1 max 2szeri ébredés.
panna most 6 hónapos. a helyzet a következő: az éjszakák egész jók lettek, mint előbb írtam. a nappalokkal történt komoly változás. azt vettem észre kb 2 hete, hogy 1.5-2 óra után már nem annyira fáradt, hogy el tudjon aludni. gondoltam, semmi probléma, húzzuk az időt, kezdtem próbálgatni,hogy mennyit bír, mikor tegyem le aludni. Hát sajna 3 órákat állított be magának. 3 óráig van általában ébren. reggel felkel 6 felé, szopi, már nem alszik vissza. 9re fárad el igazán.
és itt jön a probléma: 3 óra ébrenlét után már nemcsak nagyon álmos, hanem éhes is. ha megpróbálom lerakni, nem alszik el, csak éhesen sír. ha megszoptatom, akkor bealszik a cicin. ilyenkor (délelőtt) általában 2 órát alszik is, utána csak 2 felé alszik el újra, már csak 1 órára, aztán 5 felé általában még egy szűk órára.
Ezzel a gond az, hogy nagyon hamar rákapott a cicin való elalvásra. ha véletlenül pont úgy jön ki a ritmus, hogy nem lehet éhes és már álmos, akkor is sír amíg cicit nem kap. tudom még elég kicsi, de pont abban a korban van hogy félő hogy nem fogom tudni leállítani.
most már csak kizárólag cicin tudom elaltatni. egyenlőre ez nekem nem terhes, csak a jövőtől tartok. jó lenne 1 éves koráig szoptatni.
próbáltam leszoktatni: képes 1 órát is sírni, semmi nem nyugtatja, a cumitól kiborul, apa nem tudja megnyugtatni, de még én sem, hacsak nem kap cicit. akkor viszont eszik, max 6-7 perc és már alszik is. általában nem hagyom mélyen bealudni, és általában 3. próbálkozásra elalszik az ágyban. de ettől ő még követeli a cicit az alvásokhoz.
elkezdtem már adni neki gyümölcsöt, de hiába nem éhes akkor is szopik.
meddig érdemes erről leállítani, azt azért nem szeretném elérni hogy még 2 évesen is szopizzon. milyen módon érdemes próbálkoznunk? a cumira már megpróbáltam kicselezni, amikor félig alszik. ez 3szor sikerült, de aztán rájött, és már ez sem megy. szerencsére nincs szüksége arra hogy a cici alváskor a szájában legyen csak az elalváshoz.
van valami ötleted? kell egyáltalán ezen stresszelnem? mondjuk nagyon megkönnyítené a napjaimat, ha csak evésre cicizne és alvásra nem.
előre is köszi,
Andi
Válasz: Ha téged egyébként egyáltalán nem zavar, hogy így altatod, felesleges stresszelned a változtatással. Ha viszont zavar, akkor bizony komoly küzdelemnek nézel elébe. Mivel most az is gond, hogy mire jön az alvás, éhes is lesz, ezért itt az ideje változtatni az étkezési szokásaitokon (úgyis kezdődik a hozzátáplálás). Bevezetheted, hogy két szopi között naponta kétszer van a hozzátáplálás (először csak egyszer, ha már többféle ételt megeszik, akkor kétszer), így teli hassal megy majd aludni és nem lesz szükség a pocak megtöltéséhez a szopira. Innentől kezdve a felvesz-letesz módszert kell alkalmaznod kitartóan, amíg el nem alszik szopi nélkül is.
köszönöm a választ, akkor ezzel fogunk próbálkozni. majd jelzem hogyan sikerül.
Kedves Ági! A cicin elalvás MOST MÁR nálunk is központi téma. Nekem ikreim vannak, akik most két és fél évesek (egy fiú egy lány) és még mindig csak cicin hajlandóak elaludni, legyen az reggel, napközben, este és főleg éjszaka. Napközben ha nem vagyunk otthon, az autóban szépen elalszanak, ha otthon vagyunk és nem adok cicit, akkor inkább nem alszanak, reggel már hajnali 5-6 körül nálam landolnak (egyszerre)- mondjuk ehhez tudni kell, hogy nemrég költöztünk új lakásba és még nincs kész minden szoba, úgyhogy a mi szobánkban alszanak – este csak cicin hajlandóak elaludni és sajnos éjszaka is többször felébrednek és cicin alszanak vissza. A kislányom annyira érettebb, hogy ő az esti cicizés után szól, hogy menne az ágyába, igazándiból a fiam problémázik, ha meg is mondom neki, hogy egy cicizés és kész, ha nem alszik el a cicin, akkor csak a mi ágyunkban hajlandó elaludni. És persze, ha nem adok cicit, megy a hiszti és persze akkor a tesó is felébred.
Már nem tudom mit csináljak.
Várom válaszodat, előre is köszönöm.
Válasz: Mivel ketten vannak, nem egyszerű a helyzeted. Ebben a korban már sok mindent nem tudsz csinálni. Az egyetlen megoldás az, ha elmondod, hogy mostantól egyáltalán nincs cici. Találj ki egy elfogadható számukra is érthető indokot és tartsd magad hozzá (az általam ismert, bevált ilyen indokok: “elvitte a nyuszi a tejet egy kisbabának”, “anya beteg lett, elfogyott a teje”).
Köszönöm a választ, megpróbálom a “lehetetlent”.
Kedves Ági!
Kisfiam 3 hónapos lesz a héten és már pár hete gondolkodom rajta, hogyan szoktathatnám rá az önálló alvásra – tudom, hogy ez fontos, de még nem találtam meg a szimpatikus megoldást.
Marci nagyon sokat cicizett, amit nem bántam, mert az “elszakadás” részének tartom. Mára már egyre rövidebbek lettek a cicin töltött órák, egyre több a játék és a nyugodt alvás, de esténként így is minimum 1,5 óra, mire elalszik cicin.
Odáig eljutottam, hogy délelőtt egydül alszik el a hintájában, nem sír, de ez az egyetlen alkalom. A második alváshoz cici kell, ha csak pár perc is és általában ez nagyon rövid. A délutáni alvás a séta alatt van, kenguruban – babakocsiban már nehezebben alszik el.
Hogyan tudom finoman, kedvesen átnevelni arra, hogy az ágyában, egyedül is el tudjon aludni, mikor álmos?
Bevallom, sok fenti történet nagyon elijesztett, megrendeltem a könyvét is, de szeretném ha minél hamarabb kellemesen aludnánk el mindketten
Köszönöm előre is!
Eszter
Válasz: Amit tudnod kell, hogy ebben a korban kb. 2,5 órát tud egyhuzamban ébren lenni a baba, ha ennél korábban fekteted le, akkor nehezen megy majd az altatás és rövidebben is alszik, hiszen még nem volt álmos, amikor elaltattad. Az esti lefekvés előtt még többet, 3-4 órát is ébren van. Az nem gond, ha néha csak fél órát alszik napközben, ha utána jókedvűen ébred.
Úgy tudod a saját ágyába szoktatni, ha mindig akkor fekteted, amikor álmos, minden egyes alkalommal a kiságyba fekteted (ameddig meg nem szokja, utána már néha lehet máshova is), és elalvás előtt segítesz neki az ellazulásban, a külvilág kizárásában – erre szüksége van, hiszen már nagyon érdekli a külvilág és ezért minden érdekes inger (hangok, fények) ébren tartja, nehezen tudja “kikapcsolni” magát az állandó felfedező üzemmódból.
Segítened kell neki tehát ellazulni, ami lehet ringatás, dédelgetés, éneklés, akár egy puha takaróba csavarva, de ne altasd el ilyenkor teljesen, hanem félálomban tedd le az ágyba. Másik lehetőség, hogy leteheted az ágyba és a hátát simizheted, popsiját ütögetheted, susogva vagy dúdolva közben, amíg el nem alszik, ezzel megtanulja az önálló elalvást.
Kedves Ági!
A fiam 3 és fél hónapos. Még 3 sem volt, amikor cystitis gyanújával a kórházban kötöttünk ki. Ott nem találtak semmit, 3 napig voltunk bent. Előtte képes volt este 7 órát aludni. Vagyis este 9től hajnal négyig. Vagy hajnal 3ig. A kórház óta azonban maximum 4 órát alszik éjjel, aztán eszik, utána 3 órát, eszik, és ezek után másfél óránként felkel cicizni. Az elalvással nincs komolyabb gondunk, igaz, hogy este a masszázs és a fürdő után gyakran bealszik a cicin, néha napközben is követeli (képes bömbölni fél órát is, ha odaadom neki, kétszer bekapja-kiköpi, mosolyog rám, gügyög, és utána jelzi, hogy álmos, berakom az ágyba, és kis nyöszörgés után alszik is) Lehet, hogy nem elég tápláló a tejem?! Lehet, hogy kevés, és ezért kel fel többször éjjel? Zavarhatja őt az, hogy egy szobában alszunk? (az apja szokott horkolni)
A kórház után 9 nappal újra belázasodott, ment a hasa (nekem is) és nagyon nyűgös is volt. Találtak a vizeletében megint proteint, az üledékben pedig: zsúf. vvt, bakt., vagyis zsúfolt vörösvértest, baktérium. A Protein pedig 0,3g/l. Ez mennyire kóros? Lehet, hogy most tényleg vesemedence gyulladása, vagy HUTI-ja van?
Lehet, hogy ezért nem alszik? Egyébként pedig nagyon jókedvű napközben is, este is, bár akkor nyűgösebb kicsit.
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz: Valószínűleg a betegség miatt nem alszik, ha már jobban lesz, akkor javulni fog a helyzet.
Kedves Ági!
Kislányom most volt 4 hónapos.Kezdettől fogva igény szerint szoptatom.Eleinte viszonylag jó alvó volt(5-6órát is aludt,de minimum 4-et)mostanában egyre rosszabb a helyzet.Már nem tudom mit tegyek, vagy hogy mit rontottam el.Éjszaka van hogy 1-2 óránként ébred, és csak cicin alszik vissza.Van hogy 21h-tól 12-1-ig alszik,de utánna kezdődik a műszak.Már próbáltam hogy csak megsimizem, felveszem megnyugszik, lerakom 5-10 perc és ordít.A végén mindig cicin kötünk ki.Bár 1x vissza aludt így kb. 1 óra után.Nappal is össze vissza alszik.Képtelen vagyok napirendet kialakítani vele.A nappali elalvás: cicin, apa vállán vagy babakocsiban.Egyik sem tartós.Mit tehetnénk?
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdv: Aranka
Válasz: A megoldás a napirendben keresendő. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 4 hónapos kor körül a babák már alvás után kb. 2,5-3 órát tudnak egyhuzamban ébren lenni.
Az igény szerinti szoptatás nagyon jó és szükséges dolog, csakhogy ilyenkor könyű a ló túloldalára átesni és mindig megszoptatni a babát, bármi is van, pedig lehet, hogy nem mindig ezt igényelné. A babának még nincs időérzéke, hanem a napközbeni dolgok egymásutánjából tájékozódik, fontosak neki az ismétlődő rutintevékenységek, a szokások. A napirendnél nem az a fontos, hogy pont 3 óránként egyen, vagy hogy mindig 12:00-kor ebédeljen, hanem, hogy az események egymásutánja ugyanaz legyen. Felkelés után evés (ilyenkor a legéhesebb), ezután játék (hogy még ébren emésszen, pisiljen és kakiljon, ne álmában ébredjen fel ezekre), ha elálmosodott, lefekvés és alvás.
Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 2,5 óra ébrenlét után), segíts neki az ellazulásban, dédelgesd meg, és amikor már félálomban van, de még nem alszik teljesen, tedd le (ha szereti, akkor hason) a kiságyba, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.
A nappali rendszertelenség kihat az éjszakáitokra is, tehát ha a napirend a helyére kerül, akkor az éjszakák is javulni fognak. Ebben a korban háromszori napi alvásra van szükség és az esti lefekvés előtt többet van ébren a baba, mint a nappali alvások között. Kipróbálhatod azt is, hogy estefelé, az esti lefekvés előtt gyakrabban, fél-egyóránként megszoptatod (ha kéri), így éjjel kevesebbszer ébredhet.
Kedves Ági!
3 hetes a lányunk és csak cicin tud elaludni. Pár napja volt, hogy szinte alig aludt, nyugtalan volt alvás közben, hamar felébredt (15 perc, 45 perc kb.) és aztán megint a szopit követelte. Sehogy sem sikerült megnyugtatni. Se kézben, se hordozókendőben, se babakocsiban. Azt is megfigyeltem, hogy szinte pontosan 12 óra hosszat volt ilyen, aztán megnyugodott, szépen aludt és evett is. Ételallergiára gyanakodtam, több tünet is stimmelt, el is hagytam az ételt, és mintha javult volna a helyzet. De azóta nem tudjuk úgy átcsempészni a bölcsőjébe szopi után, hogy ne ébredne fel. A bölcső közvetlenül az ágyunk mellett van, eddig szépen aludt benne. Hogyan tudnánk visszaszoktatni (mert ebben a pár rázós napban annak is örültünk, hogy alszik)?
Köszönöm előre is a segítséget!
Válasz:A megoldás a napirendben keresendő. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 1 hónaposan fél-1 órát van fent két alvás között a baba ébren és mivel 3 óránként eszik, két evés között általában 1-2 órát alszik. Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.
Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos, tedd le (hason) a kiságyba,- ha elfogadja – adhatsz neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.
Elnézést, még hozzátenném, hogy éjszakánként nagyon nyugtalanul alszik, nyöszörög, néha felsír. És akkor a szopi sem megy nyugodtan. Az elején, míg jóllakik, igen, de aztán hadonászik, kiköpi, de rögtön követeli is vissza. Talán a hasa fáj?
Válasz: Igen, ez emésztés miatt lehet. Ezért nem szabad evés után azonnal lefektetni napközben, mert akkor a saját emésztésére ébred fel. Éjjel más, mert olyankor lassabban szopizik, kevesebb levegőt nyel. Étkezések előtt kapjon 1 kiskanál Gripe Watert a hasfájásra.
Kedves Ági!
Köszönöm a válaszát május 22-i kérdésemre! Próbáltam simogatni, elaltatni, de annyira a cicire vár, hogy úgy tűnt ezzel csak hergelem…
Azóta megpróbáltam lefektetni és otthagyni és úgy tűnik ez működik, sokkal rövidebb ideig sír, hamarabb nyugszik meg… egyedül az van még mindig bennem, hogy nem lelketlen dolog-e ez így. Annyi változó véleményt hallani… árthatok ezzel a baba lelkének?
Köszönöm!
Eszter
Válasz: Ne aggódj miatta. Szerintem, ha egy baba szerető családi környezetben nő fel, akkor ez az egyetlen dolog nem árthat a lelkének.
Hello nekem van egy 3 éves fiam de még mindig cici kel éjel napal főleg éjszaka 2 oránként felkel ciciért és rőgtőn visza alszik. mi lehet a baj
Válasz: Az a baj, hogy megszokta, ez neki így kényelmes, ezért nem hagyja el. ha le akarod szoktatni róla, akkor beszéld meg vele és hagyjátok abba vagy egyik napról a másikra, vagy fokozatosan, szabályokat bevezetve.
Kedves Ági!Elolvastam szinte az összes hozzászólást de leírom a problémám!Lányom 5hónapos!kb1hete kel éjszaka.Előtte átaludta az éjjeleket!Gondoltam a fogzásra mert nyugtalankodott is hol előtte egy hangja se volt!Adok neki Chamomillát,de éjjel így is felkel.a másik gond hogy délelőtt is és délután is babakocsiban alszik.Déli alvásnál próbálom a kiságyat erőltetni de a sírás után megkapja a cicim és azon alszik el!Este ha szopi közben alszik akkor berakom a kiságyba de ha nem alszik akkor egy órás altatás következik hol sír hol üvölt de van hogy csak hagyja simogatni magát!A párom előbb elaltatja mint én nekem 1,5 órába is bele telik.Mi tévő legyek?Köszönöm előre is!
Válasz: Ne Chamomillát adj neki, mert nem mindenkinek az való. Válaszd ki az ő tüneteihez leginkább illő szert innen: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf
Azért is kelhet, mert éhes éjszaka, ez lehet növekedési ugrás is. Ha estefelé gyakrabban eteted, akár félóránként megkínálod, akkor ez megszűnhet.
Nappal próbáld meg úgy altatni, hogy legalább 3 óra ébrenlét után kicsit ringatod, aztán félálomban leteszed. Ha sír, csak a hátát simogasd, amíg el nem alszik. Ez kezdetben 1 óra is lehet, de ha következetesen, minden egyes alkalommal ugyanazt csinálod, akkor max. 1 hét alatt rendeződni fog a dolog. Este is ugyanígy altasd.
Köszönöm válaszod!!!Sajnos ez a módszer nem vált be, ringatni egyáltalán nem lehet mert mindig fel akar ülni és nem szereti ezt a fekvő pózt!Az éjszakai kelések száma csökkent,nagyon köszönöm!Üdvözlettel:R.Wanda
Kedves Ági!
Kisfiam 11 hónapos lesz, és csak cicin hajlandó elaludni. Éjszaka többször felkel, és mivel 10 kiló, nem bírom ülve ciciztetni. Ezért hozzátoltuk a kiságyat a saját ágyunkhoz az oldalát levettük így csak mellé bújok amikor kéri a cicit. Elég nehezen alszik el, 9 óra körül. Napközben 2 × alszik 2 órát. Már 4 foga kibújt amit elég nehezen viselt. Jó lenne már leszoktatni a cicin elalvásról de teljesen tanácstalan vagyok. Ha megpróbálom tőlle elvenni a cicit mikor már félálomban van, el kezd sírni és visszahúzza a cicimet a szájába. Mit tegyek? Előre is köszönöm! Üdv.: Tóthné Zsuzsi
Válasz: Erről csak úgy tudod leszoktatni, ha következetesen nem adsz neki cicit az alváshoz. Hanem pl. vizet adsz helyette. Számolnod kell vele, hogy az első napokban ez nagyon nehezen fog menni és esetleg többet fog sírni, mire elalszik, esetleg felkel éjjel és nem akar visszaaludni, de tudnod kell, hogy ez azért van, mert már megszokta a cicin alvást és ragaszkodik hozzá, ezért tiltakozik.
Ami még segíthet, ha 1-2 napig Apa fekteti este és ő megy be hozzá éjjel, ez tényleg csak 1-2 napig tart, de teljesen rendezi a dolgot, neki ugyanis nincsen tejszaga. Amíg Apa altat, te tűnjél el, és ne kerülj elő, ezt nekik kell ketten megoldani. Arra készüljetek fel, hogy első alkalommal akár másfél órát is eltarthat a dolog. Apa tegye le az ágyba, és adjon neki vizet, esetleg ringathatja is előtte.
szia ági!
nekem a következő a gondom: a fiam öt hónapos, igény szerint szoptatott baba. a múlt hétig éjszaka egy alkalommal kelt fel enni, azóta viszont négyszer-ötször is. eléggé nyálzik, a keze mindig a szájában, és többször is nyűgös. gondolom ezek a fogzás jelei.
a másik dolog, hogy cicin alszik el. a cumit nem fogadja el. próbáltam egyéb technikát, de annyira sírt, hogy visszatértem az eredetihez. ezzel csak az a gondom vagy félelmem, hogy ha nagyobb lesz vagy már nem lesz tejem, hogyan fogom őt elaltatni, ha a cicihez van szokva?
segítséged köszönöm, katalin
Válasz: Ebben a korban a legtöbb baba, mintha felkapcsoltak volna benne egy kapcsolót: hirtelen elromlik
Igen, ez a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Ha a cicin alvás téged nem zavar, akkor maradhat. Ameddig cicin alszik el, addig lesz tejed, emiatt ne aggódj. Akár naponta vagy kétnaponta egyszeri szopás mellett is marad tej, sőt a szoptatás után akár 1 év múlva is lehet még tej, tehát nem apad csak úgy el egyik napról a másikra teljesen.
Kedves Ági.
Kisfiam 15 hónapos. Ebéd után is és este is csak cicin alszik el. Sokszor nap közben is kéri. Viszont én úgy érzem, hogy tej már nagyon kevés van bent, már nem érzem, hogy feltelne, szóval szerintem csak cuminak használja. Volt cumija is, de 10 hónapos korában leszokott róla magától. Volt idő, mikor ebéd után letettem a kiságyába, énekelgettem neki és elaludt. De csak ha olyan kedve volt, és ha nagyon álmos volt. Ő sokáig ringatással aludt el. 1 éves kora körül jött rá, hogy húzkodta a pólómat a ciciért. De most már nagyon fáj mindkét mellem, és úgy érzem már nincs sok értelme szoptatni azért a pár csepp anyatejért.
Hogyan szoktassam le róla, mert üvölt ha nem adok neki, és nem hajlandó elaludni (ez ebéd után jellemző, este még nem próbáltam meg, hogy nem adok neki).
Előre is köszönöm.
Üdv.: Kriszti
Válasz: Leszoktatni csak úgy tudod, hogy nem adod neki, sajnos fokozatosan ez nem megy, mert a kicsi nehezen érti meg, hogy néha van cici néha nincs. Viszont elvenni csak úgy tudod, hogy valami mást adsz helyette: pl. plüssállatkát, kispárnát éjszakára, vizet, vagy cumit. Az első nap még mindegyiket el fogja utasítani, de pár nap alatt megérti, hogy ezentúl nincs cici, hanem valami más van, és elfogadja.
Valamivel egyszerűbb, ha rá tudod venni Apát (vagy egy nagymamát), hogy pár napig este ő fektesse és ő keljen hozzá éjjel, ez 1-2 nap után megoldja a gondot, nekik ugyanis nincsen tejszaguk.
Esti és nappali cici nélküli altatásra be szokott válni, ha odafekszel mellé, amíg elalszik (nem a kiságyba, hanem nagyágyra vagy matracra), vagy ha simogatod, mellette maradsz addig.
Kedves Ági!Kislányom 5 és fél hónapos. 2-4 hós koráig teljesen átaludta az éjszakát.Másfél hónapja /kb:amióta a nagy meleg bejött/fel-felébred éjszakánként. Kezdetben egyszer-kétszer.Ekkor általában min.ízesítésű teát ivott és visszaaludt, a hajnali ébredéskor viszont már csak cicin aludt vissza. Volt, hogy 3x is felébredt, de az elmúlt napokban már 5-8 alkalommal. Ilyenkor zömében cicin alszik vissza, ritkábban teán, vagy cumin. Próbáltam azt is nála, hogy csak kiveszem az ágyból,iszik teát, ringatom, majd visszateszem.10 percig sírt, elaludt, viszont egy óra múlva megint ébredt.Ekkor ismét cicit kapott, nem volt szívem letenni megint.Mivel egyre sűrűsödnek a kelések, kérlek tanácsolj valamit, hogyan tudnám visszaszoktatni az éjszakai alvásra? Ezen kívül -gondolom- az éjszakai szopizás miatt is nem lassul a súlygyarapodása sem, 3200 grammal született, most már több, mint 9 kg és nem akarom, hogy valami baja legyen a hirtelen súlygyarapodástól.Mit tudnék tenni?
Előre is köszönöm szépen válaszod.
Válasz: Ezeknek a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)
A súlya teljesen rendben van, anyatejes babát nem lehet elhízlalni. A gyorsan hízó babák a 2. félévben szinte semmit nem híznak, ezellen nem szabad semmit sem tenned, ezzel csak még jobban összezavarod.
Kedves Ági!
Az én kisfiam 21 hónapos, a dackorszak kellős közepén es teljesen cic imadó. Engem nem zavarna, de sajnos a sok nappali es éjszakai cicizés az evés rovására megy, alig akar enni rendes ételt, mivel még most is a cicivel tölti fel magát. Ezért a nappali cicizést lekorlátoztam 3 alkalomra, igazából ébredéskor és elalvásokkor. Az éjszakát még nem változtattam, igy éjszaka szabad cici hozzáférése van. Mivel 4-5 alkalommal kelünk cicizni, ezért együtt alszunk a kicsivel, ami nyilván megneheziti az éjszakai leszoktatást. Sokszor előfordul, hogy akár 1.5 órán keresztül se tud visszaaludni, cici egyik oldalon, masikon, aztán mászás anyára, ha ez sem sikerül, akkor ismét cicizés és végül nehezen rajtam alszik el. Legtöbbször úgy alszik, hogy hozzám érjen. Amikor felébred és Apa megy be hozzá,akkor görcsösen, sirva, visitva rohan ki és keres engem. Egyébként nappal, ha Apa itthon van, le sem lehet róla vakarni, imádja Őt és szuper a kapcsolatuk. Célom nem a teljes leválasztás, csak szeretném, ha nem kellne fel olyan gyakran éjszaka. Azt se bánom, ha továbbra is együtt alszunk, imádom, ahogy mellettem szuszog, de ha nem alszik eleget, egész nap siros, nem eszik rendesen, többet akarna cicizni és mivel éhes nem tud aludni. Szóval az egész ördögi kör folytatódik. És persze már rám is rámférne egy kis alvás.:) Sajnos Apa nagyon sokat dolgozik, még hétvégén is, igy Őt csak végső esetben vonnám be. A napokban szeretném hozzászoktatni a kiságyhoz, hozzá csatoltuk az ágyunkhoz és levettük a rácsot. Gongoltam azzal kezdem, hogy kicsit távolitom magamtól. Nem igazán tudom hogy fogjak hozzá ás az is fogós kérdés, hogy mi legyen a következő lépés. Tudná nekem tanácsot adni? Előre is köszönöm.
Válasz: Tudnod kell, hogy ebben a korban nem a cici miatt kel fel a kicsi. Általában a hátsó fogak áttörése okoz ilyenkor gondot, ha már van 20 foga, akkor a helyzet rendeződni szokott. Ha duzzadt az ínye, rág, masszírozza az ínyét, esetleg hasmenése van, kipirosodik a popsija stb. akkor jó eséllyel a fogzás a gond. Ha az ínye duzzadt, akkor lefekvés előtt Nurofennel tudsz neki segíteni. Ha nem, akkor is segíthetnek a homeopátiás alkati szerek, ezekről leírást a http://www.kismamablog.h/fogzas.pdf alatt találhatsz.
A másik ok a nappali élmények feldolgozása lehet. Sok kicsi annyira túlpörög ebben a korban, hogy képtelenek lenyugodni, ellazulni. Segíthetsz neki, ha estefelé, a lefekvés előtti fél-1 órában már nyugodtabb a program, meseolvasgatás, közös rajzolás, nem megy a tévé, nincs hangzavar, ez segít neki lenyugodni, ellazulni elalvás előtt. Emellett segíthet még az afrikai rooibos tea, ami finom gyümölcsös, napi 1-2 csészényit adj neki belőle, segít megnyugodni, elaludni (nem gyógytea, sima gyümölcstea, a gyerekek szeretik)
Távolítani nem fogod tudni magadtól, most már túl sok idő telt el, idővel magától abbahagyja majd a szopizást, abban segíthetsz, hogy ritkuljanak a szopik. A gyerekek azért ébrednek fel éjjel, mert a felszínes alvási szakaszban, valami megzavarja őket. Ez lehet pl. a fogzás, de ebben a korban az álmok is okozhatják.
Kedves Ági,
Köszönöm szépen a válaszodat. A fogacskáját ellenöriztem, úgy tünik, hogy még nem nőnek, egyébként már minden fogacskája kint van, csak az emlitett leghátsó őrlök váratnak magukra. Az álmok lehetséges okozók, megfogadom a tanácsod es igyekszem nyugodtabb estéket teremteni neki. Úgy látom nem irtam világosan, hogy csak a cicin tud elaludni és arra gondoltam, lehet az is okozhatja a gyakori keléseket, hogy nem tudja hogyan kell egyedül visszaaludni illetve elaludni. Mi a legjobb módszer arra, hogy megtanitsam az önálló, cici nélküli elalvásra? Meg kell tanitani a babákat az ónálló elalvásra, vagy idővel maguktól is megtanulják? 10 hónapos koráig külön aludt és volt olyan hónapunk is, amikor 7-8 órát is aludt egyszerre. Abban az időben néha képes volt cici nélkül elaludni. Aztán haza látogattunk Magyarországra 4 hétre és ott borult fel minden, illetve azóta sem tudott visszaállni a régi kerékvágásba. Tudnál erre vonatkozólag valamit tanácsolni?Köszönöm mégegyszer a segitséget.
Válasz: Több mód is van rá, hogy leszoktasd róla, de néhány napig nagyon nehéz dolgod lesz, bármelyiket is választod:
1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. “elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, “elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.
Az alvás tanult dolog, amit megtanítasz neki, azt fogja csinálni. Persze 6-7 évesen ez változhat, de általában addig, amit megtanítottál neki, amilyen szokásokat kialakítottál az altatásra, az lesz az irányadó.
Kedves Ági..
Már sokszor jártam a honlapodon, és olvastam sok kismama problémáját, valamint kértem segítségedet is.. Megrendeltem tőled a Babastart Cd-t is, de erre a kérdésemre nem találtam megfelelő választ a lemezen.. Kisfiam 3,5 hónapos.. nappal és éjszaka is igény szerint szopizik.. Cumija volt pár hétig, de elvettük, merthogy cumizavaros lett, és elutasította a cicim napokon keresztül hosszú sírás és rángatózás kíséretében.. azóta jobb a helyzet, sokáig szopik, bármikor ha kéri, és nyugodt baba. Viszont az elalvások nem igazán mennek.. próbálom tartani a rendszert, de ha szopi közben ráalszik a cicimre, felébresztem büfizni, utánna játék, és ha fáradt próbálom altatni, de nem akar, csak cicin. Ha alkalmazom a felvenni-letenni módszert, akkor már éjszaka se adjak neki enni? Úgy tudom szükségük van még ilyenkor az éjszakai szopira is.. Mi a véleményed erről? Vagy ha szopik éjszaka, — mellettem fekszik — akkor utánna tegyem le a kiságyába? Ugyanúgy, mint a felvevős módszernél?.. Cumit már csak éjszakai elalvásnál kap, nagy ritkán, ha nem tud már elaludni.. egyébként hason alszik, és két alkalommal ébred éjjel szopizni.. Várom segítő válaszod.. Köszönöm.. Noémi
Válasz: Ennyi idősen még kell az éjszakai szopi, egészen 6 hónapos korig. Éjjel szopi után tedd be az ágyába. Nappal elalváshoz (de csak elalváshoz) is adhattok neki cumit. Ha megtanulja, hogy a cumi csak alváshoz van, akkor nem fog rászokni és a szopinál sem okoz gondot.
Ismét Noémi.. ne haragudj, lemaradt még egy kérdésem.. Ha megszoptatom, büfi játék, eltellik egy-két óra mire elfárad, akkor újra szoptassam meg mielőtt lefektetem, vagy majd csak ha ébred? Ha kéri, akkor etessem meg? Köszönöm.. Noémi
Válasz: Az is jó rendszer lehet, hogy játék után altatáshoz is cicit adsz neki, ha ez téged nem zavar, akkor ezt lehet csinálni. Ha nem akarod cicin altatni és ilyenkor nem kér már cicit, akkor csak felébredés után szoptasd meg.
Kedves Ági,
a következő problémával fordulok Hozzád. Kisfiam 27 hónapos. Cicin alszik el. Így van ez születése óta, az igény szerinti szoptatásból alakult ez így. Kb. fél éve derült ki, hogy, hogy egy ún. generalizált szorongás elnevezésű betegségben szenvedek, gyógyszeres kezelésre szorulok. A kezelés időtartama az orvos elmondása szerint minimum 8 hónap, ezt írja elő a szakmai protokoll. Mostanra jutottam el odáig, hogy mivel sokszor vagyok nagyon-nagyon mélypontoton és produkálom a szorongás összes tünetét (ennek nyilván családom is kárát látja), ezért ki szeretném próbálni a gyógyszeres terápiát. A gyógyulás (tünetmentesség) mind az én, mind a a családom érdekében fontos lenne. Viszont úgy nem akarok gyógyszert szedni (különösen nem szorongás elleni orvosságot), hogy szoptatok, annak ellenére, hogy jelenleg úgy érzem, hogy már nincs tejem, a cicizés az elalváshoz szükséges “komfortcici”). Csak elalváshz kell neki, este pár “korty” után elveszem tőle, hozzám bújik és elalszik, délután hosszabban cicizik és konkrétan azon is alszik el.
Neten nézegettem leszoktató módszereket. Legszimpatikusabb a megbeszéléses módszer, sajnos ez nem megy. Egyrészt kisfiam borzasztóan ragaszkodik a cicihez, másrészt én – valószínűleg rozoga pszichés állapotomnak köszönhetően – nem szeretnék, nem bírok konfrontálódni vele ezen a téren. Egyszerűen nem megy. Csatározás pedig várható, erős akaratú gyermek, nagyon szeret cicizni. Olvastam még egyéb praktikákról, úgymint mellbimbó bekenése körmrágás elleni ecsetelővel (ls. megromlott a cici meséje), vagy a mellbimbó leragasztása sebtapasszal (ls. bibis a cici meséje).
Kérdésem az lenne, hogy mi a véleményed ezekről a praktikákról? Én követhetőnek tartom őket. Esetleg tudnál ajánlani valamit, ami segítene ebben a helyzetben?
Köszönöm.
Ildikó
Válasz: Ha a megbeszélés nem segít, akkor tényleg lehet ilyen praktikákat használni ebben a korban. Egyik ismerősömnél pl. az volt a történet, hogy a nyuszi elvitte a tejecskét a kisnyusziknak. Ha őszintén adod elő, akkor el lehet mondani neki, illetve pl. a betegséges történeteket is elfogadják. Fontos, hogy mindig kínálj fel neki cserébe valamit, pl. egy plüssállatot, akivel ezentúl elaludhat a cici helyett.
Kedves Ági!
A kislányom 5 hónapos. Az éjszakai alvással – a fejlődési ugrásokat kivéve – nem nagyon vannak problémáink (este szopizás közben vagy elalszik, vagy annyira ellazul, hogy simán elalszik, amikor leteszem, esetleg cumi segítségével). A nappali kiságyban altatásokkal viszont nagy gondban vagyunk (babakocsiban, kendőben könnyen elalszik). Kipróbáltam a leteszem-ha sír, felveszem-ringatom, amíg megnyugszik-leteszem módszert, de az a baj, hogy amikor több napos küzdelem árán elérjük a 10-15 perc utáni elalvási szintet, max. egy hétig tart a hatás (vagyis az, hogy 10-15 perc őrült küzdelem után elalszik). Ilyenkor újrakezdem a gyakorlást (70 percekről indulva…), megtanulja, megint elfelejti… Tegnap megint 3/4 óráig tartott, mire el tudott aludni. Altatás, ringatás közben mindig RETTENETESEN üvölt szegény, és a végén szerintem tkp. nem “magától” alszik el, hanem a kimerültségtől már nincs ereje tiltakozni, és a végére én is totál kiborulok. Pedig akkor teszem le, amikor már álmos, szétszórt, dörzsöli a szemét stb. A fogacskái már biztos mozgolódnak és zavarják, de arra kap Chamomillát.
