Egészen kicsi babáknál ritkán, később azonban -nagyjából 10 hónapos kortól- egyre gyakrabban fordul elő, hogy a kicsinek nincs kedve elaludni napközben vagy este. Huncutkodik, órákat kell mellette feküdni, “anya olvass még egy picit”, már a fürdésnél húzza az időt…
Ezen az oldalon már nem tudsz kérdezni. Ha kérdésed van, felteheted az online Fogadóórámon vagy testre szabott tanácsokkal a tanácsadásomon tudok segíteni neked.

Kérdés:
Kedves Ági!
Az én kisfiam most 1 éves. Mindíg nagyon jó alvó volt 11 hónapos koráig néha kétszer is aludt napközben és éjszaka is 10 12 órát, tehát összesen kb 14-et. Azt hiszem ez elég jó. Az utóbbi egy hónapban már csak egyszer ptóbáljuk napközben altatni (amiből néha 2 lesz). Este 8- fél 9 körül fekszik le és reggel 8 óra körül kel. Az utóbbi két hétben azonban majdnem minden nap előadja, hogy lefektetjük a szokott időben (7 hónapos kora óta mindíg ugyanakkor) a szokott módon és ha kimegyünk a szobából egyből feláll a kiságyában és addíg ordít, míg kivesszük, ilyenkor odabújik hozzánk és bagyon boldog. Általában fél 10 körül tudjuk elérni többszöri próbálkozás után, hogy nyugottan elaludjon. Eddig mindíg hamar elaludt és nem sír. Viszont éjszaka is többször felsír. Mostanában több foga is nő, de ez most valahogy más. Mikor fürdetjük és öltöztetjük, mindíg ásítozik, dörgöli a szemét, ahogy eddíg mindíg, de mikor letesszük az ágyba… Próbáltuk már a saját ágyunkban is ellatatni, de ott mindíg bepörög és elekzd huncutkodni.
Szóval a helyzet nem olyan vészes, talán csak átmeneti állapot. De egyre nehezebben altatjuk el. Tanácstalan vagyok.
Réka on január 31st, 2008 at 10:33 e
Válasz:
Réka, ez a szeparációs szorongás. rájött, hogy nem vagytok mindig vele, szüksége van rátok éjszaka is. esetleg átköltöztethetnétek a kiságyát arra a pár hétre, amíg kinövi ezt a korszakot.
admin on február 1st, 2008 at 06:45 e
Kedves Ági,
Máté fiunk 27 hónapos. Két éves koráig szopott igény szerint, mellettünk alszik a nagyágyhoz tolt kiságyában. Az esti elalvással nincs gond, egy-két mese után lekapcsolja a villanyt és pár perc alatt elalszik. Néhány hete a délutáni alvásokkal van gond. Ebéd után meg se próbáljuk letenni, annyira élénk és eleven, legtöbbször kikéretőzik a kertbe játszani. Fél 3 körül visszük fel az emeleti közös szobába, ahol mesélünk neki és mellé fekszünk. Ennek ellenére óriási hiszti és cirkusz kerekedik minden próbálkozásból, amin egyetlen módszer segített eddig: átvisszük a másik szobába, becsukjuk az ajtót és hagyjuk, hogy kidühöngje magát – utána 5-10 perc alatt elalszik /ilyenkor mindig nagyon fáradt már, törölgeti a szemét és kókadozik jobbra-balra/. Eddig a redőnyöket leeresztettük, most már félhomály van, hogy a sötéttől se féljen. Egyszer kipróbáltuk, mi történik akkor, ha nem alszik délután: 6 órakor “elájult” és reggelig aludt. Úgy gondoljuk, ahhoz még kicsi, hogy a délutáni alvást elhagyjuk, de a napi cirkusz mindenkit kiborít… Ráadásul a 3 hete született kistesó mellett nekünk is szükségünk lenne a napközbeni pihenésre, mert így az esti lefektetés is 10-1/2 11 körülre tolódik.
Mit tanácsolsz?
kokuszmokus, de jó neved van
az én fiam 30 hónapos és ugyanezt csinálja már majdnem 1 éve. vagy alszik délután vagy nem. erőltetni felesleges, ha elég fáradt, akkor gond nélkül elalszik, ha nem vagy nincs kedve, akkor csak este, de akkor már jó korán.
szélsőséges helyzetekben, ha nem jön be a meseolvasás, akkor a mesefilmnézésre hajlandó lefeküdni.
a kistesó mellett még nehezebb a dolog. amíg a kicsi nálunk újszülött volt (akkor volt a nagy 21. hónapos), úgy csináltam, hogy amikor a kicsi szopizott és a nagy már fáradt volt, mellémfeküdt és úgy el tudott aludni. ilyenkor ráadásul lázadnak is, hiszen itt a kistesó, ezért lehet néha kicsit engedékenyebbnek lenni.
este ajánlott őket egyszerre fektetni 10 körül, így a kicsi is tovább alszik reggel, kisebb eséllyel kel fel éjszaka és a nagy is elég fáradt már.
a legtöbb gyerek egyébként leszokik 2-3 éves kora között az alvásról és már csak azokon a napokon alszanak, amikor nagyon fáradtak. ha nem alszik délután, próbáld meg elérni, hogy legalább egy időre lepihenjen, 20-30 percet feküdjön, nézzen mesét vagy olvassatok, vagy csendben játsszon, így talán kibírja este 8-ig is nyűgösködés nélkül.
ezek a problémák az oviban javulni szoktak.
üdv, Ági
Kedves Agi,
Kisfiam most 13 honapos, sohasem aludt jol de az elmult par hetben csak rosszabbodott a helyzet.4 honapos kora ota a sajat szobajaban, kisagyaban alszik, viszont ejszaka tobbszor felebred. Mostmar odajig fajult a helyzet hogy egy ejszaka 6-7-szer is felebred es reggel 6-kor o mar jatszana.Aztan masfel ora ebrenlet utan olyan faradt megint hogy megint le kell fektetnem.Persze a lefektetes ellen is kuzd, csak az olemben vagy a mi agyunkban hajlando elaludni. Ha beteszem a kisagyba felall es addig sir amig be nem megyunk hozza. Napi ketszer alszik kb. 1.5 orat (minden nap kb ugyanabban az idoben) este pedig olyan 20.00 ora korul fektetjuk le.A helyzet mostmar aggaszto mert kb. egy fel eve nem aludt at egy ejszakat sem.Nem tudom, hogy miert van ez hiszen minden nap kivisszuk a levegore, pontosan betartjuk az esti rutint, kap eleget enni, van neki kis mackoja amivel alszik… Tanacstalanok vagyunk! Elolvastuk mar minden leheto szakirodalmat, de egyik sem segitett. Elore is koszonettel,
Judit
Válasz: A reggel 6 órás felkelés azért van, mert este 8-kor fektetik, ebben a korban már a legtöbb baba éjszakai alvásigénye csak 10 óra és nem 12, ezért érdemes lenne fokozatosan későbbre tolni a fektetés időpontját (ebbe most az óraátállítás is bezavar, reggel korán már világos van, ezért is korábban kelnek a gyerekek).
Jár már vagy most tanul járni? Mert a járástanulás időszaka fokozottan nyűgössé teszi a babát, ezt követően jelentősen javulni szokott a helyzet.
Kedves Agi.
Koszonjuk gyors valaszat. Igen, egy honapja kezdett el jarni, mostmar eleg ugyesen megyeget.Nem is lenne baj nekunk a kora reggeli keles, a baj inkabb az ejszakai felebredesekkel van. Remenykedunk, hogy megoldodik a problema egy par het/honap alatt.:)
Udvozlettel,
Judit
Kedves Agi. Az en kisfiam 10 honapot toltott 7-diken.Nekem nincsen problemam az elaltatassal mert olben ringatom max 10percet es enekelek neki s maris mejen alszik,de egy-ket oran belul fel ebred. Na de ez sem tragedia mert iszik ket korty teat es vissza teszem alszik tovabb,csak az arossz az egeszben ,hogy ezt ejszaka legalabb 5-szor 6-szor meg csinalya.Mar probaltam mas helyre tenni a kisagyat de semmi valtozas es mas agyban nem is hajlando aludni.Ha dudsz valami megoldast kerlek segits.ELORE IS KOSZONOM!Erika
Válasz: Ne altasd el, hanem magától aludjon el, és akkor nem fog felébredni. Amikor álmos, tedd le a kiságyba, ha sír vedd ki, nyugtasd meg (de ne altasd el), utána tedd vissza. Ha megint sír, megint vedd ki, utána vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Éjszaka is így csináld, amikor felébred. 1-2 nap alatt megtanulja, hogyan aludjon vissza magától.
Koszonom a valaszt,ma ki is fogom probalni hatha hatasos lessz.A kislanyom mar 7 eves es mar vegig csinaltam ezt az ejszakai muszakot egyszer csak az mar regen volt es mar elfelejtettem mivel jar egy kisbaba.Szerencsere a lanyom ma mar olyan mejen alszik barmilyen zaj lehet korulotte,de ez 3 evbe kerult mig megtanut aludni.MEGEGYSZER KOSZI A TANACSOT.Udvozlettel Erika.
Kedves Agi. Ki probaltam amit tanacsoltal es megtanult vissza aludni magatol mostmar csak arrol kellene leszoktatni ,hogy ne ebredjen fel ejszaka akar 10-szer is de sajnos erre meg nem talaltam megoldast.De megint csak benned bizok mert az elalvassal is segitettel amiert nagyon halas vagyok neked .Segits ujra nekem kerlek,hogy 11-honap utan aludjak en is at egy ejszakat.Udvozlettel ERIKA.
Válasz: A felébredésnek mindig oka van. Van, amelyiken tudsz segíteni, van, amelyiken nem. Ha fogzik, akkor homeopátiás szerekkel vagy fájdalomcsillapítóval lehet segíteni neki, hogy emiatt ne keljen fel. Sajnos a szeparációs szorongáson és a mozgásfejlődéssel kapcsolatos problémákon kevésbé lehet segíteni közvetlen módokon, hogy ezek miatt ne keljen fel.
Jelenleg hogy zajlik egy éjszakátok? Ha megtanult magától visszaaludni, akkor mi a gond?
Koszonom gyors valaszod, mostmar egyre jobban haladunk mar nappal is jobban aludt es hosszabb ideig is.Mar 1.5-2 orat is aludtt napkozben es ejszaka csak egyszer ebredt fel este 8-tol 4ig aludt egyfojtaba akkor ivott egy kis teat es ahogy vissza tettem ugy aludt reggel fel7-ig.Most megint 8-kor tettem a kisagyba de nem is kellett altatni el aludt magatol,probaltam mar kesobre halasztani a lefekves idejet de 8 kor Balazska mar ki van dulve.Jaj igen ma delelott eszre vettem, hogy a6-dik fogacskaja is ki bujt. MEGEGYSZER NAGYON KOSZONOM A TANACSOKAT SOKAT SEGITETTEL!UdvozlettelErika.
Kedves Ági!
Réka februári hozzászólásával kapcsolatban kérdezném: nálunk szinte szó szerint az a probléma, amit Réka leírt neked. Kislányom ugyancsak 1 éves, eddig mindig nagyon könnyen, magától elaludt (nappal és este is), nyugodt éjszakáink vltak. Pár napja azonban ha alvásra kerül a sor, minden rendben van, amíg a szobájában vagyunk. Amint azonban kihúzzuk a lábunkat keserves sírásba kezd, úgy zokog, mint mikor fél vagy megijed valamitől. Ha felveszem azonnal megnyugszik, és szinte már alszik is. Bent kell nála maradni, míg mély álomba nem merül. Addig viszont többször felkapja a fejét, hogy ott vagyok-e.
Járni kb. 3 hete tud, olvastam, hogy ez is befolyásolhatja az alvást a szeparációs szorongás mellett.
Van valamilyen prkatika, amivel javíthatok a jelenlegi helyzeten, és “nem rontom el” a jövőbeli – eddig remekül működő – önálló alvást?
Válasz: Kedves Réka, igen jól gondolod, a szeparációs szorongás és a járástanulás együtt okozza a gondot. Kicsit legyél most türelmesebb, legyél ott vele, amíg elalszik, pár hét alatt javulni fog a helyzet.
Kedves Ági!
Az én lányomnak is túl érdekes a világ.Kislányom 2 éves és már majdnem egy fél éve nem lehet délben elaltatni.Ez rettenetes én 15 hetes terhes vagyok és örökké aludnék ha hagyna! Előfordul, hogy délután 4-5 óra körül álmos lesz, de nagyon ritkán. Este leghamarabb 11-re hosszú mesélgetés és éneklés után elalszik. Az éjszakákat mindig átaludta.( úgy értem 2 napos korától! Majd reggel 10-től éjfélig ordított ált. 5-10 perces alvásokkal.) 1 évesen leszokott a két alvásról.Újabban 4 óra körül átjön hozzánk és ott folytatja az alvást. Reggel 8-9 körül kel, de hiába költöm hamarabb, esetleg babakocsiban tologatva alszik el délben, de ezt nem szeretem, mert éjfélig buli van!
Kérdésem: Ez alkati kérdés?(én is és a férjem is ha lehetne 10 órát szeret aludni, és ha jön a hó vagy az eső én délután is elalszom, nem bírok magamnak parancsolni!)
A nagymamájáéknál hajlamosabb délben elaludni, és este is 1 órával korábban alszik el ott. Mélyen alszik, de néha beszél, összevissza kúszik az ágyban-olyan is volt kétszer, hogy át akart vetődni rajtam és a bokáját kaptam el! Egyébként jól fejlett, jóétvágyú, bár válogatós, kivételes beszédkészségű és memóriájú gyerek(verseket, népdalokat mond, ismeri a színeket, megszámolja az ujjait stb.)
Kérem, ha tud adjon tanácsot!Délután megtartjuk a 20-30 perces pihenőt(nem alvás); estére mi azt a tanácsot kaptuk, tanítsuk meg egyedül elaludni, és ne hagyjuk a holtponton átbukni. Most is nehezen “nyomkodjuk” az ágyba, de ébrenlétben nem tudjuk otthagyni, mert nincs az az akadály, amin ne jönne át, így visszavinni fölösleges.
Köszönöm a választ előre is!
Válasz: Mónika, ezzel nem tudsz igazán mit kezdeni, alkati kérdés. Felesleges erőltetni, hogy mindenáron elaludjon, ha ő nem igazán fáradt és nem tud elaludni. Gond csak akkor van, hogy ha nem alszik délután, akkor nyűgösködik – de ha jókedvű, akkor nincs gond, egyszerűen ennyi az alvásigénye. Ebben a korban elvileg 13-14 órát kéne összesen aludni, de a 10-12 óra sem gond, ha egyébként a gyerkőc kiegyensúlyozott, jókedvű stb. Esetleg megpróbálhatnád mi történik, ha amikor estefelé már álmos, akkor közösen ágybabújtok, mesélsz neki, hátha melletted könnyebben elalszik. Az én nagyfiam is ilyen típus, hogy este 11-kor még nyüzsög és nála csak az vált be, hogy megbeszéltük vele, most már alvásidő van, mi is lefekszünk, és én is lefeküdtem vele.
Kedves Ági!
A mi babánk 7 hónapos és küzdünk a fogzással, valamint 1 hete kezdett el mászni és a kiságyban fogóckodva feltérdelni. Kb 1 hónapja kezdődött az az időszak, amikor lehetetlen volt a korábbi szokások szerint elaltatni, eddig fél 9 körül mindig aludt, most ez kitolódott fél 10-re és addig is folyamatos küzdelem az altatás, annak ellenére, hogy 5 hónapon keresztűl egyedül aludt el a kiságyában és az éjszakát átaludta. Mostanában éjjel is felkel sokszor, néha minden órában fent van ill. a legújabb dolog, hogy az éjjel kellős közepén 1 v. másfél órát fent van és nyűgösködik. Küzd az elalvás ellen, amint elpilled egy kicsit, megrázza magát és újra felélénkül. Nagyon nehéz kezelni az ügyet, mert már nem tudjuk, hogy a foga, a mozgás, a szeparációs probléma vagy esetleg csak egy kis “hiszti” áll a háttérben, mert az is elő-elő fordul mostanában.
Már elég fáradtak vagyunk és aggaszt, hogy a kislány sem alszik jól.
Előre is köszönöm a hozzászólását !
Válasz: Csilla, a mozgásfejlődés biztosan az oka, illetve most nyár van, világosabb van este, ezért az esti lefektetés ideje kitolódik.
Felesleges este egy órán át küzdeni az altatással, inkább kezdjétek eleve fél-1 órával később az esti ceremóniát, így legalább jobban kifárad, mire el kell aludni.
Az éjszakával kapcsolatban többféle lehetőségetek van. Dönthettek úgy, hogy szigorúak és következetesek lesztek, este nem altatod el, hanem magától kell elaludnia (ha sír, kiveszed az ágyból, megnyugtatod, de ha megnyugodott, visszateszed), ha nagyon felhergeli magát, akkor segítesz neki elalvás előtt ellazulni, amíg félálomba nem kerül és akkor fekteted le. Ha éjszaka felkel, akkor legfeljebb csak pár korty vizet kap, aztán visszateszed az ágyba. Ha sír, kiveszed, megnyugtatod, aztán visszateszed. Az első 2-3 nap ez sokáig tarthat, akár 1-1 óra is eltelhet, mire visszaalszik, de napról napra jobb lesz a helyzet, kevesebbet fog felkelni, könnyebben fog elaludni.
Még jobb, ha a lefektetést és az éjszakai berohangálást Apa végzi 1-2 napig, így is lesz némi sírás (de azért mégsem olyan, mintha magában hagytad volna sírni), de hamar javulni fog a helyzet, könnyebben alszik el, ritkábban ébred fel majd (a picik pontosan tudják, hogy Anyával bármit meg lehet tenni, de Apával nem
)
Kedves Ági,
eddig sem voltam túl határozott alvás ügyben, de most tényleg tanácstalan vagyok.
Kislányom 11 hónapos energiabomba.Nagyon nehéz elaltatni, akár hulla fáradt, akár csak egy picit álmos, magamon ringatva,dúdolgatva, cumisüveggel a szájában,néha akár fél óráig is eltart.Mióta velem alszik a nagyágyban többé kevésbé alszok éjszaka, néha pici tea, tápi iszogatás, de vissza is alszik.Az elmúlt 2 hétben akármikor fekszik le este, hajnalban 5 körül kukorékol.A kb 7 óra alvás biztosan nem elég neki, igy 10 óránál többet nem alszik naponta, és persze dülöngél játék közben is.Persze reggel emiatt még 1x kell aludnia, mert fáradt.Napközben is többször alszik, kb 2 órát tud ébren lenni, aztán nyűgös, 1/2-1 óra alvás és újra kezdődik a következő altatás. Esténként menetrend szerint játék, fürdés, tápi a kezemben már és alvás.Néha picit csúszik az időpont.Kisbabaként néha tudtam az ágyában tenni altatás után( magától soha nem aludt el).De már ezt sem viseli el, rögtön felkel ha beteszem. Tudom, hogy vissza kell szoktatnom a kiságyába.Fogalmam nincs mit kezdjek vele,hogyan tanitsam meg aludni. Van még egy nehézség, egyedül nevelem őt születése óta, nincsen sok variáció, ki altatja, eteti,fürdeti. Meg kell oldanom,mert lassan lélegezni sem tudok tőle.Nagyon megköszönném, ha tudnál valami kiindulási pontot adni.
Válasz: A hajnali keléssel legyél nagyon szigorú. Egyrészt este mindig ugyanakkor fektesd le, ha korán korán, ha későn későn, mert a változó időpont (1 óras csúszás lehet néha attól függően, milyen fáradt este) csak megzavarja. Mi azt csináltuk, hogy hagytuk hajnalban mászkálni, de nem foglalkoztunk vele, úgy csináltunk, mintha aludnánk tovább. 2-3 alkalom után rájött, hogy nincs sok értelme egyedül mászkálni a lakásban, senki nem szórakoztatja, és leszokott róla.
Kedves Ági!
Kicsit “megnyugtató”, hogy nem csak szuper szülők – szuper gyerekei vannak, és másoknak is gondot okoz néha a gyerkőc altatása.
Én azt vettem észre, hogy ha a gyerek napközben kap “fekete teát” akkor NAGYON nehezen alszik, ha csak igazi gyümölcs teát akkor minden oké.
Erről mi a véleményed, lehet benne valami? Vagy csak véletlen?
Válasz: A fekete teában koffein van, tehát jogos a megfigyelésed. Nem is nagyon szabadna gyereknek adni fekete teát pont ezért.
A babám négy hónapos múlt. Már régóta átalussza az éjszakát. a baj az elaltatással van. Mintha küzdene az elalvás ellen pedig már rettenetesen fáradt. Amint észreveszi hogy altatni akarjuk nem akar feküdni és üvölteni kezd. Tudnál valami jó ötletet az elaltatásra? Illetve ha el is tudom altani csak ringatással. Erről hogyan tudnám leszoktatni?
Válasz: Ahhoz, hogy a baba elaludjon két dolog kell:
1. eléggé álmos legyen (figyelni kell azt is, ne essen át a holtponton, amikor már túl fáradt és ezért túl nyűgös)
2. ellazuljon elalvás előtt
Az ellazulásban úgy tudsz neki segíteni, ha pl.ringatod, de ne altasd el teljesen, hanem csak annyira, hogy ellazuljon, a szeme már majd lecsukódik, de még nem teljesen – és ezután tedd le az ágyba. Ha sírni kezd, vedd ki, nyugtasd meg, de ne altasd el teljesen, hanem megint, amikor már ellazult állapotbe került, tedd le.
Kedves Ági!
A kisfiam nemrég töltötte be a 10 hónapot.Mászik és most próbálkozik a menéssel is.A problémám az alvásával van mivel délelöttönként csak fél órát alszik,s a délutánokat meg egyáltalán nem.Késő este(9-körül)szokott elaludni de így is felkel óránként és közben megitatom.Rengeteget forgolódik álmában de a kezemben meg aludna.Hogyan tudnék változtatni ezen?
Válasz: Ebben a korban sok baba már csak egyszer akar aludni nappal. Valószínűleg délelőtt még nem túl fáradtan alszik el, ezért alszik kevesebbet, délután meg már azért nem akar, mert még nem elég álmos. Próbáld a délelőtti alvást későbbre tolni. Az éjszakai ébredésekre próbáljátok ki mi történik, ha az apja megy be hozzá. Első alkalommal talán még nagyon tiltakozni fog, de 1-2 nap után abbamaradnak vagy jelentősen megritkulnak az éjszakai ébredések.
Szia Ági!
A Kisfiam nemrég töltötte be a 9 hónapot, és új szokást vett fel, ami nem nagyon tetszik, mégpedig, nem hajlandó a kiságyban aludni. Sajnos nem tanítottuk meg aludni időben, és mindig szopizás közben alszik el. És eygszerűen felébred, és kiveri a hisztit ha beteszem a kiságyba. Igy tettünk a szobájába egy vékony szivacsot, ez most az ágya.
Mi a véleményed, mit javasolsz? Szoktassuk vissza a kiságyba, vagy nem érdemes?Vagy a szeparációs szorongás miatt van? Van értelme drasztikusan baevatkozni hogy megtanuljon egyedül elaludni? Az is problémánk még, hogy este fél 10körül alszik el. Ált fél 8-8-kor megyünk fürdeni, utána szopizik de mintha koffeint inna.Úgy felélénkül, hogy csuda! És általában 2x felkel szopizni éjjel, legalábbis csak így tudom visszaaltatni.
Mitévők legyünk? Tudnánk ezen ésszerűen változtatni?
Válasz: A szivacs nem baj, ha titeket nem zavar, sok gyerek szereti, másfél éves kor után úgyis kiszokna a kiságyból és sok kisgyerek nem szereti a heverőt.
Ha téged nem zavar, hogy cicin alszik el, akkor felesleges erőltetni, hogy másként aludjon el.