Most megint el kellene kezdenem vele az “edzést”, de úgy érzem, nincs hozzá energiám – főleg mert egyszer-kétszer kipróbáltam, hogy cicin napközben is percek alatt, sírás nélkül el tudom altatni. Azért nem alkalmaztam eddig a cicin altatást, mert egy ismerős anyuka kb. 1,5 éves kisfia még mindig csak cicin alszik el este, de még így is 1-2 órába telik, amíg el tudja altatni az anyuka, így a család (a két nagyobb gyerek és a papa) teljesen „lemarad” anyáról esténként. Ugyanakkor annyival könnyebb, feszültségmentesebb lenne napközben is cicin altatni… Mit tanácsolsz, rászokhatunk még erre? Vagy ha eddig nem tettük, most már „tartsunk ki”, mert meg fogjuk bánni? Azon is aggódom, hogy majd ha kijön a foga, esetleg harapni fog, és akkor hogy fogom szopiztatva altatni…? Nagyon várom és előre is köszönöm a válaszodat!
Válasz: Akkor fektesd le aludni, amikor már nagyon fáradt, ebben a korban ez kb. 2,5-3 óra ébrenlétet jelent. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nappal már csak 2x fog aludni, legfeljebb 3x, amiből az egyik csak nagyon rövid (30-40 perces) alvás szokott lenni. Ne az álmosság első jeleire tedd le, hanem amikor már tényleg nagyon álmos.
Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja. Mindenképpen tarts ki amellett, hogy most megtanítod neki az elalvás módját, mert fél éves kor után már iszonyú nehéz bármin is változtatni.
Kedves Ági!
Sok választ kaptam már a kérdéseimre, amint átolvastam a blogot. A “szokásos” csak a cicin alvás, kiságyba nem, csak nagyágyban alvás stb.
A nappali alvással van gondunk.
Kislányom egyéves.
Elaltatom a cicin a nagyágyban, jobbesetben azonnal elalszik, rosszabb esetben fáradtságában már csak ugrál, huncutkodik, ha felmérgelődöm akkor még jobban huncutkodik és kacag. Természetesen próbálom nem mutatni haragomat, de érzi vszínű és miután jóllakott már a cicire sem jön vissza csak pár pillanatra. Megfigyeltem , hogy a büfike is közrejátszik, de ha végülis kidől, akkoris csak félórát, órát alszik, de nem elég. Napközben súrolja szemeit, álmos és nem túl jókedvű néha emiatt.
Néha sikerül visszaaltatnom cicivel, de általában nem. Épp ezért, este hatkor fürdés, aztán 7-körül már alvás.
Éjszaka ő is ébred, legalább egyszer és addig üvölt amig cicit kap.
Mivel tudnám rávenni, hogy aludjon nyugodtan, hogy kipihenhesse magát?
Köszönöm!
Válasz: Ebben a korban már csak 1 nappali alvásra van szükség, ha ennél gyakrabban próbálod elaltatni, az csak összezavarja és már nem is igényli.
Próbáljátok meg a nappali alvást úgy szervezni, hogy legyen egy kis rávezetés, egy rutin, ami segít neki ellazulni elalvás előtt. Ez lehet meseolvasás egymás mellé feküdve a nagyágyon, képeskönyv-nézegetés, éneklés, dúdolás. Ebben a korban gyakori, hogy a szülők ágyában könnyebben és gyorsabban elalszanak és tovább alszanak, mint a saját ágyukban, ez a szeparációs szorongással lehet összefüggésben, oldja azt. Akár aludhat is délután a nagyágyban, de ha elalszik ott, átteheted utána a saját ágyába is.
Tisztelt Szakerto !
Nagyon megdobbentet 1-2 tanacsa ami a cicin elalvasrol irt.Egyeterteni azzal hogy:kenjuk be a cicit,ragasszuk le.Es hol van a fokozatossag.Ha valaki gyogyszerszedesre kenyszerul deritsuk ki mi a hatoanyaga,es ez alapjan merlegeljunk.Ne haragudjon nagyon elkeserito nemely hozzaszolasa,lehet hogy pszihologus,de nem szoptatasi tanacsado.7 ev szoptatas utan irom Onnek ezeket.Ugy erzem mintha az anya es gyermek kotodese hatterbe szorolna az On nezetei szerint.Javitson ki ha tevedek.
Tisztelettel: Eva
Válasz: Az adott helyzettől függ, mit tanácsolok. Ismerek olyan helyzetet, ahol az anyának pár napon belül kórházba kellett mennie, itt nincs fokozatosság. Azokban a helyzetekben sem lehet ezt megtenni, ahol az anya depressziós és a kialvatlansága már-már a gyerekre is veszélyes lehet, mint abban az esetben, amit Ön említett. A kötődés fontos, a gyerek érdekei is fontosak, de az anyának is vannak érdekei, ezeket valahogy egyesek elfelejtik mérlegelni (és nem a szoptatási tanácsadók, hanem azok, akik úgy gondolják, ők mindent tudnak a szoptatásról és a gyerekekről, holott nem is tanácsadók)
Tisztelt Szakerto!
Biztosan sok mindenben igaza van.Es en valoban nem vagyok szakerto.Es igaza van nagyon fontos az anya igenyeit is kielegiteni.
De hany anyukanal valik be a gyakran emlegetett pluss allat,amivel helyettesiti az anyukat?Hany gyerekkel lehet megbeszelni hogy ejjel nincs szopi,lehet hogy ra mondja az igent,de belul tiltakozik?
En ugy gondolom hogy On jo szakember.Es az is nagyon klassz hogy segiteni akar masoknak.
Nem vitatkozni akarok csak egy hianyossagra felhivni a figyelmet.
(Egyebkent egy gyermekpszihologusnal pont az ellenkezojet olvastam a pluss allatrol mint amit On irt,tehat nem jo ha magunkat igy akarjuk helyettesiteni).
Nem vagyok szoptatasi tanacsado sem de ha mar nyilvanosan tanacsokat ad mindenkeppen el kellene kezdeni szoptatasi temaban is bovebb infokat gyujteni.
Tisztelettel:Eva
Válasz: Több, mint 2 éve adok altatással kapcsolatos tanácsokat és sok embernek segítettem már megmaradni a kizárólagos szoptatás mellett, magam is 4 évig szoptattam, hatalmas könyvtáram van a témában. Számtalan esetet láttam, ahol képtelenség volt tovább folytatni a szoptatást. 1 éves kor alatt mindenkit a szoptatásra buzdítok és ha az anya szereti, akkor ezen túl is. De olyan helyzetekben, amikor az anya szenved a szoptatástól, amikor képtelen megbírkózni a kialvatlansággal, akkor segítek megoldani a helyzetet.
Ha alaposan átolvasta az oldalt és a blogomat (gondolom, igen, különben nem mondhatna alapos véleményt), akkor látja, hogy az eddigi közel 1000 írásomban számtalanszor írtam az együttalvás és a szoptatás előnyeiről. Azonban egy kialvatlan, depressziós, türelmetlen anya szerintem rosszabb, mintha finoman és fokozatosan elválasztják a babát (csak akkor, ha már elmúlt 1 éves és az anya tarthatatlannak érzi a helyzetet). Az én célom, hogy kiegyensúlyozottak legyenek az anyák és a gyerekek egyaránt – mindkét fél szempontjai egyaránt fontosak – és ez kölcsönös is egyben (ha a baba jól érzi magát, a mama is jól van és viszont)
Tisztelt Szakértő!
Miért kell általánosítani, hogy egyéves babámnak egyszeri alvásra van szüksége napközben? Minden baba más.
Korán ébred, ezért aligha kibírná egyszeri egy órás alvással a napot. Ha nyugodtabb napjai vannak, akkor bizony alszik kétszer 1,5-2 órát is. Sőt, ő kéri, hogy bújhasson a cicihez és el is alszik. Nem hiszem, hogy fel kellene ébresszen, csakmert őneki egyet kellene aludnia…
Sokat olvasgatok, de úgy érzem, nem kaptam még mindig választ sehonnan.
Ilyenkor a legjobb az ösztöneinkre hallgatni és egy időre félre tenni a szakmai forrásokat, csak bezavarnak.
Köszönöm!
Válasz: Nem a te egyévesednek van szüksége egyszeri alvásra, hanem egy átlagos egyévesnek. Nem minden gyerek átlagos, erről szól az összes írásom a kismamablog.hu-n. A számok viszonyítási alapok, hogy amikor felteszi egy anya a kérdést, hogy “vajon normális-e, ha a gyerekem 2×30 percet alszik egy nap” akkor választ kapjon rá. Az egyéves kor átmenet a két és az egy alvás között. Sok baba még akár másfél éves koráig is megtartja a kétszeri alvást, de a legtöbb gyerek már áttér az egyszerire.
Kedves Ágnes!
Nagyjából elolvastam az összes hozzászólást, találtam is hasonló eseteket mint a miénk, de volt mindig valami ami nem stimmelt.
Konkrétan arra gondolok rengeteg olvasás után, hogy a kislányomnak alvászavara van.
17 hónapos a lányom. Egyedül nem tud elaludni. Általában cicin, de elalszik babakocsiban, autóban, ringatva is. Ez tudom hogy az én hibám. Nem is ez aggaszt.
3 hónapos koráig estétől hajnal 5-ig 6-ig aludt egyhuzamban. Akkor viszont bekerültünk 2 éjszakára kórházba, megfigyelésre (sírás közben elkékült). Számomra is szörnyű volt az a két nap. Azóta nagyon nyugtalanul alszik. Sír, forgolódik, általában nincs is teljesen magánál. Már régóta velem alszik, így rögtön tudom orvosolni a problémát és nem kell éjszaka ötször-tízszer kikelnem az ágyból. Van hogy segít a simogatás csitítgatás, de legtöbbször csak cicin nyugszik meg. A nappali 2-3 órás alvása is minimum két részletben történik. Ön szerint alvászavar? Mit tegyek? Aggódom miatta, meg én is szeretnék már egy jót aludni…
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz: A betegség, a kórház gyakran összezavarja a gyerekeket, ez valóban alvászavar, de csak átmeneti, amint kikopnak a kórházi emlékek, helyreáll minden.
Kedves Ági!
Kisfiam 5 hónapos. Az elején még sikerült néha egyedül is elaludnia. Most azonban ott tartunk, hogy a babakocsin kívül csak cicin alszik el. Ezzel nem is lenne baj. A gond az esti elaltatással van. Fürdés után kb. 8-kor tesó (26 hós)elmegy aludni, kisfiam pedig szopizni kezd… Tart ez kb másfél-2 óráig (a nagyágyban szopizik, hogy a tesó nyugodtan el tudjon aludni. Apa mesél neki, és utána egyedül alszik el). Ha abbahagyja, és be akarom tenni az kiságyba, amint leér a feneke, felébred, és lelkes ficánkolásba kezd, majd sír. Máshogy nem nyugszik meg, és alszik el, csak a cicin. Így jön még 20-40 perc szopi, elalszik, be a kiságyba, ébredés,… és kezdődik minden elölről. Legszerencsésebb esetben éjfél és 3 között kerül be a kiságyba. Már eléggé kimerült vagyok, és férjem is nehezen viseli a rendszeres hálótársat. Fél, hogy ráfekszik. Mit tanácsolnál, hogyan tudom gyorsabban letenni az ágyába ébredés nélkül?
Köszönöm a választ előre is: egy kimerült anyuka
Válasz: Először is nagyon fontos, hogy amikor le akarod fektetni, akkor már elég fáradt legyen. Ebben a korban általában ehhez este már kb. 3 és fél óra ébrenlétre van szükség. Az estének legyen egy rutinja, ebből ismeri fel a baba, mikor kell aludni. Most számára az a rutin, hogy szopizik órákat, aztán megy tovább a szokásos “műsor”. Ezen úgy lehet változtatni, ha ezentúl más lesz a szokás. Gyakorlatilag mindegy, hogy ez mi, a lényeg, hogy néhány napig következetesen kell csinálni, hogy megtanulja, ezentúl ez az elalvás módja. Ez lehet az, hogy a fürdés után énekelgetsz neki, aztán szopi ülve és ha elaludt, kiságy vagy bármi más is, amit jónak látsz. Mindenképpen azt javaslom, ülve szoptasd, mert úgy hamarabb el szokták engedni és le lehet tenni.
Abban szerintem legyél következetes, hogy ha már letetted, akkor nincs megint szopi, hanem csak simogatod a hátát, amíg el nem alszik. Az első 1-2 nap ez nagyon nehéz és hosszú lesz, aztán egyre javulni fog a helyzet, míg végül megtanulja, hogy szopi után azonnal alvás van, nincs vitatkozás
Az is megoldás lehet, ha ti ketten külön ágyba költöztök és hagyjátok aludni apát
Kedves Ági!
Ha nap közben a gyerek nem akkor alszik, amikor “kellene”, az baj? Értem azt ezalatt, hogy van, hogy pont 11-kor alszik el a deles etetés előtt. Így csak délután 2-kor ébred és ebédel. Ne engedjem neki ilyen esetben az alvást? Hozzam előre az ebédidőt? És ha az viszont nagyon korai lesz így és esetleg nem is lesz éhes?
Köszönöm!
Válasz: Egyáltalán nem baj. Miért ne ebédelhetne, miután felébredt, ha akkor van az ideje? Emiatt nem szabad előrehozni az ebédet, különben sem jó tele hassal aludni menni.
Tisztelt Szakértő!
Az én kislányom 7 hónapos, és ugye még mindig szopik, bár ő már hozzátáplálást is kap.
Nekünk is az a problámánk, hogy a cicivel alszik el és ráadásul én fekve etetem a mi ágyunkba, miután el aludta akkor rakom bele az Ő ágyikójába.
Mostanában lefekvés után 2 órával felébred és sír és addig mig nem megyek a mi ágyunkba és nem adom a cicit a szájába addig nem alszik, vagy ha nem is a cici akkor csak a mi ágyunk a lényeg egyből oldalra fordul és alszik tovább. Már probáltam, hogy megnyugtatom az ő szobájában de attól csak jobban felébred tehát nem alszik vissza. Ezt elvileg 2 x csinálja meg egy éjszaka. Mitől lehet. A két alsó foga most jön kifelé már a negyede int van, lehet hogy azért ilyen, vagy a szeparációs korszak miatt?
Nekem igazából nem zavar hogy velünk alszik már hajnalban mert már van hogy el alszok, de félek, hogy véletlenül megütöm, hogy betakarom az arcát, stb…
Ő kezdetektől fogva csak 1x ébredt fel éjszaka és utána is vissza vittem a ksiágyába és aludt tovább.
Gondolom megszokta hogy velem alszik el nem?
Az elején még a szobájában adtam a cicit neki, csak már a karom nem bírta, és anyosra hallgatva fekve kiprobáltam milyen etetni,és ezt lett a vége.
Sajnálom hallani mikor sír az ágyában, mivel meg probáltam, hogy nem megyek érte mikor felébred éjszaka, egy darabig el van, de utána, nem is sír hanem mintha szólna ” na mivan nem jössz értem” el altatni.
Csak “kinzással ” lehet megtanítani hogyan kell egyedül elaludni?
Köszönöm válaszát előre is
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Ági!
Köszönöm gyors válaszát. Az én kislányom az, aki 3 hónapos korában 2 napig kórházban volt, és azóta sokszor felsír éjjel és általában cicin nyugszik meg. Most 17 hónapos. Válaszában azt írta, a kórház okozhat alvászavart. A kérdésem az lenne, létezik, hogy 14 hónap elteltével még mindig ezek az emlékek zavarják? Vagy ez csak elindított egy lavinát? Édesanyám elmondása szerint én is nagyon rosszul alvó voltam. Nincsen esetleg valamilyen homeopátiás szer ami enyhíti ezt a helyzetet?
Válaszát előre is köszönöm!
Válasz: Nem, ennyi idő után ennek már nincs hatása. De. Az lehet, hogy miután kórházban volt, utána nehezen aludt, ezért rossz szokásai alakultak ki, amiket azóta is megtartott.
Ebben a korban az alvászavaroknak két oka szokott lenni:
1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.
2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.
+1 Túlpörgés Ha nappal nagyon túlpörgött, folyton jön-megy, nehezen tud ellazulni, és nehezen alszik el, akkor az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. Az állandóan nyúzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).
Szia Ági,
mi is mindent kipróbáltunk már,úgy ahogy az előttem íróknak javasoltad!A kislányom 9 hónapos a nappali elalvás megy neki az ágyában,csak az éjszakaival vannak gondok.Követtem a módszert este be az ágyba cicizés után még ébren,na és itt elindult a hiszti,20-30perc múlva aludt is 3és fél órát egyben aztán megint műsor, kapott vizet és aludt tovább,nálunk a hajnal1-3között a legnehezebb!és másnap láttam hogy a kicsi kezét azaz karját kiszívta és a 4 foga nyoma látszott,valószínű cicizett, vagy direkt kárt tett magában és így másnap este inkább kivettem ha sírt és cicin alvás és vissza az ágyba 4 szer csináltam meg!
Most akkor melyik módszert kövessem,h azért kárt ne tegyen már magában??????
válaszod köszönöm!
Válasz: 9 hónaposan még teljesen normális, ha 3 és fél 4 óra múlva megéhezik éjjel, tehát meg lehet etetni. Gond akkor van, ha ennél gyakrabban kel, akkor valószínűleg más az ok, pl. a fogzás. Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Kedves Ági!
Nekem is az problémám ami sok anyukának csak a cicin hajlandó elaludni a 17 hónapos kisfiam. Már próbálkoztam a cumisüveggel plüssállattal még azt is kipróbáltam hogy magam mellé tettem a nagyágyra és úgy próbáltam elaltatni, de sajnos egyik módszer se vált be. Éjszaka is gyakran fel van és csak cicin hajlandó visszaaludni.
Kérlek segíts mert már nagyon ki vagyok merülve.
Köszönettel.
Timi
Válasz: Az a gond, hogy a fiad most már megszokta a cicin való elalvást és éjjel is csak azon tud visszaaludni. Több mód is van rá, hogy leszoktasd róla, de néhány napig nagyon nehéz dolgod lesz, bármelyiket is választod:
1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. “elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, “elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.
Tisztelt Szakerto!
Nagyon sokat bongeszem a kerdez felele oldalt,es meg mindig azt latom hogy a szopis valaszok nem kielegitoek.Semmikeppen nem akarom a munkajat lekicsinyleni,sot nagyra ertekelem a faradozasat masokert.Megis kevesnek erzem nemely valaszoknal a szopis infot.Bar tudom ez egy alvassal foglalkozo oldal,de az alvas es szopi tema nem mindig kulonitheto el.
Nagyon megkoszonom hogy eddig is reagalt a velemenyemre,lehet egy kicsit eros is volt egy-nemelyik ezert utolag elnezest kerek.
Tisztelette:Eva
Szia Ági!
LÁtva a sok beírást szeretném elkerülni, hogy rászoktassam a babát arra, ha éjszaka felkel csak cicin tudjon visszaaludni. Este ha lefekszünk kap cicit, ha éjjel felkel akkor van hogy “sisegek” neki és visszaalszik, van hogy magától visszaalszik, de ha már cuppog akkor odafordulok és megetetem őt. Mikor van az az időszak, hogy már nem éhség miatt kel fel éjjel? (egyébként most egy vagy kétszer kel éjjel enni, evés után alszik is, nem cumizik rajta, ellentétben az esti elalvásnál). Persze azt sem akarom, hogy éhen legyen, és úgy húzza ki reggelig.
Mikor érdemes elkezdeni őt nem etetni éjjel, csak próbálkozni visszaaltatni őt? Hogy lehetne elébe menni a visszaalvási problémáknak?
köszi szépen
Válasz: Ha éjjel csak kétszer ébred fel, 3-4 óránként, akkor éhes, és meg kell etetni. Ha 3 óránál gyakrabban ébred és rendszertelenül, akkor van szó alvászavarról. Megelőzni ezt kimondottan nem lehet. Amit megtehetsz, hogy minimálisra csökkented annak a lehetőségét, hogy rossz szokásai alakuljanak ki. Például nem altatod folyton babakocsiban, válladon hordozva, öledben stb. Ha nappal magától alszik el, este lefekvés előtt cicin alszik el és éjjel csak enni kel fel, akkor azon nem kell és nem szabad változtatni.
A problémák általában 6 hónapos kor után jelentkeznek ezzel kapcsolatban, onnantól kezdve a cici egyre inkább lelki igénnyé is válik és az anyukák sokszor úgy értelmezik ezt, hogy a kicsi éhes.
bocsánat, kimarad, hogy a babám most három hónapos.
köszi
Kedves Ági!
Kisfiam most töltötte be az 5 hónapot.
Kb. két héttel ezelőttig esti szopi után átvittük az ágyába és aludt 4-5 óráig!
Viszont most amint berakjuk a kiságyába felébred és ordít!
Az első pár napban még próbáltam vissza rakni,de most már annyira fáradt vagyok,hogy ott marad az ágyunkban,mert ott nyugodtan alszik!
Mi okozhatja ezt?
Válaszodat előre is köszönöm!
Betti
Válasz: Ezt az okozhatja, hogy nem alszik bele a szopiba, mint eddig, hanem ébren marad, mert még nem elég fáradt, amikor lefektetitek. Ebben a korban este általában már kb. 3 órát vannak ébren a babák, ha tehát pl. 9-kor szeretnéd lefektetni, akkor legkésőbb 6-kor kell felkelnie az utolsó esti alvásból.
Egyáltalán nem gond az, hogy megébred és ébren kerül az ágyába, ez csak jó. Tedd be az ágyba, ha sír legyél ott mellette és simogasd a hátát, amíg el nem alszik. Első alkalommal ez akár 1 órát is eltarthat, de napról napra egyre jobb lesz, ahogy megszokja, hogy mostantól egyedül kell elaludnia, nem cicin.
Kedves Ági!
Kisfiam 7 hónapos. Túl vagyunk egy nagyértranszpozíción és 2-es fokozatú billentyűelégtelenséggel éldegélünk (tensiomint szed). Ebből kifolyólag nem szívesen hagyjuk sírni a kis legénykét. Nem tudom ez mennyire helyes, vagy helytelen, félek ebben senki sem tud tanácsot adni. Néhány hete 1-2 óránként kel éjszakánként és csak szopizásra hajlandó újra elaludni. Cumit és cumisüveget sajnos nem fogad el. Nincs vm. ötleted mit tehetnénk? Ha semmit, ill. sírás nélkül semmit, akkor ez várhatóan egészen addig így marad, amíg nem tudom vele megbeszélni a dolgot.? Régebben átaludta az éjszakát ill. csak egyszer kétszer kelt fel – ez elfogadható volt a számomra, de az óránkénti kelés felborítja az egész család életét. Előre is köszönöm a választ!
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Agi
Kisfiam honap vegen lesz 5 honapos. Par napja ugy alszik el nappal, hogy cicit ker, azelott olben aludt de nem sokat ringattem, ahogy ellazult le tudtam tenni. De persze ezt a cici alvast en keztem el egy nap, es gondolom tetszett neki. Nos mivel alvas elott cicin alszik el alvas utan kell neki enni, majd jatek kb 2 ora, es utanna nyugos lesz, probalom altatni, de csak oda jutunk, mivel mar nagyon sir, hogy cicit adok neki, igy nem tudom igazan, hogy alvas utan tenyleg ehes/e???
Kerdesem az, hogy hogyan szoktassam le?
masik kerdesem, hogy ha igy hajlando elaludni, majd amikor eszik es kimarad egy szopi, akkor mi lesz az elalvassal, vagyis mi a kovetkezmenye a cicin valo elalvasnak??
Kerlek segits, milyen modot talaljak arra, hogy jol tudjon elaludni, mert gondolom kesobb meg nehezebb lesz leszoktatni.
Nappal kb 3-4 szer alszik 40 percet, ejjel 2xkel, akkor eszik.
Válasz: Nem gond, ha cicin alszik, ha ez így jó neked, alvás után ugyanúgy éhes lesz és etesd meg, amikor alváshoz szopizik, akkor nem eszik annyit.
Leszoktatni úgy tudod, hogy nappal csak 3x altasd, két alvás között legyen fent legalább 2,5 órát, ne az álmosság első jeleire kezd altatni, hanem csak akkor, amikor már tényleg nagyon álmos. A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad, pl. ha leteszed, arra is, és akkor kezdődik megint a 20 perc elölről.
Ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.
(nincsenek magyar karaktereim, nezd el nekem)
Koszonom valaszodat, tanacsodat.
Noemi
Szia Ági!
Felmerült bennem pár kérdés remélem tudsz benne segíteni.
- négy hós babám elalvás után fél órával szinte percre pontosan felébred. Akár napközben, akár ha este elalszik, utána. Este visszaalszik de napközben így fél órákat alszik. Miért lehet ez? Eddig tart a mélyalvás azt olvastam. Mit lehet tenni, hogy fél óra után ne ébredjen fel. Főként este lenne jó, ha nem kéne visszamennem hozzá.
Egyébként magától alszik el, ébren teszem le és úgy cuclizza álomba magát.
- Másik kérdésem, hogy rossz szokás-e a cicin elaltatás? Azt írod, hogy semmi gond vele, le fog szokni, viszont azt is olvastam, hogy a fiad is így aludt el és nagyon nehéz volt leszoktatni. Akkor most le kell szoktatni a babákat erről, vagy hagyni kell és leszokik? Hogy szokott menni a leszokás maguktól, és mikor? Engem igazából nem zavarna, csak tartok tőle hogy másfél éves korában is így szeretne elaludni, vagy ettől ne féljek?
- Nappal elalszik a baba magától cumival, bár olykor be kell segíteni cicivel. Baj-e ha engedek olykor, ha nagyon sír? Vagy ezzel elrontom az eddig tanítottakat? Este viszont cici kell neki és fél óra felkelés után szintén csak azt fogadja el. Cumit egy idő után elfogadja, ha már csak cuclizik a cicin, és akkor berakom neki azt.
Éjjel ha felébred szintén csak cicit fogad el, próbálom a cumit, de nyöszörög tőle, majd később sír. Kezdésnek hat órát átalszik, utána gondolom éhes, akkor megetetem. Viszont reggel éberebb, akkor öttől-nyolcig van hogy óránként ébred, ekkor sztem nem éhes már. Ilyenkor ragaszkodjak a cumihoz, hogy ne maradjon rossz szokás neki, hogy csak cicin alszik vissza? Vagy még hat hónapos koráig nem baj a cicizés, talán éhes? Mit kéne tennem, hogy elkerüljük a később éjjel csak cicin való visszaalvást. Egyébként éjjel csak szívja szívja, eszik, cuclizni nem szokott rajta, reggel azért van hogy cuclizik, de olyan szépen elalszik és jó sokáig tudunk így aludni.
- utolsó kérdésem pedig, hogy napközben úgy két órát bír fent lenni. ha felkel utána eszünk, le tudom rakni, de úgy egy óra múlva nyöszörög, vagy már hamarabb is, kezd fáradni. akkor már lent nincs el, csak kézben szinte, így egy órát cipelem, vagy sír míg le nem fektetem. (ha előbb rakom le nem alszik el hanem sír, tehát ki kell várnom, míg nagyon álmos lesz, de van hogy akkor is sír, ilyenkor adok neki cicit cumi helyett). Mit tudnék tenni, hogy az elalvás előtt ne sírás legyen, és ne kelljen mindig ölbe venni, cipleni őt. Vagy ezt kinövi idővel?
Előre is köszönöm válaszaid, nagy segítség lesz!
Ági
Válasz: 3 ok miatt kelhet fel fél óra múlva:
1. Amikor lefektetted, még nem volt elég álmos
2. Nem magától aludt el, hanem elaltattad
3. Fogzik és ez riasztja fel
A megoldás:
1. Ebben a korban legfeljebb 3x alszanak napközben a babák, de sok baba már csak kétszeri alvást igényel, ennél többször ne próbáld lefektetni. Általában 2,5-3 órát tudnak egyhuzamban ébrenlenni, ennél hamarabb ne fektesd le, illetve csak akkor fektesd le, ha már nagyon álmos, ha nem tudod semmivel lekötni a figyelmét.
2. Meg kell tanítanod egyedül elaludni. A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz. Mivel ebben a korban már nagyon érdekli a külvilág, nagyon lekötik a figyelmét a külső dolgok, ezért elalvás előtt segíteni kell neki az ellazulásban, abban, hogy kizárja a külvilágot. Ez lehet dúdolás, ringatás, szoptatás, bármilyen más módszer, amit el tudsz fogadni (és el tudod fogadni, hogy hosszútávon ez legyen az altatás módszere), majd amikor már félig elálmosodott, nem élénk, akkor kell letenni a kiságyba. Ha sír, felriad, ki kell venni és megint segíteni neki ellazulni, majd ismét visszatenni. Ez az első alkalmakkor elég sokáig eltarthat, de aztán egyre jobb lesz. A lényeg, hogy mindig ugyanúgy csináld, legyél következetes és kitartó. A babák megszokják az altatás módját, mint ahogyan minden más szokásunkat is átveszik (pl. etetés körülményei, fürdés módja) és ellenkeznek, ha aztán nem úgy történik, ahogyan megszokták, mivel ők a szokások alapján tájékozódnak a világban.
3. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
4 hónaposan még normális, ha éjjel 3-4 óránként enni szeretne, ezért ilyenkor meg kell szoptatni, ez nem gond. Ha ennél gyakrabban ébred, akkor az viszont nem éhség, hanem pl. a fogzás okozhatja.
A cicin altatás nem rossz egyáltalán, neked és neki is kényelmes, ameddig ezt így érzed és látod, tehát ő is alszik és nyugodt így és te is tudod csinálni, addig nem kell változtatni rajta.
Kedves Ági! Mint sok anyuka én is tanácstalan vagyok a kisbabám altatásával kapcsolatban. Lola holnap lesz két hónapos. Rend szerint babamasszázst követően 7kor fürdetjük, etetjük majd próbálkozunk az altatással. Ilyenkor azonban még nem hajlandó aludni csak kézben elbóbiskol, esetleg mellettünk a kanapén egy 20 percre elszundít majd újra felébred. Így minden este éjfél, 1 óra körül alszik el, természetesen cicin és kizárólag a mi ágyunkban. A kiságyban alvás abszolút nem megy.Eddig mindig velünk aludt, mert így volt kényelmes az etetés szempontjából,de mostanában próbálkozunk átszoktatni a kiságyába, ami tőlünk csupán fél méterre van. Sajnos amint megérzi a kiságyat, vígasztalhatatlanul el kezd sírni és képtelenek vagyunk megnyugtatni,főleg ott elaltatni. Próbálkoztunk simogatással, sisegéssel, dúdolással, cumival de semmi nem vált be, csak az ha újra a mi ágyunkban landol és akkor is, kizárólag a cicin képes álomba merülni. Eddig azért hagytuk, hogy így teljenek a napok és esték, mert a védőnő szerint két hónapos koráig nem lehet elrontani egy babát, mert csak 3 hósan képes rafkózni és napirend szerint élni. Gondoltuk eljött az ideje. Hogy tudnánk időben, a kiságyában és cici nélkül elaltatni?
Vagy túl korai még ezeken aggódni? Esetleg lehet hogy rossz helyen van a kiságya? Mert ezeket is hallottam…
Kérem segítsen!
Köszönöm előre is,
Nóri
Válasz: Először is: fektessétek egy kicsit később. Ebben a korban a babák este már hosszabban vannak fent, akár 2-2,5 órát is. Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
)
A mózesben sok baba jobban alszik, mint a kiságyban, mert az szűkebb. Tegyél a kiságyba egy szivacsot, hogy vízszintesen szűkebb legyen a tér és jobban fog aludni (azt hiszi még a pocakban van
Szia!
3 hónapos múlt a kisfiam és cicifüggő és folyamatosan ölben van és éjjel is cicin alszik el.Este 8 után lefekszünk cicin elalszunk és alszunk reggel 8-ig is akár….ha nekem nem fájna mindenem az egy póztól…amint odébb megyek felébred és tekeri a fejét cicit keres,pedig sokszor csak hozzábújva alszik…Nem baj,ha velem alszik,imádom,hogy ott szuszog csak legalább 5 centire had távolodjak el Tőle,hogy nekem is kényelmes legyen…Mit tegyek?MÁsik problémám,hogy állandóan ölben van és közben cicizik,cumi nem kell neki,hordozóban nem sokáig marad meg,kiságyat meg el is adhatjuk…:-)Ez miatt nem fog később megtanulni mászni,ülni,felállni?hason pedig már 3 hetes korában átfordult…Most pedig,hogy könnyebb dolgunk lenne,sokkal nyűgösebb,van hogy semilyen pózban nem jó neki,pedig kedvenc pózaiban van…Folyik a nyála,néha öklét rágja,sokszor van büdösebb széklete,akár 1 órán belül is és piros a popsija,lehet,hogy a foga miatt nyűgösebb???Probálom leszoktatni az ölben levésről,de hordozóban(kiságyban) is olyan keservesen sír,hogy belevörösödik,forró lesz a gyerek és félek,hogy a hangszalagjával is lesz vmi,mert azt erőlteti…Nem sokáig marad el,hogy játszom Vele…KÉsőbb ,ha nagyobb lesz ,akkor jobban leköti majd a játék és lekerül az ölböl???Elfelejtettem:Én is úgy etettem,hogy igény szerint és nassolós típus és nem 3-4 óránként eszik,hanem mikor gondol egyet…..
Csilla
Válasz: Nem, nem lesz semmi baja a hangszálának a sírástól, és nem fog később megtanulni mászni, járni, mert most sokat van ölben, kézben.
Az éjszakai együttalvás: sajnos az nem fog menni, hogy eltávolodsz, mert érzi a tejszagot. A megoldás csak az, ha külön ágyba kerül, ahol nem vagy ott mellette. A baba ösztönösen, ha érzi a tejszagot cicizni szeretne, erre csak az a megoldás, hogy saját ágyba költözik.
Nappal: Egyszerűen: ne vedd fel. Nem az a baja ugyanis, hogy kézben akar lenni, hanem hogy az eddigi tevékenységei már untatják, már programra vágyik, unatkozik. Bevált módszer, hogy a lakás minden helyiségében legyen neki egy játszósarka és mindegyiknél legyen el 10-10 percet, ha megunja vidd át máshova. Házimunkánál hordozóban vidd magaddal, beszélgess vele, adj játékokat, tárgyakat a kezébe. Max. 10 percet szoktak ebben a korban kibírni egy helyben, utána elunják. Váltogasd a 10 perc önálló játékot és a 10 perc közös játékot, vond be őt is a “házimunkába”, mutasd meg neki mit főzöl, mit csinálsz éppen, mesélj róla. Mivel már 5 hónapos, kaphat etetőszéket is, amiben megtámasztva ülhet, ebbe is teheted a hordozó helyett, mert itt magasabban van és többet lát.