Miért kéne este 8kor aludnia, ha nem álmos? ahhoz, hogy 8-kor elaludjon a délutáni alvásból kb. 3-4 körül kell felkelnie 9 hónaposan, tehát 4-5 órát ébrenlenni egyfolytában, így este 8-ra már tényleg elég fáradt lesz. Csakhogy most este 8-kor még világos van, érthető, hogy nem akar lefeküdni. Ha a fél10-es lefekvést követően éjjel legalább 10 órát alszik (tehát reggel fél8-ig), akkor az alvásmennyisége is elég, tehát önmagában a későbbi lefekvés nem probléma. A téli időszakban könnyebb lesz korábban lefektetni.
Az éjjeli felkeléseket több dolog okozhatja, mozgásfejlődés, fogzás, szeparációs szorongás. A fogzás tünetei ellen számos homeopátiás szer van, ezeket alkat szerint érdemes kiválasztani, itt megtalálod a részletes leírást: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf Ez csökkentheti az éjszakai felkelések számát, de valószínű, hogy amíg szopival alszik el, egy hajnali ébredés meg fog maradni.
Szia Ági!
A legutolsó válaszod nekem is sokmindent megválaszolt, de azért leírom a mi kis történetünket is.
Lili lányom nyolc és fél hónapos, kiegyensúlyozott, jókedélyű, barátkozós vagány kiscsaj. November elején született és január elsejétől kezdte átaludni az éjszakákat. Ami kisebb-nagyobb megszakítással egész jól működött. Persze egy ilyen picúrnál mindig van valami ami bezavar, ez szerintem normális. Az én bizonytalaságom onnan ered, hogy áprilisban amikor két hetet a szüleimnél töltöttünk, Lilit nagyon zavarta az idegen kiságy, környezet és nem igazán tudtam másképp letenni mint szopizással. Hozzátenném, hogy Ő a mai napig főképpen anyatejen él. Aztán amikor a látogatásunk után hazajöttünk már nem szoktattam vissza az önálló elalvásra. Mostanság délelőtt van egy kb. 2 órás alvása, d.u. egy másfeles és este olyan 9, fél 10-től reggel 7-ig durmol. Az utóbbi időben azért éjjel 3 körül felébred egy kis szopizásra. Olvasok mindenféle véleményt, szakirodalmat, de nem igazán tudom eldönteni, hogy probléma-e az, hogy szopizással alszik el vagy sem. Neked mi a tapasztalatod, véleményed erről?
Köszönöm előre a válaszod, Ági.
Válasz: Ha téged nem zavar, hogy szopizva alszik el, akkor lehet hagyni. Tulajdonképpen ez egy nagyon jó eszköz a kicsi megnyugtatására, elaltatására, amit főként akkor fogsz értékelni, amikor már nagyobb lesz és nem akar majd elaludni pl. délután. Ilyenkor te majd könnyen meg fogod tudni nyugtatni és elaltatni, míg mások küszködnek vele. Szóval szerintem nyugodtan altasd cicin.
Köszönöm a gyors válaszod. Engem abszolút nem zavar, hogy Lili cicin alszik el, sőt. Így biztosabban le tudom tenni bárhol máshol mint itthon. De sok helyen azt írják, hogy az, hogy nem önállóan alszik el, az baj, kihat majd a későbbiekre. Azt olvasom némely helyen, hogy ilyenkorra már meg kell tanulnia egyedül elaludni. Nekem abbéli aggályaim vannak, hogy mi lesz később, ha netalán elfogy a tejem, vagy megbetegszem, vagy egyszerűen már nem bírom beemelni a kiságyba a kis ernyedt testét. Ezzel a módszerrel senki más nem tudja elaltatni a családban vagy baráti körben csak én. Nem túl kockázatos ez? Mikorra lehet majd már Vele megbeszélni az elalvást? Mikor váltható ki, mondjuk a meséléssel, vagy bármi mással? Én “csak” azt szeretném megtudni, hogy Lilinek mi a legjobb rövid és hosszú távon.
Érted a bizonytalanságomat?
Köszönöm, Ági.
Válasz: Nagyjából 1 éves kor körül már pontosan tudják, hogy ha anya nincs ott, akkor másképp kell elaludni, mintha ott van. Egy ismerősöm kislánya pl. itthon még többször felkelt éjszaka és csak cicin aludt el, de ha a nagymamánál aludt, akkor simán elaludt magától is és nem kelt fel éjszaka sem. Amikor jött a tesó és az orvos megtiltotta az anyukának a szoptatást, mert veszélyeztetett terhes volt, megbeszélték a kislánnyal, hogy mostantól nem lehet és onnantól kezdve elfogadta. Ez nálunk is így volt, ha Apával volt, simán elaludt a fiam, nem kérte a cicit. 1 éves kor után már simán meg lehet vele beszélni, 1,5-2 éves kor körül pedig már azt is megérti, hogy anya beteg, illetve ki lehet váltani mással is, ha komolyan és határozottan mondod, illetve felkínálsz valamilyen cseretárgyat (pl. állatkát, amivel együtt lehet aludni), akkor elfogadja az új helyzetet.
Köszönöm.
Én örülök ennek a megoldásnak.
Kedves Ági!
Sok,a mienkhez hasonló problémát olvasok itt,de szeretném leírni az enyémet is,biztos ami biztos.
Lányom 19 hónapos.Mindig voltak alvási gondjaink,hol jobban aludt,hol rosszabbul.De a kettő annyira változó volt,hogy mindig kompenzálták egymást,így amikor jobb volt,kipihenhettük a rosszabb éjszakákat.A délutáni alvással semmi gondunk nem volt,délben ebéd,és mikor befejezte,már intett is,hogy pápá,mert ment aludni.Az utóbbi pár hétben azonban a délutáni alvás teljesen kimarad,egyáltalán nem hajlandó aludni,ha leteszem az ágyába (saját szobájában),akkor ordít,vagy a kedvenc babájával játszik.Este ha leteszem, ugyan ez a helyzet,ordít mint a sakál,vagy játszik,pedig fáradt,dörzsöli a szemét.Ha a játékot elunja,akkor megint csak ordít.Ágyban fekve,simogatással és egyéb ott létet igénylő dolgokkal nem tudom altatni,mert feláll és bohóckodik,vagy sír,és nyújtja a kezét,hogy vegyem ki.Ha végre elalszik,éjjel is felébred 2-3X,szintén ordít,csak ha kiveszem nyugszik meg,de vissza tenni nem lehet.Az utóbbi időben az ágyunkban köt ki,mert így legalább mindenki alszik,de ehhez nem szeretném hozzászoktatni.Van egy babája amihez nagyon ragaszkodik,ezt is az ágyba viszi,nem is tiltom.Nem tudom mi tévő legyek.Ráadásul nagyon bunkók a szomszédaink,állandóan szóvá teszik,hogy nem alszanak ők sem,már rendőrséget is ki akartak hívni,mert szerintük”szar anya vagyok”,és azért sír az Aliz mert nem látom el megfelelően.Tudom,ezzel nem kell foglalkozni,de ha megszólal a gyerekem torka szakadtából,akkor már ettől is feszélyezve érzem magam,ez is stresszel és nem tagadom,már ideges vagyok,néha kiabálok is vele,amit azonnal meg is bánok.Mit tegyek?Kérdeztem a védőnőmet,azt mondta ez ilyen korszak ki kell bírni.Tényleg így van?Ráadásul semmi segítségem nincs,a férjem nagyon sokat dolgozik,a nagyszülők közül pedig az én anyám is sokat dolgozik,az anyósom meg nem hajlandó törődni az unokájával,meg velünk sem,nem is tartjuk velük a kapcsolatot,így egész nap szinte egyedül vagyok a lányommal és nagyon anyás is,állandóan lóg rajtam mint egy kis makimajom.Gondolom ez is baj lehet,de ezzel nem tudok mit csinálni,csak annyit,hogy napközben sokat viszem gyerekek közé,de ettől még itthon én vagyok csak neki,meg ritkán az apja.
Válasz: Ez tényleg olyan korszak, amit át kell vészelni, ilyenkor anyásabban a gyerkőcök egy darabig. Szerintem ne kínlódj az alvásra szoktatással, inkább aludjatok együtt, ha az mindenkinek jobb (a szomszédoknak is
), aztán egy idő után magától átköltözik majd a saját ágyába úgyis.
És hány évesen?Mert a barátnőm lánya 5 éves és nem hajlandó a szülei nélkül aludni,éppen másfél éves kora óta!
Válasz: Azért 2-3 éves korban már lehet rá hatni szép szóval, hogy költözzön ki az ágyból. De a gyerek természetétől is függ, mennyire hajlandó rá. Fel lehet pl. ajánlani játékos megoldásokat, alvókuckót építeni a szobában, emeletes ágyat venni neki, ha szeretné, szóval elmondani, hogy most már egyedül is aludhatna, közösen megtervezni, mi hogyan lesz stb.
SZIASZTOK!
En SZISZANKA levelehez szeretnek hozzaszolni.
Az en lanyom 8 honaposan dontott ugy ,hogy tobbe nem szeretne a kisagyba aludni es inentolkezdve velunk aludt 2 eves koraig, ekkor mar ugygondoltam eleg nagy ,hogy kulon agyba aludjon.Ezert be mentunk a masdik szobaba es ki talaltuk eggyutt hova tegyuk az agyat hol lenne a legjobb , ezutan elmentunk a boltba es vettunk neki agynemut amilyet o szeretett volna ( megjegyzem nem a legszebb volt de az o valasztasa)es meg kertunk abbol az anyagbol amibol az agynemu volt es en vartam a babajanak is pont ugyan olyat.Vettunk a babajanak is egy kisagyat es az volt a lenyeg ,hogy o is es a baba is pont ugyanolyan agynemube de kulon agyba alszik nem vele.Igy megtanulta ,hogy o is lefekteti a babajat betakarja es megpuszilja ,hogy jo ejt kivanjon neki ugy mint en otet.Onnantol kezdve mindig magaban aludtt.De ezt nem lehet minden gyerekkel megtenni pl.a kisfiam 1 eves mult es sokszor felsir ejszaka de o nemhajlando velem aludni csak a kisagyban meg nappal sem.
Kedves Ági!
Kislányom 15 hónapos. Kb. 3 hete kezdődött, hogy délután nem sikerül sírás nélkül elaludnia. 1 éves kora óta nappal, csak egyszer alszik. Eddig, ha nem aludt el az etetőszékben, akkor leültem az ágya mellé, simogattam, énekeltem, majd lassan (akár 1 óra alatt)elaludt.Közben bohóckodott, felállt, énekelt, stb. Az utóbbi időszakban elkezdett sírni. Ha felveszem és ringatom, akkor dobálja magát és sír, közben mutatja, hogy vigyem ki, vagy tegyem vissza a kiságyába. Ha vissza teszem az ágyába, akkor tovább folytatja a sírást. Szerintem eléggé fáradtan teszem ágyba. Félig bóbiskol már az evés alatt, dörzsöli a szemét. Azt is kipróbáltuk már sokszor, hogy még játszik ebéd után. Így volt, hogy du. 4h – 1/2 5h-kor aludt el, ugyan ilyen sírások árán. Többször próbáltam lefeküdni a kiságya melletti ágyunkra. Akkor is keservesen és erőszakosan sírt. Ha magam mellé vettem, akkor pedig teljesen bepörgött és hancúrozott.
Bevallom, hogy egy idő után kimegyek a szobából, mert elszakad a cérna. Soha nem voltam híve annak, hogy hagyjuk sírni, majd belefárad, de mivel máshogy nem sikerül Neki elaludnia, ezért az utóbbi napokban már ezt választottam. Így általában 5-8 percen belül elaludt.
Örülnék, ha tudnál segíteni, nem szeretném, ha szegényke mindig sírva aludna el.
Egyébként, ha engedné én szívesen ringatnám, sokáig úgy aludt el, de egy idő után Ö mutatta, hogy tegyem be a kiságyába.
Azért is aggódok, mert lassan fél idős a pocaklakóm.
Köszönöm Eszter
Válasz: Ez már bizony a dackorszak. És a tesó érkezése is hatással van rá, ugyan nem tudja miről van szó, de érzi, hogy valami megváltozott (ez így volt nálunk is).
Ebben a korban az ilyen sírás már inkább hiszti, talán éppen azért, mert túlságosan fáradt. Ilyenkor igazából még megnyugtatni sem lehet. Amit megpróbálhatsz, hogy nem a kiságyában altatod napközben, hanem a nagyágyon és melléfekszel, amíg elalszik, ez általában be szokott válni.
Szia Ági!
Kislányom most tölti a 7 hónapot, másznik, valamint egy pár napja fel is állt.
Nekünk már a kezdetektől problémás volt az altatás, mert nem volt elég tejem, így túl sokat volt cicin és nem tanulta meg, hogyan kell egyedül elaludni. A mai napig cicin (ami miatt nem tudom megbüfiztetni rendesen, és éjszaka fáj a hasa), vagy ölben (amitől már a hátunk és a kezünk fáj) alszik el.
Az éjszakát 3 hónaposan kb 3-4x átaludta, de azóta se. Éjszakénként átlagosan 6x kel fel, és egyre nehezebb visszarakni az ágyba. Miután elringattuk és leraktuk kb 10 perc múlva ébred sírva. Napközben pedig csak séta közben alszik (viszonylag jól).
Már nagyon fáradtak vagyunk, hónapok óta csak 4-5 órát alszunk, és azt is 2-3 részletben.
Sírni hagyni meg egyikünk se szeretné. Egyébként egy szobában van az ágyunk, és egy darabig nincs mód az áthelyezésre.
Nagyon várom válaszod
Válasz: Az gond, hogy most már ha felébred éjjel, nem tud magától visszaaludni, mert azt szokta meg, hogy segítetek neki. Csak úgy fog megtanulni egyedül aludni (és nem felébredni éjjel), ha megtanítod egyedül, segédlet nélkül elaludni és visszaaludni. Este ne kézben altasd le, hanem vacsora utána fürdesd meg, kicsit dédelgesd (énekelhetsz neki stb. ahogy szeretitek) és már ellazult (de nem teljesen alvó) állapotban tedd le a kiságyba. Ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, és tedd megint vissza. Ezt játszátok addig, amíg el nem alszik (első alkalommal akár 1 órát is eltarthat, de legközelebb már jobb lesz). Ha éjjel felkel, adhatsz neki egy korty vizet (hátha szomjas), de utána ugyanez a teendő. Az első éjszaka még -készülj fel- nehéz lesz, de a következő éjszaka már sokkal jobb, ha ugyanígy csinálod.
Ugyanezt segíti elő az a megoldás, hogy 2-3 napig Apa fekteti le este és ő kel fel hozzá éjszaka. Első alkalommal talán ebből is sírás lesz, de már azonnal érződik a hatása, mert “apa miatt nem érdemes felkelni”:) Amikor Apa fekteti, te bújjál el, ne lásson-halljon téged, mert akkor téged akar majd.
Mielőtt azonban bármelyiket kipróbálnátok, érdemes lenne megnézni, nem fogzik-e. Mert ha fogzik és kezeled, akkor máris csökkentheted az éjszakai felkelések számát. Ha nyálzik és/vagy sokat rág és még nincs kint legalább 6 foga, akkor biztosan a fogzás is állhat a gondok hátterében. Homeopátiás alkati szerekkel segíthetsz neki. Ezeknek a leírását a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatod.
Köszönöm a válaszod, megpróbáljuk az ágyba szoktatást.
Csak az a gond, hogy elég gyakran fáj a hasa, és sokszor amiatt kel fel. (már próbáltuk: espumisan, infacol, angol víz, masszázs)Hogy lehetünk így következetesek?
Egyébként nálunk gyakran előfordul, hogy a párom van a kicsivel, ő kel fel hozzá, így sajnos az apás módszer ránk nem vonatkozik.
Válasz: Hasfájásra próbáljátok ki a Chamomilla CH30 golyócskát, bár kétlem, hogy ennyi idősen még hasfájása lenne…Ha pedig igen, akkor komolyabb kivizsgálást javaslok.
Kedves Ági! Örülök, hogy rátaláltam az oldaladra. 8 hetes babánk van és minden teljesen rendben van vele, csak éjszaka nehezen alszik el, sőt úgy tűnik nem is akar elaludni. Minden éjszaka fél 12-12 előtt bármit teszünk nem alszik el a baba, természetesen már elrontottuk azzal, hogy amikor felsirt, vagy csak felnyögött odamentünk, megnéztük, hozzászoltunk, betettük a cumit. A cumit úgy tűnik direkt löki ki a szájából, mert akkor odamegyünk és betesszük. Persze ilyenkor elhallgat
. A nappali alvással semmi gond, ha éjfélkor elalszik akkor fél 6-ig alszik, eszik és 8-tól délelőtt 11-ig fél 12 ig újra alszik. Délután is alszik. Próbáltuk már kifárasztani, előbb felkelteni és délután 4-től-8ig fenntartani majd 9kor letenni. Nem sikerült. Kérlek segíts, mit tegyünk? Tényleg felcserélte az éjszakát és a nappalt? Valaki azt mondta, hagyjuk sírni, az első nap 15 perci sír majd, a második nap kevesebbet és szépen megszokja. Várom szíves válaszod, ha van kérdés, a fenti címen elérhető vagyok. Köszönöm szépen, Andi
Válasz: Az a gond, hogy el van tolódva a napirendje. Az éjszakai alvás a babáknál 10-12 órán át tart, majd pedig napközben alszanak ebben a korban 3×1-1,5 órát. A te babád ciklusa viszont eltolódott, éjféltől déli 12-ig tart. Gyakorlatilag tényleg arról van szó, hogy felcserélte a nappalt az éjszakával, de szerencsére nem teljesen, ezért lassú lépésekben javíthatsz ezen. Először próbáld meg, hogy első nap 10 perccel korábban teszed le, mint a megszokott. Aztán a következő nap megint 10 perccel korábban. Az első pár napban még nem fogsz semmi változást tapasztalni, de szépen át fog állni a ciklusa néhány nap múlva. Délután is 10 perccel korábban tedd le aludni, így fokozatosan kis lépésekben egyre korábbra tolódnak az időpontok.
Kedves Ágnes!
Altatással kapcsolatos problémám van. Kb 8 hónapos koráig este simán elaludt a gyerkőc. Most 11,5 hós. Sem nappal, sem este nem alszik el, csak nagyon nehezen. Már több hete alkalmazom azt a módszert, hogy alvásidőnél berakom a kiságyába, (persze rögtön feláll) és kimegyek a szobából, vagy arrébb megyek, a látóterén kívül. Ha sír odamegyek, megnyugtatom (nem veszem fel, mert már több, mint 12 kg)majd lefektetem. Nálunk ez egyszerűen nem működik ez a módszer, nemtom miért. Volt pár nap, amikor így tíz perc alatt elaludt (hetekkel ezelőtt), de mostanában általában 1 óra, ritkán fél, és volt már olyan, hogy több, mint 1,5 óra. Én már totál kikészültem az altatásoktól (napi 2, mert délután séta közben alszik).
Továbbá szintén 8 hós kora óta, minden éjjel felébred többször (előtte végigaludta az éjszakát 1,5 hós kora óta). Ilyenkor mindig megszoptatom és általában visszaalszik. Ellenben szokott olyan is történni, hogy nem alszik vissza, hanem félálomban felsír, akkor mindig odamegyek, megnyugtatom, de ez néha egymás után ötször is ismétlődik, amíg el nem alszik. Elképzelhető, hogy ez a fogzás miatt van, de már kibújt 4,5 foga és még egy van készülőben már régóta. Bár szerintem nem amiatt van, hanem már megszokássá vált nála az éjjeli ébredés. Amúgy eléégé jól viselte eddig a fogzást, nem lett lázas sem stb. Megpróbáljam azt, hogy vizet adok neki, ha felébred és nem veszem ki, vagy mit javasolsz?
köszönöm a válszokat előre is
Válasz: Azért nem működik nálatok ez a módszer, mert éjszaka másként altatod el, mint nappal. Itt az a lényeg, hogy egységes szokásokat alakítsatok ki, tehát pontosan tudja a baba, hogy az elalvás módja micsoda, és ezt mindig ugyanúgy csináljátok, napközben, este és éjjel is, amikor megébred. Ez lehet az, hogy vizet kap, de az is, amit eddig próbáltál, hogy kiveszed-megnyugtatod stb.
Nem a felébredést szokja meg a baba. Azt szokja meg, hogy amikor megébred, segítséget kap a visszaalváshoz. Az alvásciklus úgy működik a babánál hogy kb. 45 percenként van egy felületesebb szakasz, amikor ha valami megzavarja a kicsit, megébred. Ha megtanul magától visszaaludni, akkor ilyenkor szépen visszaalszik, ha azt szokta meg, hogy ilyenkor cicit kap, akkor azt követeli. Ezért van az, hogy nagyjából ugyanazokban az időpontokban ébred fel a kicsi, ami úgy tűnhet, mintha csak a cici miatt kelne fel, de nem.
A fogzás miatti nyűglődés általában 6 fogig tart, utána pár hónap szünet van, tehát erre mindenképpen adjál neki valamit (nálunk a homeopátiás szerek váltak be a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz róluk leírást), mert ezzel az ébredések számát is csökkentheted.
köszönöm válaszod, megpróbáljuk! Nagyon jó az oldal és az összes téma nagyon érdekes. Hasznos és jó cikkek vannak, fel is iratkoztam a hírlevélre! Sok sikert és mégegyszer köszi! Szandi
Kedves Agi!
Kisfiam 1 eves.Kb fel eves koraig nem volt gond az alvassal,velunk egy szobaban aludt a kisagyaban,neha felebredt,de par korty tea utan visszaaludt.
4 honapja “elkoltoztettuk” a sajat szobajaba.
Este fel 9 korul fektetjuk le,egy kis mese,enek utan el is alszik a kisagyaban,de par ora mulva felebred,es uvolt!ilyenkor iszik egy kis teat,es altalaban visszaalszik,de minden ejjel szinte pontosan 1 orakor ismet sirni kezd,es ilyenkor mar nem tudom a kisagyban visszaaltatni,csak melletunk alszik el,de gyakran ott is csak maszik,forgolodik,nem talalja helyet.az is megesik,hogy hajnalban vidaman felebred,es elkezd beszelgetni,maszni..stb.
eleg faraszto,jo lenne ha vegigaludna az ejszakat.mit javasolsz?
a fogai nagyon nehezen bujnak ki,meg csak 6 van neki,lehet hogy ez okozza?pedig minden elalvas elott bekenem az inyet.napkozben 2szer alszik(jobb esetben),de ilyenkor sem hajlando a kisagyaban aludni,csak babakocsiban.mit tehetnenk?valaszod elore is koszonom.zsuzsi
Válasz: A baba alvási ciklusa úgy működik, hogy kb. 45 percenként éberebb szakaszba ér, és ha ekkor valami megzavarja, akkor felébred. 1 éves kor körül a járástanulás miatt intezíven fejlődik az idegrendszer, ez szokott alvászavarokat okozni.
Ebben a korban bújik a két szélső alsó metszőfog, többnyire 3-4 hét leforgása alatt. Nálunk a homeopátiás szerek váltak be rá a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt olvashatsz erről bővebben.
A hajnali felkelésre az a megoldás, hogy ilyenkor nem foglalkoztok vele. Halkan el lehet neki mondani, hogy anya és apa most alszik, aztán hadd játszon magában. Nem szabad villanyt kapcsolni, beszélni hozzá, játékokat adni neki. Ti nyugodtan feküdjetek vissza az ágyba. Néhány alkalom után rájön, hogy nincs ebben semmi érdekes és megszűnnek az ilyen jellegű problémák.
Fontos, hogy megtanítsd magától elaludni, mert így ha megébred, akkor gond nélkül vissza tud majd aludni egyedül. Ehhez azt kell tenned, hogy elalvás előtt megdédelgeted, megszeretgeted, segítesz neki ellazulni, de nem altatod el teljesen, hanem félálomban leteszed a kiságyba. Ha sír vedd ki, nyugtasd meg, aztán megint amikor félálomba kerül, tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Első alkalommal akár 1 órát is eltarthat mire így elalszik, de ez minden alkalommal egyre csökkenni fog, mert megszokja, hogy ez az elalvás új módja. Este, napközbeni altatásnál és éjszaka is ezt kell tenni. Ha következetesen csinálod, akkor 2-3 nap alatt eredményre szokott vezetni ez a módszer.