Semmi baja nem lesz, ha 1-2 percet méltatlankodik, mert nem tudod felvenni, amíg a házimunkát végzed.
Ezeket a tüneteket a fogzás okozza. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kedves Ági,
Nagyon sok kérdésre válaszoltál, én próbáltam végigböngészni az egészet, de itt többnyire több hónapos babákról van szó, és a mienk csak éppen elmúlt két hetes.
Szeretnénk jól szoktatni, éppen ezért kérem a segítséged:
A babánk pár napja csak szinte anyatejet szopizik, néha kell csak pótolni egy pici tápszerrel. Kezd kialakulni, hogy a párom cicijén alszik el, nyugszik meg – különösen éjszaka. És a párom, akkor már a végkimerülés határán van. Én megteszek minden tőlem telhetőt, de sajnos az éjszakáink elég rázósak. Nappal elég jól alszik, különösen délelőtt, aztán ahogy közeledünk az estéhez, egyre nyűgösebb, kicsit a szelek is bántják. Elég hamar bealszik a cicin, de csak nappal. Hogyan lehet átszoktatni a babát, hogy inkább nappal legyen élénkebb és az éjszakái legyenek nyugodtabbak? Lassan vissza kell mennem dolgozni, és félek, hogy akkor már én sem fogom bírni.
Köszönöm előre is a válaszod, Sanyi
Válasz: 2 hetesen még minden normális. Nappal evés után megpróbálhatjátok, hogy átpelenkázzátok, ez felébreszti és ébren van, ameddig tud (kb. 20-30 perc ebben a korban) és csak utána fektetitek le. De ha nem ébred fel ilyenkor, akkor hadd aludjon a következő etetésig. Éjjel ne kapcsoljatok villanyt, ne pelenkázzatok, mert az csak felébreszti, csak szopizzon és aludjon tovább. Ebben a korban még normális, ha éjjel 2-3 óránként eszik, ezzel együtt kell élni. Ha nagyon fárasztó, akkor szoptasson fekve a párod és közben szunyókáljon, amíg a kicsi eszik.
Kedves Ági!
Kisfiam 10 és fél hónapos. 4 hónapos kora óta cicin alszik el, nappal és éjjel is.
Egy ideje próbálom tanítani önnálóan elaludni, úgy, ahogyan Te javasoltad..Tetszik a módszered, csak a gyakorlati megvalósításához szeretnék tanácsot kérni. Párszor már sikerült így elaludnia a kiságyában, de töbször volt olyan eset, hogy hosszas próbálkozás után végül cicin kötött ki mégis.
Akkor szoktunk készülődni az alváshoz, amikor már látom rajta a fáradtság jeleit. Ilyenkor hálózsákba bújunk, bekapcsoljuk a babazenét, ami már régóta része az alvás előtti készülődésnek, és szopizunk a hintaszékben. Még ébren a kiságyába teszem. Ilyenkor általában még játszani kezd az alvópajtásaival, ha fáradtabb, akkor ülve, gyakran azonban rögtön feláll , álldigál,kitalál még mindenfélét , aztán leül, fészkelődik,van hogy le is teszi fejecskéjét, és hosszabb-rövidebb ideig fekve is marad.Volt, hogy ilyenkor kezem a hátán tartottam,és dúdoltam neki, s szépen el is aludt.
Gyakrabban van viszont olyan, hogy még ha le is fekszik, feltérdel, és feláll, még akkor is ha már nagyon fáradt, utolsó erejét is összeszedve a járóka rácsába kapaszkodva felhúzza magát . Amíg békés és csendes, nem avatkozom be, csak ülök mellette egy széken, ha viszont sírdogálni kezd, akkor kiveszem, karomban megnyugtatom, majd visszateszem. Ez megy is egy ideig,leteszi újra a fejecskéjét, én reménykedem, hátha most elalszik… Aztán megint csak fölpattan és kezdjük előről. A gond akkor kezdődik, amikor már nagyon kimerül a sok „balettozásban”,mégsem tud elaludni. Ilyenkor már hiába veszem ki és ringatom, nem nyugyzik meg az ölemben, egyre jobban sírdogál, végül már sír , segélykérően:”Anya, fáradt vagyok, nem tudok elaludni, segíts!”. Ilyenkor már csak cicin tudom megnyugtatni, ott viszont a kimerültségtől pillanatok alatt el is alszik, esélyem sincs arra, hogy ellazulva, félálomban tegyem le ágyikójába.
1.Kérdésem az lenne, hogy érdemes-e így is tanítgatni az önálló elalvást, ha időnként végül mégis cicire teszem, s ott alhat el? Hiszen előtte „gyakorolta”, próbálgatta azt is hogy mit kell, mit lehet tenni fáradtan a kiságyban.( „Le tudom hajtani fejecskémet, még pihenni is lehet itt, nemcsak játszani, s még anya is itt van mellettem, majdnem el is aludtam…” ) Tehát hasznos-e ha legalább az elalváshoz közeli élményt megtapasztalja itt? Meg tudja-e így is tanulni, hogyan kell önállóan elaludni, ha az utolsó lépés t végül is nem önállóan teszi meg? Egyáltalán emlékszik-e később arra, hogy végül az utolsó pillanatban mégiscsak cicin aludt el?
2.Esetleg csak összezavarom azzal, hogy végül mégis cicire teszem, mert nem tudja, hogy akkor most így kell elaludni, vagy úgy? Talán még meg is erősítem abban, hogy csak erőteljesebb sírásra van szükség, s már jön is a cici…?(Megjegyzem egyébként, hogy szerintem ilyenkor nem a ciciért megy a küzdelem.Onnan gondolom ezt, mert ki tudja már jól fejezni az akaratát, mutogatással pl. meg a cicit már néven is tudja nevezni, de ilyenkor altatáskor még egyszer sem „kérte”,sőt nem huzigálta a ruhámat sem, mint amikor például éhes és szopizni szeretne. Úgyhogy csak a „Fáradt vagyok és nem tudok elaludni..”segélykérésével sír ilyenkor..Nem konkrétan a ciciért.)
Tehát, hogy következetes tudjak maradni, ilyenkor ne tegyem cicire, de ne is kínlódjunk tovább, játsszunk, s maradjon ki az alvás? (Annak ellenére, hogy fáradt,és tudom, hogy szüksége lenne rá?)
Mit tanácsolsz?
..Anikó
Válasz: Szerintem ebben az esetben jó ez a módszer, mert már különbséget tud tenni a két dolog között.
Szia!
Köszönöm a válaszod.Igazad volt,10 percig tud egy játékkal játszani…Éjszakára szeretnék akkor megoldást,mert nagyon nem bírja a hátam….Tehát,ha eltávolodom Tőle,akkor egyből felébred,mert nem érzi a tejszagot?Cicizni csak néha szokott,sajnos mikor én felébresztem,mert mozgolódom.inkább a kis fejecskéjét teszi a cicimre és azon alszik.Most lehet,hogy hülyeséget kérdezek,de ha mondjuk a kedvenc morzsoló kendőjét be tejcizem és mellé rakom,akkor lehet,hogy nem ébredne fel???Azt szeretném elérni,hogy a kiságyat átalakítom 3 oldalúvá és a nagy ágy mellé rakom,így mégis mellettem alszik meg külön is és így én is tudok aludni….HOgyan kezdjem el a folyamatot,mert talán elég neki a közelségem is…3 és fél hónapos a kisfiam,ha ez segít vmit.
Köszönöm!
Csilla
Válasz: Szerintem nem kell ezt ennyire túlbonyolítani. Este evés után tedd be a kiságyába, ha felébred, vagy felsír, simogasd a hátát, amíg el nem alszik (igen, közben lehet, hogy sírni fog, és ez akár 1 órát is eltarthat, de nem azért sír, mert baja van, hanem mert nem ezt szokta meg és ragaszkodik a megszokásaihoz)
Éjszaka, ha éhes, etesd meg, aztán tedd be az ágyába. Ha felriad és sír, ugyanúgy simogasd a hátát, mint este, de ne vedd ki, ne beszélj hozzá stb.
Kb. 5-6 nap kell, mire ezt így megszokja majd.
Lehet, hogy ott alszik melletted, de a saját ágyában, de lehet, hogy még így sem fog működni a dolog (ez tőle függ), lehet, hogy zavarni fogják a zajaitok, ebben a korban már sok babát zavar, ha ezt tapasztalod, ki kell költöztetni másik szobába.
Kedves Ági!
Kislányunk 3 hónapos múlt, csak cicin alszik el. Éjszaka egyre gyakrabban ébred, 1,5-2 óránként kb. egy hete. Eddig nem volt probléma hogy cicin alszik, de egyre nehezebb elaltatni, nagyon sokáig tart míg mély álomba merül, van hogy 50 percig ringatom és szoptatom, csak akkor nyugszik meg, és alszik el, pedig biztos hogy álmos már, este 10 körül. De amint leteszem mégis emelgeti a fejét, nyöszörög, majd sír. Ha hamar kiveszem, még a kezemben visszaalszik, és újra leteszem, de vagy rögtön, vagy pár perc múlva ismét kezdi a mászást, forgatja a fejét. Csak az ölünkben, vagy cicin alszik. . Egész éjszaka ezt csináljuk, ha nem veszem ki csak simogatom a hátát, akkor egyere jobban sír, teljesen felébred, és szinte lehetetlen már visszaaltatni. Ha sikerül is elaltatni, álmában sokszor összerezzen, mintha megrándulna, amire felébred, ezért hasra fektetjük, de így sem jobb. Nekünk az alvás büfi játszás alvás nem jön össze, mert ha fárad egyre nyűgösebb, és ő inkább felpörög ha fáradt rövid időn belül, nem lehet megnyugtatni és lelassítani és letenni a kiságyba, ordít ha letesszük,ha félálomban van akkor is , és csak szopival nyugszik meg. Ha csak egy kicsit is fáradt, sírdogál, feszíti magát, le sem lehet rakni, és a figyelmét sem lehet felkelteni. Nagyon fárasztó ez az állandó ébredése éjszakánként, hogyan lehetne elérni hogy ne ébressze fel önmagát?Probléma hogy csak cicin alszik el?
Válasz: Önmagában a cicin elalvás nem gond. A gyakori felkelést sem az okozza, hogy cicin altatod, hanem az, hogy valami felébreszti a kicsit. Ez lehet a kezdődő fogzás (ha a családban előfordult ilyen korai fogzás, akkor ez lehet az ok), a 3 hónapos növekedési ugrás, vagy esetleg nem mostanában kapta a 3 hós oltást?
Fogzás: Ha nyálzik és mindent a szájába vesz, akkor már fogzik, ebben az esetben alkati hoemopátiás szerrel segíthetsz rajta, a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz erről bővebb leírást.
Növekedési ugrás: 3 hónapos korban van, ilyenkor pár napig gyakrabban kér enni a kicsi, lehet, hogy nála ez éjszaka jelentkezik, főként, ha nappal kötöttebb a napirendje. Szoptasd meg nappal gyakrabban vagy ha ez nem fér bele a napirendbe, akkor legalább az esti órákban szopizzon többet, akár félóránként megkínálhatod. Hátha tele pocakkal jobban alszik majd.
Ha az oltás az ok, akkor a dolog magától elmúlik 1-2 héten belül.
Sziasztok! Van remény!!!
Azért írok,mert kb.3 hete rátévedtem erre az oldalra,és rettenetesen megnyugtatott,hogy nem én vagyok az egyedüli,akinek a problémája:CICIFÜGGŐSÉG!
A sok-sok levél,kérdés,mind úgy hangzott,mintha én írtam volna le a problémámat(cicin elalvás,anya betesz kiságyba,baba megébred és csak cicin lóg egész éjjel)
Sok erőt adott a levelek olvasgatása,láttam,hogy a mi helyzetünknél is van rosszabb(amitől nekünk persze nem lett jobb,de elviselhetőbbé tette)
Kisfiam 10 hónapos és kb.2 hete végigalussza az éjszakákat!
Hogy hogy értem el,tényleg nem tudom.Kitartóan keltem fel hozzá sok-sok hónapon keresztül,néha úgy gondoltam ez már nem mehet tovább,kétségbe voltam esve a jövőt illetően de aztán meggyőztem magam,hogy a babám tudja,mi a jó neki!Meggyőztem magam,hogy hallgassak az ő és az én ösztöneimre!Egyszer csak leszokik az éjszakai cicin-lógásról.
Lehet szerepet játszott a “győzelemben” az is,hogy átköltöztettük a saját szobájába.Barátnőm meggyőzött,kapcsoljam ki a babyfont,(babája 4.hónapos kora óta végigalussza az éjszakát)hogy ne keljek fel minden apró zörejére.Ha annyira sír úgyis meghallom páncélajtó mögül is!És tényleg.Bejött.Néha hallom,olyan 23 óra körül,hogy nyöszörög,de nem megyek be hozzá,és így megtanulta visszaaltatni magát!Nagyon fontos szerintem,hogy hagyjuk a babát kicsit magában ellenni,hagy tanulja meg,hogy ő is meg tud oldani dolgokat,kezelni tud helyzeteket.
Persze vannak extrém helyzetek,nem vitatom.Lehet nem is volt szerepem ebben a dologban,egyszerűen csak szerencsém volt.
Na szóval csak annyit akarok még mondani,hogy 3 hete én is egy elkeseredett anyuka voltam(legalábbis az alvást illetőleg)ma pedig úszok a boldogságban!Van remény,csak bízzatok az ösztönökben!
Üdv:Heni
Kedves Ági!
Olvasgatva a szülőknek adott válaszodat, talán te segíthetsz nekünk. Második gyermekünk Marci 13,5 hónapos. Születésétől kezdve 8 hónapos koráig semmi problémánk nem volt vele. Éjjelente 3-4 óránként kelt fel cicizni, nem volt megterhelő. De 8 hónapos korától minden megváltozott. Az éjszakai alvás tekintetében, ez jelent problémát. Cicin alszik el születésétől, és mindig ha elaludt kiságyba fektettük. De mostanában leteszem,még ki se érek a szobájából ő már áll a kiságyban és keservesen ordít. Akkor újból cici, újból megpróbálom letenni a kiságyába. Ha szerencsénk van alszik 1-2 órát és felébred. Feláll és sír. Akkor újra cici, de már annyira megerőltető, hogy a kiságy melletti nagy ágyon magam mellé fektetem és úgy cicizik. Enni szerintem ilyenkor már nem eszik, csak cuminak használja. Ilyenkor nagyon éber – nem tudom visszatenni a kiságyba – és legtöbbször már itt alszunk tovább kettesben. Persze ez után is 3-4 szer biztos felkel, félálomban cicire teszem és alszom. De ha észreveszi, hogy megfordulok, már rögtön sír, így elég kényelmetlen. Napközben már rászoktattam, hogy a kiságyában kis sírás után lefektetem, simogatom és elalszik, de csak 20-40 percig. Délután a friss levegőn babakocsiban alszik 1,5-2 órát. Ezzel nincs baj. Csak az éjszakával. Kérlek segíts nekünk, mert mindenki mást tanácsol, könyveket is bújom, de nem merek semmit kipróbálni, nem akarom kínozni,csak ami tényleg hatásos lenne!Ordítani nem akarom hagyni éjjel, mert a nővére és a férjem sem tud aludni és szomszédaink is vannak . Mi lehet a probléma? Mi a megoldás? Előre is köszönöm és várom a válaszod!
Válasz: Ennek 3 oka lehet:
1. Járás tanulás: A járás tanulás körüli időszakban átmenetileg lehetnek alvászavarok, ezek elmúlnak, amikor a kicsi már stabilan tud önállóan járni.
2.Fogzik Ilyenkor kezdenek bújni a hátsó fogak, ami komoly fájdalommal jár (nem úgy, mint a metszőfogaknál, itt valóban erős fájdalom lehet). Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.
3. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok.
Sziasztok!
15 hónapos a kisfiam. Éjszaka sokszor fölkel szopizni és nappal is többször kér. Elaludni csak a cicin tud. Nem fogad el cumisüvegből semmit, se tápszert, se vizet. Cumizni sem hajlandó. Hogyan tudnám rászoktatni, hogyan tudnám rászoktatni, hogy este ne szopzva aludjon el?
Válasz: Az a gond, hogy a fiad most már megszokta a cicin való elalvást és éjjel is csak azon tud visszaaludni. Több mód is van rá, hogy leszoktasd róla, de néhány napig nagyon nehéz dolgod lesz, bármelyiket is választod:
1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. “elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, “elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.
Kedves Ági!
Kislányom már 11 hónapos, kb 10,5 kg, és kb 80cm magas. Jó húsban van, viszont egy cseppet sem kövér. Reggeli 150ml tápi, tízórai kis gyümi, vagy vajas kenyér, vagy ilyesmi, ebéd főzelék 150-200 között, uzsi tejpép 160ml, vacsi 180ml tápi.Ezeket a mennyiségeket eszi magától, és én nem erőltetem ha már nem kéri. Kint van 4 foga, de nem ez a problémánk. Még soha nem aludt át egy éjszakát sem, az én hibámból, nem tanítottam meg egyedül elaludni. Este tápszert kap és simán elalszik, de 3-4-szer kel még mindig éjszakánként és akkor cicin alszik vissza. Már nincs sok tejem, csak éjjel kap cicit. Egyszer tápszert adtam neki éjjel, és láss csodát, nem kelt fel többször. Kipróbáltam következő éjszakán is, szintúgy csak egyszer ébredt. Tegnap újra cicit kapott mikor felkelt, és fel is kelt még egyszer, mikor tápszert adtam neki. Létezik, hogy ennyi idősen még éhes???Nem tudja átaludni az éjszakát egyhuzamban evés nélkül??
Ha mostantól tápszert adnék neki éjjel, nem szokik hozzá?Viszont még szüksége van a cicire is, eddig nem akarta elhagyni, nekem meg nincs okom megvonni tőle. Mit tanácsolsz, mit tehetnék?Sokan nem értik, hogy bírom már ennyi ideje a 3-4 kelést éjszakánként…megmondom őszintén, engem nem zavar, nem kell emiatt napközben sem aludnom, megszoktam, viszont hazudnék ha azt mondanám, hogy ez a 2 éjszaka csak 1-szeri keléssel nem esett jól.
Köszönöm válaszod, és gratulálok a munkádhoz, nagyon sok kismamának segítesz!!
Válasz: Igen, létezik, hogy még éhes, egy éjjeli evés másfél éves korig meg szokott maradni. Ha már nem lesz éhes, nem kéri majd.
Kedves Ágink!
Egy párszor írtam már Neked és mindig megnyugtattál.Most is szükségem van a szakértelmedre.
Pici lányom 9 hónapos.6 foga már kint van és bár írtad hogy ilyenkor már könnyebb, de nekünk épp most kezd nehezebb lenni.Az esti elaltatással vannak problémáink.Eddig Apa altatta. El is pilledt szépen a vállán stb. ahogy tőled tanultuk.Mostanában nem hogy elpilledni nem akar, de ha esetleg kimegyek a szobából már visít.Fürdés után esti cicizés, aztán teljesen felpörög.Ha meglát valami érdekeset majd ki ugrik a kezünkből, vigyorog, kurjongat van hogy még este 11-kor is. És ha már nagyon álmos elkezd nyűgizni és csak engem akar ill. cicit.Kb 5 napja csak azon hajlandó elaludni.Napközben nincs gond szépen el tudom altatni. Csak délután alszik hangulatától függően 1-2 órát,legkésőbb 1/2 17-kor már felvan.Éjszaka sem ébred sokszor , sőt az utóbbi időben már csak egyszer, akkor megszopiztatom és alszik tovább.Igazából ilyenkor fel sem ébred teljesen, mert az Ő ágya a miénkkel egy magasságba van emelve, rács csak a külső szélén van igy csak odafordulok hozzá, cicizik, és tente tovább.
Amire gyanakszom:
-kb 2 hete volt egy kicsi torokgyuszink amire sajna antibiotikumot kapott.Lázas volt majdnem egy hétig.
-Most kezd egyedül felácsingózni ill. négykézláb felfedezni a lakást.
-még most is nagyon töm mindent a szájába és nyálzik ,bár az ínyén nem látok semmit.
-Anyukám az időjárásra fogja.
Akkor most mi lehet az igazság?És mit tegyek hogy ne csak cicin aludjon el.Engem nem zavar csak félek hogy rászokik.Vagy ne féljek?Próbáltuk épp ma este hogy nem kap cicit , de úgy sírt hogy, az nem az én idegeimnek való.És elég kitartó, jobban mint én.
Szóval várom bíztató válaszod!
Előre is köszi:Audrey
Válasz: A betegség után sajnos még hetekig rosszabbul aludhat a baba. Ha téged nem zavar a cicin altatás és így jól alszik, akkor nyugodtan csináld. Ha zavar, akkor viszont meg kell tanítanod enélkül elaludni és ilyenkor bizony kitartónak kell lenned és elviselned, hogy akár 1 órát is sír az első nap, mielőtt elalszik (de ez napról napra jobb lesz)
Kedves Ági!
Sokakhoz hasonlóan és is a segítségedet, tanácsodat kérem. Kisebbik lányom a jövő héten lesz 5 hónapos, és kb. 3 hete (amióta a 4 hónapos oltást megkapta) egyre többször ébred meg éjszaka. Ez azért is szokatlan, mert születése óta maximum egyszer volt fenn, és már olyan is volt, hogy az éjszakákat átaludta. Fél 9, kilenc óra körül alszik el (szopival) fél 12 és fél 1 között pedig már felébred. Onnantól kezdve pedig van amikor 2 óránként, van amikor 3 óránként van amikor 4 óránként ébred, de ez rendkívül változó. Csak szoptatással tudom visszaaltatni, máshogy nem hajlandó. Már nem tudom mire gondolja, hogy mi lehet a felébredések hátterében,ebben kérem a segítségedet. Lehet hogy éhes? Lehet, hogy jön a foga? Vagy az átfordulás miatt (hasról hátra, hátról hasra)? Esetleg az idő zavarja? Próbáltam neki Viborcol kúpot adni, hátha, de sajnos az sem segített. Napközben is nyüglődik elalváskor (kicsi ringatás, aztán irány az ágy) sokat nem is alszik, általában 3x 30-40 percet. Nem tudom mi történik vele, és nagyon szeretnék segíeni neki.
Válaszodat előre is nagyon köszönöm!
Válasz: Ezeknek a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)
A napközbeni alvása pont elég, ebben a korban a legtöbb baba 3×30-60 percet alszik, vagy 2x 1-1 órát. Ilyenkor alszanak nappal a legkevesebbet, mert nem tudnak még annyit mozogni, hogy elfáradjanak, a játék pedig már önmagában nem fárasztja el őket. 7-8 hósan növekedni szokott ennek a mértéke, amikor mászni kezdenek, mert akkor már fizikailag lefárasztják magukat.
Üdv: Henni
Sziasztok!
A kislányom 27 hónapos és még mindig szoptatom. 14 hónapos volt amikor megszületett a kisöccse. Most mindkettejüket szoptatom. A tapasztalatom, hogy ha a várandósság alatt nem választja el magát és az anya sem teszi ezt meg, akkor fel kell készülni rá, hogy a kistestvér születése után már nem fog menni. A “nagynak” épp elég “teher”, hogy kap egy kistestvért, ha ezek után még a cicit is elvennénk tőle, lelkileg nagyon megviselné.
Mi kipróbáltunk mindenfélét, a plüssöktől a babákon át a vízzel itatásig, mindegyikben partner volt, de egyik sem helyettesítette a cicit. Most plüssökkel babákkal alszik, és ha szomjas kap egy kis vizet, de ettől még ugyanúgy kéri a cicit is.
Hozzáteszem, hogy nálunk 4 gyerek van és az eredetileg 4 fősre tervezett lakásunkban élünk, tehát a két kicsivel egy szobában alszunk. Azt is hozzáteszem, hogy ez akkor is így lenne, ha lenne lehetőségünk külön szobában altatni őket (a nagyok is velünk voltak 3 éves korukig).
Biztatásként: előbb-utóbb minden gyerek abbahagyja a cicizést. A nagy fiamat (most 15 éves) 28 hónapig, a középső fiamat (11 éves)37 hónapig szoptattam. Ennyi idő kellett, hogy meg tudjam velük beszélni, hogy már nem szabad cicizni úgy, hogy ne csak megértsék, de el is fogadják. Mert az szerintem kevés, hogy én elmondom, hogy nem szabad, mert nekem ez nem jó és fáj, mert a gyereknek meg jó és nem is fáj. 1:1.
)
Ráadásul a lányommal az ilyen beszélgetések általában úgy végződnek, hogy ő elmondja, hogy vigyáz a cicire és megsimogatja, hogy ne fájjon. Ő így oldja meg a problémát. Szóval, nehéz, kényelmetlen és sokszor nagyon jó lenne, ha már vége lenne, de úgy gondolom/érzem, hogy erre is meg kell érnie a gyereknek, hogy fájdalommentesen történhessen meg az elválasztás.
Kedves Ági!
A kislányunk 2,5 hetes ,37. hét elején született 2880 grammal.Besárgult, nehezen kezdett szopizni.JAvasolták, hogy 2-3 óránként keltsem fel enni.Sokat kinlódtunk, kinlódunk,mert a sárgaság miatt nagyon aluszékony volt, sokszor belealszik az evésbe most is, a súlya eddig jó.2 nappal ezelőttig úgy ahogy ment ez a rendszer, evett,aztán nagyjából vissza is aludt.Sokat bukik, csuklik, nehezen böfizik-tesójának refluxa volt.Már az elején is kissé élénkebb volt éjszaka,de nem sírt inkább nézegetett kicsit, nyafogott.
Most 2 éjszaka viszont rémálom volt.Ahogy betettük a kiságyba azonnal felébredt, sírt. Ha kicsit felvettem eleinte még megnyugodott,aztán csak akkor ha cicire került.Akkor viszont nem szopott, nem volt már éhes, csak a cicin akart lógni.Így telt el a 2 éjszaka.Ahogy bekapta a cicit elaludt,de ha letettem éber lett és üvöltött.Pedig mindenképp ágyába kell aludnia,tesója apnoés volt, nála is jelzett már a légzésfigyelő.Mit lehett ilyenkor tenni?nem akarom sírni hagyni sokáig, de kézbe fogni, cicin lógatni se “órákig”, mert teljesen rááll erre.Egyrészt azt mondák, hogy reagáljunk ha sír a baba,mert elveszti a bizalmát, ugyanakkor ne engedjük, hogy kis zsarnok legyen, nem szabad”állandóan” fogni.Viszont nagyon nehezen és sokára büfizik evés után,ha egyáltalán sikerül.Kezdek kimerülni a nemalvástól, féltem a tejem is.Akkor mit lehet tenni?
köszönöm szépen
Vera
Válasz: 2 hetesen még minden normális. Szopizzon, amennyit csak akar, hagyd akár 50 percig is szopizni. Ha kialakul benne a bizalom és az az érzés, hogy ha sír, akkor segítséget kap, akkor 6 hetes korra szépen kialakul a napirendje. Felejtsd el az ilyen butaságokat, hogy kis zsarnok lesz, egy 2 hetes babát még az ösztönei irányítanak, babusgatásra, testközelségre és sok szopizásra van szüksége. Éjjel, ha gyakran felsír, tedd melléd és szopizzon ott fekve, addig te is tudsz szundítani.
Kedves Ági!
Kislányunk 11 hónapos. Elsősorban saját ösztöneimre hagyatkozva nevelgettem eddig, és összességében véve kiegyensúlyozott, érdeklődő, szépen fejlődő gyereknek mondható. A kérdéses dolog nálunk is az, hogy az esti elalvás, illetve az éjszakai visszaaltatás csak szopizással megy. Este belealszik a vacsorába (utóvacsorába), és úgy kerül ágyba. Egyébként nem rossz alvó, mert este fél 9-9 től alszik reggel fél 7-7-ig, olykor folyamatosan, de maximum kétszeri ébredéssel (függően attól, hogy jön-e foga, milyen napja volt, stb.). Saját ágyában alszik a kezdetektől, külön szobában (bár egybenyílnak a szobák). Mit tanácsolsz, mi lenne a legjobb megoldás ahhoz, hogy sikeresen átszoktassam az egyedül elalvásra és a visszaalvásra éjjel? Az anyatejről még nem szeretnék lemondani amíg van, viszont úgy érzem, hogy azzal, hogy hagytam hozzászokni az ily módon elalváshoz, “elrontottam” valamit.
Előre is köszönöm válaszod: Júlia
Válasz: Nem rontottál el semmit. Ebben a korban még normális, ha éjjel kétszer felkel enni, szopizni. Szerintem ez egyáltalán nem gond, nyugodtan megtarthatod, magától le fog szokni róla.
sari Reply:
július 7th, 2011 at 19:31
Kedves Júlia!
Nem tudom, hogy olvasod-e még ezt az oldalt, vagy kapsz-e értesítést a válaszomról – megírnád kérlek, hogy végül hogyan sikerült leszokni az éjszakai cicin elalvásról? Köszönöm
Kedves Ági!
Kislányom 2,5 éves és csak cicin tudom elaltatni, néha még úgy is nehezen alszik el. Sokáig velünk aludt, de aztán a külön szobára zökkenőmentesen átszokott (egy darabig mellette aludtam), sőt 1-2 hónapja magától és egyedül átalussza az éjszakákat is. Nem lenne semmi baj a cicin alvással, de októberre várjuk a kistestvér érkezését, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy leszokna a ciciről (már csak reggel ill. a délutáni és esti alváshoz kell). Azt viszont nem tudom, hogy majd a két gyereket hogy fogom elaltatni cicivel, mi lesz, ha este egyszerre akarják. Úgyhogy az a kérdésem, hogy szerinted mi viselné meg a lányomat kevésbé: ha még a szülés előtt 1-2 hónappal elválasztom/leszoktatom a cicin alvásról, vagy majd ha úgy alakul, hogy a kistestvért pont az ő alvásidejében kell szoptatni (ami ugye nem két perc), akkor az apja altatja el (még sosem sikerült neki). Nem fogja úgy érezni, hogy a kicsi kitúrta őt a cicitől? És ha kórházban leszek, az apjának vajon hogy sikerül majd elaltatnia?
Te mit tartasz jó megoldásnak?
Válaszodat előre is köszönöm.
Üdv: Nóri
Válasz: Nálunk is ez volt a helyzet, igaz az én fiam másfél éves volt, amikor jött a kicsi. Mi megtartottuk a szopit végig és akkor is, amikor a kicsi már megvolt, ez a nagyot is megnyugtatta, hogy nem vettem el tőle és az alvásokat is könnyebb volt összehangolni így. 3-4 hónapos volt a kicsi, amikor a nagy teljesen elhagyta a szopit magától, szerintem az, hogy az elején neki is engedtem, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nyugodtan teltek az első hónapok és a napirendjüket is össze tudtuk egyeztetni.
Kedves Ági!
6 hónapos kisfiam hetek óta nem tud nappal aludni csak cicin vagy babakocsiba folyamatos mozgatás mellett!!! Eddig is cicin aludt el de ez nem volt gond mert ha álmos volt 5 perc szopi után elaludt most viszont ha elengedi leteszem max félóra alvás után sírva ébred ha kap cicit vagy ringatom vissza alszik de letenni már nem tudom:(( A gond az hogy mostmár éjszaka is kezdi ma is velem aludt így nyugiba volt. Mi lehet mot vele?? Már adtam neki pici panadolt is de nem segített. Olvastam hogy van homeopátiás szer alvászavarra lehet neki adni melyiket???
Köszi Enikő
Válasz: Sok baba 6 hósan tér át a kétszeri nappali alvásra és már 3 órát is ébren vannak két alvás között, tehát az lehet a gond, hogy még nem elég fáradt, amikor elaltatod és túl gyakran akarod altatni, amikor ő már csak 2x igényelné (esetleg még egy harmadik, de rövidebb alvást is késő délután)
Éjjel: Ezeknek a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)
Addig ne alkalmazz felvesz-letesz módszert, amíg az okokat ki nem szűrted, mert ha fáj a foga vagy éhes, akkor hiába küzdesz az önálló alvásra szoktatással.
Kedves Ági!
Kislányom 4 és fél hónapos, és kezdettől fogva problémás nála az alvás. Anno felcserélte a nappalt az éjszakával, hasfájás kínozta, egy ideje pedig jön a foga. Éjszaka sokáig altatni kellett, ma már nem, és 1-2-szer kel fel szopizni. Este fürdetés után 8-9-kor teszem le, reggel 6-fél8 közt ébred, utána viszont egész nap nem akar aludni. Nyűgös, hiába csinálok vele akármit, látszik, hogy majd leragad a szeme, mégsem akar aludni. Korábban zenére háton is elszenderedett, de ez nem volt igazi alvás. Ma már csak hason alszik (de ha nagyon nem akar, megfordul), és ha így leteszem, már rumlizik. Szopizás közben szeret aludni, másképp nem akar. Azt mondták, ne altassam, így megvárom, míg magától elalszik, de néha sokáig üvölt, le is izzad, és a végén kifárad. Ilyenkor 2-3 órát is alszik, de aznapra ez minden. Este 6 körül pedig már nagyon nyűgös, de mégsem rakhatom le, mert ha nagy nehezen elalszik, már nem ébred fel fürdetésre,viszont hajnalban már kukorékol. Azelőtt babakocsiban is elaludt, de már érdekli minden. Nagyon izgága, tartósan nem köti le semmi. Egész nap nem mozdulhatok mellőle, testileg és lelkileg is le vagyok strapálva. Nemrég megnőtt az étvágya, ezért tejpépet és almát kezdtem adni neki a védőnő és a gyerekorvos tanácsára. Nem mindig fogadja el, és a 3/4 órás szoptatások mellett most még félóra az etetés, mindez 3 óránként. Így programokat se tudunk csinálni, pedig a mozgás, zene lekötné. Mit tegyek? Előre is köszönöm! Andrea
Válasz:Csináld a következőt: reggel felkel, eszik, utána kb. 2-2,5 órát, akkor fektesd le, amikor már nagyon álmos, ne az álmosság első jeleire.
Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Kedves Ági!NAgyon hasznos dolgokat olvastam az oldaladon.