Köszönöm a választ, mindenképpen kipróbálom
Használtunk már régebben chamomilla vulgarist, de tulajdonképpen nem tudom, hogy pontosan milyen bogyót adjak neki, mert nem viseli meg különösebben a fogzás. Annyi, hogy mióta elkezdődött, azóta megébred minden éjjel.
Köszi a válszod előre is.
Kedves Ági!
Lányom 2 éves múlt nyáron és gondunk van az esti lefekvéssel. Hétköznap reggel 6-kor kelünk, persze ez elég nehezen és nyafogva megy, sokszor kiemelem az ágyból, mert már máshogy nem megy és elkésnék a munkából, ha hagynám aludni. Este 8-ig megfürdik és kb 9-kor kezdem el a lefektetést. Előbb nem érdemes, mert még ez is túl korai neki, ugyanis 10 előtt még soha nem aludt. Ha az ágyában dúdolászna, még nem is lenne baj, mert közben elaludhatna, de Ő kijön és kitalál mindenfélét. Hogy gyúrmázni vagy legózni akar stb, persze sose engedek. Mindig leveszi a pelusát, hogy pisilnie kell és ráül a bilire. Vagy produkál valamit vagy nem ez változó, de legtöbbször a pelenkába is pisil. Ez kb fél 11-ig így megy. Sokszor csak szórakozásból kijár leveszi a pelust magáról, vagy az összes ruhát és elkezd játszani. Hiába viszem vissza, nem marad az ágyban. Ha az ajtót rácsukom, kinyitja. Kulcsra mégsem zárhatom, bár 1x kipróbáltam és akkor kiabált, hogy pisilnie kell. Volt már, hogy ráhagytam, mert úgyis kamuzik, de ekkor néha előfordult, hogy nem is kamuzott és olyankor meg nekem van lelkiismeret furalásom. Egyszerűen tehetettlen vagyok. Hogy tudnám az ágyában tartani. Lefekvés előtt biliztetem, mesélek és volt, hogy melléfeküdtem, mert engedte, amúgy nem szereti, de ekkor is kijött ahogy elhagytam a szobát.
Mit kéne tennem, hogy végre 9-től felszabadujlak?
Válasz: Szerintem egy időre ne foglalkozz ezzel a dologgal. Hagyd, hogy akkor aludjon el, amikor ő jónak látja. A túl sok huzavona nem tesz jót a gyereknek, csak még inkább dacol, még kevésbé akar majd lefeküdni. Ha érzi rajtad, hogy nagyon szeretnél 9-től “felszabadulni”, akkor annál inkább nem akar majd lefeküdni. Neki is nehéz most, hiszen napközben nem vagytok együtt, ilyenkor este próbálja bepótolni, ami napközben kimaradt. Próbálj inkább beszélni vele, hogy fennmaradhat és játszhat, de te nem tudsz vele játszani, mert dolgod van stb. Aztán fektesd le, amikor már igazán fáradt, 10 körül. Ha nem érzi azt, hogy mindenáron le akarod fektetni, idővel magától is le fog feküdni este, amikor már fáradt.
Szia Ági!
A következő kérdésem lenne:
Van egy két hetes babánk, aki napközben “mintababa”, ami azt jelentt, hogy szépen eszik, alszik, büfizik. Ám ahogy eljön az este 7 óra, nem tud elaludni, görcsöl a gyomra, keservesen sír. Ez eltart akár hajnal 2-3 óráig is.
Nappal a szavát sem halljuk, egyáltalán nem sír.
Nem értem mi az összefüggés egy esetleges hasfájósság és az éjszaka között.
Válaszodat előre is köszönöm!
Noémi
Válasz: Nem a hasfájás és az éjszaka között van összefüggés, hanem a hasfájás és a nappal között
Nappal gyakrabban eszik a kicsi, mint éjszaka és nagyobb adagokat, ez jobban megterheli az emésztőrendszerét. Emellett fontos tudni, hogy a legtöbb ilyen esti nyűglődés hátterében az is áll, hogy a baba ilyenkor tudja, hogy jön az éjszakai lefekvés, ezért ébren szeretne lenni kicsit hosszabb ideig, ti meg lehet, hogy lefektetitek, mert azt szoktátok meg, hogy evés után alszik. Próbáld meg, hogy az utolsó délutáni felkelés és evés után nem fekteted le, hanem alaposan megbüfizteted, átpelenkázod és ottmarad veletek éberen, leteszed nézelődni, beszéltek hozzá stb. Nagyon fogja élvezni és nem lesz gond az esti elalvással sem.
Az esti hasfájás jó ellenszere a fürdés is, a melegvíz jót tesz a fájós pocaknak.
Kedves Ági!
Egyszer már fordultunk Hozzád segítségért, és akkor bevált a tanácsod, reméljük, most is tudsz segíteni.
Olvastunk a mostani problémánkhoz hasonlót, de mivel nem fedi teljesen a mi esetünket, ezért szeretnénk leírni, mert a tanácsod sem igazán valósítható meg nálunk.
A kislányunk 16 hónapos. Mindig gondok voltak az alvással/altatással, sokáig csak cicin aludt el vagy kocsiban a friss levegőn. Az éjszakákat – segítségeddel – 11 hónapos kora óta átalussza, néhány éjszakától eltekintve (egy hete egyszer megébred ismét, de bízunk benne, hogy ez csak átmeneti nála). A probléma lényege, hogy nem akar sem az esti, sem a nappali altatásnál elaludni. Hánykolódik a kiságyban, felül, feláll, mutogat, nyöszörög, ami időnként sírásba megy át. Amikor betesszük a kiságyba, mindig simogatni kell a hátát, különben elkezd reklamálni. A délutáni alvást 15-20 perces cirkusz előzi meg, az esti pedig már lassan 40-45 percesre nőtt, szinte végig simogatással (amitől már azért begörcsöl a könyököm), amit csak tőlem visel el, ha Apa simogatja, akkor sírni kezd, pedig imádják egymást. A “rituálé” mindkét altatásnál megegyezik, tehát tudja, hogy mi következik, sőt este a végén már ő mutatja az ágyát. Az egyetlen különbség a kettő között, hogy Apa is részt vesz az estinél. Próbáltuk már, hogy teljes sötétség, de azt is, hogy szűrt fény legyen a szobában. Dörmögtünk neki mesét, arra lelkesedéssel reagált elalvás helyett. Lecseréltük a hálózsákot pizsamára, hátha az zavarja, hogy a lába nincs szabadon, de ez sem hozott eredményt. Ott is hagytuk már magára a szobában, de erre meg óriási sírásba kezdett. Mikor 1-2 perc múlva visszamentem hozzá és simogattam a hátát 3 perc múlva elaludt, viszont a sírásától megszakad a szívem, ezt a módszert nem szívesen alkalmazom. A mi ágyunkba való áthozás és melléfekvés sem megoldás, mert ott mindig eszeveszett mászásba kezd, azt hiszi, hogy játék következik. Fogzásra szinte minden éjjel kapja a chamomilla vulgarist, így ezen a téren biztosítottnak érezzük magunkat (eddig mindig segített és nem volt gond a fogakkal). Milyen megoldást tudnál a problémánkra? (Csak azt ne kérd, hogy hagyjuk sírni!)
Válaszodat nagyon várjuk!
Előre is köszönjük:
Krisztina
Válasz: Ez a kor azért nagyon nehéz, mert áttörőben vannak az őrlő és szemfogak és ez a korábbiaknál nagyobb fájdalmat okozhat a babának, igaz ezek az időszakok rövidebb ideig tartanak, mint korábban. Emellett a szeparációs szorongás is erőteljesebb, mint korábban. A sírni hagyást nem javaslom, inkább az összebújós módszerek szoktak megoldást hozni. Mivel a ti ágyatokban ez nem működik, esetleg megpróbálhatnád, hogy leteszel egy matracot a kiságy mellé és ott fekszel, ülsz, amíg el nem alszik, foghatja a kezedet stb.
Ezenkívül javaslom, hogy próbáljátok ki, mi van, ha Apa altatja. Igen, sírni fog, de az azért más, mintha magára hagynátok, hiszen nincs egyedül. Ez inkább hiszti, ellenkezés, mert nem a megszokott altatás van, hanem Apa, de ha ő kitartó egyetlen alkalommal, amíg el nem alszik a kicsi, akkor legközelebb már sokkal egyszerűbb dolga lesz és 1-2 nap alatt teljesen megoldódik a probléma.
Kedves Ági!
A véleményedet szeretném kérni kislányunk nem alvásával kapcsolatban. Fannika 6 hónapos, jól fejlődő, egészséges csecsemő. 5 hónapos kora óta főzeléket és gyümölcsöt is eszik, a hasa nem fáj, ez nem lehet a nem alvásának az oka. Kb az első 3-4 hónapban jól aludt éjszaka, felkelt enni vagy azt sem és szépen, hosszan aludt. Majd kb 4 hónapos kora óta egyik napról a másikra az éjszakáink horrorisztikussá váltak. Főleg számunkra. Este 10-kor alszik el teljesen magától. Ekkor teljesen nyugodtan 1-ig alszik. Utána óránként felébred van, hogy többször is. Eleinte nem sír csak “szenved”, forgolódik, vergődik, forog össze-vissza. Utána persze el kezd sírni, de inkább csak nyöszörögni. Amit nem hagy abba. Hajlani 4-ig általában cumival vissza alszik. De 4-től csak sétálgatva nagy szenvedések közepette, aminek az a következménye, hogy magunk közé veszünk, ott sem alszik nyugodtan, de lényegesen jobban mint a kiságyban. Már minden kipróbáltunk, próbáltuk etetni hátha éhes, nem fogadja el, tea, víz semmi nem hozott változást. Nem akarjuk a fogára fogni, pár napja bújt ki az első foga, 2 hónapja MINDEN éjszaka nem lehetett ez a baj.
Szerinted mit tehetnénk, hogy normalizálódjon a helyzet, mivel nappal sem alszik max 1,5 órát összessen, kimerült vagyok a férjem pedig dolgozik ő is fáradt.
Segítséged köszönöm!
Betti
Válasz: De, ez a fogzás. A fog áttörése nem olyan, hogy pár nap alatt kibújik és kész, hanem már 1-2 hónappal korábban elkezd nyomakodni, nyomja az ínyt, fájdogál, aztán egyszercsak áttörik (ez kb. 4 nap). A legtöbb babánál szó szerint ugyanígy, 4 hónapos korban kezdődnek a gondok. Az alkatához illő homeopátiás szerrel jól tudod kezelni a dolgot a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz ezekről leírást.
Kedves Ági,
kisfiam 15 hónapos múlt. Egy ideje nem akar kétszer aludni, csak egyszer, nagyjából délelőtt 10-11 körül, de 1,5-2 óránál nem tud többet aludni, ennek megfelelően már este 6 körül nagyon fáradt és 7 körül elalszik. Éjszaka viszont 10 óránál nem alszik többet és ezért általában már fél 5-5 körül ébred. Próbáltuk délután 4-5 körül altatni (babakocsival vagy autóban), ami miatt 8-fél 9-ig kibírta estig, de a hajnali kelés így is megamaradt. Régebben 6 körül kelt, mint az apukája, gondoltuk, hogy azért, hogy találkozzon vele, mielőtt elmegy dolgozni, mert utána mindig visszaaludt, de ez a fél 5 ez már nagyon korai…
Gondolod, hogy “átszokna” a későbbi kelésre, ha később tennénk le aludni? És jó az, ha később fekszik? Azt hallottam, hogy az éjfél előtti alvásra nagy szükségük van a gyerekeknek, mert az pihentetőbb.
Segítségedet előre is köszönöm,
Marcsi
Válasz: Mindenképpen kezdjétek később fektetni. Az, hogy délelőtt csak 1-1,5 órát alszik, annak a jele, hogy még kétszeri alvást igényelne (ha egyszer alszik egy kisgyerek, akkor mindig legalább 2 órát alszik, mert ebben a korban már 1 órás alvásciklusok vannak). Próbáld meg, hogy a délelőtti alvást kicsit kijjebb tolod, hátha akkor délután később fekszik le és hosszabban alszik. 8 előtt semmiképp ne fektessétek, de ideálisabb az este 9-es fektetés, mert akkor legalább 7-ig aludni fog.
Kedves Ági!
Kisfiunk 16 hónapos, sohasem volt jó alvó. Velünk alszik a nagyágyhoz tolt kiságyban, és kb 4-5 hónapja kész horror a délutáni és esti elalvás is. Addig kb este 8-9kor elaludt és reggel 6kor kelt, persze napközben akkor sem akart aludni, csak a babakocsiban. Este ringatva aludt el, de ez nem volt gond. Érdekes, hogy szopizás közben nagyon ritkán aludt el.
Kb szeptember óta nem hajlandó este 10-11 előtt elaludni, körülbelül másfél órát küzd előtte, napközben, ha nem kényszerítem az alvásra (szinte le kell fogni, nagyon erősen magamhoz szorítom), akkor csak 5 körül alszik el. Reggel teljesen változó mikor ébred, szerintem attól függ, mennyire fáradt ki az előző napokon… Ha felébreszetm folyamatosan ordít és ölben akar lenni, ami nagyon nehéz nekem, mert 17 hetes terhes vagyok. Az alvásgond egyébként már a terhesség előtt elkezdődött. A problémákat inkább a fogzáshoz tudom kötni, mert szeptemberben jött ki az első foga, de amikor nem jött fog akkor is folytatódott. Éjjel sokszor ébred, és mindig kéri a cicit, ha nem jön a foga, akkor kb kétszer szopik.
Úgy érzem teljes káoszban élünk, ami engem kevébé zavar, mint az apukát, akinek minden reggel el kell menni dolgozni.
Tényleg ilyen kevés alvásra lenne szüksége?
Köszönöm a segítséget: Andi
Válasz: Ebben a korban napközben 2-3, éjjel 9-10 órát alszanak a gyerekek. Legalább 4-5 órának el kell telnie ébren, mire elalszik, tehát ha este 5-kor alszik el napközben, akkor este 10-kor még nem tudod este lefektetni.
A fogzásra mindenképpen adjatok neki homeopátiás alkati szert, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz.
A nappali alvásnál pedig vezess be rendszert, 5 óra ébrenlét után aludjon el kezdetben valamilyen segítséggel (melléfekszel, meseolvasás közben, mesenézés közben tb.) segíts neki elalvás előtt ráhangolódni, ellazulni, hogy ne felpörgött állapotban feküdjön le, mert úgy jobban fog tiltakozni, mintha előtte meséltek, csendben játszotok stb.
A mi kislányunk 6,5 hónapos, nekünk a napközbeni alvással van problémánk. Napközben nem alszik el egyedül, hiába dörzsölgeti a szemét és a fülét, szemmel láthatóan álmos, de hiába teszem be a kiságyába, azonnal hasra fordul és mosolyog vagy játszani kezd. Csak úgy hajlandó aludni, ha már nagyon fáradt, akkor megteáztatom, cumit a szájába és ringatom, de ez sem jön be mindig. Sokszor fáradtan ebédeltetem, és a kaján alszik el. De fél óránál többet nem alszik. Így zajlanak a délelőttök. Délután sem alszik egyedül, csak akkor, ha babakocsiba tesszük és elvisszük sétálni, a friss levegőn rendszerint elalszik. Így általában 1-2 óra hosszat is alszik. Nem tudom, mit tehetnék. A fogzással nincs gondunk, mert már ennyi idősen 8 fogacskája kibújt. Főétkezésre főzeléket, bébimenüt eszik, étkezések között gyümölcsöt. Az éjszakai alvás nem ilyen problémás, viszonylag könnyen elalszik, ha fel is ébred, általában visszaalszik magától, vagy beteszem a cumit a szájába és úgy csendesedik el. Jó kedélyű, vidám, érdeklődő baba. Reggelente mosolyogva ébred. Lehet, hogy nincs szükséges napközbeni alvásra? bár én ezt kétlem.
A segítséget előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Kruzsicsné Kriszta
Válasz: Fél évesen általában már kétszer alszanak csak napközben a babák, erre azonban szükségük van még. Két ébrenlét között 4-5 órát is ébren lehet már a baba és az alvás mértéke is változó. Jellemzően ebben a korban a legkevesebb, mert még nem mozog eleget a baba ahhoz, hogy elfáradjon, ezért ilyenkor gyakoriak a 30-40 perces alvások, ez azonban változni fog, ha mászni kezd, mert akkor jobban elfárad majd, ezért többet is fog aludni.
Kedves Ági!
Köszönöm a válaszod. A mi babánk szerintem sokat mozog, fél évesen már feláll a rácsos ágyában, mászni is megtanult, igazi örökmozgó. Majd probálom tudatosabban megszervezni a babánk napját, alvási idejét, persze az álmosság jeleit figyelembe véve. Még egyszer köszönöm.
Kedves Ági!
A mi kislányunk 15 hónapos,sohasem aludta végig az éjszakát.Legjobb esetben 2x 3x felkel éjszaka.Nem szopik,már kint van két rágófoga is. Kapta a Chamomilla-t egy ideig.Általában velem van,minden nap levegőzünk, megyünk a tesóért az oviba.Ők nagyon jó testvérek.Kiságyban alszik, a nővérével, külön szobában. Napközben néha alszik 1órát.Este 8körül tejet iszik és így alszik el, de fél egy óra múlva kezdődik a ciriburi.Ez az első felkelés,aztán folyamatosan reggelig.A cumisüveg tetejét adjuk oda és attól kb.10perc múlva vissza alszik.Sokszor már érzi,ha a kiságyba tesszük és újra ordít.Ilyenkor magunk közé tesszük. De itt sem jó,mert rugdos fel-felébred.Fáradtabban kelünk reggel,mint ahogy lefeküdtünk,de Ő mosolyog.Nagyon számítok a tanácsodra!Köszönettel: Andi
Válasz: Ebben a korban már nagyon nehéz bármin is változtatni. A legjobb módszer az, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok. Első alkalommal még nehéz lesz, biztos lesz némi sírás, de ha kitartóak vagytok, meghozza a gyümölcsét. Ha ez nem megy, akkor azt javaslom, aludjatok együtt vele, ameddig ki nem növi, ezt megoldhatjátok egy külön matracon is kettesben, így Apa nyugodtan tud aludni.
Kedves Ági,
kisfiunk 25 hónapos. 4 hónapos koráig átaludta az éjszakát, majd jött a fogzás a létező összes tünettel (hamenés, láz, afta a szájban, kiütés a fenéken, orrfolyás, fülfájás). A homeopátiás szerekkel elég jól csillapítottuk, mindig a tüneti kezelésnek megfelelően. Már csak egy foga hiányzik, de ezt is megszenvedi. A napi rutin születése óta ugyanaz. Saját ágyban alszik. A délutáni alvással nincs probléma, ebéd után megy az ágyba. Az éjszakák nagyon változóak, hol végigalussza, hol nem, már amikor hajlandó lefeküdni. Már úgy vonul a szobába, hogy nem tud aludni. Amíg el nem alszik többször kijön, hangot adva a “szenvedésének”, a nagyágy és a saját ágya között költözik. A cumit csak alváshoz használja, de már nem cumizik vele, hanem az egészet a szájába tekeri és hangosan rágja. Ha elveszem anélkül próbálkozik, sőt néha már magától odaadja. Próbáltuk nyugodtan, próbáltuk hangos szóval, de semmi eredmény. Ha este összeszólalkozás után alszik el, éjjel biztos felébred. 9 körül kerül ágyba és bizony van 11 óra is mire elalszik. Addig töbször megjelenik vigyorogva, mindent kitalálva. A délutáni alvás még igényli, mert magától vonul az ágyba.
Három hónapja született meg a tesvér. Féltékenységnek kívűlről nyoma sincs.
Mi tévő legyek? Ez átmeneti állapot?
Várom válaszod, köszönettel: Csupangoli
Válasz:Ez átmeneti állapot, a testvérféltékenység jele. Legyetek vele türelmesek és következetesek, idővel el fog múlni.
Szia Àgi,
kisfiam 11 hetes es hadilábon áll az elalvással (nappal). Màr órákon át fent van: játszik a játszószönyegén, beszélgetünk, énekelünk, sétálunk a szobában, bábozok neki, táncolunk, ami éppen eszünkbe jut (nagyon figyelmes). Aztán ásítozni kezd vagy sírogat, dörgöli a szemét, sokszor liheg, ebböl gondolom, hogy mar “túltöltödött”, elálmosodott és szépen leteszem aludni es mással foglalkozom. (napközben a nappaliban van velem). de nehezen alszik el, állandóan felriad, sírogat, forgatja a fejér és kalimpál, olyan érzésem van, h nem tud elszakadni a környezetétöl! ha elalszik, az nagyjából 10-30 percet jelent es utána újra kipattannak a szemei.
Viszont ha elmegyünk sétálni, akkor szépen alszik 2-3 óran keresztül is! (így aztán igyekszem minden napra beiktatni egy nagyobb sétát, ha az idöjárás engedi!)
Próbáltam a hálószobában altatni (korábban irtad, h praktikus ott altatni, ahol éjjel is alszik), hátha a csendben mélyebben és hosszabban alszik (nekem is kényelmesebb lenne), de hiába hagyom ott, sírogat, szerintem már hisztizik is és nem alszik el. ha akkor csempészem be, amikor már majdnem elaludt, akkor felriad es rázendit, ha akkor amikor már alszik, ordítva ébred max.fél óra múlva (gondolom, mivel máshol találja magát mint lefekvéskor…)
Az apukája egyik alkalommal letakarta a szemeit egy pelussal es fél perc múlva mélyen aludt!!! De kicsit furának tünik, h ilyen módszert alkalmazzunk!
Mit tegyünk, normális ez a fajta izgatottság, felfokozottság?
Vagy legyek kitartó és altassam a hálószobában?
Válaszodat elöre is köszönöm!
Szilvi
Válasz: Igen van ilyen. Nyugodtan sötétítsetek be a nappali alváshoz és letakarhatjátok a fejét is egy pelussal, egy darabig mi is csináltuk és bevált.
Kedves Ági,
január 12-i levelemre írt válaszod alapján próbáljuk az este 8 óra utáni altatást. Így most alszik 1,5-2 órát délelőtt (10 körül legkésőbb, akkor már elsírja magát és sokszor magától megy a szobájába, hogy aludjon) és du 4 körül még egy órácskát, ezt már csak babakocsiban. Mikor ebből a du-i alvásból felriad (mert valami mindig felkelti, pl kutyaugatás, gyerekhangok stb.), akkor nagyon nyűgös, nehezen tér magához. A probléma csak az, hogy hiába alszik el fél 9 körül, nagyjából mindig felébred fél 5-5 körül és nem tudom visszaaltatni, ha kijövök, sír, ha ott maradok, magyaráz, hogy menjünk ki a nagyszobába.
Szerinted át fog szokni, hogy meglegyen a 10 óra éjszakai alvás és ne ébredjen meg 8-9 óra alvás után? Nekem az az érzésem, hogy túl hosszú neki egy nap, de a napközbeni alvások (2-3 óra összesen) miatt nem alszik tovább hajnalban.
Előre is köszönöm válaszod!
Marcsi
Válasz: Az alvás tanult dolog. Ha azt tanítod meg neki, hogy nappal kevesebbet aludjon és éjjel többet, akkor azt fogja csinálni. Ha 5-kor kel fel az alvásból, akkor este fél9 még korai a fektetéshez, fektesd kicsit később, legkorábban 9-kor. Ez pár nap alatt odébbtolja a bioritmusát.
Szia Àgi,
köszönöm a válaszodat!
Szilvi
Kedves Ági!
Egy számomra nagyon fontos kérdéssel fordulok hozzád!:
Mit lehetne tenni, ha az 5 és fél, ill. a 3 és fél éves fiaim nem akarnak nélkülem elaludni!!! Mindig azt szeretnék, hogy feküdjek az ágyukba…igy van, hogy sajnos minden éjszaka egyik ágyból megyek a másikba..ez már nagyon fárasztó.Ez már csak azért is zavar, mert pár hét múlva megszületik a kistestvérük. Igy félek attól, hogy mi lesz,ha már hárman lesznek..most sem alszom éjszaka..akkor még ennyit sem fogok..de nagyon tanácstalan vagyok, mert ők már nagyok, s ha szó kerül az egyedül alvásról, akkor főleg a nagyobbik teljesen kiborul, elkezd sírni, hogy neki anya kell..Egy kicsi fény van a szobában, ez gondolom nem okoz problémát.Megbeszéltük, hogy nem jönnek be idegenek a házba..beszélgetünk lefekvés elött, megszeretgetem őket, de hiába..Mit lehetne tenni? légyszíves adj tanácsot..