Kicsit megnyugodtam,hogy nem csak én küzdök ilyen problémákkal. Az én kisfiam 30 hós és még cicizik, sőt cicifüggő. Azon alszik el délután is é s este is,Éjszaka is felébred még szopizni(a mi ágyunk mellett közvetlen az ő ágyában alszik) és napközben is sokszor kéri. MÁr sokszor elhatároztam, hogy leszoktatom róla, de egyik nap így gondolom másik nap máshogy. Gondolom a leszoktatáshoz sokkal szilárdabb elhatározás kell. Igazából én megelégednék azzal,ha korlátozni tudnám mondjuk reggeli és estire, vagy esetleg ebéd utánira, de a megbeszélés nálunk nem hozna eredményt, a kisfiam nem egy ilyen dolgokat megértő gyermek. NAgy hisztik vannak, igazából én attól félek,hogy a nem megfelelő elválasztás valamilyen lelki problémát okozhat most, vagy majd később. Délután mondjuk elalszik apával ha mese megy a tv-ben, de arra sem akarom rászoktatni.Cumisüveget, vagy ilyet nem fogad el éjszaka. Nappal néha le tudom szerelni, ha elterelem a figyelmét valami mással, de éjszaka nincs szívem azt mondani, a félálomban lévő gyereknek,hogy most nincs cici, akkor nem lenne alvás, az tuti és irtó keserves sírásba kezdene(mondjuk, ki nem..).szóval a kis lelkét sajnálom, de néha már teher, néha viszont nem.Mit tanácsolsz? Jó lenne, ha éjszaka nem kelne fel, mert így a párommal nem is tudunk elmenni sehova, vagy egyedül, mert mindig rohanhatok haza , ha felébred, mert cici kell neki. Délután is sokszor kel sírva, aminek okát még nem sikerült kitalálnom.Bocsi a regény hosszúságú levélért.köszönöm
Válasz: Először is magaddal kell tisztába kerülnöd: semmi nem történik, ha kivárod azt a pár hónapot, hiszen most már hamarosan magától is elhagyja majd., de akkor sem, ha számodra most már ez gond és szeretnéd leszoktatni. Semmi baja nem lesz tőle, ha leszoktatod, nem gázolsz a lelkébe, mint ahogyan attól sem, ha hisztizik és te hagyod. Beszéljétek meg a dolgot nappal, mondd el, hogy mostantól nincs cici és ami fontos: ajánlj neki helyette valamilyen cserét, pl. mostantól ezzel a kis macikával fogsz aludni. Indokold meg neki, miért nincs cici: pl. anyának nagyon fáj.
Ezután pedig következetesen bármi is történik, ha alvásidő van, akkor csak a macikát kapja és egy ölelést. Nem kell aggódni: ha néha emiatt nem alszik, hát nem alszik, megszokja, hogy mostantól nincs. Ha következetes, higgadt vagy és türelmesen végigcsinálod, akkor számára sem okoz nagy gondot a dolog.
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a CD-t, elsőgyermekes anyukaként sokat tanultam belőle!
Most mégis több kérdésben is tanácstalan vagyok, remélem, tudsz segíteni!
Kisfiam 4 hónapos lesz, csak szopizik. Kezdetben nagyon hasfájós volt, ezért csak nehezen, ölben ringatva aludt el. Aztán mikor múlni kezdett a kólika, megtanultunk napközben is a kiságyban elaludni. Bebugyolálva, cumival, 15-20 perc alatt elaludt, sokszor sírdogálva, de mindig sikerült megnyugtatnom hassimivel, vagy a takaró alatti popsirázással, így kétszer 1,5-2 órát aludt, plusz fürdés előtt egy rövidet. Egyébként vidám, érdekődő kisbaba volt. 2 hete azonban történt valami. A férjemmel úgy vicelődünk, hogy kisbabánkat “elvitték az ufók”.
Növekedési ugrásra gyanakodtam, mert az addig átaludt éjszakák megszűntek, 2-3szor ismét megébredt és nem tudott visszaaludni egyedül – mint előtte – hanem csak segítséggel. Mivel másnap délelőtt sem ment az elalvás, félórás ölben sírás után megszoptattam, így elaludt. Ekkor gondoltuk, hogy valóban növekedési ugrás lehet, biztos éhes volt a baba, így elkezdtem gyakrabban szoptatni, 4 helyett 2 óránként, ébredés után és elalvás előtt is, és este felé óránként (délután már kevesebb a tejem, mint reggel). Azonban 1-2 hét után úgy látom, már nem éhes, sokkal inkább “rászokott” a cicin történő elalvásra. Próbáltam visszaszoktatni a régi rutinra a korábban megszokott alvás előtti rituáléval, de nemhogy megnyugodna az ölemben a dédelgetéstől, inkább egyre dühösebben sír, ellök magától, amíg meg nem szoptatom – ekkor 10 perc alatt alszik.
Én viszont szeretném visszacsinálni a régi rendszert, nem szeretném, ha a cicin alvás maradna, hiszen előtte 2 hónapig olyan jól ment minden. Sajnos nem tudom eldönteni, hogy elég-e a tejem. Eddig értettem minden jelzését, megvan a napirendünk is, de miből tudom, hogy a baba tényleg éhes-e, vagy csak rászokott a cicin alvásra és a megnyugtató szopizásért lá-lá-zik? Ha belemegyek a cicin alvásba (mert végülis vagy az ágya mellett ülök 20 percet, vagy megszoptatom), akkor az vajon menyi idős koráig marad meg? Nem lesz később még nehezebb leszoktatni róla?
Válasz:A babánál nincsen “régi” rendszer, ő már azt rég elfelejtette és megszokta az újabbat. Mostanra már megszokta, hogy az elalvás módja a cici, ezért nem akar másként elaludni. Megtarthatod a cicin elalvást, ez akár 2-3 éves korig is így maradhat, de sok gyerek már 1-2 éves kora között elhagyja magától. Vagy ha nagyon zavar, akkor következetesen ragaszkodj az ágyban való altatáshoz, előtte dédelgesd meg, félálomban tedd le, ha sír, simogasd a hátát. Ha ezt következetesen csinálod, akkor ezt szokja majd meg. de az első napokban még tiltakozni fog és sok időt vehet el, mire elalszik ilyen módon.
Az elmúlt napokban újabb változás történt, abbahagyta a gügyögést, kevesebbet nevetgél, inkább csak nézelődik és megállás nélkül rágcsál, nyálzik, gykrabban nyűgös. Ez a bágyadtság a fogzás miatt lehet? Az olvasottak alapján a Calcium illik rá mint alkati szer, de csak Calcium Phosphoricum D30-at kaptunk, az is jó a fogzásra? Ezt állandóan kell szednie az ébrenléti időben félóránként + éjszakai megébredéskor, vagy csak ha tünetei vannak?
Anyukám szerint nem tesz jót a bebugyolálás, mert a babák nyitott karral szeretnek aludni. De ilyenkor állandóan kapálózik, és matat a kezével, a morzsikendőt a fejére húza stb., mintha ez sem hagyná elaludni. Mennyi idős koráig lehet még bebugyolálni? A morzsolgatókendőt mikortól lehet majd használni, hogy segítse az elalvást, ne pedig felébressze magát vele?
Válaszodat előre is köszönöm!
Nóra
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a válaszod (2010. máj. 16-án írtam). Közben megoldódott a helyzet: vidéken voltunk és volt egy kis vérzésem, és nagyon megijedtünk. A dokim azt mondta a telefonban, hogy ha görcsölök, akkor kórház (szerencsére csak egy fertőzés volt, nem volt nagy baj), ezért 1 napig nem mertem neki cicit adni, amíg a dokim meg nem vizsgált, aztán meg már úgy gondoltuk a párommal, hogy leszoktatjuk. Viszonylag könnyen fogadta, csak egyszer sírt miatta ( a szívem szakadt meg), pár napig kérdezgette, hogy miért nincs cici, és mindig mondtam, hogy nehogy anya beteg legyen és ő már amúgy is olyan ügyes nagylány. Ezt elfogadta, de azóta csak néha alszik délután, és estére zombi lesz. Mondjuk este legalább 1 perc alatt elalszik… Mégis most jobb ez így, mert a tandem szopitól tartottam: a lányommal is nagyon lefogytam és a fogaimnak sem tett jót, mi lett volna 2 gyerekkel… Remélem, azért pár hét alatt belerázódik a délutáni alvásba is és visszaáll a rendszer.
Ebben igazából nem is volt kérdés, csak leírtam a fejleményeket
Szép napot és üdv:
Nóri
szia ugygondolom hogy az én kiss fiam hobibol cicizik van amikor csak rágcsálja nyomkodja a fogához már le szeretném szogtatni de nem megy mit ajánlotok??
Válasz: Mondd meg neki, hogy ezt nem lehet, anyának fáj és ezentúl szopi helyett kínálj valamilyen alternatívát, pl. egy állatkát, amit ölelgethet, vagy kisüvegben vizet.
nagyon rossz kiss fiu mit kéne tenem??egyszerüen nem marad meg sehol 1 hejben söt a járokábol ki burul! megy a kandalo felé,mert látja a fényt! szeretnék valami megoldást!es szerettem a gyerekem de atürelmem kevés!
Válasz: Mennyi idős? Pontosan mi a gond vele? Ennyi alapján nem tudok segíteni.
Kedves Ágnes!
.Kicsit nehézkesen érti meg a dolgokat amúgy is. Nem is tudom róla elképzelni, hogy valaha is magától elhagyná a cicit.Mert ha biztosra tudnám,hogy néhány hónap, akkor jó lenne..
MÁr írtam neked nemrég a 30hós cicifüggő kisfiamról,félig megnyugodtam a lelke miatt, de még annyit szeretnék kérdezni,hogy van számára esetleg különbség,hogy ha én azt mondom neki, hogy most nincs többet cici(hiszen akkor én nem adok neki) és az között, ha bekenném valami keserűvel vagy valami olyasmivel ami nem túl ízletes(hiszen akkor neki nem kellene, és nem az lenne,hogy anya nem ad).Bár a mustárt már próbáltam és nem érdekelte
BÁr igen, először magamban kell erősen eldöntenem.Valamelyik nap megpróbáltam neki nem adni, vagyis 10 perc cici után azt mondtam,hogy most már elég(ébredéskor) és nagyon sírt, az apukája felvette, de hallottam, hogy nem hisztisen sír, hanem nagyon fájdalmasan, és én nem bírtam.KÖszönöm a segítő válaszod.minden jót KAta
Válasz: Meg lehet próbálni ezt a trükköt is, gondot nem okoz, ha úgy érzed, ez jobb lenne, elfogadná, akkor megpróbálhatod.
kisfiam ma 5 hónapos és az esti alvással vannak gondjaim.
Az a problémám, hogy este 10-nél előbb nem hajlandó elaludni. Napközben alszik 3-4-szer 1/1-1 órát , éjszaka az esti lefekvés után 3 órát, majd 4-5 órát, reggel kb:7-8 felé kel fel. Este 7-kor van a fürdés,játék stb. Az esti lefekvés előtt a 3 órai fennmaradás se egyszerű, mert sokat sír, nem tetszik neki semmi sem. Próáltam már lefektetni 8-kor de csak bealszik 15-20 percet, utána felkel jó kedvű,játszik és elalszik 10-1/2 11 felé. Mostanában az éjszakai vissza alvással is gond van, mert visszaalszik csak egy idő után dobálja magát,forgolódik. Akkor magam mellé fektetem és így alszik 4-5 órát. Szeretnék már vissza menni a hálószobánkba aludni, mert most a gyerekkel alszom egy szobába.
Mitévő legyek?
Válaszodat előre is nagyon köszönöm!
És gratulálok a honlapodhoz!
Üdvözlettel: Kürtössy Andrea
Válasz: Ebben a korban a legtöbb baba, mintha felkapcsoltak volna benne egy kapcsolót: hirtelen elromlik
Tiltakozik az elalvás ellen, mert nagyon érdekli a világ, többet szeretne fentlenni még akkor is, amikor már holtfáradt. Ebben a korban térnek át a babák a 3szori alvásról a kétszerire, többet szeretnének fentlenni, lehet, hogy nálatok is ez a gond. Két alvás között legalább 3 órát már ébrenvannak, este 4-et.
Ennyi idősen már mindenképpen gondolnod kell a fogzásra is, mint az alvásgondok okára. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kedves Ági
Kisfiam 10 és fél hónapos, cicivel alszik el, ami engem sem zavar mert kb 2 perc és kiveszem a szájából, leteszem és alszik. Nosz kérdésem az, hogyha le szeretném szoktatni hogy kezdjem, és ha nem szokik le akkor mi lesz, meddig fog még cicizni, vagy ez gyerekfüggő????? Nappal szinte csak alváskor kel.
Köszönöm
Válasz: Szerintem ha nem zavar, akkor ne szoktasd le, általában legkésőbb 2 éves korra maguktól elhagyják.
Kedves Ági!
10,5 hónapos a kisfiam. 6 hónapos koráig nagyon hasfájós volt, közben kiderült a tejallergiája (kiiktatunk minden tejtartalmú dolgot az étrendemből, szigorúan tartom a diétát) is. Ezek miatt már az elején nehezen, csak cicin aludt el a kisfiam. Azóta is megmaradt ez a szokása, sőt nappal is csak így alszik el. Ez nem zavarna, de sajnos éjszaka 1-1,5 óránként kel, aminek csak sejtem, hogy a fogzás lehet az oka (még egy foga sincs kinn). Chamomilla 15ch-t adunk neki, bár nem rendszeresen, leginkább ez a szer hasonlít a kicsi alkatához a megfigyeléseim szerint.
Szeptemberben vissza fogok menni dolgozni, ő meg, ha jól megy, bölcsibe kerül. Szerinted még van esélyünk “leszoktatni” az éjszakai felkelésről és cicizésről. Szerintem nappal úgy sem fog elalváshoz cicizni, mivel a bölcsiben nem leszek vele és az esti/raggali szopizást szívesen tartanám még fenn a továbbiakban is.
Várom válaszod, köszönettel: Szilvia
Válasz: Az ok valóban a fogzás lehet. Ha őszig kijön legalább 6 foga, akkor utána már kevésbé lesz gond, de azt tudnod kell, hogy legalább másfél éves koráig még előfordulhatnak felébredősebb éjszakák a hátsó fogak áttörése miatt.
Kedves Ági!
A következő problémával kapcsolatosan kérem a segítségedet.
Kisfiam 5 hónapos, esti elalvásával szinte semmi probléma: cicizik, büfiztetés, lerakom a kiságyba, megnézegeti a huzatán lévő méhecskéket, és kb 10 perc múlva önállóan elalszik.
Nappali altatása viszont problémás. Igyekszem mindig ugyanabban az időszakban (de. fél 10 és ebéd után ), mindig kiságyban altatni. A kiságyat csak alvásra használjuk, vagyis inkább használnánk. A feltételeket a nyugodt alváshoz biztosítom, kicsit besötétítek, ha kell cumi, pelus…, ennek ellenére mihelyt rerakom az ágyba sírni kezd. Simizom, puszilgatom /a kiságyból nem kivéve/de semmi eredmény, sőt még inkább felhergeli magát. Ilyenkor persze megsajnálom, s a kezemben alszik el. Mihelyt lerakom 40 perc múlva fel is ébred(valószínüleg észreveszi, hogy nem a kezemben van). Korábban simogatás hatására elaludt, de mára ez nem használ. Ha sírás közben felvéve megnyugtatom nem tudom a kiságyba visszarakni, mert még hevesebben újból kezdi.
Az éjszakai visszaalvás simizésre tökéletesen működik.
Nappali altatásként már a babahordót vetettem be, így 10 percen belül – hintáztatásra – elalszik.
Mit tegyek, hogy nappal is el tudjon önállóan a kiságyban aludni?
Tanácsodat előre is köszönöm
Edina
Válasz:
Ebben a korban térnek át a babák a 3szori alvásról a kétszerire, többet szeretnének fentlenni, lehet, hogy nálatok is ez a gond. Két alvás között legalább 3 órát már ébrenvannak, este 4-et. A napközbeni alvása pont elég, ebben a korban a legtöbb baba 3×30-60 percet alszik, vagy 2x 1-1 órát. Ilyenkor alszanak nappal a legkevesebbet, mert nem tudnak még annyit mozogni, hogy elfáradjanak, a játék pedig már önmagában nem fárasztja el őket. 7-8 hósan növekedni szokott ennek a mértéke, amikor mászni kezdenek, mert akkor már fizikailag lefárasztják magukat.
Szia Ági!
Az előző vagyok. Még annyit fűzök hozzá, hogy amikor felhergeli magát már kezemben sem érzi jól magát, ott is sír. Ilyenkor a babahordóban gyors ringatásra elalszik.
Kedves Ági!
Hasonló jellegű problémám van mint a többieknek.
Mégis tanácsot szeretnék kérni.
Lilike 5 hónapos nagyon jó baba ha nem kell aludni.Még szopik kb 3 óránként éjszaka alszik.Este ha leteszem aludni rögtön alszik nincs semmi gond.Sajnos nappal nem tud elaludni mert amikor itt van az alvás idő akkor neki áll sirni ha leteszem.Kizárolag cicin alszik el.Próbáltam sirni hagyni hátha elalszik közben megnyugtatni de nem sikerült.Nem fogadja el a cumit pedig akkor azonnal aludna.Ha megszoptatom akkor eszik valamennyit és utánna alszik beis tudom tenni az ágyába de a rendes etetési időre fel is kel,vagy elöbb de akkor már enni akar pedig nem is telt el 3 óra.4 órát ki sem bir pedig van tejem.Nagyon zavar hogy nem tud elaludni.Ha babakocsizunk akkor meg ugy 15-percet sir a babakocsiba majd elalszik.De mindenképp sirással alszik el ha nem adok cicit mer
Válasz: Nem gond, ha csak cicin tud elaludni. Ha így szépen elalszik, akkor nem muszáj mindenáron másra szoktatni.
Ha viszont így sem alszik el, vagy nem lehet letenni, mert akkor felriad, akkor marad az előző módszer, kis dédelgetés után félálomban leteszed az ágyába, simogatod a hátát, amíg el nem alszik. Kitartóan és következetesen. Az első alkalommal ez legalább 1-2 órát eltarthat, de ha túlesel rajta, legközelebb már jobb lesz. Ebben a korban általában 3 alvás van, többnyire 30-40 percesek és két alvás között 2,5 órát van fent a baba, tehát ennél hamarabb és gyakrabban ne próbáld meg lefektetni.
Kedves Ági!
Hasonló jellegű problémám van mint a többieknek.
Mégis tanácsot szeretnék kérni.
Lilike 5 hónapos nagyon jó baba ha nem kell aludni.Még szopik kb 3 óránként éjszaka alszik.Este ha leteszem aludni rögtön alszik nincs semmi gond.Sajnos nappal nem tud elaludni mert amikor itt van az alvás idő akkor neki áll sirni ha leteszem.Kizárolag cicin alszik el.Próbáltam sirni hagyni hátha elalszik közben megnyugtatni de nem sikerült.Nem fogadja el a cumit pedig akkor azonnal aludna.Ha megszoptatom akkor eszik valamennyit és utánna alszik beis tudom tenni az ágyába de a rendes etetési időre fel is kel,vagy elöbb de akkor már enni akar pedig nem is telt el 3 óra.4 órát ki sem bir pedig van tejem.(gondolom a nagy meleg is rájátszik)Nagyon zavar hogy nem tud elaludni.Ha babakocsizunk akkor meg ugy 15-percet sir a babakocsiba majd elalszik.De mindenképp sirással alszik el ha nem adok cicit.pl utazunk autóba vagy utcán vagyunk.Azt is megfigyeltem hogyha kisirja magát akkor nézelödik pár percet és szépen elalszik,de a kiságyba nem.Igy ugy érzem össze vissza van minden.Próbálom a rendszert mert az müködik ha megetetem akkor utánna el van 1-2 órát majd dörzsöli a szemét vagy ásit és akkor kéne aludni de az nem megy igy felborul minden.
Köszönöm segitségedet.
Ági
Válasz: Nem gond, ha csak cicin tud elaludni. Ha így szépen elalszik, akkor nem muszáj mindenáron másra szoktatni.
Ha viszont így sem alszik el, vagy nem lehet letenni, mert akkor felriad, akkor marad az előző módszer, kis dédelgetés után félálomban leteszed az ágyába, simogatod a hátát, amíg el nem alszik. Kitartóan és következetesen. Az első alkalommal ez legalább 1-2 órát eltarthat, de ha túlesel rajta, legközelebb már jobb lesz. Ebben a korban általában 3 alvás van, többnyire 30-40 percesek és két alvás között 2,5 órát van fent a baba, tehát ennél hamarabb és gyakrabban ne próbáld meg lefektetni.
Kedves Ági!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert látom nem vagyok egyedül a problémámmal.
Babám 3,5 hónapos, igény szerint szopizik. Csak cicin vagy kézben(mászkálással!) alszik. Kézben már nem altatom, mert nem bírom el olyan sokáig… Szeretném leszoktatni a cicin alvásról, mert ez nálunk úgy néz ki, hogy kb. 1 órát cumizik rajtam, mire “el tudok szabadulni”, és utána van, hogy 5-10 perc után felébred (de kb egy nap 1X alszik utána még 1-2 órát)
Szeretném úgy altatni, hogy ugyanúgy ott vagyok mellette az ágyunkban, amíg elalszik(éjszaka is velünk alszik), de nem cicit, hanem cumit kap. Ha így szeretném, akkor mindig így kéne altatnom vagy aludhat néha cicin is? Mert pl az esti elalváshoz meghagynám a cicit. Vagy ha cumival szeretném altatni, akkor cicin már ne is aludjon többet, keltsem fel, ha elalszik szopi közben? Éjjeli ébredésnél is a cumit adjam akkor? Tegyük hozzá, hogy eddig nem nagyon kapott cumit, szóval ez csak az én elképzelésem egyelőre, hogy cumival aludjon. Ma kipróbáltam, kicsit ringattam, aztán letettem az ágyba(rögtön nyöszörgött persze), mellé feküdtem, cumi és elaludt. De fél óra múlva felkelt és sírt, mert fáradt volt még, de cumival már nem aludt vissza, úgyhogy adtam neki cicit, úgy elaludt, azóta is alszik. Ha nem fog menni a cumis altatás, akkor marad a cicin alvás, mert én nem szeretném sírni hagyni őt(elég nyűgös, sírós baba, hasfájós is volt). Cicin alvással az még a gondom, hogy így nem tudunk vele úgymond kimozdulni sem, mert nem mindenhol van arra lehetőség, hogy fekve szoptassak. Ha elaludna 20-30 perc alatt cicin úgy, hogy ott tudjam hagyni, nem is lenne gond, de ez az egy óra sok, főleg, ha utána fel is ébred…
Előre is köszönöm segítséged!
Üdv: Kriszti
Válasz: Ha így szeretnéd csinálni, akkor mindig így kell csinálnod és megszokja majd. Éjszaka más, hiszen ebben a korban éjszaka még azért kel a baba, mert éhes. Viszont az a gond, hogy ha egy ágyban alszotok, akkor érzi a tej szagát és nem fogja érteni, miért kap akkor cumit, tehát jobb lenne a saját ágyában altatni. Azzal számolnod kell, hogy nem 2 perc, mire megtanulja, hogyan kéne aludnia. Az első alkalommal akár 1-2 óra is eltelhet, mire elalszik így, ha következetesen csinálod.
Én vagyok az utolsó kérdező, csak még eszembe jutott valami. Látom, hogy azt írod, gyermekedet Te is szoptatással altattad sokáig. Ezek szerint szakértőként és anyaként is jónak találod a szoptatással altatást?
Én is sokszor jónak találom, csak néha elbizonytalanodok, hogy meddig fogom bírni csinálni. Egyébként melyik az a kor, amikor a legkönnyebb ezt a szopin alvásról való leszoktatást megvalósítani?
)megnyugtathatatlanul sír. És persze sírni nem hagyjuk. Szóval hiába szeretném én arra szoktatni, hogy a kiságyban egyedül aludjon el, ha ő nem akarja 
És még valami, látom, sok helyen írod, hogy úgy alszik el a baba, ahogy szoktatjuk. És ez valóban igaz is, de szerintem csak részben, hisz a mi esetünkben a baba úgymond “belekényszerít” minket abba, hogy így vagy úgy(szopi vagy ölben)altassuk, mert különben az én babócám(és úgy látom itt sokaknál így van
Köszi még egyszer előre is!
Válasz: A “szoktatás” magával hozza az ellenkezést is (sírás), tehát ha nem hagyod sírni, akkor nem szokja meg soha. Hozzáteszem, ha az elején szoktatod hozzá a dolgokhoz az első 4-6 hétben, akkor később már nem lesz rá szükség és nem lesz az újjal szembeni ellenkezés sem, hiszen a kicsi az első hetekben azt fogadja el és tanulja meg, ami van, később viszont a már meglevő szokáson kell módosítani.
Semmi baj nincs a szopin alvással, ha az mindkét fél számára megfelelő. Főként totyogó korban jöhet jól, amikor a babát szinte nem lehet lelőni napközben, a cicin pedig pár perc alatt elalszik. Valójában az a jó, ha nem szoktatod le róla, hanem megvárod, míg elhagyja magától, ez 2-3 éves kor között be is következik, gyakran már hamarabb.
Szia!
Az én kisfiam 10 hónapos. Egyedül nevelem.
Elég eleven baba, elég nehezen alszik el és gyakran felébred éjszaka. Pedig a vacsorája elég tápláló. Az éjszakai ébredései után csak a cicin alszik vissza, próbálkoztam a vízzel való helyettesítéssel, de órdítás lett a vége:( Szeretném leszoktatni, de bármit teszek csak a cicimen nyugszik meg. Mit tegyek?
Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Kedves Ági!
Kislányom most lesz 5 hetes. Még mindig nagyon változó,hogy milyen gyakran kér enni. Vannak napok,amikor 2-3 órát alszik,aztán felébred és azonnal enni kér.De vannak napok,s ez a gyakoribb,amikor óránként, alkalomadtán félóránként szopni akar. Magától abbahagyja a szopást, büfiztetem,s aztán hagyom,hogy a mellkasomon aludjon el. Ez éjszaka is így működik.Amint elalszik,beteszem a mózeskosárba és alszik is tovább.Szerencsére nem ébred fel. Viszont soha nem tudom,hogy mennyit alszik. Fél órát v. 2-t.
A kérdésem az,hogy normális-e,ha óránként szopik és baj-e, ha a mellkasomon alszik el?Éjszaka általában 2 óránként ébred,hogy enni kér.Ez rendben van az ő korában? Lehet,hogy nem kap elég tejet,azért ébred fel olyan gyakran? Esetleg próbáljam meg pótolni a tejet tápszerrel? Nem tudom,mi a legjobb megoldás.
Válasz: 5 hetesen még minden normális. Az is, ha 2-3 óránként eszik, és az is, ha néha óránként szopizna, az sem gond, ha a mellkasodon alszik el néha, ilyenkor még nagyon igénylik a testközelséget. Mivel most meleg van, ezért a gyakori szopizás oka az is lehet, hogy szomjas a kicsi. Nem a tejeddel van a gond és eszed ágában se legyen tápszerrel pótolni!
Viszont azt el kell kezdened kifigyelni, mikor miért sír. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 1 hónaposan 1 órát van fent két alvás között a baba ébren és mivel 3 óránként eszik, két evés között általában 1-1,5 órát alszik. Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.
Ebben a korban a babák alvás után kb. 1 órát tudnak egyhuzamban ébren lenni, utána már nagyon fáradtak. Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 1 óra ébrenlét után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.
Ha evés után hamarabb sírni kezd, mint amikor elálmosodik, akkor nem éhes még, hanem csak a pocakja fáj, beindult az emésztése, tehát ilyenkor ne etesd meg, hanem segíts neki a kakilásban (ha azt látod, hogy nyomna, de nem megy, a két térdét a pocakjához felhúzva kifelé irányban lassan köröztesd) vagy masszírozd a pocakját (a ködökétől kb. 1 centire az óramutató irányával megegyezően). Emellett most már az is előfordulhat, hogy unatkozik és ezért nyafog, ilyenkor játssz vele, beszélj hozzá, énekelj neki, mutass neki játékokat, ez leköti majd.
Kedves Ági! Nagyon sok hasznos dolgot olvastam. A kisfiam 19 hónapos lesz egy hét múlva, még mindig szopizik, naponta 3x-4x. Reggel cicivel ébred és este azon alszik el. A szüleim szerint ezt már nem kéne és el kéne vennem a cicit, de nagyon ragaszkodik hozzá a kisfiam. Ha esetleg nem adok neki délután, akkor hisztizik. Az elmúlt egy hétben többször előfordult, hogy este a cicizés után elaludt, de ahogy tettem be a saját ágyába felébredt és nagyon nehezen tudtam újra visszaaltatni, simogatással nem sikerült, ringatással is csak néha. Újra a cicit fogadta csak el. Az éjszakát végigalussza, azzal nincs gond. Mi történhetett, hogy nehezen alszik el? Napközben max 3 órát alszik, a délutáni alvásokkal nincs gond. Ebéd után cicizik, megkapja az alvómacit és beteszem a kiságyba. Egy picit még sír, de csak éppenhogy, és utánna már alszik is.
Válaszodat előre is köszönöm. Erzsike
Válasz:Nem kell leszoktatnod róla, nyugodtan szoptasd továbbra is, ha úgy jól alszik.
Szia Ági!
Végigolvastam a tanácsaidat, amit próbálok én is alkalmazni. 1 éves kisfiam csak szopin alszik el nappal és éjszaka is. Ez engem nem zavar, de éjjel 3-5 alkalommal biztosan felkel (csak 3 foga jött még ki), és csak szopival alszik vissza. Ma este az apa ment be hozzá, és 30 perc és sok-sok sírás, visítás után visszaaludt. A hétvégén biztosan ezt a módszert követjük a visszaaltatásokban. (vizet nem fogad el, alvós állatkája nincs)
Viszont felmerült bennem a kérdés, hogy ha az elalváskor szopizik, és csak éjjeli felkelések alkalmával találkozik az apuval, vajon le tudjuk-e szoktatni a visszaalváskor igényelt szopiról?
1 hónapon belül vissza fogok menni dolgozni, a kicsi bölcsibe megy. Lehet, hogy a bölcsi előtt nem kellene ilyen partizán akcióba fognunk, úgyis megrázkódtatás lesz neki a bölcsöde? (Bár ott sem lesz szopi a délutáni alváshoz)
Én egy éve nem aludtam éjjel 3 óránál többet egyhuzamban, eléggé ki vagyok merülve és ha elkezdek dolgozni nem is fogom bírni a sok éjszakai kelést.
Nem szeretném teljesen elválasztani a kisfiamat, csak éjszaka szeretnék kicsit többet aludni.
Várom válaszodat. Köszönettel: Szilvia
Válasz: Ha következetesen csak Apa megy hozzá, ez pár nap alatt meg szokta oldani a problémát. Nyugodtan csináljátok, ez a bölcsivel kapcsolatban nem okoz problémát.
Kedves Ági!
Sok hasznos dolgot olvastam az írásaidból,és ezúton szeretném a segítségedet kérni.
3 hónapos kisfiam nappal elég nehezen alszik el. Sajnos ringatáshoz szoktattuk,de már ez sem nagyon válik be,sőt elég nehéz őt tartani a karunkban hosszú ideig. Újabban cicin altatom,ami jóval kényelmesebb megoldás. Próbálom úgy csinálni,ahogy írtad: miután jól lakott,kifárasztom, várok másfél órát,és így hamar bealszik a cicin. Ha kell,még egy-két percig ringatom,aztán beteszem a kiságyába. Nálunk már ez is óriási előre lépés,mert hetekig csak rajtunk volt hajlandó aludni nappal. Az éjszakákat 8 hetes kora óta általában átalussza,9-12 órát alszik. Nappal viszont legtöbbször csak egyszer alszik el 11 körül,de akkor 2-4 órát. Így az altató szopinál is szükség van arra,hogy valamennyit egyen,különben nincs meg a napi adagja. (anyatej mellé pótolok lefejt tejjel és tápszerrel)
Az lenne a kérdésem,hogy miután a cicin altatáskor is szopizik mielőtt elaludna,így időnként szegény félre nyel,illetve akkor is büfiztetni kéne,ezeket hogyan oldjam meg-hogy utána nyugodtan tudjon aludni?
A másik kérdésem pedig,hogy a délutáni etetésekkor hagyhatom-e,hogy szopi közben aludjon 10-15 percet rajtam? (úgy látom,ha megvan a napi nagy alvása,ennyi elég neki)
Válaszod előre is köszönöm:
Fruzsi
Válasz: Egy picit büfiztesd miután elaludt, 10-15 percet is akár, így biztosan kijön a bentmaradt levegő, egyébként pedig ezeken a hasonalvás segít. Ha ez neked megfelel, hagyhatod, hogy így szundikáljon délután.
Kedves Ági!
Teljesen tanácstalan vagyok, már mindent megpróbáltam, de az alvás nálunk a “mumus”. 11 hónapos a kislányom, még egyszer sem aludta át az ájszakát, és 4 hónapos kora óta másfél óránál nem alszik többet. A “rekord” 12 felkelés volt éjszaka, de általában minimum 8-szor ébred. A borostyánlánc, és a homeopátia sem jött be, már orvosnál is voltunk aki konkrétan neki írt fel alkati és tüneti szereket, de semmi. Csak cicin hajlandó elaludni, és éjszaka is azon alszik vissza. Látom rajta, hogy nincs kipihenve, neki sem jó ez, nyűgösebb. Nappal egyszer alszik, és az altatás is tortúra, csak cicin, és elég nehezen alszik el, és kb 3/4 óra. Ma pl reggel felkelt és délután fél 5-kor aludt el, de már hisztizett, fáradt volt és egyszerüen nem tud elaludni. A védőnő és a gyerekorvos szerint ez teljesen normális, majd kb 2 éves kora körül kinövi. Nagyon fejlett, már 9-10 hónaposan járt, nagyon pörög és ez miatt nem tud aludni. Én nem hiszem el, hogy ennyire kevés alvásigénye legyen egy 11 hónapos gyereknek.Nem beszélve arról, hogy én már egyre nehezebben bírom az 1-1,5 órás keléseket éjszaka. Nagyon fáradt vagyok, és a türelmem is kevesebb hozzá.
Kérlek írd le a véleményed, mennyi kitartás kell még?
Köszönöm!
Üdv: Erika
Válasz: A gond az, hogy megszokta, hogy amikor felébred, akkor segítesz neki a visszaalvásban, tehát egyrészt azt kell megoldani, hogy az éberebb szakaszokban ne riadjon fel, másrészt, hogy ha mégis felébred, akkor magától vissza tudjon aludni.
Ezért szükséges az, hogy megtanítsd egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Ha nem szeretnéd a fentieket alkalmazni, az is segíthet, ha éjjel az első ébredésnél magad mellé fekteted és együtt alszotok tovább, ez is megnyugtathatja.
Szia Ági.
Olvastam ugyan a tanácsaidat amikből próbálok majd hasznot húzni remélem sikeresen.
A problémám a következő:14 hónapos kislányom csak cicin illetve cicivel a szájában hajlandó aludni.Ha megpróbálom tőle elalvás után elvenni azonnal fel kell, pedig általában 20-30 percet várni szoktam mielőtt ezt megteszem.Soha nem volt cumija és cumisüveget sem volt soha hajlandó elfogadni.Pohárból iszik és a cicit használja cumi pótlónak.Ami nem is lenne gond ha nem kellene hogy egész éjszaka a szájában legyen.Már van 6 foga és borzalmas fájdalmakat okoz nekem mikor a szét ázott cicire ráharap akaratlanul is.Kérdése az lenne hogy cumis üveg nélkül hogyan tudnám rászoktatni arra h csak vizet igyon és utána aludjon?Az apás megoldás nálunk sajnos nem működik az apunk este jár el sajnos dolgozni.Válaszod előre is köszönöm:
Válasz: Arra rá lehet szoktatni, hogy csőrös pohárból igyon, Szopis babát felesleges ekkora korban cumisüvegre szoktatni, csőrös pohárból, vagy félliteres kislyukas gyerekeknek való üvegből lehet itatni éjjel, de pl. a műanyag Kubus üvegből is jól tudnak inni ebben a korban már.