Közsönöm szépen:
Marika
Válasz: Keressetek valamilyen kompromisszumos megoldást: például az ágyad mellé letesztek egy matracot a földre és azon aludhatnak, így együtt is alszotok, de mégsem zavarnak az alvásban.
Kedves Ági!
Kislányom 11 hónapos és az alvászavar összes variációját produkálja. 2-3 hónapos koráig nagyon hasfájós volt ezert csak ölben, rajtunk tudott elaludni, ugyis nagyon nehezen. Miután elmúlt a hasfájás egyik napról a másikra elkezdett nagyon tiltakozni az ölben ringatás ellen,de mivel ő sem és én sem tudtuk hogyan kell őt a kiságyban elaltatni (első gyerek, nem sok tapasztalatom volt) fokozatosan rászoktunk a cicin elalváshoz ( de még mindig nagyon nehezen ). Nem a legjobb megoldás,de könnyebb volt mint ringatni. Ekkor legalább mág átaludta az éjszakát. 4-5 hónapos korában elkezdett a foga jönni,amitől fel-fel ébredt éjszaka. Elöször csak 1x,2x, de késöbb akár már félóránként is. Probáltam mindenhogy megnyugtatni,de csak a cici segített. Amikor nagyon rossz volt a foga egy ilyen felkelés akár 1-2 órásra is elnyúlt,mert ahogy probáltam visszatenni a kiságyba,felsírt. Még akkor is ha jó sokat vártam, megbizonyosodtam arról, hogy abban a bizonyos mélyalvási fázisban van. Mára mindehhez az is párosul,hogy már nem akar elaludni a cicin. Ilyenkor felveszem (a vállamra, nem az ölembe,mert azt még mindig nem viseli el) és elkezdem ringatni. Amikor a derekam már nem birja vissza a cicire, majd vissza megint. Ez igy megy akar órákon át, holott nagyon álmos. Végül valahol nagy harc után elalszik. Akár 20 percen át is képes “türni” résnyire nyitott szemekkel ahogy ringatom. Napközben 30-40 perceket alszik utána sírva, álmosan ébred, de csak nagyon ritkán tudom visszaaltatni. Babakocsiban, autósülésben nem alszik már nagyon rég, már nem is nagyon probálkozunk azzal. Kiprobáltam mindent, síros-nem síros, bent vagyok-kimegyek, felveszem-lerakom, simogatós, dudolászós módszert, semmi nem segített. A történethez szerintem az is hozzátartozik,hogy most is fogzik, most tanul felállni ill. az amúgy is anyás gyereknél a szeparációs szorongás is elkezdődött. Bár mindezek mellett is túlzás amit csinál, olyan mintha küzdene az elalvás ellen. Bocsánat a hosszúra sikeredett kérdés miatt,de már sem a derekam, sem az idegeim nem birják. Mit csináljak, mi lehet erre a megoldás, vajon miért csinálja ezt a gyerek?
Válaszát előre is köszönöm: Juli
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Ági!
A tanácsodat szeretném kérni elalvással kapcsolatban. Kisfiam 12 hetes nem alszik el magától, általában a vállunkon alszik el ringatva, de mostanában azt is egyre nehezebben. Elég sírós baba az elejétől kezdve ezért örültünk neki elinte, hogy így el tudtuk altatni, mert az első hónapban volt, hogy éjszakákat sírt át úgy, hogy nem tudtuk megvígasztalni.
Az utóbbi időben este nagyon nehezen megy az elalvás. Az este úgy zajlik, hogy fürdés 8- fél 9 körül utána cici és általában szopizás közben el is alszik, de pár perc múlva felébred és akkor kezdődik a műsor. Próbáljuk vissza altatni eleinte még nyugodt aztán kezdődik a sírás aminek nem tudom az okát. Sokszor 1-2 órát is eltart mire elalszik, pedig biztos fáradt, de olyan mintha valami miatt nem tudna elaludni és csak sír. Utána általában 2-3 körül kel szopizik utána meg 5-6 körül újból. Az első szopi után vissza tudom tenni, de hajnalban már nagyon nyüglődősen alszik forgolódik, nyöszörög, de azért elhúzzuk így 8-fél 9-ig. Napközben sokszor csak fél órákat alszik és persze utána 1-másfél óra múlva megint nyűgös.Nappal szintén sírás előzi meg az elalvást. A hasán alszik szinte már 1 hetes kora óta és a kiságyában. Tudnál valami tanácsot adni, hogy miként lehetne azt az altatási procedúrát megkönnyíteni?
Válaszodat előre is köszönöm.
Livi
Válasz: Ez a dolog a nappali alvások számával lehet összefüggésben. Ebben a korban 3x alszanak a babák napközben (30-90 percet kb. 1-1 alkalommal). 2 alvás között 2-3 órát vannak ébren, este a lefekvés előtt többet, 3-4 órát is akár. Elképzelhető, hogy azért sír este, mert még nem elég fáradt, nem akar lefeküdni. Ha mondjuk a délutáni alvásból 6-kor kel, akkor 9 előtt ne nagyon akard lefektetni. Vannak olyan babák, akik már így estefelé egyre álmosabbak, de aludni még nem akarnak, ilyenkor jól jöhet, ha estefelé gyakrabban szoptatod (a tejmennyiségnek is kedvez
), ez megnyugtatja. Mindenképpen jobb, ha azt az egy órát, amit most sírással tölt el, játékkal töltitek, nem?
Kedves Ági!
A kislányunk 20 hónapos, és az esti altatással van nagy gondunk. Minimum 30, de van hogy 60 perces cirkusz árán tudjuk csak elérni, hogy elaludjon. Mindent ugyanúgy csinálunk, mint délután, mégsem sikerül az altatás. Délután 5 perc alatt elalszik.
A szokásos kis “altatási szertartás” után átvisszük a mi ágyunkra, és ott összebújva próbáljuk altatni (akárcsak délután). Ezt hol jobban, hol rosszabbul viseli, felül, van, hogy feláll, pakolgatja az alvós állatkát stb. Van, hogy kéri, hogy vigyük vissza a kiságyába, de ez nagyon ritka. Próbáltuk már, hogy ne teljes csöndben próbáljon elaludni, mesét suttogtam neki. Először elaludt rá, de második este megvárta a mese végét, és kezdődött a szokásos tortúra. Próbáltuk szép szóval és mérgesen is rávenni a lefekvésre, hatástalanul. Ellazultnak ugyanannyira ellazult mind a két altatásnál. Ami még eszembe jutott problémaként, hogy esetleg átesett a holtponton, és azért nem tud elaludni, de a gond az, hogy soha nem jelzi, ha fáradt. Kétszer megdörgöli a szemét, és ugyanolyan elevenen játszik tovább, mint azelőtt. Azért leírom az alvási időket:
8:00-9:00 óra között kel
13:00-13:15 óra között alszik el délután és alszik minimum másfél, de van, hogy 3 órát is. Az átlag: 2 óra.
De a délutáni alvás mennyiségétől független az esti “műsor”. Ugyanúgy eljátssza a “nem akarok aludni” játékot, ha másfél órát aludt és akkor is, ha 3-at.
19:00-20:00 óra között fürdik és utána rögtön vacsora, majd egy kis játék.
21:30 óra körül kezdjük az altatási szertartást, és 22:00 óra körül visszük át a mi ágyunkra altatni.
Talán az esti altatás túl későn van? De akkor meg szinte semmi időt nem töltene együtt az édesapjával (20:00 óra körül ér haza), másrészről ha korábban fektetnénk, akkor reggel mennyivel kelne korábban, hogyan borulna fel a napirendje?
Te miben látod a problémát és annak megoldását?
Válaszodat előre is nagyon köszönjük!
Üdvözlettel:
Krisztina
Válasz: Ez életkori jelenség, minden gyerkőcnek van olyan időszaka, amikor tiltakozik a lefekvés ellen (hiszen annyi érdekeset lehet csinálni
) Sokat segít, ha következetes vagy a lefektetési szokásokban. A nagyággyal az a gond, hogy tudja, hogy onnan meg lehet szökni, illetve azt is tudja, hogy ti még fentmaradtok. Próbáljátok meg, mi történik, ha azt mondjátok, ti is lefekszetek vele. Tehát minden lámpát lekapcsoltok, és mindenki lefekszik aludni. Ha ezt néhány napig eljátszátok, megszokja, hogy ilyenkor mindenki alszik már, nincs mit tenni. (aztán ha elaludt, persze ti is felkelhettek még
)
A másik, ami beválhat, ha megszűntetitek a nagyágyas elalvást és azonnal a kiságyba megy. Az alvósállatkát pedig közösen lefektethetitek a kiságyba, megbeszélhetitek vele, hogy most a maci is alszik, sőt a kisebbik fiammal minden este megbeszéltük azt is, hogy “Mama is alszik, a papa is alszik, a Döme kutya is alszik…” így megtanulta, hogy ilyenkor már mindenkinek aludni kell és elfogadta, plusz még a játékot is élvezi (macilefektetés, megbeszéljük, ki mindenki alszik már)
Kedves Ági!
Kislányunk most lesz 1 éves, eddig is voltak kisebb-nagyobb problémák az alvással, de a mostani már mindenen túl megy…
Túléltük a hasfájás miatti éjszakázásokat, a fogzás miattiakat, de most már tanácstalanok vagyunk.
Eddig kb. 9 óra körül aludt el, vacsi, fürdés után, szopi közben. Na de most már 4. nap van az, hogy addig minden rendben is van, míg vacsizunk, aztán már fürdéskor elkezd sírni, sőt az eddig nagyon is élvezett fürdést sem élvezi már. Utána szopizik kicsit, aztán rázendít, és utána már vígasztalhatatlan, akármit csinálok vele, dajkálni sem engedi magát, mindig feszíti magát hátra a kezemben, a cici sem kell neki, képes órákig sírni, mire elfárad, és nagy nehezen elalszik úgy, hogy a mi ágyunkban fekszik, és símogatom a hátát. Utána berakom a saját ágyába. Éjjel aztán már nincs nagy gond, max. nyüszög egyszer-kétszer, de fel sem ébred, hajnalban kel fel először, majd egy kis szopi után alszik is vissza, természetesen akkor már csak mellettem.
Napközben már csak 1-szer alszik, ebéd után. Most már az elválasztás miatt csak este meg éjjel szopizik, nem is igényli a napközbeni szoptatást. Az ebéd utáni alvás is kis sírással kezdődik ha bemegyünk a szobába, de kis dajkálás, éneklés után megnyugszik, majd el is alszik. Azzal nincs is probléma, na de az esti…
Kérem adjon tanácsot, mert én már tanácstalan vagyok, az idegeim sincsenek kötélből, és az iskolás fiunk sem nagyon tud aludni a másik szobában.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv. Kati
Válasz: Lehet, hogy túlságosan fáradt, mire a lefekvésre kerül a sor, vagy éppen fordítva: még nem elég fáradt és csak fél órával később feküdne le.
Kedves Ági!
Kisfiam 4 hónapos és a nappali alvással vannak gondjaink.
Pár hete már egészen jól el tudtam altatni, de most már nem megy a régi módszerrel. Akkor, mikor már láttam, hogy álmos, dörzsöli a szemét felvettem megölegettem, majd betettem a kiságyba, ott nézegetett egy keveset és amikor már nyöszörgött bementem hozzá, simogatni kezdtem a fejét meg sustorogtam közben és alaludt. Volt hogy hét perc alatt, volt hogy negyedóra is kellett, de alaludt. Most meg van, hogy egy órát is küzdök vele. Már ki tudja venni a cumit a szájából, a kezét tuszkolja be helyette, de úgy nem tud elaludni. A végén hulla fáradt, de még mindig küzd. Ha mégis sikerül végre elaludni van hogy 20-30 perc múlva felébred. Ha 3/4 órát húzza már boldog vagyok. Sokszor sikítozva ébred. Éjjel ennek ellenére jól alszik, van hogy este 9-től reggel fél 5-5-ig. Persze ez is periodikus egy hétig jól alszik éjjel, máskor meg felkel 2-3 óra között is. Segíts, mit lehetne tenni, hogy nappal jobban aludjon? Hogyan lehetne kicsit kiszámíthatóbb az életünk ezáltal? Előre is köszönöm.
Válasz: Ebben a korban a babák max. 3x alszanak napközben és 2 alvás között 2-3 órát tudnak ébrenlenni. Azért ébred fel olyan hamar, mert amikor lefekteted még nem igazán álmos. Az ébrenléti ciklus úgy néz ki, hogy amikor először az álmosság jeleit mutatja a baba, akkor még nem igazán álmos, ezt követően megint felélénkül, majd következik egy hosszabb álmos periódus, ez az, amikor már semmi nem jó neki, nem tud játszani, nyűgös stb. Ilyenkor kell lefektetni.
A sírva ébredés másik oka, hogy kezdődik a fogzás időszaka. Az alvási ciklus úgy néz ki, hogy fél óra mélyalvás után 10 perc felszínes alvás jön, majd megint mélyalvás, Ha valami baja van a babának, akkor a felszínes alvás időszakában felriad rá (pl. zaj, erős fény, fogzási fájdalom, hasfájás stb.) Ha nyálzik és mindent a szájába vesz, akkor már fogzik, ebben az esetben alkati hoemopátiás szerrel segíthetsz rajta, a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz erről bővebb leírást.
Nagyon fontos, hogy a napirendje ugyanúgy alakuljon, neki még nincs időérzéke, ezért a napirend alapján tájékozódik a világban. Az evés mindig az alvás után következzen, majd büfi és játék, amíg el nem álmosodik, ha a sorrend felcserélődik, az őt is megzavarja.
Az altatási módszered egyébként jó, ezen ne változtasd, következetesen tartsd magad hozzá.
Kedves Ági,
Az alvások közben megébred (teljesen rapszódikusan) és be kell menni visszaltatni.(éjjel semmi gond) az a kérdésem, hogy olyankor mi a teendő, ha addig fekszik békésen amíg ott vagyok és ha meghallja/látja hogy távozom jön a sakálüvöltés. -nem tudok úgy odaáli letenni, hogy ne lásson. Arra tippelnék hogy elkezdtük a szerparációs szorongást (bár még mindig barátságos másokkal, azért többször sírva fakadt már ha nem vagyok jelen, próbálom tanítgatni, kukucs játék, és ha megyek is valahova látványosan elköszönök mosolyogva és sietek vissza, amit jól visel akkor és ott, de úgy érzem hogy megviseli és emiatt jönnek a ‘létszámellenőrzések’)Apuka is segít, amikor itthon van, eddig nem nagyon ment neki, de mostmár simán. Talán hamarabb leteszi mint én. (pedig nem sajnálom tudom hogy érte teszem) Ám napközben én vagyok vele. Nem szeretnék belemenni a játékába, hogy 30 perceket alszik, de sírni nem hagyom. Viszont bedilizek ha ez így fog menni,hogy napi több órát pakolgatom, szépen nyugodtan. Nekünk bejött tehát a suttogó, de ilyet nem ír, hogy ezzel mi a teendő. Csak hogy várjam meg amíg elalszik. ettől kicsit félek. Nem szeretnék 7éves koráig az ágya mellett állni amíg elalszik.Vagy ezt most csak én látom ilyen drámaian és ha kitartok szépen elmúlik??
kérlek erősíts meg vagy írd le hogy szted hol rontom el. Nagyon köszi előre is!
a tanácsodat szeretném kérni. Mimma 4-én lesz 9hónapos, kiegyensúlyozott, jóétvágyú, nagyon barátságos kislány. sokat hordom kendőben. Kezdettől fogva volt napirendünk és kisebb nagyobb hullámvölgyekkel megy is minden szépen.6 és fél hónapos koráig szoptattam éjjel is, majd mikor nekiállt 20percenként ciciért ébredni, azonnal elkezdtük a felvesz-letesz módszert (nem vagyok híve a had ordítson-nak) már a második napon szépen aludt, és azóta is. Este 8 kor fekszik, ő ilyenkorra már nagyon álmos, leragad a szeme. Ügyesen fekszik és alszik el. 5kor felkel, szopik (kb 8perc) és azonnal fekszik is vissza és 7kor kel. Utána 9kor teszem le (addigra megint fáradt- egy másodpercet sem bír egy helyben, jön megy, felfedez) és alszik 1-1,5órát. Délután egyszerűen nem tudom 2-ig húzni vele, ő fél 1kor már halálosan fáradt, ha akkor nem teszem le, akkor jön a világháború. Ilyenkor is alszik/udt 1órát kb.. Nehezen húzza estig, mert nagyon nagy az időtartam. (amióta jó idő van és megyünk játszóterezni azóta nincs baj, simán elvan, mint a befőtt). Az első kérdésem az lenne, hogy baj, hogy a napközbeni pihenők ennyire korán vannak? A második egy újkeletű probléma. Napközben nekiállt egy ciklust aludni csak. 40 perc körül. Szépen suttyomban. Először 1.15 perc, aztán 1óra, 55p és most itt tartunk. Szemmel láthatóan kevés neki, mert nyűgös és fáradt. Ezért elkedztünk megnyújtani a napközbeni alvásokat, ismét a felvesz-letesszel, ami már bonyolultabb, mert feláll. (nagyon ügyesen mászik már régóta, feláll egy hónapja és most kezdett kapaszkodva lépegetni)Most a negyedik napon járunk, ma reggel már 2 órát aludt és az első nap kivételével nem is sírt. Nagyon is érti, hogy pihenőidő van és nyugi.Tehát egy szavam sem lehet.De mégis van
Válasz: Nem rontod el sehol. A gond valóban a szeparációs szorongás. Próbáld meg bevezetni, hogy adsz neki egy alvós állatot vagy akár egy pelust, kispárnát. Ezek a tárgyak téged helyettesítenek. Próbálj mellette maradni, amíg el nem alszik és csak utána kiosonni mellőle. Ez kb. 20-30 percig tart, de ha pár hétig ezt csináljátok, akkor megtanulja, hogy nem hagyod cserben és utána már korábban el tudsz szökni mellőle, míg végül teljesen le lehet csökkenteni 1-2 percre.
Bocsánat ez még lemaradt:
Mimma igényli a nyugodt körülményeket a félhomályt és a viszonylagos csendet.Amennyire tudom meg is teremtem ezeket számára, mert mindkettőnknek könnyebb, ha ő kipihent.De sajnos az összes mentőautót nem tudom leállítani…és még valami, sokszor van, hogy beiktat még egy 30-40perces szunyát délután a parkban, autóban ha megyünk valahova.Nem zavarja meg az éjszakát, sőt áll az alapigazság, nyugodt nap után nyugodt éjszaka. Altassam 3x?? Nyújtsam kitartóan a délutánit? ELőre is nagyon köszönöm!! Üdv, Timi
Válasz: Ez látszólag egy átmeneti időszak a 2 és a 3 alvás között. Ha nagyon álmos a 3. alvást ejtsétek meg a parkban séta közben babakocsiban vagy autóban, ezt idővel el fogja hagyni, ahogy a mostani alvások ideje kitolódik.
Kedevs Ági!
Nekünk/nekem/is az alvással van problémám.13 hónapos a kislányom.2 hónapja jár/gondolom ez már nem zavarhat be/Nagyon aktív.jó ideje csak 1-szer alszik eddig 11-től de próbálom ebéd utánra áttenni gondolván azért sír mert nem álmos annyira.A vállamon szeretne elaludni,szorít és kapaszkodik/nem ringatom csak fogom/Hogyan vezessem rá hogy itt leszek akkor is ha felkel vagy ha leteszem nem veszít el?/megérezhette hogy apja elköltözött?/Éjjel születése óta felkel többször ez annyiban változott hogy enni nem kap csak 5-6 körül/ezzel nincs bajom/a többi ébredéskor pár korty víz utána cumi és alvás/ha szerencsém van/Újabban éjjel is kapaszkodni szeretne a nyakamban ekkor sem ringatom csak fogom.Leülni sem enged.Annyira zokog hogy a szívem majd megszakad!Nem fájdalmas a sírás/megismerem már ha pl a fogzástól vagy mástó szennved!este 8-kor pancsi utána tápszer majd alvás.Elalszik de felkel éjfél után.Rendszertelenül sír fel.Miért lehet és hogyan segíthetek neki?Délutáni alvásoknál szeretne elaludni cumisüvegen/de én ezt nem szeretném,amúgy sem jön be mindíg!/próbáltam ezt is.
Nagyon várom a választ!köszönöm.Remélem érthetően fogalmaztam:-)
Válasz: Ennek a fő oka a szeparációs szorongás lehet. Tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok.
Az is segíthet, ha már eleve melléfeküdve altatod a nagyágyon, és utána teszed be a kiságyába.
Kedves Ági!
Az én kisfiam októberben lesz három éves. Soha nem szeretett aludni, pár hetes/hónapos csecsemőként is kb. kétszer 10 percet aludt napközben. Most sem akara aludni, de ha sikerül néha elaludnia, van úgy, hogy 3 órát is alszik. A baj igazából nem is a nappali alvással van, hanem azzal, hogy éjszaka még mindig felébred. Csak a tejet hajlandó meginni, és mióta szobatiszta általában pisilnie is kell. Ez átlagban egy éjszaka két ébredést jelent, de van olyan éjjel, hogy 5-6 alkalommal is felkelünk, ilyenkor pedig másnap fáradt, nyűgös. Mivel lassan három éves, jó lenne már ha nem ébredn fel éjszaka, egyrészt ő sem tudja magát kipihenni és így állandóan nyűgös, másrészt pedig nekem is jó lenne már majd három év után egy éjszakát végig aludni. Tudnál tanácsot adni, hogy mivel érhetném ezt el?
Válaszod köszönöm!
Rita
Válasz: Itt egyértelműen arról van szó, hogy felvett egy rossz szokást és nem tud megszabadulni tőle. Pisilni mindenképpen fel fog kelni, ez együttjár a szobatisztaságra való szoktatással, de arra rá lehet szoktatni, hogy téged ilyenkor ne ébresszen fel, hanem maga intézze el, ha nem akar egyedül, sötétben kimenni a WC-be, akkor vehettek egy fedeles bilit, ami az ágya mellett van éjszakára.
A tejet meg egész egyszerűen nem kell neki adni éjszaka (már csak azért sem, mert rongálja a fogakat!!!), ha szomjas, kaphat vizet. Mivel most meleg van ezért természetes, hogy éjjel 1-2x megszomjazik, az én fiaim is többet kelnek most, de azt is meg lehet vele beszélni, hogy intézze el maga, oda kell tenni a vizet az ágya mellé.
Mindkét dolog kapcsán fontos, hogy beszélj vele róla, mondd el, hogy ezentúl éjjel mit kell tennie. Elsőre lehet, hogy nem fog menni, de minden nap beszélgessetek kicsit róla, így néhány nap alatt megszokja, megtanulja majd.
Kedves Ági!
A kislányunk most két éves. Bő egy éves koráig, így csecsemőként is hibátlanul végig aludta az éjszakákat. Kb. este 8-kor letettük aludni, és reggel 6-7 óráig aludt folyamtosan. Jó pár hónapja viszont este nehezen tudjuk elérni, hogy lefeküdjön. Azt mondja, hogy nem akar aludni. 18 foga van, s szinte mindegyik jövetele nagyon megviselte, gyakran éjszaka is felkeltünk miatta. A nyár közepén arra gondoltunk, hogy a kánikula miatt nem tud elaludni. A gyermekorvosunk szerint: olvassunk neki egy mesét, majd csukjuk rá az ajtót, s csak akkor menjünkbe, ha nagyon ordít. Kislányunk annyira ordít,hogy nem tudunk nem bemenni hozzá. Kimerülésig járkál a lakásban, és nem alszik. Egy hónapja járunk bölcsödébe. Szeret menni, de a késői fekvés miatt, alig tud reggel felkelni, így “művészet” beérnem a munkahelyre is.