Kedves Ági!
Kislányom 19 hónapos, és az éjszakai szopizással van gondom, ugyanis minimum 3-szor de van hogy akár óránként is fölkel szopizni, mellettem alszik. Szeretném az éjszakai szopizásról leszokna, mivel fél év múlva kb. áprilisban megyek vissza dolgozni, ő pedig bölcsibe. Olvastam hasonló problémákkal küzködő anyukák kérdéseit és válaszodat, de a mi problémánk annyiban más, hogy amikor éjjel fölkel dobálja magát pontosabban a popsiját. Napközben is nagyon hisztis akaratos típus aranyom. Tehát éjjel amikor félálomba dobálja magát szavakkal nem igen tudok hatni rá. Valamikor magától is mondja, hogy cicit kér ‘cici’ vagy én szólongatom, hogy ‘cicit kérsz?’ és akkor abbahagyja.
Kérdésem tehát, leszoktatás előtt pl. mielőtt apa fektetné le és aludna vele, vagy egyszerűen nem adnék neki cicit, a popsi dobálásról kellene leszoktatni, de hogyan? Vagy esetleg kapcsoljunk villanyt, hogy fölkeljen, ne félálomban legyen? Ilyen akaratos gyerkőcnél félek egész éjjel hiszti lesz napokig.
Egyébként voltam ideggyógyásznál vele, azt mondta minden rendben csak erős akaratú.
Tudnál segíteni, mi lenne a legjobb módszer. Megoldható az, hogy napközben és este is még azon alszik el, és csak éjjel nincs cici?
Köszönöm szépen válaszod.
Üdvözlettel: Trudi
Válasz: Ez a dobálás nem baj, kisgyermekkorban gyakori, ki fogja nőni. Nem kell ilyenkor odamenni, csak akkor, ha felébred és sír.
Az a helyzet, hogy bármit változtatsz, mindenképpen sírás és hiszti lesz belőle, ez ezzel az életkorral jár. Most már megszokta, hogy ha felkel, cicit kap, ezért minden változtatás ellen tiltakozni fog. Még mindig az a legjobb, ha éjjel ébredéskor Apa megy be és este a lefekvést is ő oldja meg.
Az egyébként nem gond, ha nappal még kap cicit, csak éjjel nem.
SZia ági! 15 hónapos kis fiam van,de én mióta megszületett azóta nem aludtunk végig 1 éjszakát sem.nem tudom már hogy mit csináljak 10-20 percenként ébred.külön alszik tölünk nem marad meletttünk.ölembe fogom a cicit a szájába és ugy vissza alszik de rövid ideig.tanácstalan vagyok hogy mit csináljak már vele hogy 1 éjszaka 2-3 szor ébredjen!! VÁROM VÁLASZOD SEGITSÉGED.üdv SZILVI
Válasz: Az a gond, hogy a fiad most már megszokta a cicin való alvást és éjjel is csak azon tud visszaaludni. Több mód is van rá, hogy leszoktasd róla, de néhány napig nagyon nehéz dolgod lesz, bármelyiket is választod:
1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. “elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, “elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.
Szia Kedves Ági!
Szeretném a tanácsodat kérni kisfiam rosszul kialakított elalvási szokásainak megváltoztatásához.
Ádám 9 hónapos múlt, az elmúlt hetekben többször ébred éjszaka, van, hogy 5-6x is. Még szopikázik, sőt a hozzátáplálással is csak egy hónapja barátkozott meg, most már talán evésnek lehet nevezni, amit csinálunk, de még majszolós nagyon. Az elmúlt hétig az minden evés után megszopiztattam, most már csak a három főétkezése után szopizik (plusz éjjel többször), a tízórai és uzsi után vizet, teát kap. Az első kisfiam, Roland 27hónapos most, ő k.b 4 hónapos koráig volt csak anyatejes, utána már tápszerrel kellett pótolnom, majd 5,5 hónapos korától nem akart szopizni. Ettől a naptól átaludta az éjszakát, jó evő, jó alvó baba volt, és most is. Az öcsikéje kitartó szopós baba, ennek megörülvén bármikor cicivel vigasztaltam, altattam. Sajnos ebbe hagytam belealudni mindezidáig, mert ez működött a legjobban, ügyesen elaludt rajta, bár sosem voltak nagy alvásai, sem napközben, sem éjjel. (sokszor 1-2 órát fent van hajnalban) Siettem elaltatni, hogy a még pici másik fiamat is elláthassam, elaltathassam, vagy játszhassunk együtt. Külön szobájuk van, mindegyik a jelenlétemet igényli elalváshoz, a kisebb a cici formájában, a nagyobb meseolvasás és összebújás formájában. Együtt nem alszanak el, mert szórakoztatják egymást, érdeklődnek egymás után stb.. Szóval nagyon megnehezíti a dolgom, hogy csak cicizések után tudom lerakni a kisebbet, de sokszor 20 perc,fél óra után felébred és keres, sír.. Ekkor csak reménykedem, hogy a nagyobb ezidő alatt már elalszik a mese után, és újra el tudom altatni a kicsit. Víz, tea, ringatás, cumi, cumisüveg, nagyika vagy apa jelenléte sem segít, kitartóan sír vagy nyűglődik, amíg a cicit meg nem kapja. Mindenféle tanácsot kaptam már a drasztikus sírni hagyástól, a kiságy mellett álláson át a felvesz- letesz módszerig, de 80 perc sírás, játszás után sem hajlandó elaludni. Aztán kihoztam a szobájából, ő nyert. Igaz csak két délután próbáltam, mert este, éjjel nem merem tanítani az elalvást, mert felsírná a tesóját. Aztán kipróbáltam, hogy délelőtt nem alatatom, hátha kevesebb az alvásigénye, 8 körül ébred, a tíz órás alvást kihagytuk, sétáltunk, játszottunk, egykor raktam le őket aludni, de fél óra után megint fent volt aranyom. A délutáni sétakor, 5 körül el szokott bóbiskolni, de ez is csak 20 perc. Este 8kor fekszenek a fiúk, éjfélig alszik, onnantól 3-6x kel reggelig. Hogy hozzam helyre az elrontott elalvást? A menetrendünk mindig ugyanaz, a napirendet tartom, a rituálékat a nagynál, kicsinél használjuk. A nagy cumis baba volt, a kicsi elhajítja, mivel váltsam ki a cicit, mint kelléket, hogy nélkülem is elaludjon, visszaaludjon? Hagyhatom-e sírni? Sok rémtörténetet hallok a sírni hagyásról, illetve hogyha nem szoktatom le erről a kellékről évekig az elalvási rabszolgája lehetek, pedig a nagyobbnak is több szüksége lenne rám. Lelkiismeret furdalást okoz, hogy nem tudom mindegyiknek maximálisan kielégíteni az érzelmi szükségletét.
Előre köszönöm válaszodat.
Eszter
Válasz: Sírni ne hagyd, de azt el kell fogadnod magadban is, hogy ha két gyerek van, akkor nem lehet az egyiket körülugrálni a másik hátrányára, ezért aztán muszáj következetesnek lenned abban, hogy ha alvásidő van, akkor aludni kell. Ölelgetés, redőny lehúz, puszi, hátsimi és aludni kell. Ha sír, bemehetsz hozzá, simizheted a hátát, aztán kimehetsz.
Kedves Ági!
A bátyámék kislányával kapcsolatban kérnék segítséget. 17 hónapos, és születése óta nagyon rossz alvó. Míg kicsi volt a hasfájásra, később a fogzásra “fogták” a dolgot. Mai napig a szülőkkel alszik együtt (a kiságyat szinte nem is használta), éjjelente min.4x kel, de inkább többször. Csak cicivel alszik vissza, de amint felébred, már pattan is fel, ugrabugrál az ágyon stb. Elég mozgékony gyerek, hamar kezdett el járni is. Nap közben is sokszor követeli a cicit, néha egy órán belül is többször, ez az egyetlen, amivel a sógornőm meg tudja vigasztalni. Meglehetősen hisztis, már most, így hatalmas jeleneteket képes rendezni. Egyébként szépen fejlődik, bár az anyukája gyakran aggódik az evése miatt (éhes éjjel, és ezért kel??) – a gyerekorvos szerint azonban minden rendben van. A szülei már mindenfélét próbáltak, de elég tanácstalanok, mivel a kislány gyakran éjfél körül alszik el (a bátyámék azt hiszik, azért, mert nincs eléggé kifáradva, holott naponta 2x mennek sétálni, játszóterezni). A bátyám a sírni hagyást nem engedi a sógornőmnek, sajnálja a gyereket. Így viszont az anyuka idegei lógnak cafatokban, mert már másfél éve nem aludta ki magát. Már felmerült bennük, hogy specialistához kellene fordulni.
Mi a véleményed?
Előre is nagyon szépen köszönöm!
Válasz: Érdemes lenne elmenni egy alváscentrumba (Heim Pál Kórház vagy Madarász utca), ahol megnézik a kicsit, és valószínűleg a sírni hagyós módszert javasolják majd. Ha orvos tanácsolja, akkor feltehetőleg az apa is jobban elfogadja majd.
A másik lehetőség, hogy este Apa fekteti cici nélkül és éjjel is ő megy be hozzá néhány napig, ezzel a kicsi leszokik a cicin alvásról éjszaka és ritkábban fog felkelni.
Kedves Ági!
Szeretném a tanácsodat kérni. Az én kisfiam Ákos 9 1/2 hónapos. 2 hónapos kora óta végig aludta az éjszakát, elalvás cicivel, napközben pedig magától.Kb.másfél hónapja ez már sajnos nem működik, este elalvás cicivel és most már nappal is, ha nem séta közben a babakocsiba.Édesanyám ringatva is eltudja altatni. Éjszaka most már többször sírva “kel”, ülve, mászva v. kutyázva találjuk a kiságyba(hálózsákba alszik).Kelt azért tettem idézőjelbe mert szerintem nincs ébren, fel kell ébreszteni hogy abbahagyja a sírást. Eleinte az Apukája ölébe rövid időn belül visszaaludt, de most már ott tartunk, hogy Ő hiába is megy, nem nyugszik meg nála és csak a cicimen alszik vissza v. nagyon ritkán az ölemben.A A Védőnő szerint a fogzás miatt van, de a másfél hónap alatt egy fog sem bujt ki, még nincs foga. A többi hozzázólást olvasva lehet problámánk a fozás és a mozgásfejlődés miatt is? Felébreszem ilyenkor v. hagyjuk tovább mászni, ülni és sírni?
Előre is köszönöm:
Kata
Válasz:Felébreszteni nem kell, ha álmában nyüzsög, a babák felületesebben alszanak, ezért aktívabbak is az ágyban, de ettől még kialusszák magukat, tehát ez nem gond. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kedves Ági!
Kislányom 6 hónapos múlt, nagyfiam 12 éves. Mikor ebbe a lakásba költöztünk még csak a fiam volt meg, így a kisebbik szoba az övé lett. Mi az amerikai konyhás nappaliban alszunk a kinyitható kanapén. Kislányunk születésekor kialakítottunk egy babasarkot szintén a nappaliban, ami ezzel már 4 funkciót tölt be: nappali, konyha, hálószoba és babaszoba egyben. Gond is, hogy amikor alszik, semmit nem lehet itt csinálni.
Néha elalszik egyedül is, bár jellemzően ő csak akkor szopizik, amikor álmos, így aztán legtöbbször el is szundikál cicin. Napközben ha sokáig várok a böfivel, akkor biztosan mélyen is elalszik, úgyhogy csak picit szoktam várni, aztán leteszem. Ha sír, kiveszem, de többnyire így elalszik. Este szopizás után sokszor nézelődik a kezemben, míg várunk a böfire, aztán éberen leteszem. Pár percig “szórakozik”, aztán kezd nyűglődni. Szopja az ujját, úgyhogy tudom, hogy aludna. A férjem nem bírja, ha sír a gyerek. Próbáltam felvesz-letesz módszerrel és úgy is, hogy egyre hosszabb időt hagyva megyek megsimizni a hátát. Mindig vita van belőle. Persze a gyerek hallja, a végén meg már ordít. Éjszaka is ébred, kb. 3-szor, de általában szopizás után visszalszik. Jó volna, ha erről is leszokna már! (Nappal hord borostyán láncot és chamomillát szoktam adni délelőtt és délután 5-5 bogyót.) Nem tudom rávenni, hogy nappal rendesen szopizzon, alig hajlandó, szinte mindig csak elalvásnál. Gyümölcsöt, főzeléket nagyon kis mennyiségben fogad el. Irigykedem másokra, akiknek a szoptatott babája kezdettől végigalussza az éjszakát és a fogzás miatt is legfeljebb nyöszörög kicsit éjszaka. Kislányom még csak forog, de félek, ha már ülni, később állni tud majd, egyre nehezebb lesz az elalvás. Ráadásul így, hogy egy légtérben vagyunk és hall ill. lát bennünket…
Azt hiszem, a szopizás azért alakult így, mert én már néhány hét után aggódtam, hogy vajon elég-e a tej, és nagyon gyakran tettem mellre. Míg pici volt, szopizott is, ha nem volt éhes csak keveset. Később viszont hisztizni kezdett. Azóta sztrájkol és csak akkor szopizik, ha ő akar és ez általában akkor van, ha álmos. No meg éjszaka.
A nagyfiamnak meg néha nem tudok meleg ebédet adni, várnia kell, míg felébred a húga, hogy zöröghessek a konyhában.
Ki hol aludjon? Maradjunk együtt a kicsivel a nappaliban vagy változtassunk valamit? Hogy érhetném el, hogy éjjel aludjon és ne egyen? Nappal össze-vissza alszik, szerintem már kéne, hogy valami nagyjából fix időpont legyen. Rosszul gondolom?
Szíves válaszodat előre is köszönöm!
Ági
Válasz: Ebben a korban még normális, ha éjjel 3-4 óránként éhes a baba, ez tehát nem gond, ha viszont ennél gyakrabban ébred, akkor biztosan más baj is van. Ha mélyen alszik a baba, nyugodtan lehet zörögni a konyhában, ha az elején talán meg is ébred rá (ami nem valószínű), idővel megszokja majd. Nappal azért alszik összevissza, mert eszik és úgy alszik el. Nyilván emiatt se nem lakik jól (mert közben elalszik), se nem alszik rendesen. Ebben a korban többnyire 2 (de néha még 3) nappali alvás van és közte 3-4 órát van ébren a baba. Tehát ha még nem telt el legalább 3 óra ébren, akkor nem elég álmos. Egyen mindig ébredés után, és fektesd le, amikor elálmosodik. Ilyenkor akár elaludhat cicin is, de jobb, ha enélkül teszi. A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad, pl. ha leteszed, arra is, és akkor kezdődik megint a 20 perc elölről.
Ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.
Kedves Ági!
Kislányom 7 hónapos, 3 hónapos kora óta cicin alszik el és éjszakánként többször felébred, egy pár percig cicizik , majd vissza alszik. Szeretném leszoktatni ezekről. Mindent megpróbáltam már, cumit, vizet, simogatást, de csak belelovalja magát a sírásba, semmilyen alternatívát nem fogad el. Nem tudom meddig fog ez így menni?! Még nem jön a foga, nyugodt, csendes környezetben alszik. Nem értem, hogy mit rontok el.
Segítségedet előre is köszönöm!
Válasz: Semmit nem rontasz el. Teljesen normális, ha 7 hónaposan éjjel még 3-4 óránként megéhezik és szopizik a baba. Erről nem szabad leszoktatni, hiszen ilyenkor valóban éhes. Ha viszont 3 óránál is sűrűbben ébred, holott már evett, akkor nem az éhség a probléma, hanem általában a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kedves Ag
Kislanyom 2 eves mar es meg mindig cicivel alszik el.
Igazabol masfel eves koraig nem is probalkoztam a leszoktatasrol , de azota folyamatosan igen , es az lesz a vege hogy annyira elkezd sirni hogy vegul csak megengedem hogy cicizen vagy legalabb hozzabujon.
Az az igazssag hogy negy honapos volt mikor elvaltam es kulon koltoztem aa apukatol es azota a szuleimnel lakok, es egesz nap egyutt voltunk kettesben es annyira ragaszkodik hozzam hogy csak velem alszik el , es ha napkozben epp elmegyek valahova akkor annyira keres hogy addig sir amig azonal haza jovok.
Jo ez a ragaszkodas es nem is zavar csak a cicizesrol kellene leszokjunk, es a masik baj hogy senki nem meri elvalalni ha valami dolgom akad mert annyira keservesen sir ha eszebe jutok hogy nem tudjak mit kezdjenek vele.
Kerlek segits tanacsoddal ugyanis mar szeretnek dolgozni menni es nem merek semmit elvalalni, elore is koszonom!!
Válasz: Láthatóan erősen ragaszkodik hozzád a kislányod, ezen fokozatosan lehet enyhíteni. Menjetek hetente többször társaságba (játszótér, vendégség, játszóház, vásárlás stb.) más emberek közé, ahol ő is ismerkedhet, beszélgethet, nyithat más emberek felé. Amikor elmész valahova, beszéld meg vele, hogy most elmész, mi fog vele történni (“játszol egyet a mamával, utána megebédeltek”), és mikor jössz vissza (ne időponthoz kösd, pl. “Háromkor jövök”, hanem eseményhez, ami számára is érthető “Uzsonna után jövök”) Ha módja van újra és újra megtapasztalni, hogy ha elmész, utána vissza is jössz, és állod a szavad, akkor egyre kevésbé fog sírni. Ha ugyanis azt látja, hogy ha sír, akkor te hamarosan megjelensz, akkor beépíti a sírást az eszköztárába és újra meg újra ugyanez fog történni, mert látja, hogy ez működik.
A cicizésnél beszéld meg vele, hogy mostantól nincs cici, és kapjon valamit cserébe, például egy állatkát, amivel alhat, össze lehet bújni elalvás előtt, de akármi történik, cicit ne adj. Ha ugyanis engedsz, akkor kezdheted az egészet előről. Általában az első néhány nap szokott nehéz lenni, ameddig a kicsi meg nem tapasztalja, hogy bármit csinál, úgyse kap cicit, ezután elfogadja majd. De mivel már 2 éves, ezért idővel magától is elhagyná majd, tehát csak azért nem kell leszoktatni,mert már 2 éves.
elnezes a hibakert angol a billentyuzetem es Romaniabol irok
Kedves Ági!
Már írtam ide neked, a kisfiam szopizásairól, de úgy gondoltam megpróbálom megtanitani egyedül elaludni. Nos olvastam a Suttogókat, és inkább 1 éves kor alatti problémákról ír, persze egemlíti, hogy itána még nehezebb, de arra biztat, hogy igy is lehetséges. Kisfiam 15 hónapos, a cicit aludni használja (Ha ezt igy mondhatom) néha kéri közben is, megnyugodni. Én próbálkoztam, az altatással, de egyedül nagyon nehéz, mivel kéri tőlem, és persze hiszti lesz a vége, és meg ne birom látni, hogy szenved.
Egy hétre megyünk szüleimhez, akiket nagyon szeret kisfiam, gondoltam megpróbálo ott, az ők segitségükkel.
Egyedül ha az ágyáb atettem felállt, és nehezen tudtam vizszintesbe helyezni.
Kérdésem az, hogy szerinted, hogyan kezdjük, nagymama próbálja majd elaltatni, de kivegye, ne vegye, mert ugye a Suttogó azt irja, hogy semmiképp nem szabad kivenni a kiságyból, mert akkor a ringatásra szokik rá.
Kérek egy kis segitséget tőled ez ügyben. Mi a tapasztalatod? egy éves kor után,ez hogy sikerül?
Köszönöm szépen.
Válasz: 1 éves kor után ez már nehezebb, és valóban jobb úgy, ha nem te altatod el, hanem a mama és nem veszi ki, hanem csak beszél hozzá legfeljebb, vagy kimegy és rövid idő után, ha még sír, visszamegy és megsimogatja.
Kedves Ági!
Lili baba 8 hónapos elmúlt és csak cicin tud elaludni napközben,vagy babakocsiban de akkor nem többet fél óránál.
Szeretném leszoktatni a cicin alvásról.Nem fogadja el a cumit és nem hadja magát dajkálni elaltatni a kezembe.
Nagyon sir ha lerakom és ha felveszem akkor vagy feszeng a kezembe vagy folytatja tovább mig cicit nem kap.Ha éppen rosszkor akarom letenni még csak félálomba van és ujra visszaadom a cicmet akkor van hogy nem fogadja már el hanem sir és ha abbahadja a sirást akkor kipattan a szeme és nem alszik el de cicit sem kér. Sok ideig tart mire annyira elalszik hogy kihuzzam a cicimet a szájából.Éjjel jól alszik 1x kel fel vagy ha többször akkor eszik és alszik tovább,sőt akkor magától engedi el a cicit ha jól lakott.Mindig visszarakom a kiságyba és jól alszik tovább.Ez a nappali alvás nem megy nélkülem és ha 2x alszik akkor délután szinte nem engedi el a cicimet és akkor ugye rövidebb az alvása mint délelött.(Nagyon nehéz igy a tesóval foglalkoznom ő 4-éves leányzó).Este vagy a cicn alszik el vagy pedig leteszem a kiságyba és alszik magától.(Fogzására viborcul kúpot adok és ugy érzem hogy használ 4 fogunk már van) Segitségedet kérném.
Köszönettel:Ági
Válasz: Az a gond, hogy a ciciről leszoktatás, mindenképpen sok sírással jár, amíg meg nem érti a baba, hogy ne cicivel aludjon el. Az első néhány alkalommal rá kell szánni 1-másfél órát és lehet, hogy ennyit fog sírni, mire megadja magát, később ez csökken.
Ha ez a megoldás neked nem megfelelő, akkor a másik lehetőség, hogy vizet adsz cici helyett, de ez is ugyanannyi sírással járhat.
Az is megoldás lehet, hogy ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.
Kedves Ági!
Korábban kértem már tanácsot Tőled, akkor azt hittem, nem lehet rosszabb alvás-cici témában, de lett, ezért írok ismét:)
Kisfiam 13 hónapos, nappal csak ebéd körül kap cicit, hogy elaludjon, ill. este lefekvéskor. Ez rendben is lenne, de kb 2 hónapja 2-3 óránként kel, és csak cicin alszik vissza… Körbealudta a kiságyát, azt hittem a rácsokba ütközésre ébred, ezért a nagyágyon alszunk már, de semmi változás: elfér ugyan, de mégis ébred… Nem szeretném direkt elválasztani, egyszer még örömmel is szoptatnám éjjel, de a 6-7 alkalom nagyon sok és fárasztó:( Lehet, h csak a cici miatt ébred? A fogai nehezen bújnak még csak 7 db van(4 fent, 3 lent), és 8 hónaposan jött neki az első, a szemfoga… Próbáltam mindent, tea, víz, homeopátia, ringatás, semmi megoldás… Ha azt mondom, nincs cici éjjel, “agresszív” lesz: kiüti a cumisüveget, macit, mindent a kezemből…Fel sem hagyja magát venni… Hisztizik, dobálja magát, amint megkapja, megnyugszik, de 2 óra múlva újra kezdődik…
Szerinted megértené, ha csak 1x adnám éjjel, többször nincs, vagy nála csak drasztikusan lehetne: egyszer sem. Nem szeretném, ha emiatt lelki traumát okoznék, de nagyon nagy szükség volna már vmi megoldásra. Sajnos én szoktattam cicin alvásra, nem tudtam, hogy idáig fajul a dolog… Nappal csak az egyszeri alvásnál kéri, ha otthon vagyunk, adom, de autóban, babakocsiban levegőn elalszik hiszti nélkül. Egyébként nappal egyáltalán nem kéri, büszke is voltam magamra, milyen szépen sikerült hozzátáplálással elhagyni…
Kérlek, adj nekem ötlet, mivel próbálkozzak, h újra csak 1-2 alkalommal ébredjen és kérje a cicit. Neki is szüksége lenne szerintem újra a 4-6 óra egyhuzamban alvásra…
És még 1 kérdés: kb 2 hónapot cumizott eddig elalváskor, 6 hónaposan találtam végre 1 megfelelő fajtát, de a fogak kibújása óta csak rágcsálja és eldobja… Szerinted ennyi idősen van még értelme próbálkozni más cumi fajtákkal, vagy esélytelen? Nagyon köszönöm. Kornélia
Válasz: Ennek két oka lehet:
1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.
2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.
3. Túl sok élmény éri, ezt nehezen dolgozza fel.
Ha nagyon túlpörgött és nehezen alszik el, akkor az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. Az állandóan nyúzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).
4honapos a kislanyom,o is cicin alszik el este.ejjel egy alkalommal ebred fel de cicivel alszik vissza .nem igenyli a tejet hanem be fekszek melleje es szopizva alszik reggelig.Szeretnem le szoktatni hogy ataludja az ejszakat.Olykor este 8-kor elalszik,kb. 1 orat majd folebred es nehezen alszik vissza.Persze eloszor ugy probalkozom hogy beteszem a kicsi agyba,de nem alszik el.Hogyan jarjak el hogy egyedul elaludjon.Elore is koszonom.ADEL
Válasz: 4 hónaposan még teljesen normális, ha éjjel 1-2 alkalommal felébred és szopik, erről nem szabad leszoktatni, most még szüksége van az éjszakai evésre. Az 1 órával a lefekvés utána felriadás oka a kezdődő fogzás lehet, egyelőre nem kell különösebben foglalkozni vele, ha csak néha fordul elő.
Kislányunk 7,5 hónapos. Igény szerinti szopizó. 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapott. Elejétől fogva cicin alszik el. Éjszaka egyszer volt fenn, és hajnalban. Viszonylag későn alszik el, fél 10 körül. 4 hónapos kora körül kialakult egy rendszer. Délelőtt 10-kor, délután 2-kor aludt egy órát, aztán este fél 10-kor aludt el. 6 hónapos kora óta elhagyta a napközbeni alvást. Néha a babakocsiban alszik el, vagy napközben délelőtt cicivel, vagy tízórai közben. Kb. 1,5 hónapja többször felkel éjszaka, sír, a cicit kéri, egy picit szopizik és elalszik. Van úgy, hogy 1-1,5 óránként felkel. Fogai jönnek amire homeopátiás szert szed, attól talán jobban alszik, de még így is sokszor felkel. Mit tehetek, hogy ne a cicitől tegye függővé az elalvást? Elrontottam talán? Hogyan tudom kialakítani azt, hogy délután is aludjon? Hogyan tudom este korábban ágyba tenni? És a legfőbb gond, hogy hogyan tudnánk azt elérni, hogy az egész éjszakát átaludja? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz: Próbáld meg, hogy ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld. Ezzel a módszerrel tudod megtanítani önállóan aludni.
Délután fektesd később, mert ebben a korban már 3-4 órát ébren tud lenni két alvás között és hamarabb nem fárad el, nyilván ezután nem lehet este korábban fektetni, de nem is kell, pár hónap múlva magától is átállna a későbbi fekvésre, felesleges lenne most a korábbi fektetéssel küzdeni.
Kedves Agi!
Kisfiam 4 honapos; kb 3 hete napkozben csak szopizva alszik el – kiveve persze a kocsikazast vagy az autozast, amikor 2-3 orat is kepes aludni – tehat napkozben mikor mar nagyon faradt max 5 percet cumizik a mellemen es elalszik; volt 2 nagyon szep periodusa eddig: 4 hetes koratol 10 hetes koraig 2-3 orat is aludt egyhuzamban nappal, cumit tettem a szajaba, amit kulonben csakis ilyenkor fogadott el es hasra tettem a kisagyban aztan aludt is nagyon hamar; de elutaztunk 4 napra, eleg sokat autoztunk meg setaltunk vele (mostmar tudom, hogy ez nagy hiba volt), erre amikor hazajottunk mar csak orjongott amikor hasra tettem – elfelejtette a mi kis alvo programunkat es nem is sikerult visszaallitanom; aztan meg volt egy olyan szep periodusa is, hogy a folotte logo jatekokkal eljatszott fel orat is es magatol elaludt; de sajnos ezek a szep elalvasok mar a multhoz tartoznak; azota nem fogadja el a cumit egyaltalan; mostanaban nagyon keveset alszik ha itthon altatom, max 40 percet, persze csakis cicizes utan; ejjel szerintem az o korahoz kepest jol alszik, megvagyok elegedve vele: este 7-tol reggel 6-7ig legtobbszor 1 megszakitassal, amikor eszik nagyon ehesen; esti lefekvesnel megszoptatom persze elotte, de meg eber allapotban van amikor beteszem az agyaba, van egy kis jateka es azt tomkodi a szajaba es elalszik ugyesen; Kerdesem hozzad az lenne, hogy hogyan tudnam megtanitani arra, hogy onalloan aludjon el napkozben, marmint szopizas nelkul, mert en nagyon tisztaba vagyok azzal, hogy ez hosszutavra nem jo megoldas; olvastam a suttogo felvesz/letesz modszeret, de egyelore legalabbis nem folyamodnek olyansmire. Valaszodat elore is megkoszonom!
Válasz: Az a helyzet, hogy ebben a korban 3 nappali alvás szokott lenni, átlagosan 30-90 percesek és két alvás között legalább 2-2,5 órát ébren kell lennie a babának ahhoz, hogy elfáradjon és gond nélkül el tudjon aludni. Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Kedves Ági!
Kisfiam Olivér most lesz jövő héten 6 hónapos, 7.5 kg-os nagylegény. 10 hetes kora után kb volt egy másfél hónap, amikor nem kellett szopiztatni éjszaka, ha felébredt cumival visszaaludt. 4 hónapos kora után ez a módszer már nem vált be, cicire kellett éjszaka raknom, hogy újból elaludjon. Próbáltam vizet adni, de kikérte magának. Gondolom jön a foga is, azért ébred meg éjszaka( adok neki homeopátiát). Most vagy egyszer,vagy kétszer, de van hogy egyszer sem ébredünk(nem tudom mitől függ). De ha felébred cicire rakom, tíz percig szopizik és szépen alszik tovább. Ez a legkényelmesebb megoldás mindannyiunk számára, én félálomban vagyok, és apa sem ébred a sírásra. A kérdésem, hogy nem kéne erről az éjszakai ciciről leszoktatnom még nem késő? Adjak neki vizet, vagy más nyugtatással próbálkozzam? Megijeszt, hogy van ismerősöm, aki a másfél éves babát még mindig szoptatja éjszaka, csak ezen tud aludni. Szerintem már nem éhes éjszaka( tízóraira gyümölcsöt kap, uzsonnára tejpépet, többi cici), csak megszokásból kéri a cicit. Egyébként nappal nem cicin alszik el. Te mit javasolsz?
Válasz: A kisfiad éhes. Ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. 6 hónapos korig teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni.
Kedves Ágnes!A fiunk most 2 hetes az elsö 3-4 napban
3 óránként kelt fel és kapott enni ,viszont az utolsó 3-4 napban, nappal szintén eszik alszik,viszont este
nem akar aludni illetve felébred 10 percenként és
hangosan sir szinte üvölt és nem tudjuk semmivel megnyugtatni csak pár percre és ujrakezdi utána
a sirást,már mindent megprobáltunk a baba külön alszik tölünk egy másik szobában,már bevittük magunkhoz simogattuk a hátacskáját beszéltünk hozzá,stb
mi lehet a baj nem értjük segitsen kérem tippet adni,mert
igy mi sem birjuk és kezdünk kimerülni a nemalvástól
Tisztelettel Zsolt
Válasz: Az a gond, hogy este az utolsó délutáni alvás után már ébren szeretne lenni, kezd beállni a mi ritmusunkra az élete és már tudja, hogy este ébren kell lenni elalvás előtt. Próbáljátok meg, hogy estefelé már nem teszitek le evés után a kiságyba aludni, hanem ottmarad veletek, hordozóba teszitek vagy járókába, nézelődjön, beszéljetek hozzá, játsszatok vele, ettől jobban elfárad, majd (kb. 1-1,5 óra ébrenlét után) következhet a fürdés és az alvás.
Kedves Ági!
Kisfiam 4 hónapos múlt pár napja.Eddig minden este evés után letettük és elaludt.Volt,hogy már büfi közben.Pár napja az esti fürdetést 30-45perccel kitoltuk,mert úgy vettük észre,h nem álmos még.Este pótolnom kell tápszerrel a vacsihoz.Rászokott arra,h tápszer után még cicizik,kortyol párat és azon alszik el.Ha nem elég mélyen és beteszem az ágyába,fölkel.Hiába adunk neki cumit vagy az ujját.Mit tudok csinálni ebben a helyzetben?Mert ugye már az is előfordult,h sajnos nincs tejem.Próbáltam vizet adni,hátha szomjas,de “megvárta”,h legyen egy kis tej a ciciben.
Köszönöm a válaszod.
Válasz: Ha felébred, amikor leteszitek, akkor simogasd a hátát, amíg el nem alszik, vagy ha ilyenkor nem sír, akkor menj ki a szobából. Nem kell mindenáron mélyálomba altatni a babát, hagyni kell, hogy maga próbálkozzon az elalvással, ebben segít, ha a hátát simogatva vagy anélkül magától alszik el. (az első alkalomkor ez akár 1 órát is eltarthat, de ha következetesen nem veszed ki, nem szoptatod meg, akkor napról napra jobb lesz)
Kedves Ági!
6 hónapos, anyatejes kisfiam (délelőtt és uzsira már kap gyümölcsöt) mostanában rászokott arra, hogy délután csak cicin alszik el, este pedig többszőr felébred. Az ébredések eddig is megvoltak. Átlagban 5x ébred egy este és csak cicin alszik vissza. Az elején a fogzásra gyanakodtunk, de voltunk homeopátiás orvosnál és kiderült, hogy hasfájós. Sajnos a homeopátia, amit kapott nem segített, ugyan úgy ébred és ha nem sikerül pukiznia rettentően sír. Mit lehetne tenni a hasfájással és az éjjeli cicin vissza alvással. Illetve, hogy napközben is rendesen el tudjon aludni. 1-2 hete elég volt, hogy ölbe vettem sétáltam egy kicsit vele a szobában és elaludt, de most már csak az van, hogy lefekszem vele az ágyunkba, cicire rakom és mikor elaludt csak úgy tudom betenni a kiságyába. Eléggé fárasztó már az éjjeli ébredés és sehogyan sem tudom megoldani, hogy ne fájjon a hasa.
Várom válaszod. Köszönöm
Válasz: A hasfájásra próbálj meg minden étkezés előtt egy kiskanál Gripe Watert adni neki, ez megoldja az alvásgondokat is. A cicin elalváson csak úgy lehet segíteni, ha nem altatod el cicin, azaz megtanítod önállóan elaludni. Ezt úgy tudod megtenni, hogy ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.
Szia!
A segítségedet szeretném kérni. Kislányom 3 hónapos, és ahelyett, hogy egyre kevesebbszer ébredne éjjel, inkább egyre gyakrabban kel – most már másfél óránként. Mellettem fekszik a nagy ágyban, megyszoptatom, és alszunk vissza. Nekem ez most már kezd egyre fárasztóbb lenni, a két éves kislányom is itthon van, nappal sem tudok pihenni. A férjem pedig a kanapén alszik a szülés óta, jó lenne, ha a babát át tudnám szoktatni az ágyba és ő pedig visszajönne mellém – én pedig alhatnék kicsit többet is egyhuzamban. Mit tegyek? Vagy hogyan tegyem?
Nappal egész jó ritmusunk van, evés, büfi, játék, kb. másfél óra után fárad, akkor alszik vagy cicin, vagy dajkálásra, egyre ritkábban magától az ágyban. Délben alszik egy nagyobbat, ilyenkor akár 4-5 órát is aludna, de 3 után fel szoktam kelteni, ilyenkor kiviszem a levegőre, gondolom, az “nyomja el nagyon”, hogy ilyen sokat aludjon. Az este már nehezebb, akkor evés után csak 20-30 percre alszik el, aztán ébred, és ilyenkor már óránként kér enni.
Válaszodat várom és előre is köszönöm.
Üdvözlettel,
Zsóka
Válasz: Az a gond, hogy mivel melletted fekszik, ezért érzi a tejszagot, ezért amikor félálomba kerül, akkor csak így alszik vissza, mert ezt szokta meg. Aludjon külön ágyban és ragaszkodj hozzá, hogy csak ott aludjon. A másik gond, hogy nappal jó sokat alszik, sokkal többet, mint kéne, ezért nem tud éjjel aludni, gyakorlatilag összekeveri a nappalt és az éjszakát. Nappal ne séta közben aludjon, vagy a levegőn, hanem a kiságyban, max. 3 alkalommal, mindig legalább 1,5-2 órát legyen fent előtte és soha ne aludjon 3 óránál hosszabban egyhuzamban. Ebben a korban már csak 3 nappali alvásra van szüksége a babának, ezek többnyire 30-90 percesek.
Kedves Ági!
Nekem 3 problémám is lenne, kérem tanácsodat,hogy hogyan csináljam tovább. Az én kisfiam 7hónapos lesz, és idáig is voltak problémánk az alvással de a te segítségeddel megoldottuk. Csak kézben volt hajlandó elaludni,de a letesz-felvesz módszer segített és elalszik 80%ban egyedül persze mellette kell hogy álljak, de ez nem zavar. De egy hónapja mióta bevezettem a főzeléket és a gyümölcsöt nem szívesen alszik el cici nélkül, csak akkor ha már nagyon fáradt és álmos de akkor is simogatnom kell a fejecskéjét.Hagyjam, hogy továbbra is a cicin aludjon el? Elalvás után betudom tenni az ágyba és ő tovább alszik, de 2hete óránként 2 óránként kell és már nem tudom mit csináljak, kap cicit és rögtön visszaalszik, de meddig mehet ez így?Előtte 3-4 órákat aludt ami nem sok mert sokan azt mondják,hogy már neki át kellene aludni az éjszakát. Igaz most nő a pici foga de mindent a fogra nem lehet fogni. A másik problémánk, hogy már nagyon szépen forog de ezt éjszaka is csinálja és valamikor felébred arra hogy nem jó pozícióban van és nekem kell visszatennem középre és megigazítanom, persze rögtön visszaalszik csak nekem kicsit fárasztó mert ezt valamikor félóránként megismétli, támasszam ki? Vagy várjak még hátha jobb lesz? Kérem válaszolj mit csináljak, mert idáig beváltak a módszereid és ezt nagyon köszönöm.
Brigitta
Válasz: Ezeket a tüneteket a fogzás okozza. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Ez egy átmeneti állapot, hogy át tud fordulni, de még felébred rá, illetve ilyenkor nem ez ébreszti fel, hanem a fogzás miatt élénkebb és ezért könnyebben felébred mindenre, ebben is segíthet, ha a fogzást kezeled.
Kedves Ági!
A 3.problémánkat elfelejtettem leírni: az esti alvás időpontjával kapcsolatos.A mi kisfiúnk legkorábban este 10-11körül alszik el, nálunk az este 8 óra csak álom
Hogyan szorítsam ezt legalább este 9re?
Napközben ebéd után 13óra körül alszik 2 órácskát, és délután 5 fél 6 körül de csak 40 percet vagy 1 órát alszik.
Brigitta
Válasz: A nappali alvása pont elég, a korának megfelel mennyiséget alszik. Ebben a korban az esti elalvás előtt már legalább 4 órát ébren kell lennie, így teljesen normális, ha mondjuk este 6 körül kel fel az alvásból, akkor csak 10 felé lesz álmos.
Kedves Ági
Kisfiam 17 hónapos, cicin alszik el, és úgy is alszik vissza, éjjel kb 3x kel. Én már nagyon elfáradtam, és programost is nehéz emiatt csinálnom. Nos elhatároztam hogy leszoktatom, írod, hogy 1-2-napon belül megoldódik, kérdésem az, hogy ez abban az esetben is igaz, ha én szoktatom le?
Megbeszélni szeretném vele, és vizet adni éjjel, tudom nehéz lesz.
Kérlek írd meg, hogy mi a tapasztalatod, hány éjszakát kell szenvedni emiatt?? Gondolom, ha felkészülök rá könnyebb, mert amúgy nagyon nem szeretem, ha szenved szegénykém, de úgy gondolom ezt meg kell tennem, mert hamarosan vissza kell menni dolgozni is.
köszönöm válaszod.
Válasz: Az a tapasztalat, hogy az első 2-3 éjszaka nagyon nehéz, aztán egyre javul a helyzet, főként, ha a gyerek látja rajtad, hogy biztos vagy a dolgodban és nem akarsz változtatni.
Kedves Agi!
Elvalasztani nem akartam mert lattam hogy szuksege van ra, de ha onkent lemond rolla (amikor megvaltozott a tej ize, vagy amig a korhazba voltam szuleskor) nem ellenkeztem volna. 3 napig mig korhazban volam es hoztak ot is be hozzam latogatoba, nem kerte a cicit, de amint hazamentunk a kistesoval, rogton neki is kellett. Azota is naponta tobbszor keri ha latja hogy a kicsi szopizik, vagy ha nem akkor is, es minden elalvashoz. Jo lenne ha el tudna mar egyedul aludni, de a sirva hagyos modszert nem birnam vegig csinalni, es ha eddig nem tettem most nem is lenne jo otlet a kicsi miatt sem, mert sem idom ehez, es a kicsi sem tudna aludni addig. Mivel egyedul vagyok a nap legnagyobb reszeben veluk, a deli alvasnal, amikor a nagy alszik, egyszerre szoptatva altatom el oket, csak igy tudom,persze a kicsi nem mindeg alszik el ilyenkor, de mig szopizik o is, csendben van igy a nagy el tud aludni. Egy ketszobas lakasban lakunk, es a haloszoba kozos, mind a negyen egy szobaba alszunk. Mindket gyereknek van kulon agya, de elofordul hogy ejszaka mind a negyen a nagyagyba alszunk. Elalvas utan szoktam oket a helyukre tenni.Elofordul hogy a kicsi melettem is alszik, ha gyakran ebred, igy kenyelmesebb,legalabb valamit tudok aludni, kulonben egesz ejjel jarkalhatnek. A kicsi kisagyba, a nagyobb heveron alszik mar par hete. Ugyanugy ebred ejszaka mint azelott, egyszer vagy tobbszor, mikor hogy, es altalaban cicizes utan vissza alszik. Ha csak a nagyot altatom, akkor az o agyan szoktam ugy hogy mellefekszek es szopizik, de szopi nelkul nem lehet elaltatni ha ott vagyok. Ritkan a ferjemmel, vagy nagymamaval, ha nalla vagyunk, de nagyon nehezen alszik el ugy. Nem tudom milyen modszer van a sirni hagyason kivul, ami a mi esetunkben kivitelezheto, ugy hogy van egy pici is.
Egy eleg osszetett problemaval fordulok hozzad, nem is igazan tudtam hova is irjak…
Van ket kisfiam, egy masfel eves es egy negy honapos. Mindket gyermek, igeny szerint szopizik, es szinte csak ugy alszanak el, legalabbis velem.
A nagyobbik amikor ujra terhes lettem, ugy tunt hogy le fog szokni, de meggondolta magat, es a terhesseg alatt is vegig es meg most is szopizik. Volt egy idoszak a terhesseg alatt, amikor csak elalvashoz kellett neki nappal is es este is (valamint ejjel), de szules elott nemsokkal ujra elkezdte nappal is tobbszor kerni. Nem tudom mi okbol, megerzett valamit, vagy vegre volt benne tobb tejcsi…. nem tudom az okot. Cumija nem volt, en vagyok az is neki.
Lehet hogy elrontottam a nagynal hogy rogton felvettem ha sirt, de ugyanigy tennek a kicsivel is, mivel nem szeretem ha sir. A problema hogy neha kenytelen vagyok hagyni,mert nincs lehetosegem felvenni, ha pl. a nagyot pelenkazom, stb., de utanna felveszem amint tudom. A ferjem szerint ez a leheto legroszabb amit tehetek, mert a ket modszer kozott vagyok valahol…hagyom is, meg nem is sirni… azt tanulja meg a gyerek hogy addig kell sirni amig bir, mert egyszer ugyis felveszem. Tenyleg igy van? En ugy gondolom, hogy azt tanulja meg hogy ha nem is rogton kap valaszt a segitsegkeresre, de tudja hogy elobb utobb kap. A baj hogy tenyleg eleg siros, szereti ha foglalkoznak vele, bar neha akkor is sir ha felvesszuk, es nem mindeg jovunk ra hogy mi a baj. A szopi altalaban megoldja a problemat, dehat nem lehet folyton cicin. Sokszor van hordozokendobe, mert csak ugy tudom elvegezni a dolgom, es ha megyunk valahova akkor is ugy viszem. Nagyon szeret benne lenni, mostmar nezelodik is, eddig rogton elaludt szinte, amint beletettem. Babakocsiba meg nem volt. Mit csinaljak maskepp a kicsivel, hogy ne keruljunk ugyanabba helyzetbe mint a nagyobbikkal? Ha a nagyobbik mar esetleg nem fog szopizni, hogyan altassam oket? A kicsit hogyan kellene megtanitani addig egyedul elaludni? A nagyobbik, egy kedves, okos, nagyon erdeklodo, kivancsi gyerek, mindent kiprobal,de sajnos altalaban nem erdekli ha azt mondjuk nem szabad, azert is csinalja. Nem egy nyugis gyerek, hisztizni is szokott, de ennek ellenere ugy latom egy kiegyensulyozott gyerek. A kicsi is egyre tobbet van el a kisagyba, nezelodessel, es a jatekaival, most kezdi megfogni a jatekokat, de ha nem akkor igenyli a foglalkozast. Agyon, foldon ritkan tudom hagyni, hogy probalja a megfordulast,hogy tobbmindennel tudja elfoglalni magat, csak ha ott tudok lenni mellettuk, mert a nagy mellett nem merem hagyni, annak ellenere hogy imadja, folyton puszilgatja, de meg kicsi o is, es felek, hogy valami baj tortenhet.
Igazabol azt sem tudom, hogy mi lenne a jobb, ha elvalasztom a nagyot, vagy ha nem? Mindkettonek van elonye is hatranya is, pl. akkor hogy altatom el? Elobb talan arra kellene raszokatni, hogy cici nelkul aludjon el,de hogyan?
Es ha elvalasztom, hogyan kezdjem? Lassan, vagy drasztikusan? Vigyem el par napra szuleimhez, es ha nem lat leszokik? Es ha ujra lat es latja a kicsit szopizni, nem fogja ujra kerni?
Kerlek segits, adj tanacsokat, mit tegyek, min valtoztassak.
Elnezest hogy ilyen hosszura sikeredett….
Elore is koszonom a valaszt!
Udvozlettel Zsuzsa
Válasz: Egyáltalán nincs szó arról, hogy két módszer között lennél: a gyereknek meg kell tanulnia, hogy nem mindig tudod azonnal felvenni, amikor sír, ezt mind a két gyereknek meg kell tanulnia. Mivel egy szobában alszotok, és még a kicsi is szopizik, ezért nem igazán lehet megoldani, hogy leszoktasd a nagyot a ciciről, mert ez mindenképpen hisztivel sírással járna és ezzel a család többi tagját sem hagynátok aludni. Az segíthet, ha pár napot a mamánál van és utána megmondod neki, hogy már nem kaphat cicit, ha esetleg még kéri, de lehet, hogy utána már nem kérné többet, de szerintem az sem gond, ha ugyanúgy szopizik tovább és majd magától elhagyja, nincs ezzel semmi gond, ahogyan most nevelgeted.
Szia Ági!
Babám pár nap múlva lesz 5 hónapos. Most 7790 gr, nagy baba, csak anyatejes. Nem cumizik, és cumisüvegből sem iszik. A vizet is pohárból adom neki.
2-3 hete felkel éjszakánként enni. 7-kor fürdetjük, utána eszik,majd elalszik a cicin. Van, hogy még felkel 9-10 körül, és utána hajnalban (ez változó mikor: 2-4 között), majd reggel 6-7 körül. Cicizik és cicin alszik el.
Az lenne az egyik kérdésem, hogy lehet, hogy fejlődés ugrás miatt kel fel éjjel? Nem gond, hogy cicin alszik el? (Egyébként ha az apja van vele, akkor napközben el tud egyedül is aludni, de velem csak cicin.)
Most velünk alszik, egy szobában, külön ágyban. Lassan át szeretném tenni a saját szobájába. Hogy tudom rászoktatni, hogy ne cicin aludjon el? Az a baj, hogy ha sír érte, akkor egyszerűen nem tudom megnyugtatni.
Köszönöm a válaszodat.
Szisza
Válasz: Mindenképpen tedd át már most a saját szobájába, mert ebben a korban gyakori, hogy csak azért ébred megint a baba éjjel, mert a ti zajaitok zavarják.
Emellett ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. 6 hónapos korig teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni.
Kedves Ági,
a tanácsodat szeretném kérni cicin elalvás ügyben. Kisfiam fél éves. kb 2 hónapja rászokott arra, hogy nappal kizárólag cicin hajlandó itthon elaludni. Nagyon hasfájós volt, korábban ha cicin aludt el, hamar fel is ébredt, így sokáig küzdöttem, hogy ne szopival aludjon el. Ringatással aludt el, de ringatás közben sírt mindig, egyre jobban, végül mindig a saját ujjára rátalált, és kis cumizás után hirtelen elaludt, gondolom jól elfáradt addigra. Két hónapja viszont már nem fárad el olyan hamar, és addig ordít a kezemben, amíg fel nem adom, és cicivel meg nem nyugtatom. Így nálunk az sem jön be, hogy kézben megnyugtassam, és visszategyem, hogy az ágyában aludjun el, mert a kezemben sem nyugszik meg. A cumi csak felbosszantja, azzal sem tud elaludni. Próbáltam, hogy az első ásításnál, szemdörzsölésnél elkezdem altatni, lassacskán, de így is teljesen felpörgeti magát. Hordozókendőben a séta alatt el tud aludni, de csak ha ketten sétálunk, és nincsen túl sok inger. (Ha igen, akkor ott is ordít.) A babakocsit utálja, addig van el benne, amíg el nem fárad, aztán ott is nagyon sír. Esténként ha nem alszik bele a szopiba, le lehet tenni, otthagyhatom, és magától elalszik. Mi lehet a gond? Te mit tennél a helyemben, hogy nappal is el tudjon aludni?
Köszönöm a válaszod.
Válasz: Az a gond, hogy most már sokkal tovább tud ébren lenni, mint 2 hónapja, 6 hónaposan már legalább 3 órát ébren vannak a babák két alvás között és nappal összesen csak 2x alszanak, ezért nem tudod elaltatni, csak szopival. Amikor már legalább 3 órája fentvan és álmos (délelőtt ez lehet, hogy kicsit hamarabb, délután kicsit később következik be, este pedig csak 4 óra ébrenlét után), akkor dédelgesd kicsit, hogy ellazuljon, utána tedd le a kiságyba és menj ki.
Kedves Ági, újra én vagyok, remélem nem zavarok a sok kérdéssel, még megkérdezném azt, hogy
abban az esetben, hogy ha ringatom, és így altatom, nem szopival, akkor arra szokik rá, és ebben az esetben gyakoribb, hogy megébred gyakrabban???
Másik kérdésem, hogy ha a nappali alvásokkal kezdem és éjszaka szopival altatom, akkor összekeverem, vagy jobb együtt elkezdeni az egészet???, mert már két napja nappal szopi nélkül aludt el, az ölömben, és felébredt gyakran, de nem adtam neki szopit.
Remélem érthető vagyok, és kérlek segíts nekem egy kicsit ebben az időszakban.
KÖSZÖNOM SZÉPEN
Válasz: Igen, arra rászokik, hogy elalvás előtt kis ringatás van, és utána jön az alvás, de ez normális, a felnőtteknek is vannak elalvás előtti szokásaik, a babáknak is szükségük van ezekre. Emiatt nem fog gyakrabban ébredni, mert ilyenkor nem mélyen kell elaltatni, csak addig, amíg el nem lazul, utána le kell tenni, ilyenkor tudatában van, hogy most az alvás jön és magától alszik el.
Nem kevered össze, ha éjjel így, nappal pedig úgy altatod el.
Szia Ági!
Köszönöm, hogy válaszoltál.
Lenne még pár kérdésem,nálunk azóta van elalvás a cicin amióta fözit, meg gyümit eszik. Ez lehet valami lelki ok?
Később majd leszokik róla?
Járt nálunk a doktornő és leszidott minket mert még éjszaka szopizik, de hát most a fogai miatt gyakran felébredt mint előzőekben írtam és így megnyugodott kicsit.Meg azt is mondta,hogy nem menjek oda hozzá mikor felébred és nyűgösködik majd magától vissza alszik. Szerinted nem sok a sok megvonás se cici se anyu?
Köszönöm
Brigitta
Válasz: Ha nem sír éjszaka, csak hallod, hogy felébred, forgolódik, esetleg nyűgösködik, akkor tényleg hagyni kell egy kicsit, hátha visszaaltatja magát, ettől nem lesz semmi baja.
Az valóban előfordulhat, hogy túl gyors volt neki az elválasztás tempója, ezért kéri más időpontokban is nappal a cicit, erről később leszokik majd.
Szia,
A kisfiam 3 és fél hónapos. Újabban alvási gondjaink vannak. Már egész ügyesen aludt egyedül mikor olvastam hogy nem szabad sírni hagyni és elkezdtem az altatást. Utólag jöttem rá, hogy nem is sírt igazán, most, hogy már tudom milyen az amikor ordít. Nem ismertem a sírásait mert csak elalváskor sírdogált, de 5-15 perc alatt elaludt. Nagyon szerencsés mami voltam.
Most viszont jól összezavartam szegényt már nem tud egyedül elaludni, ha kijövök a szobából ordít, azt meg nem hagyom. Most az általad (oly sokaknak) javasolt dédelgetős módszerrel próbálkozom, de nem nyugszik meg a kezemben, sem az ölemben, hiába simogatom, susogok-ütögetem (olvastam a suttogó-könyvet is), inkább csak álomba sírja magát. Pár napig működött, hogy rázogattam a popsiját, de már úgy látom, hogy inkább zavarja.
Próbálok kitartani de már nem is tudom melyikünk sír többet. Még mindig a szokásos időben altatom, de az altatások egyre hosszabbak, az alvások meg egyre rövidebbek. Estére holt fáradt, a fürdetést, amit eddig imádott most végig sírja.
Ennyire nehéz helyre hozni egy hibát? Ha álomba sírja magát, az nem olyan mint egy rossz szokás? Arra gondolok, hogy már akkor sírni kezd mikor beérünk a szobába. Esetleg megutálhatja az altatást?
Az éjszakát végig alussza (fél 8-tól úgy 6-ig, fél 7-ig), ami fura hogy fél 5-5 körül felébred, de vissza alszik egyedül 10-15 percen belül. Félek hogy lassan erről is leszokik, mint a többi jó szokásáról.
A másik kérdésem: sokaknak javasoltad hogy akkor rakják le a babát amikor már nagyon fáradt. Én inkább úgy látom hogy akkor még nehezebb a dolog. Túlpörög, rúg-kapál, ordít. Persze előbb-utóbb altatás közben is eljutunk idáig.
Hogyan hozhatnám helyre amit elrontottam?
Válaszodat előre is köszönöm.
Válasz: Amit megtehetsz, hogy nappal mindig a megszokott módon fekteted: legalább 2-2,5 óra ébrenlét után, amikor már látod, hogy fáradt, megdédelgeted, esetleg egy takaróba csomagolod pólya, szerűen, kicsit megdédelgeted, majd félálomban leteszed a kiságyba. Ha mindig ugyanúgy csinálod, pár nap alatt megszokja, hogy így kell elaludni és kevesebbet fog sírni.
Szia!
A kisfiam 8 és fél hónapos. Mióta hazahoztuk a kórházból nem tud egyedül elaludni. Képes volt egész nap fenn lenni, ha nem ringattuk el, míg fogtuk a kezünkben szépen aludt, de mikor letettük rögtön felébredt. Azóta ringatással alszik el. Délelőtt fél órát, délután 1,5-2 órát alszik. Éjszaka 2× kel enni a cumisüvegen alszik vissza. Hogy tudnám megtanítani, hogy magától aludjon el? Ha beteszem az ágyába és simogatom csak keservesen sír! Köszönöm!
Válasz: Igen, azért sír keservesen, mert nem ezt szokta meg és tiltakozik ellene. De ha ottmaradsz vele és vársz, amíg fel nem adja a sírást és el nem alszik, akkor néhány alkalom után megtanulja, hogy ezentúl így kell elaludni.
Lányom 19 hónapos. Az elalvás csak cicin megy. Nappal autóban, vagy babakocsiban is. Tejem szerintem nincs is, csak pár korty, soha nem is kéri a cicit egyébként. Viszont az esték…Az a baj, hogy nagyon fáj, ahogy rágja. Az egyik cicim fel is szakadt.Elolvastam a hozzászólásokat. A megbeszélés lehetetlen, ha nem az van amit ő akar, teljesen mindegy én miket mesélek. Főleg, ha már fáradt. Az apás módszer is csőd. Sajnos nem érti meg, hogy nekem is lehetnek problémáim. A gyerek az első, az nem sírhat és nekem kell lefektetnem (mivel neki sír). Egy hónap után bekeményítettem, lesz ami lesz nem kap cicit. Semmivel sem lehetett megnyugtatni, elterelni a figyelmét. Kb. egy órás zokogás és dobálózás után elaludt, én meg megkaptam, hogy nem vagyok anya. A párom elzavart, ne nyúljak a gyerekhez,most három napig nem beszélünk. A lányom is sajnálom. Annak sincs értelme, hogy kicsit sirattatom aztán mégis cicit kap, mert akkor soha nem lesz vége. A kellemes szoptatás egy keserű rémálom lett. Ha néhány napig elviszem kocsikázni, elfelejti a cicit?…Mit tegyek?
Válasz: Este ne vidd el kocsikázni, mert erre ugyanúgy rá lehet szokni. Helyette tedd azt, amit előző este, amikor nem adtál neki cicit, és tedd azt következetesen. A párodnak pedig üzenem, hogy az apaság a felelősség felvállalásával is jár, nem csak az örömökkel…
Kedves Ági!
Kisfiam 7 hónapos,nem alussza át az éjszakát,sőt óránként felébred,Jó esetben 2 óránként.Apa már kiszorult a nappaliba aludni a baba pedig befészkelte magát a mi ágyunkba,mert már nagyon fárasztó volt hozzá felkelni minden órába.De igazából a gondom az,hogy csak és kizárólag cicin képes vissza aludni.Kipróbáltam már tényleg mindent,semmi nem kell neki csak a cici.A cumitól csak ideges lesz,se összebújás,se simogatás se ringatás semmi nem kell és nem jó.De még ez sem zavarna ha szopizna egy kicsit és aludna tovább,de az igazi bajom,hogy Ő nem is igazán szopizik hanem cumizik a cicivel.Nem bírom kivenni a szájából ha elbóbiskol és kicsúszik a szájából azonnal felébred és reszket érte.Így szinte egész éjszaka a szájába van a mellem ami kényelmetlen,hiszen megmozdulni sem bírok,fáj egy idő után mert kiáztatja és nem tudom mi lehet a megoldás.Tudom hogy jön a foga de mégis más megoldás nincs?A Viburcol is csak 2 éjszaka segített.Mivel van egy 6 éves fiam is akinek reggel kelni kell az iskola miatt,nem hagyhatom hangoskodni,mert már mondta egy párszor hogy hallotta őt éjszaka sírni neki pedig muszáj kipihennie magát.Szóval a tanácsodat abban szeretném kérni,hogy mit tegyek hogy a cici ne cumi legyen?Előre is köszönöm a választ.Üdv,:Erika
Válasz: Először is tedd ki magad mellől az ágyból, mert így most érzi a tejszagot, nagyobb a kísértés. Utána pedig először is meg kell nézni, miért ébredhet fel éjjel. Ebben a korban ennek valószínűleg a fogzás az oka. Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Ha pedig már kap megfelelő szert és még mindig 3 óránál gyakrabban ébred éjjel (ha 3-4 óránként ébred, az nem gond, meg kell etetni és kész), akkor bizony meg kell tanítani egyedül visszaaludni: amikor ébred és sír, kiveszed, megnyugtatod, utána visszateszed és simogatod a hátát, de nem veszed ki. Ha erre sor kerül és a másik gyereket felébreszti, akkor vagy vidd el a másik gyereket pár napra a mamához (mondjuk a tavaszi szünetben) vagy hétvégén kezdjétek el ezt a módszert, amikor kevésbé nagy gond, ha a nagy esetleg felébred éjszaka a kicsire. Mivel ilyenkor általában az első éjszaka a nehéz, ezért célszerű pénteken kezdeni, így mire kezdődik az iskola nem lesz fáradt a nagy sem.
Kedves Ági!
Bizonyára írtál már erről a témáról, de nem találtam. Kislányunk 15 hónapos lesz, az esti cicin elalvásról szeretném leszoktatni. A szopiról egyelőre nem, úgy látom még fontos neki, főleg a reggeli.
Kérdésem, hova tegyem az esti rituáléba a szopit? Menetünk: vacsi, kis játék, fürdés, szopi, bealvás, saját ágya. Ilyenkor ugyan előfordul hogy megébred, de gyorsan visszaalszik. Szeretném, ha szép lassan nélkülem is el tudna aludni. Mi legyen a módszer?
Köszönöm!
Válasz: Többféle módszer van erre:
1. Cici helyett vízzel altatod el
2. Az esti rutint átírod: Pl. bevezeted az esti rutinba a közös esti mesét, egy kis összebújást, a végén ő kapcsolhatja le a villanyt (az enyémek ezt nagyon szerették, ezzel az ő kezébe adod egy kicsit az irányítást, hogy mikor kezdődjön az alvás), aztán leteszed az ágyba és kimész, ha sír visszamész, megsimized, de nem veszed ki.
3. Pár napig apa fekteti este, tőle jobban elfogadja, hogy nincs cici (itt az első alkalom szokott nehezen menni, utána általában már nincs gond, pár nap elteltével akár már te is fektetheted)
4. Este közösen összebújtok a nagyágyon és mellédfeküdve alszik el.
Kedves Ági!
Mára már eljutottem oda,hogy véget szeretnék vetni az éjszakai ébredéseknek illetve a cicin vagy ölben való elalvásnak.
Kisfiam 15 hónapos elmúlt,nagyon aktív gyerkőc. 4-5 hónapos koráig külön szobában aludt,kb. 3-4-szer kelt fel éjszaka,akkor is csak szopizott és visszaaludt. Ma még mindig itt tartunk,de van,hogy többször felébred. Mivel én nem bírtam már az éjszakázást,magunkhoz vettük. Elaludni vagy cicin vagy az anyósom ölében,zenehallgatás közben tud. Az esti rituálé megvan:vacsi,fürdés,cici,még egy kis játék,mese,alvás(20.00-22.00-ig tart).Napirendje kialakult,ebéd után egyszer 1,5 órát alszik,rendesen eszik. A fogzás 5-6 hónapos korban kezdődött,most 13 fognál tartunk. 10 hónaposan járt.
Többször gondoltam rá,hogy elmegyünk alvás ambulanciára,de ha nem muszáj nem akarom ennek kitenni a gyereket.
remélem,tudsz adni valami jó tanácsot!
Köszönöm.
Üdv,Szilvi
Válasz: A probléma az, hogy felvett egy rossz szokást és ezt kéne megváltoztatni. Ez pedig csak nehezen fog menni, mert éppen a dackorszakban vagytok, bármit változtatsz, annak mindenképpen sírás a vége.
Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Emellett lehet felvesz-letesz módszerrel is próbálkozni (vagy ha ez nagyon nem megy, akkor a kimegy-bemegy módszerrel, amikor elbúcsúzol tőle, kimész a szobából, aztán visszamész pár perc múlva, ha sír, megnyugtatod, és megint kimész, de nem veszed ki. Ez az utóbbi két módszer hatásos lehet, de 1-2 hét eltelhet, mire eredményt hoz.
A nyiugodtabb éjszakai alvásban az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este.
Kedves Ági!
Köszönöm a válaszodat! Úgy gondoltam az átszervezést, mint a 2-es pontban is írod.
A bizonytalanságom továbbra is az, hogy hova rakjam a szopizást? Fürdés, mese elé? Után?
A megsimizem, kimegyek dolog már működik éjszaka, csak ha kis fájdalom, has, fog adódik, akkor hosszadalmasabb a dolog, amúgy max. 3 perc.
Köszönöm:
Orsi
Válasz: A szopi lehet a mese előtt és a fürdés után.
Kedves Ági!
Kisbabám pár nap múlva tölti a 4 hónapot. 2.5 hónapos korában kezdtek el kimaradni a bélgörcsei. Addig a mózesben altattuk, vagy bölcsőben, erőteljes ringatással. Sokat volt karban is. A blogot olvasva jöttem rá, hogy ha elmúltak a fájdalmai neki kell álljunk valami “normálisabb” elalvási módot megtanulni, még mielőtt nagyon meg nem szokná, és ki nem nőné a mózest és a bölcsőt.
A babám szerencsére viszonylag jól fogadta az új módit. Éjjel a lengő bölcsőben alszik fél tíztől reggel 7-ig. Nappal 3x alszik, ebből 2x a nagy ágyban és 1x séta közben a babakocsiban. A nagyágyat azért vezettem be, hogy szokja meg úgy is az alvást, ha nem mozog (bölcső, kocsi stb). Erről mi a véleményed, lesz emiatt később gondom?
A nappali alvások a következő képpen zajlanak: ásítás, lapos pillantások, lefektetem a nagyágyba, egy kicsi nyöszörgés, majd amikor besötétítek, mellé teszem a macit, odabújok, elindítom a zenét akkor elcsendesül. Egy kicsit dédelgetem, majd felkelek mellőle és elkezdek tenni-venni a szobában. Lapos tekintettel követi a mozgásom, kimegyek, bejövök közben hallom hogy mondikál, majd egyszer nem megyek vissza. Amikor elcsendesült bekukkantok, ha alszik becsukom az ajtót. Ez kb. fél óra.
Jól van ez így, csinálhatunk rendszert ebből?
Az este már problémásabb. Eddig 3 este 1 vagy 1,5 órát sírtunk végig, úgy hogy 5-8 percente bemegyek elcsendesítem kijövök stb. Az utolsó két este azért nem volt ba, mert szopi alatt úgy összevegyült az álommal, hogy hosszas böfizés ellenére sem ébredt fel, csak a fél szemét nyitotta ki. Így böfi után betettem az ágyába és kis fészkelődés után elaludt mindkét este. Hagyjam aludni így, ha még előfordul, vagy rosszat csinálok ezzel?
köszönöm válaszod
Válasz: A nappali altatás teljesen jó így, nem rontottál el semmit. Az esti módszer is jó, de itt nagyon fontos, hogy tényleg akkor kerüljön ágyba, amikor már nagyon fáradt, semmiképpen ne hamarabb, mert a nehéz elalvásnak gyakran az az oka, hogy még nem elég álmos a baba. Ebben a korban akár 2,5-3 órát is ébren tud már lenni a baba az esti elalvás előtt.
Kedves Ágnes!
A következő probléma megoldásában szeretnék segítséget kérni: a kisfiunk 7 hetes és teljesen cicifüggő lett. Kezdetben, hogy legyen tejem, minél gyakrabban tettem cicire, még akkor is, amikor nem voltam biztos benne, hogy éhes. Ez ugyanis könnyű megoldás volt, rögtön megnyugodott tőle. Most ott tartunk, hogy altatáskor cicin valóban gyorsan elálmosodik, de ha átköltöztetjük az ölemből máshová, néhány percen belül felébred. Így végül semmit sem tudok csinálni a háztartásban. Este is cicivel altatom és egy ágyban alszik velünk, mivel a kiságyában is csak akkor marad meg, amikor már mélyen alszik. Ezt pedig a fáradság miatt általában nem tudom megvárni. A kiságy egyébként közvetlenül a mi ágyunk mellett van, így simogatással meg tudnám nyugtatni. A cumi nem érdekli, csak a babakocsiban tűri meg a szájában.
Előre is köszönöm válaszod!
Válasz:A megoldás a napirendben keresendő. A legtöbb baba szopi alatt elalszik ebben a korban, de ez nem azt jelenti, hogy utána hosszabban aludni tud. Ráadásul gyakran pont a saját emésztése ébreszti fel. Ki kell alakítani egy olyan napirendet, amiben az alvás után mindig evés, majd játék, és amikor elálmosodott ismét alvás következik.
Ebben a korban kb. 1-1,5 órát tud nyűgösködés nélkül ébren tölteni a baba, utána már nagyon álmos (kivéve estefelé, olyankor 2 órát vagy többet is ébren tud lenni). Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.
Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed nézelődni (ne a kiságyba, hanem ott, ahol ti is vagytok, a kiságy csak alvásra legyen), ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játsszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 1,5 óra ébrenlét után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.
A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad és akkor kezdődik megint a 20 perc előlről. Kb. 20 perc után viszont már nem riad fel, mert akkor már mélyen alszik, ezt kéne kivárni.
Kedves Ági és olvasók!