Tanácsot kérnék: hogyan érhetnénk el, hogy a gyermek időben lefeküdjön? Köszönöm.
Válasz: Ez életkori jelenség is, amin a bölcsi elkezdése csak ront, hiszen a kicsi ilyenkor akarja bepótolni, ami napközben kimarad. A legjobb megoldás, ha egyszerre fekszetek le, tehát nem azt látja, hogy ő lefekszik, ti meg még fentmaradtok, hanem nincs apelláta, mindenki lefekszik, neki sem lehet fentmaradni. Vagy segíthet az is, ha átmenetileg a ti ágyatokban melléfeküdve altatjátok el (vagy az övében, ha heverőn alszik).
Emellett, amikor együtt vagytok este mindig legyen legalább 1 óra, amikor csak vele foglalkozol, amikor figyelmet kap.
Kedves Ági!
A kisfiam 18 hónapos és tele van energiával.Eddig éjszaka még mindig 4-5x kelt,hamar visszaaludt szopizás után. Napközben eddig egyszer aludt maximum másfél óránál többet,de mostmár néhány napja azt sem akar. 9-10 órát simán ébren van, játszik, egyre fáradtabb,de képtelenség elaltatni. Utána alszik fél órát és ordítva ébred. Ezután megint akár 6-8 órát ébren van. Éjszaka nem akar elengedni, ordítva kapaszkodik belém. Soha nem volt hisztis,de most hányásig sírja magát. Megfázott és lázas,de ez cseppet sem teszi alvósabbá, épp ellenkezőleg. Az utóbbi napokban éjszaka több részletben 6 órát alszik, nappal egy felet.
Nagyon félek,hogy ennek nem lesz jó vége. Nem akar aludni. Pörög, játszik, futkározik, sokkal ügyesebben és gyorsabban mozog,mint az elvárható lenne. Mindenhová felmászik,szinte képtelenség egy embernek lekötni.
Kap fájdalomcsillapítót, mert jöhet a foga,rágcsál. Az eddig bevállt összes altató praktikám, beleértve a szopit is, csődöt mondott.
Mostmár annyit mozgok vele,hogy a barátnőim szerint ez egy 5 évest is kiütne. De a kisfiam simán bírja energiával.
Szabad hagynom,hogy csak 6 órát aludjon éjszaka és másfelet nappal?
Amikor felébred,mindig ordítva ül az ágyában. NAgyon panaszkodik, “szíd”. És álmában-félálmában is mászik,sokszor átkúszik a mi ágyunkra és rajtunk mászik,úgy tűnik,nincs is igazán ébren.
Mit csináljak,hogy aludjon?
Válasz: Az ilyen túlpörgött gyerekeknél kétféle módszer válhat be. Az egyik a Coffea tosta 15CH nevű homeopátiás szer, amiből délben és este kell 5 golyót elszopogatni, ez segít ellazulni az alváshoz.
A másik, ami segíthet, ha nappal nem a saját ágyában alszik, hanem a ti ágyatokban, ahol melléfeküdve el tudod altatni, ez általában segít nekik megnyugodni és hosszabban is alszanak így. Éjjel, ha megébred, akkor magad mellé veheted, mert ebben a korban elég erős a szeparációs szorongás, és gyakran már ennyi is elég, hogy a gyerek jobban aludjon. Emellett gondolnod kell a fogzásra is, ha nyálzik és rág, akkor éjszakára kaphat egy kiskanál Nurofent.
Kedves Ági!
Én is úgy gondoltam egyedül vagyok a problémámmak alvás terén,de látom másnál is van ilyen gond.
Az én lányom 2,5 éves.Nálunk is problémás az elalvás egyedül,simogatni kell és ott ülni vagy feküdni az ágy mellett.Születése óta külön szobában alszik.
Elkezdödött a bölcsi,nagyon élvezi aranyos szófogadó kislány szépen eszik játszik,imád menni de ha eljön az alvásidö sir,hogy anyukámat szeretném.Most szoktatom még a bölcsibe másfél hét telt el,de mondták a gondozónénik ezzel a problémával megfogunk küzdeni.Lefekszik ő az ágyra csak amikor mindenkit lefektetnek akkor rájön hogy na ez már komoly én ezt nem akarom.(2 napja próbáljuk ott altatni)
Oké,mert most még hazahozom de tartok attól,hogy fog ott elaludni és ha dolgozunk nincs aki érte menjen.
Lehet ,hogy gond az is hogy ő még kiságyban alszik?
Mondtam a páromnak este levesszük a rácsot az ágyról.Bár ha rács lekerül szerintem elkezdödik a mászkálás.Nem tudok okos lenni.Szerinted hogy csináljam,hogy jó legyen?
Válasz: A bölcsis alvást rá kell hagyni, valójában ez nem a te feladatod, hanem a gondozók feladata, hogy megoldják (a fiam ugyanennyi idős, még kiságyban alszik és az oviban gyönyörűen alszik a többiekkel, nincs gond, tehát ez nem lehet baj, emiatt ne változtass most otthon ágyat neki, mert ez csak még jobban megzavarja). Mi úgy csináltuk, hogy 2 hétig nem aludt benn, hanem délben elhoztam és csak utána aludt bent, de addigra már megtanulta, hogy a többiek ebéd után aludni mennek és ő is akart menni, tehát már érdekelte a dolog. A benti alvás szokáselven működik, de kell hozzá az is, hogy a kicsiben kialakuljon a bölcsi iránti bizalom, nálatok szerintem még ez hiányzik. Várj néhány napot, hadd szokja a bölcsit és az alvás is menni fog majd.
Sziasztok nekem a kisfiam 12hónapos lesz 12-én de még ezidáig nem volt olyan éjszakám amelyiket teljesen átaludjuk.Most pedig azt kezdtük el hogy este 11-or alszunk el éjszaka legalább 10-szer fölébred és reggel fél7-or kel.Na most nappal se alszik össze vissza 2órát ez nemlehet elég neki mért csinálja ezt nem értem?Tud rá valaki megoldást?
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves ÁGI!
A kisfiam 1 éves és 4 hónapos.A lefekvéssel eddig nem volt gondunk, ügyesen evett majd becsuktuk az ajtót és aludt.Kb. két hete ez megváltozott, nagyon sir, ha le akarjuk fektetni pedig látszik rajta, hogy nagyon fáradt .Be kell menjek és két órán keresztül simogassam a fejét, miközben nézi a tévét.Emiatt a párkapcsolatunk is kezd tönkremenni mert csak este van időnk egymásra.Mit tehetek, hisz nem akarom a gyermeket sem szenvedni látni de a páromat sem akarom hanyagolni.Köszi a választ
Válasz: Ennek többféle oka lehet. Talán túlságosan túlpörgött, sok inger éri napközben. Segíthet a Rooibos tea, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább. Ha nagyon túlpörgött nappal, sokat játszik, sok élmény éri, akkor ez is állhat az ébredések hátterében. Ebben segíthet a Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyó,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)
Az is lehet, hogy még nem elég fáradt, amikor este aludni megy (ebben a korban legalább 5 óra ébrenlét kell este, hogy elfáradjon és le tudd fektetni.
A tévé melletti altatást egyáltalán nem javaslom, csak még jobban túlterheli a gyereket.
Inkább maradjon fel egy kicsit még többet, játszatok, vagy olvassatok mesét, akár hármasban is, így jobban elfárad, és közös programotok van, hiszen ti nemcsak egy pár, hanem már egy család vagytok, szerintem ez a kis közös esti félóra elalvás előtt nem csak a kicsinek segít az alvásban, hanem nektek a családdá válásban is
Kedves Ági!
Fanni 15 hónapos és nagyon okos kislány, már 11 hónapos kora óta beszél, de csak két hete tanult meg járni és azóta nagyon anyás lett. Most 6 foga van, de szerencsére nem viseli meg a növekedésük. A nappali alvással minden rendben, csak leteszem az ágyába, megfogja a kedvenc takaróját és alszik kb 1,5 órát minden nap, 13 órakor ébred és innentől pörög estig. Este 9-kor megpróbálom lefektetni mert ilyenkor már álmos, de két varioáció van:
- Vagy ringatnom kell 30-40 percig és elalszik(11 kg-os a Manó és megpróbáltam minden altatási teknikát, de nagyon sír ha nem álomban teszem le és kimegyek a szobájából) Így ringatva ha szerencsém van, végigalussza az éjszakát, egyszer-kétszer hív, hogy “Anyuci”, de amikor meglát, visszaalszik. Ez maga a kánaán:-)
- Két hete viszont leteszem 9-kor aludni és ha gyorsan elalszik a kezemben akkor szinte biztos, hogy 10-kor már megint fent lesz és játszani akar. Ilyenkor éjfélig nem lehet megállítani, mászkál és kacag, mondókázik, mutogat. Ha megpróbálom letenni üvöltve, megfeszített háttal tiltakozik még a ringatás ellen is. Másnap viszont nagyon álmos reggel és sokáig akar aludni amitől teljesen felborul a napunk és este sem lesz álmos. Próbáltam már, hogy éjjel odafektettem közénk, hogy anyuék alszanak, de mosolyogva böködi a szemünket, és közben azt mondja, hogy “kukucs”, aztán felül, feláll és persze egyre élénkebb lesz.
Miért ébredhet fel az esti alvásból 10 órakor, 1 óra alvás után kipihenten, ha már a fürdi után is nagyon fáradt volt? Mit csináljak, hogy segítsek neki, hogy ne pörögjön fel és hamarabb visszaaludjon?
Előre is köszönöm a válaszodat. Üdvözlettel:
Éva
Válasz: Ezt a helyzetet most a járás újdonsága okozza, egyszerűen túl van pörögve, annyira új neki ez az élmény, élvezi és ezért nem tud aludni. Ebben a korban nagyon anyásak, amikor éjjel felriadnak, gyakran tényleg csak ellenőrizni szeretnék, hogy ottvan-e anya, aztán már vissza is alszanak. Segíthet, ha pár napig Apa fekteti le este és ő megy be hozzá éjjel, mert akkor megtanulja, hogy anya úgyse jön éjszaka. A másik megoldás, ha egy matracot teszel az ágya mellé és ott alszol.
Mindemellett azt javaslom, most várj 1-2 hetet és tartsd magad az eddigi szokásaitokhoz, mert lehet, hogy ha elmúlik a járás varázsa, akkor magától szépen visszaáll az eredeti rendre.
Üdvözlöm!
A próblémánk a következő lenne, kisfiam 10 hónapos napközben sosem volt jó alvó de éjszaka annál inkább.
Most fordult a helyzet nappal szépen engedi hogy elaltassam és van hogy 2 órákat is alszik (napi 3-4 alkalommal kéri az alvást) az utolsó alvása 7-kor van de az csak fél óra szokott lenni ez már nagyon régóta így van.
Este mikor eljön az alvás iszonyatos hisztit csap rúg, kapál, karmol hogy nem akar aludni, menne játszani ha hagynám akár hajnali 1ig is vigan játszana miközben leragad a szeme.
A kérdésem az lenne, hogy este miért nem engedi hogy elaltassam? nappal nincs gond, hamar elalszik, persze kézben, énekelve, de ez nem próbléma.
Este van hogy 2 órán át próbálom elaltatni, alszik 2-3 órát és hajnalban megint sírva ébred, már ott tartunk hogy a mi ágyunkban alszik az állandó sírva ébredések miatt!
ez kb 2 hete van
Mi történhetett vele? illetve mit tanácsol, mit tegyünk?
köszönettel
Marioann
Válasz: Nappal egy kicsit sokat alszik korához képest, valószínűleg ez zavarja meg az éjszakai alvást is. A babáknál az utolsó esti ébrenlét szokott a leghosszabb lenni, 10 hónaposan ez kb. 5 óra szokott lenni, ha tehát szeretnéd este 10-kor lefektetni, akkor 5 után már ne aludjon.
Kedves Ági!
Az én fiam 10 hónapos és soha nem volt jó alvó!
Csak mellettem hajlandó aludni és a csak a karomon.Éjszaka 5x 6x kell de ugy hogy éjfélkor alszik el addig játszik nyugodtan és egyedül.Napközben 2x alszik 1/2-1 órát!Az egész nap hisztiböl áll mozdulni sem tudok töle fognom kell de még ugyis sokszor nyügis!
Mindig ugyanabban az idöben alszik eszik,rendszerhez van szoktatva!Szinte már kikészit!
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Sya Ági
Kérlek segits nekem a kisfiam 10hónapos és velem aludt kicsi kora óta tudom ez nem jo de egyedül soha nem tudott egyedül elaludni igy hogy tudjak én is aludni inkább magam mellé tettem Mostanában kiságyban altatom ugy hogy szájában cumisüveg (mert nélküle nem tud elaludni)van amikor igy elalszik van amikor nem ilyenkor ölben ringatom amig el nem alszik
Napközben sem alszik sokat délelött 1 óra de ez is max délután semmit sem alszik igy nagyon késön is alszik el olyan 23-24 óra körül Énnem tudom mit csináljak vele Segits kérlek
Válasz: A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad, pl. ha leteszed, arra is, és akkor kezdődik megint a 20 perc elölről.
Ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.
Szia Ági!
Írtam már Neked a nyáron, most azonban ismét erre kényszerülök. Szóval nyár óta tart, hogy az akkor még korán fekvő, jól alvó, és nem utolsó sorban magától elalvó kisfiam, aki mostanra 23 hónapos lett, nem akar lefeküdni aludni. Mint megerősítettél benne, közrejátszik a szeparációs félelem, és az is, hogy terhes voltam, mostanra pedig 2 hónapos a húga. A helyzet nem igazán javult, sőt… Az igazság az, hogy nagyon rákapott az apukájára, mivel sokat átvállalt a terhesség vége felé az én feladataimból a gyerek gondozásában. Ő fürdette, altatta, mivel már erre volt akkoriban szükség. Egyre inkább elkanászodott felette, és most az esti elalvásoknál 1,5-2 óránál tartunk. A vége 22 óra körül van. Persze álmos, ezt mondanom sem kell. Azt hiszem, nincs most egy állandó elalvási szokása, felborult, ami eddig volt. Most megpróbáljuk azt, hogy este együtt fekszünk le vele, mivel úgy vettem észre, nem hiszi el, hogy mi is lefekszünk valamikor. Ezt már két este műveljük, sír is szegénykém, nem akar lefeküdni, és a sötétben el-elesik, végül aztán az apukája magára veszi és 2 perc alatt elalszik. Ez most mindkét alkalommal fél 11 körül történt, persze nagyon álmos reggelre is. Az az igazság, hogy nem találom ezt igazán jónak. Mivel általában a kiságyában (rácsos) szokott aludni, most, hogy nem törődünk úgymond vele, még lehetősége sincs arra, hogy lefeküdjön a helyére. Azt hiszem, ez megzavarja. De az sem jó, hogy végül megint csak segítséggel alszik el. Meg aztán az is itt van, hogy én délután már pár hete úgy altatom el, hogy fogom ülve az ölemben és énekelek neki. Ez mostanára kb. 5-10 perces altatásra csökkent, szemben a kezdeti 40-45 perccel. Azt hiszem, ez bejön, engem sem különösen zavar, hacsak azt nem nézzük, hogy a nyár elejéig nem is kellett senki és semmi ahhoz, hogy elaludjon. Délután a kiságya melletti heverőn alszik, nem is bánja, és jókedvűen ébred. A kiságyban viszont vergődik, forgolódik, sokszor felsír, beszél álmában, ezekből pedig úgy tűnik, nem éppen jókat álmodik. Ez sem jó, hiszen nem mindig ugyanott alszik. De betenni a kiságyába, amikor már alszik, fizikailag nem bírom, úgy pedig nem alszik el, ha csak leteszem ébren, hogy aludj! Gondolkoztunk azon, hogy kivesszük a kiságy 2 rácsát, hogy azon ki tudjon bújni, vagy egyáltalán a kiságyat megszüntetjük, de attól tartok, olyan sok változás volt mostanában az életében, és még ez is… Elalváshoz cumit is használt, de kb. egy hónapja nagyon beteg volt nagyon magas lázzal, és annyira tiltakozott minden ellen, ide értve a cumit is, miszerint nem akar vele aludni, hogy végül eltettem és azóta nem is kapta meg. Sokáig nem is jutott eszébe, de a húgának elővettem, mert eléggé nyűgös volt egy időben, és mintha eszébe jutott volna, hogy neki is volt. Azóta néha kéri elalváshoz, de én nem akarom odaadni neki, örülök, hogy leszokott róla. Persze sajnálom, mert úgy tudja kérni, és biztosan ez is megviselte valamennyire. De ez is már az utóbbi időben csak egy ürügy volt a sok között, hogy ne kelljen elaludnia. Kidobálta, játszott vele, úgyhogy már nem az elalvás megkönnyítését szolgálta.
Este azért inkább az apukája altatja, mivel én a picivel vagyok, szoptatom. A két gyerek esti ceremóniája majdnem egybe esik. Még most legalábbis. Illetve, 2 napja, hogy próbálkozunk ezzel, a nagyobbiknak eltolódott minden, mivel együtt igyekszünk lefeküdni, ő vár meg minket. A pici miatt nem lehet, hogy mi hamarabb lefeküdjünk, aztán majd felkelünk, ha a nagy elaludt. Mivel ő általában 8 körül fürdik és utána szopik. Ekkor lesz éhes, nem tudom hamarabb fürdetni és etetni.
Amikor az apukája itthon van, másként viselkedik, velem szófogadó, rendes gyerek, de apuval meg lehet minden rosszat és butaságot csinálni. Ha pedig nincs itthon és valami olyasmi történik, rögtön kezdi az aapuuu, gyeeejeee!!!! szöveget. Ennek tetőfoka akkor volt, amikor egy éjszaka lázasan feküdt mellette az apja és 3 órán keresztül ezt üvöltötte a fülébe. Nem lehet, hogy engem egy kicsit elrakott talonba a baba érkezése miatt, és most a szeparációs szorongást az apja iránt éli meg? Engem meg sem szokott éjszaka sem említeni, amikor felsír, de napközben persze én vagyok itt neki, bújik, ölel, játszunk szépen. Vagy csak túlságosan rákapott az apjára, és véget kéne vetni a túlzott engedékenységnek? Egyébként mások, ha látják, mondják, hogy jól nevelt kisfiú, nekem általában szót fogad, igyekszek fogni, és jóra tanítani. Szóval elég sok gondunk van mostanában, jó lenne, ha tudnál írni néhány tanácsot, főként az alvással kapcsolatban. Bocsánat a hosszúra sikerült levélért.
Válasz: Tényleg nincs semmi nagy baj a kisfiaddal csak az egyik legnehezebb életkorban van, a dackorszak közepén – ez akkor is nehéz lenne, ha egyke lenne, de most még ennek tetejébe megérkezett a tesó is
Szerintem az teljesen jó, ha ő apával alszik el este, de azzal sincsen semmi baj, ha veletek egyidőben. Tulajdonképpen bármi jó, ami nektek jó és amiben rendszer van, amit szokássá tudtok és akartok tenni az életében. Ebben a korban leginkább állandóságra van szüksége a gyereknek. Ha megoldható, hogy minden este Apa fektesse, akkor legyen ez, ha először a tesó fekszik és csak utána ő, amikor ti fekszetek, az is jó. (nálunk ez utóbbi volt a megoldás, így a nagynak volt egy kis ideje, amit csak velünk töltött el, amikor csak vele foglalkoztunk – és ez láthatólag jót tett a lelkének.
Szerintem itt az ideje a kiságyból való kiköltözésnek is. Ennyi idősen már nem férnek el jól a kiságyban, nem tudnak eléggé forgolódni, mindig nekifordulnak a szélének. Segíthet, ha már rendes gyerekágyat kap, legurulásgátlóval vagy ha van 1×1 méteres járókátok azt is megkaphatja, ettől nyugodtabbá válhat az alvása és az altatás is egyszerűbb, mert a heverőn mellé tudtok feküdni.
Kedves Ági!
Kislányom 1 éves múlt pár napja. Egészen eddig nem volt sohasem gond az alvással. Napi 2szer vagy többször aludt, este meg 8kor letettem és reggel 6ig aludt. Most kb. 3 hétig beteg volt és mióta meggyógyult nem lehet letenni aludni napközben egyáltalán. Ha leteszem egyből felül, majd feltérdel és megfogja az ágyrácsot és rázza az ágyat, majd nekiáll hisztizni, majd sírdogálni. Foga még nincs, de nem hiszem hogy attól nem aludna, mert nem úgy sír, mintha fájna valamije. Közben meg nagyon-nagyon álmos! Dörzsöli a szemét, vállamra hajtja a fejét, de nem képes ott sem elaludni a vállamon. Este is egyból elaludt régen, most esete is legalább fél órát hisztizik mire elalszik végre.
Már teljesen tanácstalan vagyok! Mi lehet a baj?!
Válasz: Ebben a korban szoktak áttérni a babák a napi egyszeri alvásra. Próbáld meg, hogy a megszokottnál kicsit később teszed le aludni, akár 5-6 óra ébrenlét után, amikor már nagyon álmos. Segíthet, ha nem a kiságyába teszed, hanem mondjuk lefekteted a ti ágyatokra, ott mesét olvasol neki, vagy képeskönyvet nézegettek és ezután alszik el. Ezután átteheted a saját ágyába is, vagy aludhat a nagyágyon is. Mivel most volt beteg, ez is ijesztő számára, az összebújás megnyugtatja majd.
Kedves Ági!
Babánk már elmúlt 8 hónapos. Kb.: 6 hónapos koráig az esti alvások úgy alakultak mint a mesében:20-21 órakor letettük aludni és kb.: reggel 8-ig aludt úgy,.h szinte meg sem mozdult az este. A gond a fogai felbukkanásakor kezdődtek ami a mai napig tart.23-24 óra körül alszik csak el, és este legalább 1x, néha 2x felkel enni, így kb.: 9 óráig alszik.Az esti felkelések sírással,ordítással kezdődnek úgy,h. álmából felkel,feláll a kiságyba(ami az ágyunk végébe van) és felénk nézve félálomba üvölt.Ekkor kap enni 200ml tápszert.Teát hiába adunk azt nem fogadja el.Soha nem cumizott este, tehát olyan gond nincs,h. azért kelne fel mert kiesett a cumi!
A babánk nagyon eleven,egész nap mászik,a bútorok mellett felállva megy,ha megpróbálnánk este 8-kor lerakni akkor sem aludni el magától,csak és kizárólag az utolsó tápszeres etetésen. Az utolsó előtti etetés tartalmas tejpép kanállal kb.: 130ml.Napközben 2x alszik:1x délben 1órát,2x pedig 17óra felé 1 órát!
Max. 200 ml amit megeszik etetésekkor.Már egy ideje reggelire gyümölcsöt kap, déli alvás után pedig főzeléket.
Mit tegyünk,h. korábban aludjon el és este ne keljen fel enni? Lehetséges-e az,h. a kora ellenére keveset eszik(200ml) és ezért üres éjszaka a pocija?
Válaszodat előre is köszönjük!
Válasz: Ebben a korban sok minden zavarhatja a baba éjszakai nyugalmát:
1. Hozzátáplálás kezdete Az új ételek néha emésztési zavarokat okoznak, pl. enyhe székrekedést vagy puffadást, ezen az édesköménytea segíthet, vagy ha ki tudod szűrni és elhagyni a zavaró ételt
2. Fogzás A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
3. Mozgásfejlődés Az új mozgásformák megtanulása miatt rohamos fejlődésnek indulnak az izmok, ezért a baba az izomrángásra ébredhet fel, illetve rohamosan fejlődik az idegrendszer is a mozgással párhuzamosan, ez is megzavarhatja az álmát. Segíthet, ha egy takaróba becsavarva vagy hálózsákban altatod.
Kedves Agi!