SIKERÜLT!!!! Kisfiam egy és fél éves, és szopizott mindeddig. Többször írtam már neked, kértem a tanácsokat, hogyan szoktassam le, mert már elfáradtam, és ő olyan tipus volt, hogy szopizott volna szerintem még nagyon sokáig, de az éjszakázást nem birtam. Sokat gondolkodtam, jó, vagy sem, mert szerettem szoptatni, de vártam, és vártam, és egyre jobban éreztem, hogy elfáradok, hogy aludni akarok legalább 5 órát éjjel.
Úgyhogy azt tettem, hogy megvártam, mig csak azért kellett a cici, hogy elaludjon, és akkor azt mondtam, itt az idő. Elhatároztam magam.
Úgy kezdődött, hogy hamarabb elmondtam neki, hogy nappal nincs szopi, megpróbálunk másképp elaludni, Anya segit neked! meg, még mondogattam, neki, hogy elfogyott nappal, este kap. És bevált, nem mondom, hogy könnyű volt, de értette, az ölömben elaludt, próbáltam nem teljes álomig ringatni, de azért nem is sirattam meg. Egy hét után, eldöntöttem, eljött az éjszakák ideje.
Azt hittem nehéz lesz, egyedül csináltam, mert jobbnak láttam, minthogy más ölében sirjon utánam, gondoltam én majd fogom tudni hogyan, és mit csináljak. Szerintem a legjobb és ami igazán segitett az az volt, hogy a saját szobájába költöztettem (mivel addig mellettünk aludt a kiságyában). Már a költözésnél jelen volt, mondogattam, hogy itt fog aludni, és nem szopival alszik el, mert a tejecske kell a többi gyereknek, Anyának elfogyott, ilyeneket. Nos eljött az este, ringattam, és elaludt, nem volt nagy gond, nos éjszaka többször felkelt, mindig felvettem, és megnyugtattam, nem szoltam hozzá, mert még idegesebb lett, csak susogtam, és működött. Második este elfogadta a tejet (nestle 1 plusz) és reggel is, éjjel egyszer vizzel kináltam. Nos három éjszaka gyakran kelt, de kitartottam, és nem volt sirás, nem volt ordibálás, egyszerűen megnyugodott, amikor felvettem és tettem vele egy-ké kört, majd aludt tovább.
Most ott vagyunk, hogy a zenedobozt bekapcsolom, ami halk, és egy fél órát megy, (ezt tettem az elején is minden este) és addig marad ölben, mig egy kört térek, majd kéri, hogy tegyem le, leteszem az ágyába, és éjjel kb 5kor kel, iszik vizet, és alszik, úgyhogy eljutottunk oda, hogy alszik, jól alszik, és én is jól alszom.
A kulcs, az elhatározásom volt, mert addig mig csak mondtam, de nem hittem el, hogy meg is teszem, addig ő sem működött együtt, mikor megérezte, hogy tényleg komolyan gondolom, akkor mintha ő is azt akarta volna, amit én. A másik kulcs a helyváltoztatás, mivel a szobájában nem találta a helyet, hogy hol kellene szopizni (azelőtt a sikertelen próbálkozásaimkor, csak arra mutatott).
Úgyhogy hosszú levél sikeredett, de ha egy embernek is segitek vele, akkor már megérte.
Kitartást és jó babázást mindenkinek.
Köszönöm Ági a biztatásokat.
Noemi
amúgy a blogomon olvashattok róla, http://www.taaspara.blogspot.com (elalvássos bejegyzések)
Kedves Ági!
A cicin alvás az én problémám is. 2,5 éves nagyon mozgékony nagyfiam melett 4 hónapos érzékeny lelkű kislányomat még mindig cicin altatom el. Tudom, én rontottam el őt, de a kezdeti nagyon hasfájós időszak után jött egy hosszú betegség neki (tüdőgyulladás), ami miatt csak most lenne erőm kitartóan és elszántan segíteni neki megtanulni aludni, de nem tudom hol és hogyan kezdjem. Éjszaka hason tud aludni – ha elaludt a cicimen, akkor egy éberalvási periódusban hasra fordítom, akkor hosszan tud aludni – ugyanez nappal nem működik. Hanyatt, vagy oldalt fekve nem megy az alvás, fokozott izomtónus probléma miatt egyfolytában kalimpál ha icipici zajt is hall, vagy anélkül is, s ez felébreszti.
Próbáltam bebugyolálni, de nem értem el eredményt, csak nagyon sírt.
Próbáltam pici cicit adni neki s amikor ott ellazult, utána betenni a kiságyába oldalt fekve, cumit a szájába – de mindig kiesett a szájából, s utána meg már bepörgött rajta
Próbáltam hasra tenni pici cicizés után, de akármilyen fáradt is, rögtön kinyomta magát, s sírni kezdett.
Próbáltam nappal kendőben altatni, de egyrészt egyfolytában csak a cicimet kereste, illetve éreztem, az sem lenne hosszútávú megoltás.
Nem tudom, mi igazán a jó megoldás, a fokozatos átszoktatás, az önálló alvásra való tanítás, de egyre tanácstalanabb vagyok, nagyfiam meg egyre féltékenyebb – s ez az, ami miatt sos szeretnék lépni.
Előre is köszönöm szépen a segítséget.
Válasz:
A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz. Mivel ebben a korban már nagyon érdekli a külvilág, nagyon lekötik a figyelmét a külső dolgok, ezért elalvás előtt segíteni kell neki az ellazulásban, abban, hogy kizárja a külvilágot. Ez lehet dúdolás, ringatás, szoptatás, bármilyen más módszer, amit el tudsz fogadni (és el tudod fogadni, hogy hosszútávon ez legyen az altatás módszere), majd amikor már félig elálmosodott, nem élénk, akkor kell letenni a kiságyba. Ha sír, felriad, ki kell venni és megint segíteni neki ellazulni, majd ismét visszatenni. Ez az első alkalmakkor elég sokáig eltarthat, de aztán egyre jobb lesz. A lényeg, hogy mindig ugyanúgy csináld, legyél következetes és kitartó. A babák megszokják az altatás módját, mint ahogyan minden más szokásunkat is átveszik (pl. etetés körülményei, fürdés módja) és ellenkeznek, ha aztán nem úgy történik, ahogyan megszokták, mivel ők a szokások alapján tájékozódnak a világban.
Ebben a korban napközben 3 alvásra van szüksége a kicsinek, és két alvás között legalább 2,5 órát szoktak ébrenlenni. Akkor tedd le aludni, amikor már nagyon álmos és legalább 2-2,5 órája ébrenvan. Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Kedves Ági!
Kislányom 5 és fél hónapos és 2-3 napja a nappali alvásokban változás történt. Eddig úgy aludt el nappal kb. 2 hónapos kora óta, h. ringatás 5-10 perc, ha félálomban van betettem az ágyba, ha sírt kicsit kivettem megvigasztalni azután újra betettem és így aludt tovább. Az elmúlt napokban elkezdett sírni ringatás közben és nagyon zokogott, harapdálta a vállamat, a nyakamat próbálta szopizni, cicit keresett.Én próbáltam ringatva vigasztalni de fél, egy óra után sem ment, pedig már vagy 3,5-4 órája ébren volt. Nem értem mi okozta ezt a változást…Végül adtam neki cicit, pár percet cumizta,aztán el félálomban kivettem a szájából és aludt az ágyában. Igaz fogzik, már 2 alsó foga kint van és szerintem nemsokára jön a többi is, mert napközben is rág, nyálzik, látszik h. fáj az ínye. De kap rá homeopátiát és szerintem valamennyit javult is tőle a helyzet. Este cicin alszik el, éjszaka 2szer ébred, cicivel visszaalszik. Éjjel kb. 10 órát alszik, nappal eddig 3,5-4 órát 2 részletben.mióta fogzik, szokott olyat csinálni, h. 40-50 percig is szopizik napközben és olyankor félálomban van szerintem. Én ezt hagyni szoktam, gondoltam addig is pihen.Szóval nem értem mi okozhatta ezt a változást. annyira fáj az ínye, hogy ringatással nem tud ellazulni? Lehet, h. ez a pár alkalom h. adtam neki cicit nappal elalvás előtt bezavart, és ezért ragaszkodik a cicihez? hagyjam,hogy a cicimet cumizza elalvás előtt (cumit nem fogad el), vagy kitartsak a ringatós verzió mellett?
Köszönöm a segítséget!
Üdv: B. Eszti
Válasz: A változást az okozza, hogy fejlődik az idegrendszere, egyre jobban érdekli a világ, ezért nehezebben tud nappal kikapcsolni, kizárni a külvilágot. Sötétítsd be nappal is a szobáját alváshoz, bugyoláld be egy takaróba, dédelgesd meg, aztán tedd le az ágyába és, ha sír simogasd a hátát, amíg el nem alszik (de ne vedd ki), így megtanul egyedül önállóan elaludni majd.
Kedves Ági! Köszönöm válaszodat.
Nekiláttam a kiságyba szoktatásnak.
Szerinted jó megoldás-e az, hogy reggel 2,5 óra ébrenlét után (már nagyon álmos volt) betettem hálózsákba a pindurkámat, picit cicire tettem, hogy lassuljon le, s amikor már éreztem, hogy nem “pörög”, betettem hason a kiságyába, kicsit sírt, majd néhányszor megismételt felvesz-simi-ringatás után vissza (ekkor már nem volt cici), s kicsit panaszos sírdogálás után elaludt (picit még simogattam a hátát). Jó-e ez a folyamat, ezt gyakoroljam kitartóan vele, meg fog-e így tanulni egyedül elaludni, nem gond-e, hogy kap egy pici cicit (2 perc alatt lelassult tőle)?
S mit tegyek, ha a fenti módszerrel elaludt babám fél óra után felébred, s még álmos? Próbálkozzak újra, vagy felesleges, mert annyira már nem lesz álmos, hogy vissza tudjon aludni?
Ne haragudj, hogy ennyi kérdést tettem fel, de elindultam egy irányba az ötleteid alapján, kitartó szeretnék lenni (nincs itthon hétvégére a nagytesó) s bízom benne, hogy jó irányba tudsz majd terelni.
Előre is köszönöm szépen a segítséget.
Válasz: Teljesen jól csinálod. Ha fél óra múlva ébred és láthatóan még nagyon álmos, akkor meg lehet próbálni visszaaltatni, de csak akkor, ha 5 percen belül visszaalszik.
Kedves Ági,
Iker babáim vannak, 19 hónaposak, akiket kezdettől fogva teljesen igény szerint szoptattam. Szerencsémre volt mindig elegendő tejem mindkét gyermekem számára. A problémám az, hogy a mai napig nappal csak cicin tudnak elaludni. Egy éves koruk óta működik, hogy este némi szopizás után berakjuk őket a kiságyba, még ébren vannak, és egy hang nélkül lefekszenek, és csendben elalszanak. Az éjszakát teljesen átalusszák,kb. 11 órát egyben. Ha betegek,és éjjel felébrednek magunkhoz vesszük, kapnak cicit, de ha meggyógyulnak, újra átalusszák az éjszakát maguktól. A problémám a nappali alvással van, ilyenkor egyedül vagyok a gyerekekkel itthon,és eltérő a két gyermek alvási szokása. A lány korábban kel, korábban lesz fáradt, és még kétszer aludna rövidebbet, a fiú később kel, és inkább már csak du aludna egy hosszabat. Délelőtt a lány fáradt és cicit kér. Ilyenkor a fiú ugyan még nem álmos, de “nehogy már kimaradjon valamiből” ő is kér cicit. Délután fordítva. Szóval, még napközben 3-4 x kérnek cicit,és van, hogy nem is alszanak el, mert a másik csinál valamit, ami felizgatja az éppen álmos gyerkőcöt. A vágyam, hogy nappal is működhessen az, ami este, hogy csak berakom a kiságyba őket, és maguktól elalszanak. Azt gondolom, hogy mivel este el tudnak egyedül aludni, nappal is el tudnának, csak nem tudom mit kéne tennem ahhoz, hogy ez működjön. Este meg van a rituálé, de a fent említett nehézségek miatt ezt nappal nem tudom bevezetni. Próbáltam már azzal, hogy fáj már a cicim,hogy beteg, még ragtapasszal is betapasztottam nappalra, hogy lássák, most sajnos nincs, de csak vergődés, hiszti, egész napos nyüglődés lett belőle, ráadásul “duplán”. Nem volt elég energiám és kitartásom, hogy minden nappal ezt végig csináljam, amíg le nem szoknak, és attól is tartok, hogy ezzel valamiféle lelki törést okozok. Próbáltam cumit, cumisüvegből tejet, tápszert, teát, mindent, de semmi nem jó nekik helyette. Minden alkalommal plüss állatkát, játékot, “rongyot” adtam, de egyik sem lett az alvós “társuk”.
Előre is köszönöm a segítséget.
Márti
admin Reply:
április 24th, 2011 at 14:03
Az a gond, hogy ettől csak kitartással tudsz megszabadulni. Segíthet, ha lefekszel velük a nagyágyra és nappal ott aludhatnak el mellédbújva, de cici nélkül, illetve este is aludhatnak ugyanígy. Segíthet az is, ha a szoktatás idejére az egyik gyereket Apa altatja este cici nélkül, a másikat pedig te.
Kedves Ági!
Kisfiam 4 hónapos és már kb másfél hete nehezen alszik el nappal. Csak cicin tud elaludni, és ha el is alszik fél óra múlva felébred. Ez még nem is olyan nagy gond, mert játékokkal le tudom foglalni egy kis időre, de viszont a séta mostanában ki van zárva. Amint kimegyünk a levegőre elkezd hisztizni. Hiába adok neki cumit, vagy játékot semmi se jó neki. Hogyan tudnám rászoktatni/visszaszoktatni a babakocsihoz, és a sétához?
Válaszát előre is köszönöm!
admin Reply:
április 24th, 2011 at 14:10
A probléma az lehet, hogy már jóval kevesebbet akar aludni, mint eddig és tovább fentlenni. Sétálni vagy akkor menjetek, amikor már nagyon álmos, vagy amikor felébredt, evett és jó kedve van, illetve segíthet az is, ha nem teljesen vízszintesen van a babakocsi, hanem 150 fokban megemeled, mert így jobban kilát belőle.
Kedves Ági!
Szeretném a 14hónapos fiamat a cicin elalvásról leszoktatni,mert már nagyon fáj a szoptatás!Nem tudom hogyan fogjak hozzá már nagyon hozzá szokva!Csak egy matracon alszik tehát simán kijöhet a szobából!Ha eljön az alvás ideje mit csináljak feküdjek mellé és simogassam(ezt már próbáltam csak sírt és nyitotta a száját)szóval nagyon tanácstalan vagyok hogy is fogjak hozzá!
Kérlek segíts!Válaszod előre is köszönöm!
Ja és éjszaka többször felébred és szintén csak cicin alszik vissza!
admin Reply:
április 24th, 2011 at 14:23
Erre többféle módszer van:
1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. “elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, “elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.
Sziasztok!
Nekem 2 és fél hós a kisbabám,és kb 2 hónapos korától nem kel fel éjjel mindig szopizni!Előtte is 1-2x kelt fel,és cicizés közben vissza is aludt!Szóval szerencsésnek mondhatom magam!
De nappal nem akar aludni,csak kb 10 percet-1 órát ha alszik.Mit tegyek,hogy nappal is aludjon,hogy legalább a házimunkát el tudjam végezni?Köszönöm a választ előre is!
admin Reply:
április 24th, 2011 at 14:26
Egy alapszabály: a kiságyba játszani ne tedd soha. Kapjon járókát, vagy teríts le a földre egy vastag takarót vagy babaszőnyeget és ott játsszon. A kiságy csak alvásra legyen. Amikor ébren van, legyen mindig veletek és ne mindig ölben.
Akkor fektesd le aludni, amikor már nagyon fáradt, ebben a korban ez kb. 1-1,5 óra ébrenlétet jelent. Ne az álmosság első jeleire tedd le, hanem amikor már tényleg nagyon álmos.
Az a gond, hogy ha néha így, néha úgy alszik el, akkor ez így is fog maradni, mert hozzászokik, hogy nem a kiságyban alszik el. Persze néha lehet máshol is altatni, ha már nagyon nem megy, de legkésőbb 5 hónapos korig ki kell alakítani az ágyban altatást, utána már csak hosszas sírás után szokott menni.
Próbáld meg, hogy kis dédelgetés-ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Kedves Ági!
Kisfiam 6 hónapos múlt,még egy fogacskája sem bújt ki,emiatt éjjel picit gyakrabban kelünk.Napközben cicin alszik csak el,de ez is csak mostanában van így,előtte elringattam.Most már nem szereti,üvölt,amíg meg nem kapja a cicit.Sajnos a nagy gond az,hogy az utóbbi időben sétálni sem tudunk,5 perc után üvölt a babakocsiban(ha álmos,ha nem)Próbáltam már mindent,szemben velem,háttal.kicsit döntve,hogy kilásson,hason,játékkal,cumival,teáztatni stb.Tehát több,mint egy hete kb 20-30 perc masszív üvöltés után hazajövünk.Persze amikor kiveszem megvigasztalni a kocsiból rögtön fülig ér a szája.Tehát valószínűleg csak kézben akar lenni.Mit tudok tenni?Tegyek le a babakocsis sétákról és vegyek egy hordozókendőt vagy mei tai-t?Vagy hagyjam sírni?Ezt mondjuk nem szívesen tenném,mert annyira belovallja magát,hogy levegőt is alig kap.
A válaszát előre is köszönöm!
Betty
admin Reply:
április 24th, 2011 at 20:09
Próbáld ki, hogy egy darabig hordozva sétáltok, de visztek babakocsit is és abban is ül egy kicsit, csak amikor már nagyon elege van belőle, akkor kerül a kendőbe.
Kedves Ágnes!
Ezúton szeretnék segítséget kérni Tőled! Van egy 5 hónapos kislányunk, aki megszületése óta a mi hibánkból csak cicin alszik el. Este ahogy elalszik a cicin akkor kb 1 óra múlva át tudom adni az apukájának, akinek a melkasán alszik és egy idő után ő teszi bele a kiságyba több kevesebb sikerrel. Ha szerencsénk van akkor nem ébred fel rá, ha nincs szerencsénk akkor felébred és kezdődhet újra a cicin való altatás. Nappal viszont nem tudom a kiságyba tenni, mert ahogy megpróbálom levenni a ciciről rögtön felébred és sír. Elhatároztuk, hogy a magunk és a saját érdekében megtanítjuk az önálló elalvásra. Megrendeltem az Álomba Ringató Praktikák című könyvedet, ami alapján elkezdtem megtanítani az önálló elalvásra, de nem nagyon akar sikerülni. Amikor elálmosodik ez kb 2,5-3 óra ébrenlét után van akkor bemegyünk a szobájába, elhúzzuk a sötétítőt énekelek neki és megszoptatom és amikor már nagyon álmos akkor beleteszem a kiságyába, amikor sír kiveszem adok neki cicit majd még félálomban újra visszateszem az ágyábe és ez így megy nagyon hosszú ideig amig el nem alszik. A baj az, hogy közben mindíg egyre jobban hergeli magát és egyre több tejet szív és össze-vissza csórézik egy idő után mindent. Amikor nagy nehezen el bírom altatni,(két hét próbálkozás után is még jó 40-50 perc), akkor kb egy félóra vagy 45 perc után felébred és sír és nem bírom visszaaltatni. Láthatóan fáradt. Vagy arra kel fel, hogy csórézik és büfizik és már nem tud visszaaludni. Volt már arra is példa, hogy 1,5 órás küzdelem után sem bírtam elaltatni és utána át is esett a holtponton. Az a baj, hogy Ő nagyon gyakran szopizik kb 2, 2,5 óránként és ezért elalvás előtt meg kell etetnem, aminek a csórézás és büfizés a vége. Ölelgetéssel, szeretgetéssel az elalvási időszakban nem lehet megnyugtatni csak cicivel.
Kérdésem az lenne, hogy hol rontom el a dolgokat és hogy mit tehetnék, hogy félóra vagy 45 perc után ne ébredjen fel, vagy ha felébred akkor vissza tudja magát altatni.
Amikor cicin alszik akkor is felébred félóra, 45 perc után, de cumizik egyet a cicin és iszik egy kis tejet és alszik tovább. Mivel lehetne ezt pótólni a kiságyba? Cumit egyáltalán nem fogadja el.
Segítségedet előre is köszönöm!
admin Reply:
április 24th, 2011 at 20:11
A gond az, hogy cicin elalszik, de még nem alszik mélyen, ezért felriad, amikor le akarod tenni. Alvás előtt etesd meg, aztán dédelgesd meg és tedd le a kiságyba, ha sír simogasd a hátát, amíg el nem alszik, de ha ennyire nem megy a cicin altatás, akkor ne altasd cicin és ne vedd ki. Ha következetesen így altatod, akkor megtanul önállóan el- és visszaaludni.
Kedves Ági!
Kislányunk jó 7 és fél hónapos, de éjjelente még mindig kétszer ébred fel, először már éjjel 1 és 2 között, majd 4 és 5 között még egyszer. Eddig mindig megszoptattam, mert nem tudtam eldönteni, hogy éhes lehet-e vagy sem. Mostanra azonban már sok szilárdat eszik napközben és biztosan nem éhes még 1-2 körül. Este elég korán fekszik, fél 8-8 között már alszik, előtte szopizik, általában félig el is alszik cicin és úgy rakom le a kiságyába. A problémám az, hogy szeretném leszoktatni a babát az éjjel 1-2 óra közötti felkelésről, mert nekem nagyon fárasztó, hogy 2-3 órát is alig tudok egyben aludni. Próbálkozunk néhány napja, hogy ilyenkor csak egy kis vizet kap és ringatást (ringatom, majd mikor ellazultnak tűnik, leteszem), mert amúgy csöndben van, de nem nagyon megy a dolog. Első éjszaka 40 perc után sikerült visszaaltatnom, de második éjjel már 1 óra elteltével sem volt hajlandó elaludni, egyre zaklatottabb lett, egyre jobban sírt, így végül megszoptattam és úgy elaludt. Harmadik nap apa kelt fel hozzá és szintén ringatta-letette, de így is eltelt egy óra, és a végére már teljesen kétségbeesetten sírt a gyerek, ezért cicit kapott, majd kis ringatás után elaludt. Úgy látom, ő nem az a típus, aki előbb-utóbb magától megnyugszik, hanem egyre jobban felhergeli magát és olyankor csinálni kell valamit. Más eszközt a megnyugtatásra a ringatáson és a cicin kívül nem tudok, mert nem cumizik. (Viburcolt kap, bár aktívan még nem jön a foga, nem nyáladzik, nem nyűgös.) Mozgásfejlődésben elég gyorsan haladunk: 7 hónaposan felült, azóta mászik és feltérdel.
A véleményedre vagyok kíváncsi, hogy jól csináljuk-e a leszoktatást, illetve meddig tarthat ez a folyamat (ami egyelőre elég rossz mindannyiunknak). Ha nem jó így, akkor mi a javaslatod, hogyan csináljuk?
Válaszodat előre is köszönöm.
admin Reply:
április 24th, 2011 at 20:17
Ha 8-kor fekszik, akkor 7 és fél hónaposan én nem zárnám ki, hogy 1 óra körül már éhes, ezért ilyenkor etesd meg és, ha utána jól alszik, akkor ez volt a gond. Ebben a korban még normális, ha éjjel kétszer kér enni a baba, ez nem a korától, hanem a súlyától függ, a tápanyagigényét ugyanis a súlya határozza meg, ha nappal nem eszik a súlyához mérten eleget, akkor éjjel lehet éhes (arról nem is szólva, hogy szomjas is lehet)
Kedves Ágnes!
Érdeklődni szeretnék, hogy honnan tudom, hogy válaszoltál a kérdésemre? Korábbi kérdéseknél láttam, hogy a kérdés alatt van a válasz, de én már kétszer kérdeztem Tőled és a kérdésem alatt nem volt válasz. Látom, hogy admin néven érkeznek egymás alá a válaszok, de abból nem tudom beazonosítani, hogy melyik válasz érkezett az én kérdésemre, mert egyszer csak megjelenik belőle 4-5 is. Tudom az utolsó kérdésemet még nincs egy hete, hogy feltettem.
Köszönöm szépen a segítséget.
Ui: Nagyon tetszik a Gyógyító Játékok című alkotásod! Rendkívűl hasznos dolgok vannak benne.
Köszönettel: Hegedűs Rita
admin Reply:
május 17th, 2011 at 12:31
Júniustól itt is lesz olyan, hogy ha kérdezel, a válaszról e-mailt küldünk, addig csak úgy tudod megnézni, hogy bejössz és megnézed, megérkezett-e már a válasz.
Kedves Ági!
Kisfiam 2.5 hónapos, és este az utolsó etetés után elalszik az evés végére, vagy legkésőbb a böfizés közben. pár pillanat alatt, és le tudom tenni az ágyába. általában 6-7-8 óra múlva ébred, eszik (már nem pelusozom ilyenkor), ekkor is elálmosodik, visszateszem az ágyba, ekkor néha megébred, de 10-15 perc alatt egyedül is elalszik. A kérdésem, hogy mit tegyek, ha nem akarom, hogy megszokja, hogy mellen vagy karban alszik el? a napközbeni alvás ritkán alakul így, olyankor játék uztán elfárad, kicsit megszeretgetem, és aztán letehetem az ágyba.
Köszönöm.
admin Reply:
május 17th, 2011 at 13:36
Éjszaka ennek érdekében egyelőre semmit sem kell tenned, most még egyelőre eszik és visszaalszik a kicsi éjjel, ha nappal egyébként nem így alszik el, akkor megtanulja elaltatni magát, tehát ez nem okoz a későbbiekben problémát.
Kedves Ági!
Kislányom 2 éves, értelmes, jól fejlődő gyerek, gyakorlatilag már folyékonyan beszél, nincsenek alvásproblémái sem. 19 hónapos koráig szoptattam, akkor szinte egyik napról a másikra maradt ez el, semmiféle jele nem volt annak, hogy ez őt megviselné, nem is emlegette. Az utóbbi pár hónapban azonban kialakult az a szokása, hogy benyúl a ruhám alá, “cicit piszkál”, ahogy ő mondja, simogat, fogdos. Megfigyeltem, hogy mikor megnyugvásra vágyik, főleg akkor csinálja, de olykor csak szórakozásból is. És bizony már eléggé zavar, hogy “szimplán” hozzámbújni már nem is tud, csak úgy, hogy nyúl a cicihez. Azt tudja, hogy csak otthon próbálkozhat ezzel, én azonban erről is szeretném leszoktatni, csak tanácstalan vagyok, hogy lehetne. Próbáltam neki magyarázni, elterelni róla a figyelmét, de egyelőre nem működött semmi sem.
Köszönettel fogadom segítséged!
admin Reply:
június 11th, 2011 at 17:47
Ez normális jelenség a korábban szopis babáknál, hiszen nekik a cici lelki “táplálék” is. Határozd meg a szabályokat (hol nem szabad csinálni stb.), idővel kinövi majd. De ha nagyon zavar, akkor persze meg is tilthatod, ilyenkor célszerű valamivel helyettesíteni, amit ilyenkor, amikor hozzádbújik, a kezébe adsz, pl. egy plüssállatkát.
Kedves Ági!
Valószínű én írok neked legkorábban, de nem szeretnék rossz dolgot átadni a fiamnak, aki még csak 4 napos. A kórházban nagyon egyszerű volt minden. Az ágyam melletti hordozóban Dominic békésen aludt 2-3 órát, aztán hazajöttünk tegnap. Mivel a családtról távol (2500km) élünk így mindenki látni akarta, és egész nap kézben volt, hogy a webcamerán át mindenki jól lássa. Éjjel már csak akkor aludt el, ha a párom és köztem alhatott. A kiságyba ha betettem csak üvöltött. Napközben viszont mikor jött a védőnő, Dominic elaludt, és a kiságyba tettem. Azt nem tudom mit csináltam, de a vizsgálatig aludt. Azóta csak akkor alszik ha kézben van vagy ha mellé bújunk. Kérem mondja el mi a legjobb ilyenkor egy babának, és mit tehetünk mi, mert a család okos tanácsaitól falnak szalaDOK!
Köszönöm a segítsédet!
admin Reply:
június 30th, 2011 at 09:07
Szoptasd igény szerint, és amikor elaludt, tedd le a kiságyba. Sok baba számára a kiságy azért nem jó, mert túl nagy nekik a tér benne, ezért jobban alszanak bölcsőben vagy mózesben, vagy ha a kiságyat vízszintesen egy szivaccsal vagy párnával beszűkíted.
Kedves Ági!
Kislányom 6 hónapos és a nappali alvásokkal van problémám. Pici korától kezdve szépen elaludt magától ha a kiságyba tettem nappal. Kb 5 hónapos korától azonban egyre gyakoribbá váltak a hisztik, nem alvások. Vannak olyan napok,hogy simán elalszik ha berakom az ágyába,máskor viszont hiába fáradt nem tud elaludni és szinte a sokkos állapotig fajul a sírása, a karomban sem tudom megnyugtatni (próbálom a Suttogó könyvben írtakat alkalmazni,kiveszem megnyugtatom,vissza teszem stb.)ezért cicit adok neki mert a szívem megszakad és így elalszik. Mielőtt egyébként beviszem a besötétített szobába, babazenét hallgatunk,hogy jobban ráhangolódjon az alvásra,a szobába még egy kicsit ringatom és úgy teszem az ágyába.Kérlek segíts,hogy mit csinálok rosszul. Előre is köszönöm.
admin Reply:
június 30th, 2011 at 11:54
Lehet, hogy már nem a megszokott időpontokban lesz igazán álmos, hanem kicsit később, esetleg már áttérne a 3 alvásról a 2-re és ezért nem tud elaludni. Fektesd kicsit később, mint eddig, ez segíthet.
Kedves Ági!
Miért fontos egyébként,hogy a picik maguktól elaludjanak? Ez fontosabb inkább az anyukának mert terhes már számára a cicizés vagy a kicsi számára hátrányos lesz ha nem tudja az önálló alvást? Azért kérdezem mert én szeretem cicivel altatni és ha számára ez később nem jár hátránnyal akkor inkább megkímélném a sok sírástól. Írtam előzőleg,hogy néha a sokkos állapotig jut szinte a sírásban és félek,hogy ezt megsínyli a kapcsolatunk vagy neki nem tesz jót. Köszönöm a választ. Csilla
admin Reply:
június 30th, 2011 at 12:40
Egyáltalán nem gond, ha cicin alszik el, ennek számos előnye van és idővel elhagyja magától is, de azt is tudni kell, hogy ez 3-4 éves korig is eltarthat és az elalvás tanult dolog, tehát ha majd elhagyja a cicit, akkor valami mással kell helyettesíteni, amivel el tudja magát altatni majd.
Kedves Ági!
Segítséget, tanácsot szeretnék kérni. 20 hetes kisfiam egy hónappal ezelőttig éjszaka jól aludt, kétszer ébredt fel, szopizott majd vissza is aludt. Kb egy hónapja ez megváltozott, Esti szopi közben elalszik, leteszem, majd fél-egy óra múlva felébred és a visszaaltatás csak szopival megy. Van hogy csak kettőt szív és alszik is. Ezek után másfél-két óránként felsír, ilyenkor ha beadom a cumit megnyugszik egy kis időre. Ha teljesen felébred csak szopival alszik vissza. Az orvosunk szerint már nem kellene éjszaka ennie mert már több mint 8 kg. Próbáltam ringatással megnyugtatni, de két és fél órát küzdöttünk, de semmi, csak cicin aludt vissza. Már ott alszom a kiságy mellett, hogy ne kelljen szaladgálnom félóránként a másik szobából. Így is kimerítő, mert mire én is visszaaludnék, ő újra felsír és be kell adnom a cumit. Napközben kétszer alszik 1-2 órát délelőtt és délután . Sajnos ekkor is csak cicin alszik el. A fogzásra már használunk homeopátiát, de nem tudom hogy mennyit segít. Mit tanácsolsz, hogy könnyebbek legyenek az éjszakák? Hogyan tudnám a cicin való alvásról leszoktatni?
Előre is köszönöm válaszod!
admin Reply:
július 26th, 2011 at 07:09
Az éjszakai éhség nem a súlytól függ, hanem a baba emésztésének a gyorsaságától, a 10 kilós baba is lehet éjjel éhes, de ha másfél óránként ébred, azt csak akkor okozhatja éhség, ha előzőleg egyáltalán nem lakott jól. Tehát vagy az a gond, hogy kevés a tej és éhes marad a baba (de ennek nappal is lennének jelei, nyűgösebb lenne, gyakrabban kérne enni) vagy pedig a foga jön (ennek nagyobb a valószínűsége). Homeopátiás alkati szerekkel lehet ezen segíteni, tehát nem akármilyen alkati szerrel, hanem olyannal, ami az ő tüneteinek leginkább megfelelő, erről bővebben a http://www.kismamablog.hu/alvas.pdf alatt olvashatsz. Ha jó szert kap, akkor tudni fogod, hogy hatott, mert jobban alszik majd a kicsi.
Szia! Én azért irok mert mos 4 hónapos a kislányos és nem hajlandó elaludni csak cicivel és éjszaka is kb.2 óránként felkel és nem akar a kiságyba lenni se aludni mihelyst beteszem kiságyba azonnal sír és abba se hadja amig fuldokolni nem kezd és kivesszük.Nappal pedig ugy alszik el hogy tologassuk a babakicsiba. Mit tegyek hogy a kiságyába aludjon???Kérlek irj valami jo tanácsot.Köszönöm Baby
admin Reply:
július 26th, 2011 at 17:26
A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz. Mivel ebben a korban már nagyon érdekli a külvilág, nagyon lekötik a figyelmét a külső dolgok, ezért elalvás előtt segíteni kell neki az ellazulásban, abban, hogy kizárja a külvilágot. Ez lehet dúdolás, ringatás, szoptatás, bármilyen más módszer, amit el tudsz fogadni (és el tudod fogadni, hogy hosszútávon ez legyen az altatás módszere), majd amikor már félig elálmosodott, nem élénk, akkor kell letenni a kiságyba. Ha sír, felriad, ki kell venni és megint segíteni neki ellazulni, majd ismét visszatenni. Ez az első alkalmakkor elég sokáig eltarthat, de aztán egyre jobb lesz. A lényeg, hogy mindig ugyanúgy csináld, legyél következetes és kitartó. A babák megszokják az altatás módját, mint ahogyan minden más szokásunkat is átveszik (pl. etetés körülményei, fürdés módja) és ellenkeznek, ha aztán nem úgy történik, ahogyan megszokták, mivel ők a szokások alapján tájékozódnak a világban.
Ebben a korban napközben 2-3 alvásra van szüksége a kicsinek, és két alvás között legalább 2,5 órát szoktak ébrenlenni. Akkor tedd le aludni, amikor már nagyon álmos és legalább 2-2,5 órája ébren van. Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Az éjjeli ébredésnek más oka van. Ez lehet az, hogy éhes, mert ahogy nő a baba súlya, a tápanyagigénye is megnő, próbáld meg, hogy az első ébredésnél megeteted, így a következő ébredés későbbre tolódhat.