Kerlek segits rajtunk. A kisbabam 9 honapos es soha nem aludta meg at az ejszakat (szoptatom, talan azert), sot egyre roszabb alvo. Ha “csak” 3x kel fel az mar jo ejszakanak szamit. Eddig este 8-kor mar aludt altalaban 11-ig/ ejfelig ekkor megszoptattam. Siman viszaaludt es 3-4 ora korul megint felebredt. Ekkor a ferjem setalt vele es hamar visszaaludt reggel 7.45-ig. Most viszont szinte egesz ejjel fenn van, mert nem hajlando a kisagyaban aludni. Nagyon sir szegeny es mar nagyon ketsegbe vagyunk esve. Probaltuk hagyni hogy alomba sirja magat (egyikunk vegig mellette van, de 1,5-2 ora utan mar teljesen elmegy a hangja szegenynek es a szivem szakad meg erte. Probaltunk setalni vele, enekelni, de semmi. Az agyunkban viszont elalszik.
Tudom hogy ez szeparacios felelem es majd kinovi de ezt nem birjuk mar tovabb! Kerlek segits!
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Ági!
8 hónapos kislányom alvásával kapcsolatban kérnék segítséget. Kicsi korában szépen megtanult egyedül elaludni nappal is este is s jó alvó volt. Pár hete elkezdődött a nehéz alvások ideje. Nappal általában 10 perc alatt elalszik. Többször feláll, sír, de ha simogatom megnyugszik, ezt 2x-3x megcsinálom s elalszik. Este cicizik s leteszem és szépen alszik. Viszont pár hete 3-fél4 körül felébred s miután simogatással visszaaltatom kb. 1 órán át 10 percenként felébred s sír. Szopizni 5 körül szokott, utána alszik kb. 8-ig. Lehet, hogy már 3-fél4 körül éhes s ha előbb megetetném jobb lenne? Csak félek, hogy visszaszikik a többszöri szopizásra. Egyébként nagyon jól eszik, mindent szeret s tejem is van elég s a cicit is csak 5 körül keresi, ha felveszem az ölembe, addig csak odabújik hozzám.
Válaszod előre is köszönöm! Szandra
Válasz: Lehet, hogy akkor éhes és enni szeretne, szerintem adj neki enni 3-kor.
Kedves Ági!
Most múlt 8 hónapos a kisfiam, és néhány napja tanult meg állni. Sosem volt jó alvó, de egy idő után hagytuk 5 percet sírni, aztán bementünk, majd hagytuk 10 percig. Azóta normalizálódott a helyzet pár nappal ezelőttig. Most újra gyakran kel, de a legfőbb problémám, ha lefektetjük a szokásos rutin után, egyből föláll és nem akar lefeküdni, pedig hulla fáradt. Ha visszateszem, újra feláll, de lemenni nem tud, csak esik és állandóan beveri magát, ami után zokog. Próbáltuk hálózsákba, de úgy is feláll, tanítjuk leülni, de nem megy neki. Most ott tartunk, hogy vagy kibéleljük az ágyát, vagy az utazó ágyba fogjuk altatni, amíg nem tud leülni, mert abban nem tud felállni és így nem esik akkorát. Tanácstalanok vagyunk, mert borul minden, amit kialakítottunk, nem is beszélve a délutáni alvásokról, meg a 12 óra nappali mellette ülésről. Tudom az esés természetes ebben a korban, de vagy a szemét v. az orrá veri be és mindig a fejére esik.
Köszönöm válaszod!
Válasz: Ez egy átmeneti időszak, 1-2 hétig tart csak, addig béleljétek ki az ágyát körbe vagy tegyétek az utazóágyba, hogy ne üsse meg magát.
Kedves Ági!
Többször fordultunk már Hozzád segítségért, és az előző tanácsaid jól beváltak, amiket szeretnénk megköszönni.
Ismét problémánk adódott, mégpedig az esti altatással. Kislányunk 2,5 éves. Sikerült leszoktatni arról, hogy a közreműködésünkkel aludjon el (hosszú ideig tartó simogatás), sőt egy módszerrel sikerült azt is elérnünk, hogy a mese és a jóéjtpuszi után kijöhessünk a szobából, és egyedül aludjon el. Hetekig működött, hogy tényleg nem kellett visszamenni, semmi cirkusz nem volt. Aztán voltak kisebb kilengései, de például decemberben heteink voltak, hogy egy szó nélkül elaludt. Viszont kb. egy hónapja nincs este, hogy ne lenne veszekedés esténként az elalvás miatt. Van, hogy 1-1,5 órán keresztül folyamatosan visszahívogat bennünket (ha anya nem megy, akkor apát hívja, és fordítva). Azt nem tudjuk, hogy hogyan értük el, de kikelni nem kel ki az ágyból, így azzal nincs gond. Viszont nekünk be kell menni, mert hosszan képes kiabálni, hogy menjünk, van, hogy sírásba is átmegy, ha sokáig nem jelentkezünk. Ha kérdezzük, mi a baj, akkor kiderül, hogy különösebben semmi. Próbáltuk már, hogy nem megyünk vissza, de annak sírás a vége. Ha visszamegyünk, akkor pedig végeláthatatlan könyörgés következik. Eleinte arra gondoltunk, hogy hátha fél a sötétben, és több fényt engedtünk be a szobájába (egyébként amíg el nem alszik, a másik szobában felkapcsolva hagyjuk a villanyt, hogy ne legyen túl sötét nála), de az alkalmat adott neki, hogy még tovább fent tudjon maradni, így visszatértünk az eredeti állapotra, hogy a nagyszobából beszűrődő fényt hagyjuk csak. Most már ott tartunk, hogy ha felállunk az ágyától, és elérünk az ajtóig, már hív vissza, pedig akkor még lát is.
Az estéknek továbbra is megvan a maga rituáléja, és a délutáni alvással nincs semmi gondunk. Szó nélkül elalszik, és másfél-2 óra után ébred (ez úgy 3 óra táján van). Este 9-kor fektetjük. Régebben 10-kor (a cirkusz akkor is megvolt már), de soha nem látjuk rajta, hogy álmos, fáradt lenne. (Szilveszterkor megengedtük neki, hogy fent maradjon tovább, és még éjfélkor sem látszott fáradtság rajta, viszont elaludni minimális idő alatt – egy szó nélkül – aludt el.)
A gyerekorvost is kérdeztük már, mit tegyünk, de ő csak azt mondta, hogy menjünk vissza hozzá, ha hív minket. De hányszor és hány óráig?
Napközben is többször szóba hozzuk mi is és a nagyszülők is, hogy milyen jó lenne, ha szépen aludna el. Ha nem kell visszamenni hozzá este, másnap nagyon megdicsérjük. Bevezettünk nála jutalmat a szép elalvásokért, büntetést a balhékért, de eddig semmi sem bizonyult hatásosnak.
Nem tudjuk, hogy mi lehet a megoldás, de férjem is és én is már elértük azt a pontot, hogy nem tudunk tovább türelmesek lenni vele. Minden este veszekedés van az elalvás miatt, és már nem csak a gyerek, de köztünk is. Félek tőle, hogy emiatt romlik majd meg az egész családban a kapcsolat, és egyikőjük bizalmát és szeretetét sem szeretném elveszíteni. Szeretnénk tanácsodat kérni, hogy mivel lehetne rávenni a lányunkat a problémamentes elalvásra!
Várjuk válaszodat!
Előre is nagyon köszönjük:
Krisztina
Válasz: Ez életkori dolog: tudja, hogy ti még fentvagytok és ő sem akar aludni még. Megpróbálhatjátok, hogy később fektetitek, vagy akkor fekszik ő is, amikor ti (10 óra felé). Azt is lehet, hogy nem mész ki, hanem odafekszetek mellé, amíg el nem alszik vagy addig olvastok mesét, ottmaradtok vele. Nem kell ebből ekkora ügyet csinálni, akkor inkább még játsszon veletek 1-2 órát, de legyetek mind kiegyensúlyozottak, mint hogy emiatt veszekedjetek egymással.
Szia Ági!
Babám hat hónapos múlt, és 10 hetes korától szinte épp hat hónapos koráig gyönyörűen elaludt napközben magától ha álmos volt és leraktam, szépen elfogadta és álomba cuclizta magát. Mostanában, viszont ha álmos és lerakom huncutkodik, röhög, kiköpi a cumit, majd egy idő után sír, nem akar aludni. MÉg akkor is ha hulla álmos. az alvások számát már eggyel csökkentettük, háromszor alszik fél órát napközben. Ha sír felveszem, majd egy idő után adok neki cicit, azon elszenderedik és lerakom aludni, így elalszik. Nem igazán értem, hogy az eddig szépen bevált lerakom-elalszik helyett most miért kér cicit elalváshoz. Mi történhetett? Folytassam így, vagy legyek következetes, és dugdossam a cumit a szájába vígasztalás után, míg el nem alszik?
Esti elalvásaink cicin zajlanak, ha már csak cuclizik cumit adok neki elfogadja. Viszont éjjel nem fogad el cumit csak cicit, bármi van. Ezzel ugye az a gond, hogy ha még nem is enne, egy kis idő után jön neki tej is, és eszik. Így éjjel van hogy többször is eszik. Mit tudnék tenni, vagy kell-e tenni valamit, hogyerről leszokjon. Bár néha elég ha érzi, hogy odafekszem mellé, és visszaalszik úgy, de ez ritkábban van. (éjjel amúgy csukott szemmel sír/nyöszörög, ha felébreszti a pocakja van foga, és így akar csak visszaaludni).
Előre is kösz a segítséget.
Üdv Ági
Válasz: Fél évesen általában már kétszer alszanak csak napközben a babák, vagy ritkán még 3x, de akkor az egyik már csak rövidebb, 20-30 perces szokott lenni. Ebben a korban már legalább 2,5-3 órát ébren vannak két alvás között nappal, ha ennél korábban szeretnéd lefektetni, akkor nem akar elaludni, hiszen még nem álmos. Az altatásnál az jó módszer, hogy addig adogatod neki a cumit, amíg el nem alszik.
Éjjel normális, ha még eszik 2-3 alkalommal, azaz 3-4 óránként, tehát nyugodtan etesd meg. Ha viszont ennél is gyakrabban ébred, akkor annak már a fogzás az oka.
Kedves Ági!
Kislányom a jövő héten lesz 8 hónapos, az ő alvásával kapcsolatban kérnék segítséget. Szerencsére az éjszakai alvással nincs és nem is volt soha gondunk, 2,5 hónapos kora óta átalussza az éjszakákat, szinte sosem ébred fel, ha mégis, csak megkapja a cumiját, és azonnal vissza is alszik. Este 8-kor fekszik le, szépen, magától elalszik (inkább eljául), és kb. reggel 7-ig húzza a lóbőrt. A problémánk mindig is a nappali alvással volt. Egészen élénk kislány Ő, a tipikus újszülött eszik-alszik állapot is nagyon kevés ideig tartott, azóta is nagyon sokat van fent, és napközben gyakorlatilag nem hajlandó aludni. Maximum egyszer tudom letenni aludni, de akkor sem alszik soha másfél óránál többet, azonban már ez is ritkaságszámba meg, van olyan hogy mindössze negyed-fél órát alszik egész nap. Nála a 7-8 órás fentlét sem számít ritkaságnak, de ált. minimum 5 óra el kell teljen, hogy elaludjon. Ő is elfárad persze, rengeteget kúszik, pakol, játszik, látom, hogy ásít és dörgöli a szemét, de amint átviszem a kiságyába, mintha bolhák csípnék a fenekét, egyből felélénkül. Hasra fordul, játszik a feje alatti pelenkával, a cumival, dumál, mindegy, csak aludni ne kelljen. Egy simogatás, puszi, és otthagyom, de általában feleslegesen, mert másfél óra után én megunom, és kiveszem az ágyából. Ha ottmaradok vele, és simogatom, vagy fogom a kezét, akkor a kezemmel játszik. Látom, hogy szinte feszegeti fel a szemét, hogy el ne aludjon. Ennek persze az az eredménye, hogy a fürdési időre annyira kimerül, hogy utána a cumisüvegen szó szerint elájul, úgy kell ébresztegetni, hogy egyen is valamit. Amúgy mindig jókedvű, mosolygós, csacsogós baba, de a nemalvás miatt rendszerint este 5 felé már elviselhetetlen, ölben kell tartani, vagy folyamatosan lekötni a figyelmét, mert nyűgös és fáradt. Mit tehetnék, hogy napközben is jobban aludjon, és nyugodtabban teljenek az estéink?
Előre is köszönöm a segítséget!
Válasz:Ebben a korban kétszeri nappali alvásra van szüksége a babának, általában ezek 60-90 perc közöttiek és két alvás között többnyire már 5 órát van fent a kicsi. Mivel nagyon érdeklődő, ezért nehezen tud elaludni. Nem kell altatni. Elalvás előtt egy kicsit ringasd, amíg el nem lazul, de mielőtt elaludna, tedd le az ágyba. Ha felsír, vedd ki, megint babusgasd, de ne altasd el teljesen, hanem tedd le, ezt játszátok, amíg el nem alszik. Mindig ugyanúgy csináljátok nappal és éjszakai felkelésnél is, 2-3 nap alatt ezzel megtanulja, hogyan aludjon el magától, segítség nélkül.
Szia Ági!
A kisfiam betöltötte a 17. hónapot és jó alvó. Általában este 8tól reggel 7-ig, fél 8-ig alszik, maximum egy-egy cumi miatt kell átmenni hozzá, ha azt megkapja, vissza is alszik.
De mostanában nagyon hisztissé vált, olyannyira, hogy szokásává vált szinte minden éjjel felkelni és akkor aztán nincs menekvés. Elkezd ordítani, ha bemegyek, fölkéretőzik. Amikor fölveszem, ki akar ugrani a kezemből. Egyértelműen le akar menni, körül akar nézni a lakásban és játszani. Tudom, mert ezt is kipróbáltuk, csak hogy ne sírjon. De mindezt éjjel. Kettőnk közül a páromnak sikerült mindig jobban megnyugtatnia, kézben fogva, de most neki sem sikerül. Próbálkozunk ennivalóval, vízzel, pelenkacserével, de ott pl. hanyattfekvésben megfeszíti magát, homorít és a lábával nyomja magát hátra, ezzel a fejét a pelenkázó széléhez veri. Fájdalmat másképp is képes ilyen helyzetekben okozni magának. Annyira felhergeli magát, hogy úgy tűnik, mintha megszállta volna kisördög.
A leengedés sem okoz neki örömöt, csak ideig-óráig jó, aztán újra hiszti.
Ha berakjuk az ágyába vagy csak közelítünk hozzá – éjjel, alvásidő lévén -, akkor megint csak ez az ordítás. Ez addig szokott tartani, amíg el nem fárad, legalább 2 óra.
Most azzal próbálkozunk, hogy csak egyszer altatjuk napközben – mert eddig 2x aludt -, de tegnap ez sem vált be, ugyanúgy felkelt éjjel és egy röpke 2 órás műsort adott.
Sajnos ez a hisztije már nappalra is átjött és egyre többször előfordul.
Egyelőre tanácstalanok vagyunk, hogy mi lenne a megoldás.
Válasz: Az éjszakai felébredésnek és fennmaradásnak az az oka, hogy a kislányod túlságosan éber lesz, amikor felébred és nem tud visszaaludni.
Erre többféle megoldás van. Például az, hogy ha nem sír, akkor fogjátok és alszotok tovább. Nem beszélgettek vele, nem próbáljátok visszaaltatni, mert akkor azt hiszi, éjjel is mindent lehet (tudod, írtam, ebben a korban mindig a határokat tesztelik). Ha azt látja, hogy ti alszotok, akkor ő is el fog aludni, és 2-3 éjszaka után nem ébred már fel többet.
Az is segíthet, ha ilyenkor mellétek fektetitek.
Segíthet a Rooibos tea is, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább.
Ha nagyon túlpörgött nappal, sokat játszik, sok élmény éri, akkor ez is állhat az ébredések hátterében. Ebben segíthet a Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyó,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)
Kedves Ági!
Kislányom 10 hónapos! Eddig minden rendben volt az esti elalvásával kapcsolatban vagyis minden este ugyanabban az időben 8 kor viszem fürdeni utána eszik kb 200 ml tápszert és 9 órakor teszem le aludni. Eddig semmi gond nem volt letettem és magától elaludt. Aztán egyik napról a másikra nem akart elaludni hanem ordít a kiságyba. Azt szeretném kérdezni, hogy tudnék ezen változtatni mert nem szeretném ha most romlana el az eddig megszokott rendszere. Olvastam hogy ez a szeparációs szorongás lehet, de szeretnék tanácsot kérni tőled, mert nem szeretném rászoktatni hogy felvéve aludjon el!
ELőre is köszönöm!
Válasz: Ha szeretnél az eddigiekhez ragaszkodni, a megoldás annyi, hogy lefekvés előtt megdédelgeted és félálomban teszed le az ágyba. Ha sír, kiveszed, megnyugtatod, aztán megint visszateszed. Első alkalommal ez akár 1-másfél órát is eltarthat, de aztán egyre jobb lesz. A másik megoldás, ha esténként Apa fekteti le, tőle könnyebb elválni. Első alkalommal itt is lehet egy kis huzavona, de ez azonnali eredményt szokott hozni.
Kedves Ági!
Kisfiam 4 hónapos,eddig jó alvó volt,de mostanra éjszaka 5-ször is felkel.Emellett a kiságyában nem tudjuk altatni csak ha már alszik akkor lehet betenni az ágyba, s van hogy rögtön fel is kell rá.
Előre is köszönöm.
Válasz: Ezeknek a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)
Kedves Ági!
Nekem is lenne egy alvással kapcsolatos kérdésem.
A kisfiam 11 hónapos múlt és kb. 1 hónapja kezdődtek a gondjaink. Addig gyönyörűen elaludt egyedül nappal is, éjszaka is a kiságyában. Mindig ugyanaz volt a módszer. Játszottunk, majd szépen lenyugszunk, bemegyünk a szobájába, együtt behúzzuk a függönyöket azután egy picit még összebújunk,beraktam a kiságyba kimentem, ő pedig vagy egyből elaludt vagy egy kicsit még beszélgetett majd álomba szenderült.
Nos mostanra odáig jutottunk, hogy ha fáradni kezd már “oda sem jön” hozzám, ha behúzom a függönyt őrült sírásba kezd. Mostanában trükköznöm kell ha el akarom altatni komoly hiszti nélkül. Még kint a játékok között megpróbálom teljesen “elzsongítani” és így félálomban óvatosan bevinni a szobájába. Viszont még így is vele kell maradni míg teljesen elalszik különben ha megébred újra sírni kezd és kezdődik elölről a műsor.
Már próbáltam sok mindent de nem segít, ha hagyom a kiságyban vagy még éberen sötétítünk be a szobába csak sír és nem hagyja magát megvigasztalni. Próbáltam már sírni hagyni kb fél-egy óra után elalszik a kimerültségtől,de ez nem az én módszerem nincs erőm hallgatni a kitartó sírást főleg mivel úgy érzem ez sem vezet eredményre.
Próbáltam már később altatni, de akkor már annyira túlpörög,hogy csak nyűglödik, hisztizik és még az “elzsongítás” se működik.
Egyébként az éjszakát szépen átalussza és ha nappal felkel akkor is nagyon jól szokott ébredni ritkán nyűgös, nem fáradt.
Remélem van valami ötleted amivel segíteni tudnál rajtunk.
Előre is köszönöm.
Válasz: Tiltakozik az alvás ellen, mert most már akaratosabb és nem szeretne aludni, valamint nagyon éber és nehezebben tud “kikapcsolni”. Próbáld meg a “zsongítás” részt tovább húzni, hogy hosszabb legyen az ellazulásra szánt idő. Esetleg lehet mesét olvasni, vagy énekelni neki ami kicsit lenyugtatja, kikapcsolja elalvás előtt.
Kedves Ági!
5 éves gyermekem esténként nem akar elaludni, kijárkál a szobájából, rosszalkodik, rohangál órákon keresztül. Sajnos ezzel a kistestvérét sem hagyja aludni, aki amúgy – ha hagyják – már este 8-kor, legséőbb kilenckor pillanatok alatt elalszik. Minket is zavar, és másnap reggel felkelthetetlen, nyűgös, kialvatlan. A napközbeni alvásokra is egyre gyakrabban mond nemet, amiből nemcsak az óvodában van gond, de késő délután nyűgös, sírós lesz. Próbáltuk szép szóval, szigorral, motivációval, türelemmel, várakozással, határozottsággal, de semmi nem hat rá. Mit tegyünk?
Köszönöm
Válasz: Egyelőre ne altassátok este őket egy szobában, hogy a testvére tudjon aludni. A nagy inkább legyen kint, olvassatok még neki mesét, kapjon egy kis külön figyelmet esténként és amikor már a testvér alszik, akkor feküdjön le. Valószínűleg több figyelemre vágyik, beszélgessetek vele még egy kicsit ilyenkor, legyen egy közös félóra esténként, ami csak az övé.
Kedves Ági!
Nekem mindkét gyerekem alvásával van baj.
8 hónapos csak úgy tud elaludni, ha vagy elringatom, (de ezt nem szeretném), vagy ha este magánkoncertet szervez. Változó ideig, de teli torokból bömböl. Megpróbáltam az általad leírt módszert, odamegyek, felveszem, megnyugtatom (ami elég nehézkes., mert csak jobban sír)de ezzel semmit nem érek el, csak hogy az amúgy 10-15 perces ordítást órákra elhúzom. Pár hónaposan még el-elaludt egyedül, de azóta csak ezt a módszert választja, még nappal is. (egyedül nevelem őket, apát nem tudok beküldeni)
Kislányom 5 éves. Ő meg az a járkálós, szomjas vagyok, pisilni kell, bújj hozzám típus. Ha melléfekszem akkor meg dumál, mondja az élményeit, kérdez, pedig egész nap beszélgetünk, de mindig kitalál valamit, csak hogy beszéljen hiába csitítom. Emellett azt mondja azért nem tud elaludni, mert annyira szeret, és hiányzom neki. Néha van hogy 8-10-ig is képes ezt a játékot játszani, majd másnap holtfáradt az óvodában. Ezt amúgy már a kistesó születése előtt évekkel is csinálta, szóval nem hiszem hogy miatta lenne.
Válaszodat előre is köszönöm,
Zsófia
Válasz: A 8 hónaposhoz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Az 5 éveshez: szerintem fektesd kicsit később, mint eddig, előtte beszéljétek meg, hogy mostantól később van a fekvés, de lefekvés után már nincs nyüzsi, a beszélgetés ezentúl a fürdés előtt van, addig lefekhettek az ágyra, összebújhattok egy kicsit, fürdés után viszont már szigorúan csak mese van és alvás.
Kedves Ági!
Kislányom 10 hónapos. Soha nem volt könnyű az altatása, de kb. 3-4 hónapos korától úgy altatom, hogy lefektetem a kiságyába, megkapja a cumit és egy kis plüss állatkát, énekelek neki és arra elalszik. Ez néha fél óra, néha 1, de van olyan is, hogy 5 perc. De végig ott vagyok vele a szobájában az ágya mellett egy széken ülve, néha felnéz, hogy ott vagyok-e aztán megnyugszik, és mikor elalszik, akkor azonnal mélyen alszik, nem ébred fel a szék nyikorgásra, ajtócsukódásra, semmire..
Mióta megtanult felállni (8 hónaposan), azóta az altatás kész rémálom! Ő nem unta még meg 2 hónap alatt sem, hogy feláll, még mindig ezt csinálja alvás helyett, sőt most már lépegetni is tud, igy aztán körbe-körbe mászkál a kiságyban. Hulla fáradtan is felkapaszkodik, sirva és aztán összerogy, mert már alig birja el a lába.. akkor beüti a fejét, és még jobban sir… ha lefektetem, hisztérikusan sir, azonnal fordul is és megy felállni. Nagyon nehéz megnyugtatni, valahogy el kell találni a pillanatot, mikor egyszer csak hason fekve marad, majd gyorsan egy nyugtató ének (az is napról-napra változik, hogy éppen melyik tetszik neki..) és aztán percek alatt már alszik is mélyen. Csak az előtte lévő idő néha van, hogy 1-1.5 óra…
Egyébként 8 óra maximum fél 9 fele alszik el(legrosszabb esetben 10 óra kb.), reggel 6-fél 7-kor kel. Majd elfárad olyan fél 9 fele, akkor alszik egy fél órát, majd ebéd után 12 körül megint alszik, akkor sem sokat, kb. 1-1,5 órát. Hogyha nagyon álmos, akkor még a délutáni séta alatt szokott aludni fél órácskát, ez kb. fél 4-4 között van.