A másik oka a kezdődő fogzás lehet. Ha nappal is nyálzik, mindent a szájába vesz, rág, vagy az ínyét masszírozza, akkor biztosan a fogzás az ok, ezen homeopátiás alkati szerekkel tudsz segíteni, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz.
Kedves Ágnes!
A kislányom 15 hónapos és még cicin alszik el. Meddig normális ez az állapot?
Tényleg igaz, hogy 1 éves kor utána többet árt, mint használ a fogaknak a szoptatás?
Mi a fokozatos menete a “nem cicin” altatásnak?
Próbáltam már altatózenével, de arra folyamatosan rácsodálkozik és inkább felélénkül, mint elaludna. Cumit nem használ. A mese még nem köti le. Inkább a könyvet próbálja megszerezni.
Van amikor 10 perc alatt elalszik cicin, de volt olyan is hogy 2 órát altattam mire sikerült. Feláll az ágyban és nem akar elaludni, adogatja a plüssállatait. Ha nem a cicin altatom el, akkor nagyon kétségbeesik és sír, addig amíg nem kap cicit. Nagyon felhergeli magát, úgy sír, hogy teljesen leizzad. Így még öltöztethetem is, ahelyett hogy már rég aludna. Ezt csinálja hajnalban is.
1,5 hónapos korától 11 hónapos koráig átaludta az éjszakát, majd 14 hónapos koráig szinte minden éjjel felkelt szopizni. Nem tudom miért, talán a fogzás miatt? Most 12 foga van, a felső két őrlő még nem tört át teljesen. Most megint aludt kb. 1 hónapig, de néhány napja hajnalban felkel, megszoptatom és nem alszik vissza. Játszik a plüssállatkáival, majd elkezd nyűgösködni, nem tud elaludni, sír és sír, így újra jön a cici. Ha nem kap nagyon felhergeli magát és csak rosszabb. Ezt kb. 2-2,5 órát csinálja. Volt hogy 5x szoptattam meg egymás után, mindezt 2,5 óra alatt hajnalban. Már nagyon szeretném tudni, mi az oka ennek. Mit csinálok rosszul? Tudnál segíteni?
admin Reply:
július 26th, 2011 at 17:49
Nem kell aggódnod, semmi baja nem lesz tőle, ha még 1 éves kor után is szopizik. Ha ő könnyen elalszik így és neked is megfelelő, altathatod cicin, amíg el nem választja magát. A fogaknak a szoptatás annyiban árthat (már 1 éves kor előtt is), mint amennyit az éjszakai evés, de nincs rá semmilyen adat, hogy a szoptatott gyerekeknek rosszak lennének a fogai, tehát emiatt szerintem felesleges aggódni.
A ti esetetekben először meg kéne tudni, miért ébred fel éjszaka a kicsi. Ennek 3 oka lehet:
1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.
2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.
3. Nagyon túlpörög és nem tud megnyugodni, éjjel is túlságosan éber. Ezen az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. A homeopátiás szerek közül a Coffea tosta 15CH segíthet rajta, ebből 2×5 golyót lehet adni naponta, valamint jó hatású lehet a Mesélő Hold illóolaj is, amit a szobájában lehet párologtatni éjszakára.
Bocsánat, azt elfelejtettem, hogy hajnalban úgy ébred, mintha fájna neki valami. Van amikor pukizik is, pedig nem eszek semmi puffasztót és neki sem adok. A karfiolt, brokkolit, karalábét fedő nélkül főzöm, hogy ne puffasszon. Este már nem kap ilyet, csak ebédre. Fájhat a hasa a fogzás miatt? Lehet, hogy a sírás közben nyel levegőt és azért fáj a hasa?
Azt sem értem, hogy egyik nap alszik éjszaka és még du. is volt, hogy 2 vagy 3 órát. De volt, hogy éjjel is felkelt és du. mégis alig aludt pl. félórát. Mitől van ez?
Előre is köszönöm a segítséget.
Gabi
admin Reply:
július 26th, 2011 at 17:50
A fogzás miatt nem fájhat a hasa. A hullámzó alvásmennyiségnek sok oka lehet, pl. az, ha nem fáradt le annyira, vagy ha valami miatt felriadt álmából.
Kedves Ági,
8 hetes kisfiam csk és kizárólag cicin hajlandó elaludni. nappal nincs sok gond, csak pár percre kell neki. viszont az esti alváshoz 1,5-2 órát is képes cicizni és sokszor még akkor sem tudom letenni.nem tudom mitévő legyek. ilyenkor rettenetesen sír. le kell erről szoktatnom v. idővel elhagyja ezt a szokást? nagyon fárasztó ettől az éjszakai altatás.
igazából nem szoktam altatni, mert -úgy teszem le mindig aludni hogy még aludt el. nappal el tudja magát altatni. éjszaka viszont még 3 óra fentlét után sem álmos
köszönöm
Gabi
admin Reply:
július 26th, 2011 at 18:09
Nappal mindenképpen hagyd el a cicin altatást: amikor már álmos (kb. 1,5 óra ébrenlét után) dédelgesd meg, tedd be a kiságyába és hagyd, hogy maga aludjon el. Este akkor vidd lefektetni, amikor már nagyon álmos (minimum 2 óra ébrenlét után), ilyenkor ha szopizik, hamar el fog aludni, mert már nagyon álmos. Este minden baba többet van fent, mert már tudják, hogy ilyenkor este van és “fárasztják” magukat. Ez normális. Hagyd, hogy addig legyen fent, ameddig el nem fárad igazán és utána próbáld csak altatni, akár 2-3 órát is ébren lehet, ha bírja.
Kedves Ági!
Hét hónapos kisfiam fogzási tüneteinek enyhítésére szeretnék Tőled tanácsot kérni.
2 hónapos korától fogzik, akkor hirtelen 1 hétig rosszkedvű lett, erősen elkezdett nyálzani és mindent megrágott. Azóta egyfolytában erősen tapasztalom ezeket a tüneteket, sokszor, szinte naponta veszett kiskutya módjára jobbra-balra húzogatja az ínyét szinte mindenen. Kb. 3 hónapos korától fent és lent is látszik 2-2 fogacska, amik azóta semmivel sem kerültek közelebb az íny felszínéhez. Az apukának 1 évesen bújt kis az első foga, lehetséges, hogy 2 hónaptól 12 hónapos korig tart az első fog kibújása? Próbáltam alkati szert találni, de egyik tünetegyüttes sem jellemző a kisfiamra.
Leírnám a legfőbb tüneteket, amiket tapasztalok:
-erősen nyálzik egész nap
-szinte egyfolytában rág valamit
-sokszor dörzsöli az orrát
-a feje mindig túl meleg, végtagjai sokszor hidegebbek/nyirkosak, de nem mindig
-nem lázas, egyszer sem fordult elő, pedig többször bedőltem:-), de mérés alapján nincs láz
-általában napi 1 széklet, normál vagy kissé hígabb barnás-sárga, néha + zöldes színezetű, de kimondottan zöld széklete még nem volt, popsija nincs kimarva, napi 1× kap gyümölcsöt vagy főzeléket, amúgy anyatej
-szinte egész nap nyűgös, talán a reggelt kivéve, ezt a kevés alvás estére még inkább fokozza
-arca nem piros, egyik oldalon sem
-nincs kellemetlen szájszaga
-nem duzzadt az ínye
A tünetek éjszaka nem erősödnek, 2× kel, eszik és alszik tovább. Csak napközben lefekvésig vannak, de akkor erősek.
1 hete próbáltuk ki a Viburcol kúpot, szerintem javított a helyzeten, legalábbis az állandó nyűgösségen, de lehet, hogy csak a Balatoni nyaralás kötötte le jobban a figyelmét és nem volt annyi ideje a fogzásra koncentrálni:-)
Kérlek ezek alapján adj tanácsot, mivel enyhíthetném az állandó fogzási fájdalmakat, van alkati szere, vagy komplex szert érdemes használnunk?
Köszönettel: Julcsi
admin Reply:
július 27th, 2011 at 06:17
Ha azt tapasztalod, hogy nappal nyűgös és felveteti magát, akkor a Chamomilla az ő szere, ha nagyon élesen sír, akkor a Cina, ha beletörődötten, halkan sírdogál, akkor a Silicea.
Kedves Ági!
A kisfiam 6 hónapos, anyatejes és egész nyugodt baba, legalábbis pár nappal ezelőttig az volt. Igazából inkább a nappalokkal van most gond, nagyon nyűgös, ami gondolom lehet a fogától – bár még nem bújik, de nagyon rág – vagy az időjárás változásoktól. Éjszaka nem nyűgös, de újabban felkel kétszer. VAn,hogy átalussza az éjszakát,ami azt jelenti, hogy este fél 9-kor elalszik és reggel 5-kor kel, de mostanában előfordul, hogy felkel fél 1-fél 2 fele és 4-5 óra fele is és ilyenkor szopizik is. Mindenki azt mondja, hogy ekkora – mármint 9 kg – babának már nem kellene éjszaka ennie, de egyszerűen nem tudom máshogy elaltatni. Próbáltam teával hajnali fél 2-kor, úgy el is aludt vagy egy órára aztán újra kelt, akkor adtam neki vizet, amit ellökött és nekiállt sírni, amíg nem adtam neki cicit. Úgy elaludt fél 5-kor és reggel 8-ig aludt is. Hogyan tudnám leszoktatni az éjszakai szopizásról?
Előre is köszönöm válaszod!
Zsuzsa
admin Reply:
július 27th, 2011 at 06:54
Ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. Teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni. Az éhség nem a súlyától függ, hanem az emésztésétől, ha gyorsan emészt, hamarabb megéhezik. Erről nem szabad leszoktatni, ha majd már nem lesz éhes, akkor magától elhagyja majd.
Kedves Ágnes!
ELolvastam a sok kérdést,panaszt. SZeretnék én is segítséget kérni. Mi “csak” 3.5 hónaposak leszünk,és 2 hete kezdödött sok gondunk. A kislányom hihetetlenül anyás…15percnél tovább az apján kivül senkit nem tür el,ordít,nem lehet vele mit kezdni. Ez kicsit nehéz,anyoséknál lakunk, az én anyukám is sokat orákon át vigyázott rá mig egyetemen voltam. Mikor igy belelovalja az orditásba magát nem tudom én se kizökkenteni,csak cicivel. 2 hete az éjjelek katasztrofák. 40-50percenként ébred, cicit kér,azon alszik el. Utánna elkezd olyan 30perc után mérhetetlenül tekeregni, és végül felkel.Sírni akkor kezd ha nem kelek fel hozzá azonnal. Ha hagyom sírni akkor se hallgat el,képes ordítani orákon át(kiprobáltuk). Csaj cicit kér,eszik,elalszik rajta. Olyan 10perc s alszik újra. De sokat rugdos,kapálozik,szinte lekell fognom. Cicim is nyuzza,mert kicsit haspok,és oránként kiszivja tövig. Van elég tejem,de tápszer is van itthon ha kellene. Korábban beáltunnk egy ritmusra, 7kor fürdés.8kor altatás,1-2közt ébredt elöször majd 4 körül,7-8körül ébredt teljesen fel. Ez nagyon is jó volt. De most katasztrofa. Okozhatta ezt a jo alvást,hogy tápszert kapott potlásnak? Persze cici után,de mindig kért szinte teljes adagot. Amire egyébként nem lett volna szüksége,igy leis szoktattam,és azért jo idejig ment is a nem minden percben cicin levés. Apa sokat dolgozik,nem mindig tud ö altatni, aludnia kell, igy 1orát szenved vele,ha tud.De semmi. Napközben is 2-3 hetes kora ota 2x vagy 1x alszik fél-1 orát. Napközben is 2orát ha kibir cicnélkül akkor jók vagyunk. Teát gyakran elfogadja,cumit is,bár miota olykor mocorognak a fogak,nem.
Bocsánat ha kicsit kesze-kusza lett. Remélem tudsz segíteni.
1. gyerekes 21 éves anyuka vagyok,aki még egy államvizsga elött áll.
Anita
admin Reply:
augusztus 20th, 2011 at 14:39
Ezt a 3 hónapos növekedési ugrás okozza. Szoptasd napközben pár napig gyakrabban, akár óránként így nő a tejmennyiség, ő is jobban jóllakik majd és éjjel is jobban alszik majd. Néhány nap után visszatér majd a rendes kerékvágásba.
Kedves Ági!
Biztos századszor hallod már ezt a konstellációt, bocsi, nagyon számítok a tanácsodra. Kisfiam a héten tölti be a 8. hónapot, cicifüggő. Éjjel is, nappal is csak és kizárólag cicin alszik el. A cumi nem érdekli, tehát igazit műre cserélni nem tudom. Hogyan lehet leszoktatni erről a babát? Az éjszakai többszöri szopit is jó lenne felfüggeszteni, de ennél is jobban izgat az, hogy egy ilyen gyereknél hogy lesznek nappali önálló elalvások? Biztos, hogy kettőn áll a vásár, ha már én eddig engedtem, ha sírás és szívfájdalom árán is, de lassan átállnék arra, hogy ne csak így aludjon el. Mi a legrosszabb eset egyébként? Addig megy a cicin elalvás, amíg van tej? Ugye, ha így is esik, utána “lejön” a ciciről a gyerek? Előre is köszönöm!
admin Reply:
augusztus 20th, 2011 at 14:55
A ciciről leszoktatásra több megoldás van:
1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. “elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, “elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.
Ha nem változtatsz rajta, akkor idővel magától elhagyja a szopizást és utána már magától is el tud majd aludni, cici nélkül. Ez általában 1-2 éves kor között meg szokott történni.
Kedves Ági!
Egyszer már kértem tőled segítséget alvás ügyben és most megint hozzád fordulok segítségért.
Kislányom 8 hónapos és kisebb korában nagyon szenvedtünk az elaltatásával. Kb. 6 hónapos kora óta úgymond ő választotta a cicin elalvást. Kisebb korában is próbálkoztam vele de akkor ahelyett hogy elálmosodott volna felélénkült a szopizástól. Egyszer amikor nyűgösködött egy ideje és semmi nem használt akkor cicire raktam és nem sokkal azután el is aludt. Miután ez többször is megismétlődött (amikor étrend szerinti szoptatás van akkor sose alszik el rajta, pedig akkor is fekve szoptatom), mostmár én altattam őt tudatosan cicivel mivel ez az addigi altatási módokhoz képest nagyon kényelmes és gyors volt. Több helyen is olvastam az oldaladon, hogy a kicsik egy idő után elhagyják maguktól a cicit. Ezt mégis hogy kell elképzelni és vajon addig lesz elég tejem és a mellbimbóm bírni fogja? Utána megtanulnak egyedül elaludni, vagy sok sírás árán nekem kell megtanítani rá? Lehet hogy hülyén hangzanak ezek a kérdések, de sose értettem, hogy mit jelent az pontosan, hogy magától elhagyja a cicit és megtanul elaludni.
Nekem egyelőre nagyon kényelmes ez az altatási mód, mert gyors és idegen helyeken is el tudom altatni. Sajnos van hogy alvás után még sokáig cuppog rajtam és nem tudom kiszabadítani a szájából a mellem. Ha ki akarom cserélni a cicim cumira akkor észreveszi, egyből felébred és sírni kezd. Ez az egyetlen rossz dolog benne, hogy néha van hogy háromnegyed óráig ott kell mellette feküdnöm és ő addig csócsálja a cicim, míg máskor ez kb 5-10 perc. De a kérdésem nem ez, hanem az, hogy hogy képzeljem el azt hogy elhagyja a cicit és megtanul magától elaludni?
A következő problémám az, hogy babám már egy jó ideje forog, még kúszni nem kezdett el, de a gurulás már nagyon megy neki. Alvás közbe és álmába is sokszor fordul az oldalára vagy esetleg a hasára. Van olyan, hogy nem sikerül neki és erre felébred esetleg az újbóli hátra fordulás nem megy neki és erre felébred, jobban mondva felsír. Napközbe ez nem annyira zavaró, de éjszaka van hogy négyszer-ötször is felsír emiatt, hogy pózt akar változtatni és nem sikerül neki. Vacsi után ha elaludt cicin ami a nagy ágyon történik akkor berakom a kiságyába, de hamar átkerül közénk a felsírások miatt és ott alszik reggelig többszöri újbóli felsírással. A kiságya 60 cm széles. Sajnos a rendes forgásokhoz kicsi neki, mindig beleütközik a rácsokba és lehet, hogy sokszor emiatt is ébred fel, de egy szobába vagyunk hárman, mert anyósoméknál lakunk és sajnos nagyobb ágy nem férne be a szobába mert így is alig van más hely. Nem tudom, hogy lehet e az ellen tenni valamit, hogy sikerüljön alvás közben a forgás és számára megfelelő pózokban aludjon. Oldalán fekve szeret a legjobban aludni. Nagyon zavar, hogy köztünk alszik mert én így nem tudok rendesen pihenni mert sűrűn felébreszt a sírásával. Van amikor elég az ha segítek neki befordulni de van amikor cicit akar hogy vissza tudjon aludni.
A másik ami miatt fel szokott sírni éjszakánként az a pukizás. Van hogy felsír, felemeli a lábait és pukizgat majd visszaalszik, de van hogy csak cicivel jönnek ki a pukik. Nem tudom, hogy lehetne e segíteni azon hogy ne gyötörje éjszaka őt a pocakja. Mondjuk miket egyen vagy miket ne egyen vagy van e esetleg homeopátiás szer. Még a mai napig nehezen jön meg nála az inger a kakiláshoz. Szinte csak szopival indul be. Főzelékevés közbe például kifeszíti magát íjba, sír és nem eszik többet, majd cicire rakom és kakil egyet. Tudom, hogy ez nem alvással kapcsolatos kérdés, de szintem ezen hogyan lehet segíteni?
Feltehetek még egy nem alvással kapcsolatos kérdést? Kislányom semmit se hajlandó inni csak szopizni akar és szokott is sokat. Se cumisüvegből, se itatópohárból, se pohárból nem fogadja el. Próbáltam már a csapvizet, ásványvizet, teát, bébiitalokat, narancs facsart levét. Hogy szoktathatnám rá az ivásra? Mit csinálok rosszul? Az utóbbi időben pohárból itatom, de sokszor ki se nyitja a száját és egy cseppet nem tudok beletölteni vagy pedig kapkodja el a fejét a pohártól miközben összeszorítja a száját és sír. Tanácstalan vagyok és félek attól, hogy nem jut elég folyadékhoz.
Ne haragudj, hogy ilyen hosszú lett és vannak benne nem alvással kapcsolatos kérdések is.
Köszönöm a válaszod.
Judit
admin Reply:
szeptember 11th, 2011 at 08:02
A magától elhagyás úgy szokott történni, hogy idővel a kicsi egyre kevesebbet szopizik, majd egyszercsak rádnéz és eltolja a cicit, nem kéri többet. Szoptatni bármeddig lehet, akár 3-4 éves korig is, egészségügyi akadálya nincs.
Ez gyakori probléma, hogy a mozgékony kicsinek túl kicsi az ágy, segíthet, ha nem kiságyban, hanem egy nagy 1×1 méteres járókában altatod vagy egy matracon a földön.
Ebben a korban a szelek már nem zavarják meg a kicsi álmát éjszaka, mert már hozzászokik, és az emésztőrendszere is érettebb, de ha úgy látod ez a gond, akkor adhatsz neki Gripe Watert minden étkezés előtt.
Ivás: amíg gyakran szopizik a baba, normális, ha nem vagy csak 1-1 kortyot akar inni, később, ha szomjas lesz, iszik majd többet is.
Tegnap írtam neked, én vagyok a 8 hónapos kislány anyukája. Elfelejtettem írni, hogy szombatonként iskolába járok és olyankor apa és a nagymama vigyáz a kicsire és nagyon küzdelmes cici nélkül az elaltatása. Ringatva és babakocsit tologatva próbálják altatni, de mind a két módszernél sokat sír, cumit vagy cumisüveget nem fogad el és szinte álomba sírja magát mert egy idő után nem lehet megnyugtatni és lecsendesíteni. Nagyon sajnálom őt is és az apukáját, nagymamáját is. Tudsz mondani valami alternatívát hogy arra az egy napra mivel próbálkozzanak vagy hogy csináljuk? Nem akarom emiatt leszoktatni a cicin alvástól mert van amikor csak pár órára vagyok távol, bár lesz olyan hogy egész napra is és ez csak heti egy alkalom és lesznek olyan hetek amikor nem is kell bemennem. Mit tanácsolsz?
admin Reply:
szeptember 11th, 2011 at 08:04
Elalvás előtt csomagolják egy takaróba pólya-szerűen, ettől megnyugszik majd, majd kicsit dédelgessék meg, hogy ellazuljon. Adhatnak neki cumit is elalváskor, ezt lehet, hogy elsőre még kiköpi, de ha mindig visszaadogatják, idővel megszokja majd (sok babánál az elalvás annyira kötődik a szoptatáshoz, hogy ezt igénylik mindig)
Kedved Ági
Egy igen gyakori probléma megelőzésében kérném a tanácsod.Kisfiam 2 hetes és igény szerint szoptatom,az elején nagyon a rendszerezett szoptatáshoz ragaszkodtam de az nem jó a babának és nekem sem és talán még rá is ér egy pár hetet..De viszont a cicin elalvás már nagyon jól megy a kisfiamnak.Nem teljesen alszik ,de félálomban van,büfiztetés és kiságyba rakás ahol kb 5-10perc nyekergés után ki kell venni mert nyitogatja a száját mindent amit elér nyalogat és ha sokáig hagyom sír is.Megint cicin van kb5 percet,leteszem és újra kezdi és megint cici……és így tovább amíg végre egyszer elalszik.Van amikor kiveszem sokadszorra is és elalszik cici nélkül de ez ritka és gondolom már ki van fáradva.Talán még mindíg éhes? -Pedig nem eszik keveset sem ,sőtt van amikor vissza is jön egy kevés.Mit kellene tennem mielőtt jobban rászokik a cicin alvásra
admin Reply:
szeptember 11th, 2011 at 08:06
Normális, ha 2 hetesen még elalszik szopi közben. Ne akard rögtön letenni, szopizzon legalább 20 percet, mert ennyi kell a mélyalváshoz, és csak utána tedd le, sőt még várj egy kicsit, hogy tényleg mélyen alszik-e.
Amikor viszont etetsz, akkor nyugodtan hagyd akár 1 órát is szopizni, hogy tényleg jóllakjon, különben az éhség fogja felébreszteni majd.
Az én kislányom 16 hónapos. Reggel és este szopizik, és napközben, az ebéd utáni alváshoz. Nekem ezzel semmi gondom sincs, kényelmes, és amíg ő kéri, szeretném szoptatni. A gondom az, hogy nemsokára (pár hónap) bölcsibe fog menni, és kicsit aggódok emiatt, mert a cumit már kb fél éve egyáltalán nem kéri, semmi ‘tenté’-t nem fogadott el, amivel alhatna. Az esti szopinál legtöbbször nem alszik el, hanem apukája átviszi a saját szobájába, és ott elalszik egyedül is, cici, cumi, tente nélkül. Vajon működik ez majd a bölcsiben is, mivel tudja, hogy nem vagyok ott, és nem tud szopizni? Vagy kezdjem el már előbb, itthon leszoktatni róla? Előre is köszönöm:
Zsani
Balogh Zsani Reply:
szeptember 7th, 2011 at 20:39
A Szia lemaradt, bocsánat
admin Reply:
szeptember 11th, 2011 at 06:29
Nem kell leszoktatni róla, a bölcsiben nem kéri majd a szopit, mert tudja, hogy nem vagy ott, nem lesz semmi probléma.
Kedves Ági!
Két kérdésem lenne: Kisfiam 6 hónapos. Kétszer kel fel éjszaka egyszer 1 felé illetve 4 körül.Az első cicizés után vissza tudom rakni az ágyába de a második után már nem, ezért ottmarad velem az ágyban(a férjem külön szobában alszik)Néha az első után is otthagyom mert mostanában felriad. Kérdésem: el tudom ezzel rontani? Következetesen vissza kéne raknom és nyugtatni hosszú perceket ha felébred? Amúgy a visszaalvás is csak cicin megy mostanában. Sokan riogattak. Elkényeztetem, hozzá fog szokni,ágybajárós lesz stb. Mit tegyek? Bevallom a fáradság győz mostanában nálam is, köszönöm válaszod
kinga
admin Reply:
szeptember 11th, 2011 at 08:15
Ha este a saját ágyában alszik el, akkor később, ha már nem ébred éjszaka, szépen alszik tovább majd az ágyában, nem kell aggódnod emiatt, az együttalvás jó dolog, neki is, neked is jót tesz, miért ne csinálnátok akkor?
Kedves Ági!
16 hónapos a kisfiam és mind a nappali, mind az éjszakai alvással gondjaim vannak. Amióta megszületett nem hajlandó nappal elaludni csak a babakocsiban előre-hátra tologatva, vagy jobbra-balra ringatva. Korábban még a hintájában is elaludt, amíg ki nem nőtte. Kiságyban soha nem alszik nappal. Már mindent megpróbáltam, azt is, hogy csak megsimogatom, megpuszilom, visszafektetem kétszázszor, azt is, hogy kiveszem, megnyugtatom, visszarakom kétszázszor, kimegyek, ötpercenként visszamegyek, megnyugtatom, egyszerűen nem megy. Másfél órákat üvölt a kiságyban, és egyszerűen nem alszik el. Kb. egy hétig bírtam több alkalommal, aztán feladtam, mert semmi javulás nem volt. Babakocsiban könnyen elalszik. Jön a tél, a hideg, nem szeretnék még egy telet babakocsival az előszoba közepén, de fogalmam sincs, hogy mit csináljak.
Éjszaka pedig még mindig felébred, legalább egyszer. 5-6-ról indultunk, most 1-2-nél tartunk, de másfél éve nem alszom, nagyon fáradt vagyok, szeretném ha végig aludná az éjszakát. Szíszorítóan sír ha felébred, áll az ágyban, vissza kell fektetni, megitatni, felhúzni a zenélőjékét és akkor vissza alszik, olyan, mintha magától még nem tudna vissza aludni. Elmúlik ez magától vagy van erre valamilyen javaslatod?
Nagyon köszönöm
Timi
admin Reply:
október 1st, 2011 at 08:00
Ami gyorsan segíthet, ha nappal és este is a saját ágyatokban altatod el, ezt általában könnyen el szokták fogadni a gyerekek.
Ebben a korban 1-2 ébredés még előfordulhat, ezt okozhatja fogzás vagy a korával együttjáró túlzott “pörgés”. Segíthet este lefekvés előtt egy csésze Rooibos tea a nyugodtabb alvásban.
Szia!Nálunk is ez a probléma…,éjjel ha felkelt mindig cicire raktam és szépen visszaaludt,egy idő után már le sem tudtam venni ciciről.Egész éjjel a cicivel a szájában aludt mikor kicsúszott volna akkor visszakapta.Olyankor persze megharapott….Éppen ezért,mivel úgy is már 14 hónapos gondoltam elválasztom!Ha-Ha de ez nem ment olyan egyszerűen….,nem sikerült annyit értem el hogy legalább éjjel nem kell neki.De ebéd után,uzsonna után kéri és csak azon hajlandó elaludni!Vacsi után meg szinte követeli!Hogyan helyettesítsem?Válaszát előre köszönöm! Szilvi
admin Reply:
október 1st, 2011 at 08:30
Sok türelemmel tudod csak megszüntetni ezt a problémát: keress valamit, amit ilyenkor odaadsz neki, egy plüssállatot, vagy pelust, amit szorongathat és mindig határozottan mondd el, hogy most nem lehet szopizni. Leginkább a te elszántságodon múlik, hogy elfogadja-e a helyzetet. Ha engedsz, ha érzi, hogy bizonytalan vagy, akkor nem fogja elfogadni.
Kedves Ági!
Nekem a problémám az, hogy kislányom csak úgy tud elaludni, hogy a kezét a számba teszi. Érzem is lányomon, hogy Őt ez megnyugtatja. Csak sajnos nem tudom leszoktatni erről. Van, mikor sikerül azt csinálni, hogy fekszem mellette és fogom a kezét és elalszik. De vannak napok, mikor ez a módszerem nem jön be! Hanga lányom júl.5-én töltötte be az 1.évet. Olyan ciki, mikor vendégségben vagyunk, elfárad és elszeretne aludni, jön az ölembe és amint fölveszem már teszi is a kezét a számba. Látom, hogy furcsán néznek az ismerősök, hogy így alszik.Nincs ötletem hogyan szüntethetnénk meg!
Jön a kistestvér is, akit február végére, március elejére várunk. Jó lenne, hogy mire megszületik a kisfiunk addigra ne így kelljen elaltatni Hanga lányunkat.
Sokszor úgy működik nálunk az altatás, hogy együtt alszik velünk, mikor elaludt betesszük az ágyába. Sajnos hajnalban 4-5 óra körül kell fel és már nem alszik vissza az ágyában. Át kell vinni magunkhoz.
Pedig a lányunk cumizik is. Azt hinném elég neki az alváshoz.
Remélem tudsz nekünk segíteni!!! szeretnénk nyugodtan aludni a saját ágyunkban!
Köszönöm
admin Reply:
október 27th, 2011 at 22:05
Ez egy rossz szokás, amiről csak úgy lehet leszoktatni, ha következetesen nem engeded neki. Rá kell jönnie, hogy enélkül is el tud aludni és ez csak úgy megy, ha nem adsz neki rá lehetőséget, lefekteted, megkapja a cumit és kimész. Vagy fogod a kezét, amíg el nem alszik, de ha beleteszi a szádba, kiveszed újra meg újra, amíg el nem fogadja, hogy ezt nem lehet. Nem kell neki megmagyarázni, elég csak annyit mondani, hogy nem szabad és kész.
Szia!
Homeopátiás szerekből a Viburcol kúpot próbáltuk eddig. Olvastam a listádat.
Egy 6 hónapos kisfiú anyukája vagyok, egyre rosszabb a helyzet alvás-ügyben. Eleinte kapott cicit, csak nem altattam el rajta, hanem csak “ellazítottam”, de mindig bennragadt a büfi, ami miatt felébredt idő előtt, szóval úgy döntöttem, továbblépek eggyel.
Elkezdtem azt a módszert, amit tanácsoltál, hogy nincs cici, csak ringatás, és mikor ellazul, beteszem a kiságyba. Ha sír, kiveszem, ringatom, vissza… Ezt csinálom 4-5 napja. Az eredmény: már akkor ordít, ha közeledünk a kiságy felé, és amíg a cicin ellazult 4-5 perc alatt, addig ezt most 20-30 perc ringatással érem el. Mivel több, mint 7 kiló, nem annyira örülök ennek a cserének… minden elalvás előtt kötelező 30 perc sírás most már, nagyon rosszul viselem ezt, a szívem szakad meg érte, de közben kezdek ingerültté is válni, ami biztos, hogy nem tesz jót a kapcsolatunknak.
Éjszaka is felkel 3 óránként enni, pedig 5 hónapos koráig átaludta az éjszakákat. Éjszaka esélyem sincs a cicit elhagyni, 1x próbáltam ki, hogy elringatom, éjféltől negyed 3-ig fenn voltunk, míg végül megszoptattam. 2 foga bújt eddig ki, 1 hét alatt, katasztrófa volt, és csak 3 napja tudtam elkezdeni a hozzátáplálást, mert minden megviseli a gyomrát, ordít, kínlódik, vonaglik, míg ki nem kakilja az újat. Tejem van (mennyiség), a minősége miatt aggódom, hogy esetleg egy 6 hónaposnak már nem elég kalóriadús, vagy ilyesmi.
Ha fáj valamije (pl. a hasa, foga), akkor nem szabad elkezdeni az önálló alvásra szoktatást? Még annyi infó, hogy a cumit utálja, felháborodik, ha próbálkozom vele, pedig 3 hónapos kora óta kitartóan kísérletezek. Mivel fogzik, mindent a szájába vesz, amit a kezébe adok, KIVÉVE a cumit.
Üdv, Zsófi
Zsófi Reply:
november 14th, 2011 at 12:32
Ma már egy órán át ringattam, és ordított, ha csak a kiságy felé fordultunk. Mit csinálok rosszul? Pedig nagyon álmos, mikor elkezdem, akkor is, hát még egy órával utána… A felénél megtöröltem az arcát, mert a sírástól elkezdett folyni az orra, és mosolygott rám! Talán nem akarja, hogy letegyem? Szeparációs szorongás 6 hónaposan? Kétségbe vagyok esve, főleg azért, mert ha ennyire elhúzza az időt, lassan a következő evés jön, ami nála még cici, és akkor “ő nyert”, pedig nem altatni akartam rajta.
admin Reply:
november 27th, 2011 at 20:53
Nem lehet, hogy még nem álmos, amikor le akarod fektetni?
Önmagában nem gond egyébként a cicin altatás, ha úgy el tud aludni pár perc alatt és le lehet tenni az ágyába, akkor nyugodtan altathatod cicin is.
Kedves Ági!
Kislányom 4 és fél hónapos. Pici babaként mindig cicin aludt el, de kb. egy hónapja próbáltam rászoktatni az önálló alvásra. Ez valamennyire működött. Betettem az ágyába, ott ültem mellette és megnyugodott, elaludt. Ha nagyon fáradt volt, nem működött, csak a cici. Este is szopizás után betettem az ágyába és még egy kicsit ott ültem mellette amíg elaludt. Volt olyan éjszaka, hogy fel sem ébredt. Pár napja azonban visszaesés történt, ugyanúgy altatom mind 2 hónapos kórában. Állandóan ingerült, sokat sír és nagyon gyakran szopik, de általában csak cumizik. Nagyon keservesen sír és kiizzad.
Ha nagyon fáradt és próbálom betenni a kiságyba ordít (nem hagytam sírni a kiságyban). Éjjel többször ébred, szopizik. Ahogy elveszem tőle a cicit megébred, utána 1-2 órát altatom (cumizik a mellemen, a cumit nem fogadja el), aztán kifárad és elalszik. A hosszú cumizás sokszor zavar, főként éjjel. Vajon a foga kínozza? Ha igen, kell valamilyen kezelés?
Szerettem volna egy napirendet kialakítani neki, de nem jött össze. Nem tudom próbálkozzak még az önálló alvással, vagy ez egy ilyen időszak és hagyjam cicizni? 8,5 kg és 69 cm (gondolom az igény szerinti szopizás eredményeként), ezért gondoltam, hogy nem kellene olyan gyakran szopizzon, ki kellene bírjon 4 órát is, de ő kb. 2 óránként eszik egy-egy kicsit.
Köszönök bármilyen tanácsot!
Üdv. Ibolya
admin Reply:
december 10th, 2011 at 16:20
Ezt a 3 hónapos növekedési ugrás okozhatja, ilyenkor pár napig valóban többet kér a baba szopizni, ettől megnő a tejmennyiség, és utána visszatér minden a rendes kerékvágásba.