Több anyuka mondta nekem, hogy a napi 3-szori alvás sok egy 10 hónaposnak. Igaz ez? Ha a kislányom az ebéd utáni alvásából felébred du. 2 óra körül, akkor sajnos nagyon nehezen birja ki a 8 órás alvásig.. a délelőtti alvását próbáltam már későbbre tolni, de mivel korán ébred, és elég aktiv a reggeli órákban, ezért 9 órakor már nagyon fáradt, és ha nem engedem elaludni, akkor borzasztó nyűgös lesz, átesik a holtponton, és aztán már ebéd után is művészet elaltatni…
Múlt héten 2 nap kipróbáltam, hogy nem aludt délelőtt, sétáltunk helyette, próbáltam lefoglalni mással, néztünk mesét stb.. Kiváncsi voltam, hogy a délutáni alvása ezek után milyen lesz. Első nap aludt 2 óra 20 percet ebéd után, és egész nap csak annyit, mert délután nem akart aludni, este pedig már nagyon fáradt volt, és aránylag hamar elaludt. Második napon viszont 1 órát aludt csak ebéd után, visszaaltatni nem tudtam, és délután is csak negyed órát aludt séta közben, azt is nehéz volt elérni.. igy aztán azt gondolom, hogy a délelőtti alvásra még szüksége lehet.
Egyébként jönnek a fogai, eléggé megszenved velük, sokszor kell dentinox kenőcsöt használnom altatáskor, kapja a chamomillát is napi 5 golyócskát, sőt néha panadolt is kapott, mikor este sirva rágta az öklét szegénykém, és véres volt az inye már tőle.
Éjszaka folyamán néha át kell hozzá menni, de csak azért, mert a cumi kiesett és nyöszörög miatta, vagy nem sikerül úgy megfordulni az ágyban, ahogy szeretne, esetleg a takaró a hasa alá gyűrődött, de ilyenkor nem ébred fel, csak félálomban van. Segitünk neki elhelyezkedni, visszaadjuk a cumit és alszik is tovább. Mostanában fel is ül, de lefektetem és sikerül megnyugtatni. Igazábol csak az elalvás/altatás a problémás, maga az alvás már nem.
Mitől lehet ez a nehéz altatás? Rosszul csinálom azzal, hogy nem jövök ki, hanem amig elalszik addig bennt vagyok, és énekelek neki? Végsősoron igy most magától alszik el, vagy csak az számit önállónak, ha magára is hagyom? Sokat alszik napközben, és már rá kellene szoktatnom a kevesebb alvásra?
Válaszaidat előre is köszönöm:
Betti
Válasz: Ebben a korban már valóban csak 2x, de inkább 1x alszanak a babák napközben, mivel ő túlalussza magát, ezért olyan nehéz az altatás. Két alvás között legalább 4 órát legyen ébren, akkor már elég fáradt ahhoz, hogy elaludjon, így pont kijön a napi 2 alvás.
Kedves Ági!
Segitségedet szeretném kérni.
Kislányom (a másik) 3 éves elmúlt és nam akar lefeüdni este.
Ő mindig egyedül alszik el a szobájába néha oda kell ülni pár percre de általában ment egyedül csak hadjam az ajtót nyitva.
Pár hete ugy döntött hogy ő nem alszik.Mikor kijövök a szobájából akkor leveri magát a földre ugymond agonizál vergődik ehez persze nyögési hangok is társulnak.
Kijön visszakisérem de nem akar felmenni az ágyára.Ő még mesét akar vagy kijönni hozzánk stb,Mondtam odaülök mellé simogatom picit de a vége mindig az hogy egyedül alszik el mert ha ott vagyok akkor csak szórakozik,beszél,röhögcsél azt hiszi vicces a dolog.
Eddig azt gondoltam hogy a cumi az oka mert 1 hónapja nincs neki és hogy biztos nem tud elaludni nélküle,de ugy érzem ez már más.
Testvére 4 hónapos de külön szobába vannak és ő ilyenkor már alszik.
Nagyon beletudja magát lovalni és igy a lefröcskölés segit.De meddig lehet ezt csinálni? ez volt a 3-dik este mikor kicsit lespricceltem a fürdőbe és abbahagyta.Tegnap már csirájában elfolytottam 10 perc múlva kapott egy picit aztán máris aludt.Normális hogy minden este a fürdőszobaba kötünk ki és kell egy kis hideg viz hogy lenyugodjon.Próbáltam azt is hogy bentartom a szobájába és megnézem mit csinál és meddig tart.De nem tudtam sokáig hagyni mert elkezdte lesodorni a játékait meg sirni meg kiabálni és nem szeretném ha felkeltené a picit.Persze ilyenkor már nem tudja mit akar csak azt tudja hogy aludni nem!
Köszönöm segitségedet.
Válasz: Ez a dolog arról szól, hogy egy kis plusz figyelmet szeretne. Rájött, hogy amikor ő már alszik, ti még ébrenvagytok és ő is ott szeretne lenni veletek, egy kicsi külön figyelmet szeretne még. Most vagy marad minden este a locsolás és utána az alvás és akkor abbahagyja a hisztit, mert megtanulja, hogy ilyenkor már nincs mászkálás, vagy bevezeted, hogy esténként lefekvés előtt 30 percet csak vele foglalkozol, beszélgettek, esetleg egy 20-30 perccel később fekszik le, mint eddig, de az az idő csak az övé. Az esti altatás körüli rituálét szeretnie kell a gyereknek, hagyd, hogy kivegye belőle a részét, pl. ő választhassa ki a mesekönyvet, a mesét, ő kapcsolhassa le meseolvasás után a villanyt, tehát ő dönthesse el, hogy most már aludni szeretne. Ez egy hosszú folyamat, és türelem kell hozzá, de ha a gyerek megtanulja, hogy az elalvás jó dolog, ha nem azt érzi, hogy alig várod, hogy végre aludjon, akkor szívesen fog aludni.
Szia Ági,
A kislányunk 1 éves, és az utóbbi időben este nem akar elaludni az ágyában. Napközben leteszem, és hang nélkül elalszik, sosincs sírás. Este azonban bármilyen fáradt is, amint bemegyünk a szobájába visítani kezd. Általában másfél órát ringatom, sétálgatok vele. Próbáltuk, hogy lefekszünk vele a nagyágyba, de általában azt játéknak veszi és még tovább tart az elalvás. Ha sikerül is elaltani, letenni a helyére, 11 körül megébred, és csak közöttünk hajlandó aludni. Mitől lehet, hogy este nem akar aludni? Egyébként egy nagyon kiegyensúlyozott baba, most kezd járni. Mindig a saját szobájában, ágyában aludt, három hónaposan már átaludta az éjszakát és egészen hat hónapos koráig nem volt alvásgondunk. Utána volt egy idő, hogy napközben nem akart egyedül elaludni, de (hála néhány itt olvasott tanácsnak) sikerült beállítani, hogy ismét egyedül elaludjon.De most teljesen tanácstalan vagyok, nagyon nehezek az éjszakáink így.
Válaszodat előre is köszönöm.
Zsuzsi
Válasz: Ebben a korban sok baba elkezdi ezt, hogy ennyire anyás lesz és csak szülői segítséggel szeretne aludni. Próbáld meg azt, hogy ezentúl este Apa fekteti le és éjjel is ő megy be hozzá, mert tőle könnyebb elválni. Ez az első este nem lesz egyszerű, de ha nem adja fel, akkor néhány napon belül teljes változást hoz majd.
Kedves Ági!
Kislányom 10 hónapos lesz,és teljesen megváltozott az alvása egy hete.8 körül kel,és eddig mindig szépen csendben egyedül elaludt de most (hogy fel tud állni pár hete)egyszerűen nem akar elaludni!Eddig ebéd után 12 körül leraktam és szépen csendben elaludt,de most 1 hete hogy kijövök a kisszobájából már üvölt és áll a kiságyban.Van amikor már a kiságy közelítésével is hisztizik..Amikor kihozom magamhoz egy ideig elvan,játszunk de később nyűgös,és dörzsöli a szemét mert tiszta fáradt.Párom szerint hagyjuk ordítani ,mert akkor ha kiveszem akkor tudja hogy így eléri a célját.Sajnos az esti lefektetésnél is ezt zajlik.Ordít és áll a kiságyában.Ő külön szobában van,de eddig ez nem zavarta.Szépen elaludt egyedül.Nagyon sajnálom mikor látom hogy már hulla fáradt de nem tud vagyis inkább nem akar aludni,nem bírom ott hagyni hogy sírjon.Ki kellene vennem és játszani vele amíg jobban elfárad?Vagy ez a szeparációs szorongás és ott kellene lennem míg elalszik?
Mit kellene tennem?
Köszönöm válaszodat előre is!
Éva
Válasz: Próbáld meg egy fél órával később letenni, mint eddig, hátha akkor jobban lefárad, valamint elalvás előtt még olvassatok egy kis mesét, énekelj neki vagy bármi, ami nem olyan aktív játék és megnyugszik tőle, ellazul elalvás előtt.
Kedves Ági!
Hasonló problémával fordulok hozzád, mint a fenti tanácskérők, de van még más is.
Kislányom most lesz 9 hónapos, és mióta fel tud ülni, állni kapaszkodva (kb. 2 hete), azóta tart az alábbi állapot: esti lefekvésnél (ami eddig nagyon szépen működött) fel akar ülni, dobálja magát az ágyban, pedig látom rajta, hogy fáradt, dörzsölgeti a szemét, mégis nagyon nehezen nyugszik meg. Énekelek neki halkan, nemcsak 1-2 dalocskát, hanem huzamosabb ideig, besötétítek, mégsem érzem, hogy ez segítene. Kiságya a mi ágyunk mellé van tolva, és mindig ott vagyok mellette, amíg teljesen el nem alszik. Sajnos nem segít a kézben való dajkálás sem – ami nagyon érdekes – a kezemben ilyenkor megfeszül, mint a húr, ki akar szabadulni, csak erővel tudnám az ölemben tartani (ez eléggé rosszul esik, mert úgy érzem, ennek meg kéne nyugtatnia). A lefekvés idejét már ki is toltam kicsit, de nem látom, hogy sokat segített volna az elalvásban.
Másik probléma, hogy éjszaka éjjel kel egyszer – ez nem is gond, megszoktam, hogy hajnali 3-4 körül eszik egy alkalommal, nem is tagadnám ezt meg tőle – hanem azzal van a probléma, hogy az utóbbi 2-3 hétben azonnal sírógörccsel ébred, csukott szemmel keservesen sír, se lát, se hall, pedig azonnal ugrom ki az ágyból, és készítem is a megszokott tápszeradagját. Az utóbbi időben mindent oda is készítek az ágy mellé, hogy még gyorsabb legyen a kiszolgálás, mégis őrületes módon sír, és alig tudom megnyugtatni. A kezemben dajkálva, hangosan sírva egyszercsak mintha felébredt volna, és akkor alábbhagyott a sírás, akkor tudtam csak megetetni. Biztos vagyok benne, hogy az erős éhség lehet az oka ennek, mert nagy kortyokkal kiszippantja az üveg tartalmát, és azonnal mély álomba zuhan, viszont ez a görcsös sírás nagyon megvisel, mert ilyenkor hiába beszélek hozzá, nyugtatgatom, nem reagál…:( Szerinted mi lehet ennek az oka? Azelőtt maximum nyafogva kivárta, míg elkészül a papi, de türelmes volt. Most azonban úgy érzem, ha azonnal adnám, az sem volna már jó…
Köszönöm a választ előre is!
B. Ildikó
Válasz: Valószínűleg most azért sír keservesebben, mert a nagy meleg miatt nem csak éhes, de szomjas is már ilyenkorra.
Esti altatás: annyira éber, hogy nehezen tudja kikapcsolni a világot, nem akar elaludni (ezért “sztrájkol”, amikor ölben szeretnéd altatni). legyen meg a szokásos rutin és figyeld ki, mi nyugtatja le leginkább. Van olyan baba, aki az énekléstől inkább felpörög, de a halk susogás megnyugtatja. Nem kell mellette lenni, amíg el nem alszik. Lefektetés, éneklés, puszi, és kimész a szobából. Nem kell megvárni, amíg teljesen elalszik.
Kedves Agi!
Kisfiam mar 7 honapos es meg eddig egyetlen ejszakat sem aludt at, amivel nem is lenne baj ha nem orankent vagyy 2 orankent kerné a cicizest, ejszakankent probalom viszaaltatni a cumijaval de nem sikerul, hogy legalabb a 3 orankenti szoptatas meglegyen, minden nap reggel 6 kor ebred es neha eljatszik neha pedig ordit addig amig kinem veszem….napkozben 20 perceket alszik es delutan mar 1 vagy masfelet is pihenget, estenkent fe7 es 7ora kozott furdetem, probalkoztam levendula olajjal masszazsal de ha elis altatom csak fel orát alszik es ujra tele van energiaval ilyenkor 2ora telik el mire jol kifarsztom es letehetem aludni, mar megkezdtem a hozzataplalast es probalom estere jollakatni pl a minap adtam neki delutan gyumolcsot furcsi elott szopizott azutan is es lefekves elott 150ml tapszert es meg erre keri a cicit is……..azutan pihen egy kicsit es csak cicivel alszik vissza…mar nagyon faradt vagyok es kimerult, nem tudom h mit tegyek amivel segithetnek az ejszakai alvasaban, en angliaban vagyok anyuka es a vedonom azt mondja h tartasam be a 3orankenti szoptatast es kozben ha felebred akkor cumiztassam de sajnos ez csak idohuzas es nagyon sir a cicimert igy inkabb feladom es oda adom neki, igy pihenhetek egy oarcskat….kerem segitsegedet ebben az ugyben
Agi
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Agi,
Kislanyom 8.5 honapos. Tobb kerdesem van. Baba kora ota nem aludt sokat. Napkozben 2-3×1 ora volt a max es mindig szopival aludt el. Most kb 5 honapos koratol csak 40 perceket alszik (kb 2-3x) de elofordul a 20 perc is. Sztm keves, de olvastam, hogy van ilye baba is. Ez igy rendjen van?
A masik kerdesem: regebb 11 korul fektettuk, de most 9 korul almos es attertunk a 9 oras altatashoz. A rituale a kovetkezo: furdetunk, szopi es alvas…elalszik. Az agya a mi szobankban van (egyelore nincsen kesz a gyerekoszoba)pont a mienk melle tolva…meg a racs is le van veve…igy, ha megebred azonnal megszoptatom es alszik tovabb. Eddig ez jo volt, mert csak egyszer ebredt, de 7-8 honapos kora ota nagyon gyakran ebred es mar ki vagyok keszulve. Mit tegyek, hogy ne szoktassam vegleg a cicihez?
Nem szeretnem nagyon sokaig szoptatni, mert kistesot szeretnenk, es igy kevesebb az eselye. Amugy enni is nehezen eszik…a szilard etelek kozul eddig csak a banan es a barack izlett…es meg egy szopi sem maradt ki.
Mi tegyunk, hogy elaludjon magatol ejjel es ne a cicin logjon? A Suttogot nem kedvelem, de a felvesz-letesz modszer lehet, hogy ok lenne?
Koszi
Kinga
Válasz: A nappali alvása rendjén van, a 3×30-40 perc elegendő.
Éjszaka: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Ági
Az a gondom 6 honapos kislányommal hogy kb 10 napja nem alszik el este csak nagy kinok között. Eddig 8-kor fürdött utánna evett és mire befejezte az evést már aludt is legkésöbb 20:30-kor ,de most nem alszik van ugy hogy még éjfélkor nem alszik csak sir a nappali alvás nem változott és a reggeli kelésben sincs nagy csuszás gondoltam a melegre de már hüvösebb van nem tudom mi lehet az oka itthon olyan változás nem történt ami az alvását befolyásolta volna legalábbis szerintem. Kérem adjon valami tanácsot mert ez igy már nagyon fárasztó és nem hiszem hogy a babánknak jó lenne.
Köszönöm segitségét
Márti
Válasz: Fektesd egy kicsit később, 9 óra felé mert az ébrenléti idő egyre nő, ezért az esti fektetés is egyre későbbre csúszik.
Kedves Ági!
Kislányom 16 hónapos, még egyetlen éjszakát sem aludt végig. Mindig volt valami zavaró tényező, és szerintem “rossz alvó” típus is. Az utóbbi 4 hétben kb éjjel 1 órától 5 óráig nem hajlandó visszaaludni. Se cumi, se az alvóstárgy se semmi nem kell neki. Ellöki a kezemből, és hisztizik, sok esetben feláll, és kéri, hogy vegyem ki, de úgy sem jó, mert akkor meg feküdni akarna. Megpróbáltam mindent, és semmi sem jó. Gondoltam a szeparációs szorongásra (mostanában nem akar nélkülem-nélkülünk lenni, aludni is csak velem hajlandó, ha kimegyek rémülten sír), és a dackorszakra is(egyre többet hisztizünk, akaratos egyéniség). Próbáltam sedatif pc-t, ami az első napokban könnyített a helyzeten, de aztán már nem. Nem fogzásról van szó, mert az más milyen tünetekkel szokott járni. A nappali alvással nincs gond, egyszer alszik 2-3 órát. Már azt is előbbre toltam, nehogy túl későre essen. Tanácstalan vagyok. Kérlek segíts véleményeddel!
Köszönöm!
Györgyi
Válasz: Az éjszakai felébredésnek és fennmaradásnak az az oka, hogy a kislányod túlságosan éber lesz, amikor felébred és nem tud visszaaludni.
Erre többféle megoldás van. Például az, hogy ha nem sír, akkor fogjátok és alszotok tovább. Nem beszélgettek vele, nem próbáljátok visszaaltatni, mert akkor azt hiszi, éjjel is mindent lehet (tudod, írtam, ebben a korban mindig a határokat tesztelik). Ha azt látja, hogy ti alszotok, akkor ő is el fog aludni, és 2-3 éjszaka után nem ébred már fel többet.
Az is megoldás lehet, hogy az első ébredés után magad mellé veszed és így alszotok tovább. Ez segíteni szokott.
Segíthet a Rooibos tea is, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább.
Ha nagyon túlpörgött nappal, sokat játszik, sok élmény éri, akkor ez is állhat az ébredések hátterében. Ebben segíthet a Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyó,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Ági!
Kisfiam 10 hetes és gondunk van a nappali alvással. Születése otá nehezen alszik el nappal és este. Körülbelül reggel 8 és 10 között kel fel az éjszakai alvásból, ekkor megszoptatom, büfiztetem és pelenkát cserélek. Közben énekelek, játszogatunk és hordozgatom körbe a lakásban. A kicsi jókedvü, pelenkázásnal nevetgél, “beszélget” és nézelödik.
.
Kis idö után elkezd ásitani, csukogatni a szemét és nyöszörögni, egyszóval nyügös. Ekkor beviszem a hálószóbába, lerakom a kiságyba, oldalára fordítom (ezt szereti), mellé ülök és odaadom neki a cumit, amit fogni kell és a másik kezemet az oldalára rakom. Ilyenkor kezd el üvölteni. Picit abbahagyya, cumizik egy keveset és folytatja az üvöltést. A szemeit csukogatja, oda-vissza mozgatja. Pár másodpercre elalszik, megint felébred, sir, cumizik, felmérgesedik és hangosan sir. Látszik rajta, hogy nagyon fáradt, de közbe nagyra nyitja szemét és izeg-mozog. Néha felveszem, megnyugtatom és visszarakom, de még elalszik eltelik egy óra és lassan már megint ehés. Úgy tünik mintha harcolna az elalvás ellen. Mikor meg elaludt akkor siman alszik 2-3 órát. Eddig csak a babahordozóban és a karomban aludt el és rajtam aludt; nem voltunk valami konszekvensek, hogy csak a kiságyban aludjon el. Az esti elalvásnál ugyanez van, viszont szerencsére éjszaka könnyen visszaalszik a szoptatás és pelenkázás után (mindig a kiságyában alszik éjszaka, evvel az elejtölfogva nem volt gond). Este 20 és 21 óra között elaszik; kétszer szopizik (23 és 24 között és 3 és 4 között). Reggel 7 és 8 között “reggelizik” és néha alszik még egy picit alszik utána vagy felkelünk.
Nagyon fárasztó, hogy nappal ilyen nehezen nyugszik meg. Úgy érzem, hogy egyáltalán nem tudom, hogy mi tesz jót a babámnak és nem tudok segíteni rajta
Kitöltöttem a könyvedben lévö tesztet és a pici természete a B kategóriába esett.
Elöre is nagyon köszönöm a válaszodat és segítségedet!
Üdv Dia
Válasz: Teljesen jól csinálod. Ha következetesen így folytatod a nappali altatást és mindig a kiságyában alszik, akkor egyre rövidebb idő alatt alszik majd el.
Kedves Ági!
Már segítettél nekünk a könyveddel és itt is, de sajnos probléma akadt 17,5hónapos lányunknál. 3hónapos kora óta átalussza az éjszakát, a nappali alvással sem volt gond. Most azonban 3-4napig nappal, tegnap viszont már este is nagyon sírt, ordított, hisztizett amikor letettem aludni. Mindíg mondja hogy ki-ki. Ki akar menni a szobából, pedig már nagyon fáradt, alig tud menni, dörzsöli a szemét stb.. Talán egy percet sír a kiságyban, aztán elalszik. Próbáltam hogy bemegyek és simogatom, azt is hogy kiveszem, de aznap egész álló nap nem aludt.Amikor kivettem, mutogatta az ajtót, hogy menjünk ki, ha csak simogattam a kiságyban, felkelt, sírt, és “mondta a magáét” folyamatosan. Mi lehet vele? Szeparációs szorongás? Vagy csak nem akar aludni valamiért? Kérlek segíts! Köszönettel: Kajla
Válasz: Ez a dackorszak része, teszteli a határokat, hogy mit engedsz még meg neki. Hagyd hisztizni egy kicsit, aztán feladja. Ha engedsz neki, akkor mindig próbálkozni fog.
Kedves Ági!
Kisfiam október 8-án tölti az 1 évet. Születésétől kezdve következetesen tartjuk a napi ritmusát. 5 hetes kora óta átalussza az éjszakát (az első naptól kezdve egyedül a saját ágyában), de 2-3 hónapja rendszeresen felébred éjszakánként. Előfordul, hogy félálomban áll a kiságyában és kétségbeesve sír. Mivel könnyű visszaaltatni (ki sem vesszük az ágyából, csak kap egy cumit), nem érzem ezt akkora problémának. Szeparációs félelemről? Mozgásfejlődésről lehet szó (most tanul járni)? Ez átmeneti? A nappali alvása jobban aggaszt… Eddig 2x aludt egy nap: de. 10-től és du. 3-tól. Kb. egy hónapja ez soknak bizonyul annak ellenére, hogy f12-kor ill. fél5-kor felébresztem. Többször előfordult, hogy mire elaludt, már majdnem ébreszthettem fel, hogy aztán du. ill. este le tudjam rakni. Próbáltam már csak 1x, ebéd után altatni, volt hogy jól sikerült, de volt olyan is, hogy nyűgös volt már ebédidőre ill. az esti fürdésre. Szerinted ebben a korban már elég az egy alvás? Próbáljam átszoktatni? A védőnő szerint 1,5 éves korig kellene 2x aludnia. Ráadásul 2 hónap múlva megszületik a kistesó és addig másik szobába fog költözni, amik nehezíthetik a dolgot. Előre is köszönöm a tanácsodat. Üdv., Gréta
Válasz: Ebben a korban már elég az egy alvás, ha nem akar kétszer aludni, akkor aludjon nyugodtan csak egyszer.
Az éjszakai ébredés ebben a korban a fogzástól, mozgásfejlődéstől, szeparációs szorongástól egyaránt lehet, ki fogja nőni.
Szia Ági!
Egyszer már írtam neked, akkor még kicsik voltak az ikerlányaim és sokat segítettél. (Most 2 év 8 hónaposak) Külön szobában alszanak, kissebb zökkenőkkel, de egész jól boldogultunk. Mindekettőt megtanítottuk egyedül aludni és voltak tökéletes időszakok, ennek sajnos egy ideje vége… Az egyik gyermek kislámpával és a maciával még mindig jól alszik délután is egy szó nélkül. A másik kislányom viszont, teljesen elhagyta a délutáni alvást és 1-2 naptól eltekintve úgy látom, hogy tényleg nem hiányzik neki. Megengedtem, hogy csendben legozzon, egyebek. Vagy a konyhában vagyunk, sütünk stb. Viszont egy ideje, este elkezd cirkuszolni, hogy NEEM AKAR aludni, csak még egy mese, csak anya jó neki, fetreng kínlódik, ha befejezném a mesélést EXTRA hiszti, félek, hogy átfordul már valami kórosba, olyan szinten felzaklatja magát. Csak ha felveszem és állok vele akkor nyugszik meg,(ülni se lehet) de nem is mer elaludni, nehogy letegyem, az összeesésem és sírásom határán elájul és akkor lehet ágyba tenni. Változtattam és sötétben egy matracon álomba mesélem, de van hogy 40-50 percig is erőnek erejével ébren van, látszik, hogy már rég aludna, de NEM AKAR. Félek, hogy a végén, már órákat kell mesélni, meg persze eleki fúrom van, hogy a tesóját meg csak bevágtam az ágyba. Mostanában sokat volt téma az ovi, pozitívan gondol rá. Rettenetesen anyás lett,már motorozni se tud mert nem fogom a kezét, zárkózottabb is lett. (Ezek kicsit csökkentek) Aludhatna velem is, de nem szeret, régen is még betegen is egy idő után kérte az ágyát. Még a rácsosban alszik erre is gyanakszunk, hogy nagylány ágyra vágyik. Ha éjjel felébred, talán meg se ismer teljesen fel kell ébreszteni csak akkor nyugszik meg, de akkor viszont nem állmos és 2 órát is fent van.Szobatiszta lett. Sokáig 3 cumival aludt, de amikor az újakat is szétrágta mindig egy idő után kidobtam és nem is igen kérte, mondtam, hogy tönkrement kidobtam, beletörődött. (6 hónapja) Amúgy egy nagyon nyitott kiegyensúlyozott, érzékeny kislány (volt). Folyamatosan feszegeti a határokat, elég eleven gyermek ha arról van szó. Mesét se tud nyugodtan nézni, stb. Hosszú lett, de már amúgy is gondoltam, hogy pszihológushoz fordulok, ezért voltam ilyen részletes. Várom a jó tanácsott. Szívből köszönöm, hogy önszántadból vállaltad ezt a nemes feladatot!!!!! Örökké lesz munkád:)köszi: Mira
Válasz: Valószínűleg nem kell orvoshoz fordulnotok mert ebben a korban ez teljesen normális, két dolog okozza:
1. A gyerek fél éjszaka a sötétben
2. Nehezen tud tőled elszakadni, leválni, egyre önállóbb lesz és ez megijeszti, ezért fokozottabban ragaszkodik hozzád.
A kiságy is kicsi lehet már a számára, sokat segíthetne a nagyágy, a kisebbik fiam pont ebben a korában könyörögte ki nálunk a nagyfiús ágyat
Ennek az is előnye, hogy könnyebben tudod altatni rajta, melléfekszel, együtt olvastok mesét. Meg kell beszélni előre, melyik mesét olvasod és mennyit, és amikor ez megvolt, akkor puszi és lehet aludni. Szigorúan be kell tartani a közösen megállapított szabályt, így az elalvás kezdete hozzá is kötődik, ő is dönt felőle. Éjszakára érdemes egy kis éjszakai fényt kapcsolni a szobában, például egy lávalámpát, annak nincs túl nagy fénye, de a kicsit megnyugtatja.
Tisztelt Ágnes!
Tanácsára és javaslatára lenne szükségünk, természetesen baba elalvási problémában,ha lehetséges.Egy 1 év 4 hónapos kislányról lenne szó,aki esténként semmi áron nem akar ágybabujni.Minden este megvan a megszokott vacsora,fürdetés,amellyel max. fél nyolcra végzünk.A kislányunk már ekkor többnyire nagyon álmos,de alvás helyett,csak szemét hunyorgatva,dörzsölgetve bandukol a jatékai között,mivel az ágyon velünk nem marad meg,ezért
sajnos kénytelenek vagyunk a játékai közé engedni.Itt megállithatatlan szorgalommal futkározik,hordja a jatékait ,babáit néha-néha hozzankszólva,hogy mi is vele játszunk,majd újra maga elkezd,es akkor mi már nem vagyunk érdekeltek.Ezt teszi hosszú órákig hatalmas akarateövel, és lendülettel addig mig márcsak nem mászik,kúszik,majd újra feláll döllöngözve sokszor elesik a játékai között,ami baj sem volna,csak neha sajnos megsérti magát.Többnyire 10 ora körül még az anyuka megpróbál egy utolso kiserletet a kocsijában tologatva a szobában es halkan dalt dudolgatva elalltatni,ami csak ritkan valik be,es a legjobb esetben
is csak kb.11-re sikerül,és ha ez sem hatásos,akkor csak autoban az autouton alszik el kb.12-re,ami szerintem egy ilyen idös babanak mar nagyon késö,kimeritö a késöbbiekben szerintem pszichikai egészségtelenségeket okozhat.Ez az elalvasi problémája már egészen jároképessége óta(8 honapos) tart.Elöre is köszönöm tanácsát,javaslatát ez ügyben,milyen természetes,családi vagy orvosi módszerrel segithetnénk ezt.Utolsó ajánlat amit kaptam,egy speciális illóolajos krém,amelyet ahogy uljára hallottam a baba talpára kennek,amelytöl könnyebben ellazul,elfarad es alomba merül,de ezt nem nagyon szeretnem alkalmazni,mivel hallottam az illoolajok allergikus hatásárol,szoval várom a tanácsát.Köszönöm
Válasz: A gond az, hogy ebben a korban a babák örökmozgók, ezért nem képesek maguktól az elalvás előtt ellazult állapotba kerülni. Az első dolog, amire oda kell figyelni, hogy a délutáni ébredés és az esti lefekvés között legalább 5 óra teljen el a fürdetésig, különben nem lesz elég álmos, mire le akarjátok fektetni. Ha tehát este 8-kor akarod fektetni, akkor délután 3 után már ne aludjon. Ezt követően ki kéne figyelni az ébrenléti ciklusát, ez úgy néz ki, hogy amikor felébred, akkor a legéberebb, majd nagyjából 3 óra múlva kicsit álmos lesz, ezután megint felélénkül és még másfél-2 órát éber, majd nagyon álmos lesz. Ha ebben a nagyon álmos időszakban fektetitek le, akkor könnyebben elalszik, ha viszont átlendül rajta, akkor megint felélénkül kb. 2 órára. Azt kéne megpróbálni, hogy csendes szobában, ahol nincsenek mások, nem szól a tévé stb. teszitek le, és akkor, amikor nagyon fáradt. Elalvás előtt ki kell alakulnia egy rutinnak, nem szabad, hogy a gyerek határozza meg az esti programját: vacsora, fürdés, törölközés, öltözés, meseolvasás. A rutin kialakítása nagyjából 1 hétig szokott tartani, ha mindig ugyanúgy csináljátok.
Ebben a korban már sokat segíthetnek az ellazulásban a különféle illóolajok is, nyugodtan ki lehet próbálni.
Kedves Agi!
Kisfiam 17 hónapos, és komoly gondjaink vannak az elalvással, altatással. A gondok kb. 8 9 hónapos korában kezdődtek, addig gond nélkül 9,10 órakor, félalomban betettem a kiságyba és elaludt, kora reggelig kb. 7,8 ig. Nekem ez megfelelt. De mostanra teljesen kifordult magából, nem hajlandó a kiságyban aludni, vagy egyedül aludni, vagy apával aludni, csak velem,most már kizárolag velünk alszik(mostanra elfogyott minden erőm) és mintha nem is aludna mélyen vagy csak 2,3 órát utána forgolódik rugdos, forog az ágyon, teát kér vagy vizet,simogatja az arcom, birizgálja a hajam, felül,tea, viz,visszadől, újra alszik de nem mélyen, ujra felül,tea,viz, újra elalszik, órákon át képes erre mig végül kifárad és hajnalban elalszik, ekkor alszunk mi is, ez borzasztóan kimeritő.Az esti rutint betartjuk, vacsora ,kis játák, fürdés, mese vagy kedvenc dal, simogatás, lazitás, de utána jön a hiszti,üvöltés. Néha azt hiszem a kiságyat büntetésnek hiszi, és azért nem alszik benne. Vissza akarom szoktatni az ágyába, már nem birom, szinte egész nap egyedül vagyok vele,éjjel nappal, teljesen rám van kattanva, egész nap lóg rajtam, semmivel nem birtam rávenni hogy aludjon egyedül, még délután sem.Kétségbe esett vagyok. Egyszer alszik 1 órát ebéd után, ami szerintem rendben lenne ha ezt a kiságyban tenné. Tudom hogy nem tud elaludni segitség nélkül és ez lehet a baj, nagyon makacs, nagyon akaratos, hosszú perceken át képes üvölteni mig már alig kap levegőt és én nem birom sokáig hallgatni (2-3 perc),az apja még ennyit sem. Segitságet, tanácsot, szeretnék hogyan tudnám alvásra, önálló alvásra szoktatni éjjel. Előre is köszönöm. Üdv. Petra
Válasz: Ennek 3 oka lehet:
1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.
2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.
3. Nappal sok élmény éri, és ezért alszik ilyen mozgékonyan. Ha nagyon túlpörgött és nehezen alszik el, akkor az afrikai Rooibos gyümölcstea segíthet, két csészével igyon egyet napközben, egyet este. Az állandóan nyúzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható). Segíthet az is, ha Mesélő Hold illóolajat párologtattok a szobájában.
Szia Ági!
Én egy null kilométeres anyuka vagyok, kislányom most lesz 5 hónapos és az elaltatás mind napközben, mind este kínszenvedés. Van, hogy másfél órás járkálás, vergődés után nagy kegyesen elszenderedik fél órára, pedig látszik rajta, hogy hulla fáradt. Éjjel is megébred általában egyszer(a többi éjszakai evés nem rizikós, csak ez az egy)úgy hajnal 1-3 közt, eszik majd ezek után olyan két órába telik az újbóli elaltatás. Pedig végig alszik evés közben, csak az ágyat érés okoz problémát.
Eddig elég sokat volt kézben, nagyon hasfájós volt. Most sem hagyjuk sírni, de nem is kapkodjuk fel minden nyögésnél. Bevált nála eddig, hogy kézben aludt el aztán szépen beraktuk az ágyába. Most viszont már nem megy ilyen simán ez sem. A kézben elalvás során is vergődik, nyűgösködik, de lerakni sem tudom, mert akkor elkezd sírni. Mintha veszekedne az álommanóval. Mellettem az ágyban sem másabb a helyzet, mintha csak simán leraknám, hiába ölelem át, simogatom, énekelek, semmi nem segít.
Még az igazi fogzás előtt jó lenne megtanítanom elaludni, mert a hasfájós korszak is nagyon rázós volt.
Válasz: A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad, pl. ha leteszed, arra is, és akkor kezdődik megint a 20 perc elölről.
Ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.
Szia Ági!
Az a problémám, hogy a kisfiam 9 hónapos múlt és egyszerűen mostanában alig tudjuk este lefektetni. Születése óta meg van a napirendje és az esti rutin, de az utóbbi időben (1 hónapja)nem akar este elaludni. Látom rajta hulla fáradt és mégis miután beteszem a kiságyba és lefektetem ő felül, feláll és nyafog. Ott ülök ilyenkor mellette teljes sötétségben, mivel ha kijövök a szobából akkor ordít (gondolom szep.szor.) és csitítom, nyugtatom, visszafektetem de ő újra felül, feláll. Ezt játsszuk kb. fél órán keresztül. Közben többször van, hogy mintha elaludna egy percre de utána újra kezdődik elölről. Van hogy egy órát kell küzdeni vele, mire elájul. Egész eddig mindig egyedül aludt el esténként, olyan büszke voltam magunkra hogy megtanítottuk magától elaludni, erre tessék… Mit ronthattunk el? Amúgy még soha nem aludta át az éjszakát , de az utóbbi időben már csak hajnalban (4-5 között) kel fel 1x, ilyenkor van hogy teljesen magához tér és alig lehet visszaaltatni. Sír ha lefektetem. Meg szoktam szoptatni és utána visszaalszik 6-7-ig. Ami még fontos info hogy este 7-kor fürdetjük kezdetek óta, de egy hete megpróbáltuk áttenni 8-ra a fürit, hátha jobban elfárad de ez sem segített, és reggel ugyanúgy korán kelt. Napközben 2x alszik, 1x 10-kor, és még 1x du. 3-4-kor. Gondoltam már rá, hogy nem fektetem le csak 1x de lehetetlen, mert annyira nyűgös a fáradtságtól, hogy muszáj. Nem hiszem, hogy a foga fáj és az okozza, mert úgy gondolom, azt már látom, hogy mikor okozza fájdalom a nyugtalanságot.
Ez vajon most már mindig így lesz? Eléggé kivagyunk a férjemmel, nem tudjuk magunkat mi sem kipihenni és én úgy látom hogy a gyerek sem kipihent. Úgy érzem, ez egy örök ördögi kör. Este nem piheni ki magát ezért alszik többet napközben, de emiatt meg a következő este megint nem alszik rendesen és ezért ismét nem kipihent… Mit tegyünk? Válaszodat előre is köszönjük. Dóri
Válasz: Először is: az altatás előtt legalább teljen el 4 ébren töltött óra, így biztosan elég álmos lesz. Utána pedig találj ki egy ellazító rutint,amit minden nap ugyanúgy csináltok: közöd redőnylehúzás, ringatás, félálomban leteszed a kiságyba, simogatod a hátát, amíg el nem alszik. És ezt következetesen minden nap ugyanúgy csináld, ne változtass rajta. Ha ezt teszed, akkor napról napra egyre jobb lesz a helyzet, mert megtanulja, hogy ilyenkor alvás következik és ő is gyorsabban alszik majd el.
Az altatásban segíthet még ez a cikk is: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/az-elaltatas-muveszete
Kedves Ági!
Kisfiam 6 hónapos lesz holnap. Napközben 2-szer alszik mostanában. Általában könnyen elalszik az ágyban kis dédelgetés után. Este 10 körül fektettük le eddig, így többnyire átaludta az éjszakát, bár mostanában a fogzás miatt (szerintem) fel szokott ébredni éjjel. A probléma néhány napja kezdődött. Este nem akar aludni. Este 9 körül szopizik egyet, majd teljesen feléled, sír, rúgkapál, alig lehet megnyugtatni. Van, hogy fél 12 körül sikerül csak lerakni. Eddig az esti szopizáskor teljesen ellazult, és aztán pillanatok alatt elaludt. Tanácstalan vagyok. Mitől lehet ez? Köszönöm válaszod. Orsi
Válasz:Ebben a korban a legtöbb baba, mintha felkapcsoltak volna benne egy kapcsolót: hirtelen elromlik
Tiltakozik az elalvás ellen, mert nagyon érdekli a világ, többet szeretne fentlenni még akkor is, amikor már holtfáradt. Ebben a korban térnek át a babák a 3szori alvásról a kétszerire, többet szeretnének fentlenni, lehet, hogy nálatok is ez a gond. Két alvás között legalább 3 órát már ébrenvannak, este, lefekvés előtt legalább 4-et.
Szia Ági!
Próbálkozom azzal amit írtál, dajkálok és nyugtatgatok. De van egy kritikus pont: az evésidő. Az altatásnak általában ez vet véget, mert már szinte nem tudni miért vergődik, mert álmos, vagy mert éhes, vagy is. Még csak anyatejet kap, mást nem. Így a következő a napirend: nyűgösködik, én próbálom elaltatni, majd jön az evésidő, cicre kerül és mintha ezzel a lendülettel kivennék belőle az aksit még a szájába sem került már alfában van, és onnét egyre lejjebb. Tehát most rászoktattam a cicin elalvásra? Nagyon ritka, hogy nem ez a vége a dolognak. Ha babakocsival sétálunk akkor elalszik magától, vagy a ringatástól. És még egy kérdés, a rendes ételre való áttéréskor, ha már nem cicizik 1-2 étkezés során, akkor könnyebb, vagy nehezebb lesz szerinted megnyugtatnom, elaltatnom? Ezen a téren mik a tapasztalatok?
Előre is köszönöm a válaszod:
Réka
Válasz: Nem szoktattad rá, csak amikor a cicin alvás jön, akkorra már nagyon álmos, ezért elalszik rajta. Ne az álmosság első jeleire tedd le, hanem amikor már tényleg nagyon álmos.
Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Szia Ági!
Kisfiam 9 hónapos és a napközbeni alvással vannak gondok. Este gond nélkül alszik el 8, fél 9 felé és reggel fél7, 7-ig alszik. Reggel és este még szopizik, így este cicin alszik el. Napközben dél körül szoktam lefektetni, mert addigra már látszik, hogy elfáradt. Dörgöli a szemét, nyűgősködik, semmi sem jó. Ekkor viszont csakis sírva hajlandó elaludni. Próbáltam, hogy bent maradok vele a szobában amíg elalszik. Ilyenkor vagy az történik, hogy sír akkor is vagy pedig elkezd játszani a kiságyában, de szinte csak vonszolja magát a fáradtságtól, de nem hajlandó aludni. Ha kijövök sírni kezd de pár perc múlva elalszik. Volt, hogy 15 percet sírt mire elaludt. Sajnálom őt nagyon és nem gondolom, hogy jó az ha hagyom, hogy sírva aludjon el, de olyan mintha másképp nem is tudna elaludni napközben. Mit tegyek? Köszönmöm segítségedet.
Juli
Válasz: Az a helyzet, hogy sokat nem tudsz tenni a sírás ellen, ez csak azért van, mert ebben a korban nehezen tud ellazulni a baba, és tiltakozik az elalvás ellen, de ettől még szüksége van az alvásra. Mindent jól csinálsz, időben fekteted, szüksége van alvásra, tehát nincs min változtatnod.
Kedves Ági!
Nagyon szükségünk van a tanácsodra, véleményedre. Kisfiunk most töltötte be a két évet. Eddig nem volt nagy gondunk az alvással (tanácsaidnak köszönhetően), azonban kb egy hónapja változó időszakokban megjelenik a szobánkban és ott akar aludni, ha visszatesszük a rácsot a kiságyára, akkor kimászik a kiságyból. Ezzel nem is volt probléma, mert követve azt hogy egy idő múlva ez megszűnik, hagytuk. Ám pár napja elkezdett az esti lefekvésnél is variálni, csak én olvashatok neki mesét és nagyon nehezen alszik el. Két óra múlva már közöttünk van és egész éjszaka hánykolódik, többször felsír és álmában is ellenkezik. Azt szeretném kérdezni, hogy ez ebben a korban még normális e és hogyan lehetne minél hamarabb és könnyebben átvészelni ezt az időszakot? Szerinted a kisággyal van a probléma? Már próbálkoztam azzal is, hogy a kiságy mellé tettünk egy szivacsot és azon altattam el. A másik nagy probléma, hogy a délutáni alvásnál is kezdődnek a gondok. Mit rontottam el? Válaszod előre is köszönöm!
Üdv
Válasz: Ebben a korban ez normális, de azért azt tudni kell, hogy a gyerek ilyenkor teszteli a határokat is. Egyszer kipróbálta át lehet-e menni hozzátok és most egyre többet akar belőle. Tehát szigorúan le kell fektetni a határokat, és betartani őket. Pl. este nem csak anya olvas mesét, néha apa is, akkor is, ha a gyerek fejenáll és csak 1 óra múlva alszik el, éjszaka a kiságyban kell aludni stb. Ha ehhez tartjátok magatokat, akkor szépen ki fogja nőni ezt az időszakot.
Kedves Ági!
12 hetes kislányommal kapcsolatban kérnék tőled segítséget. Nálunk a próbléma, hogy nem kislányom egyszerűen este nem akar aludni. Napi programunk olyan 7 óra körül kell, akkor szopi, játék, alvás ekkor kb 10 óra. Alszik kb. 3 órát , megint szopi, játék, alvás. du. három óra és alvás megint. Ekkor jön a próbléma du. 16 óra percre pontosan!!!! Kell megint a lány, éhesnek nem éhes tehát játék, bírja egy órát, majd el kezd nyügös lenni, aztán szopi, megint játék, mert aludni nem akar. 7 órától meg maga a pokol, nyügös, ordít, és csak vállon marad el, próbáltam mindent, lerakni kiságyba, de nem lehet, máshol sem hajlandó aludni. Akkor jöjjön a fürcsi, ez már jó még nem kell felöltözni.Aztán szopi Megint megy nyügi, de már látszólag álmos, alig bírja nyítva tartani szemét, d azért is! 9 óra körynékén vállon végre elalszik, de le akarom rakni, megint ordít. Próbáltam simogatni, beszélni hozzá annál rosszabb. próbálom kivenni nyugtatni, de nem akar megnyugodni. Végre megnyukszik vállon alszik és kezdödikminden előről. 11 körül végre elalszik meg várom vállon még rendesen bealszik lerakom akkor is sír egy kicsit, de már fáradtság nyer. este 4 órákat alszik. nincs vele baj szopi hajnalba, alszik vissza gyorsan. A próbléma az, hogy nem jó ez így már mind kettőnk háta kikészült. Nem lehet mindig rázni a fenekét. Mit tudnánk még tenni. Válaszodat előre is köszönöm!
Válasz: Először is próbáld meg, hogy ha már ilyen szépen betartjátok, hogy napközben mindig ébredés után van az evés, akkor du. 4-kor is egyen ébredés után. Ezután jöhet a játék, és amikor álmosodik, akkor vagy szoptasd meg, hogy egy kicsit szundikáljon (ilyenkor már ne aludjon hosszan, mert akkor éjjel nem fog), vagy menjetek el sétálni egyet, hogy pihenjen egy fél órát maximum. Ezután legyen ébren kb. 2 órát játsszatok, ha éhes, egyen, majd amikor már álmos, akkor jöjjön a fürdés, szopi és lefektetés. Ne vedd ki, ha sír, simogasd a hátát, amíg el nem alszik, esetleg kaphat cumit is, ez is segíthet neki megnyugodni, ha ilyenkor nem hagysz teret a huzavonának, hanem ragaszkodsz hozzá, hogy az ágyban kell maradnia, akkor 2-3 nap alatt megtanulja és gond nélkül el fog aludni este.
Kedves Ági!
11 hónapos a kislányom, 9 hónapos koráig jó alvó volt. Megtanítottuk egyedül elaludni, leszokott az éjjeli evésról, saját szobájában aludt 3 hónapos korától. 9 hónapos kora óta egyre romlik a helyzet és nem tudom jól kezelni. Rendesen végigcsináljuk a napi rutint, de amikor alvásidőben betesszük az ágyába, rögtön felpattan és sír. A Ferber módszer és a Suttogó sem vált be, csak azt értük el, hogy álmában többször görcsberándul és zokogva ébred, megijed, fél. Csak akkor alszik el ha melléfekszünk a kiságy melletti matracon, de az is kínkeserves. Éjjel 3-4szer is ébred, csak szoptatásra nyugszik meg. Napközben kétszer 1 órát alszik éjjel 10-et megszakításokkal. Félek, hogy mire túl leszünk ezen az időszakon végleg rossz szokásokat alakítok ki benne. Mit tanácsolsz, hogyan segíthetnék neki (és magunknak)?
Köszönöm, Adrienn
Válasz Ezt két dolog okozhatja:
1. Fogzás Ha még nincs kint legalább 6 foga, akkor ez lehet a gond. Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
2. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok. Persze mindez csak akkor segíthet, ha külön szobába költöztetitek, mert ha együtt vagytok és lát titeket, akkor kérni fogja a segítséget és átköltözik az ágyatokba.
Kedves Ági!
Már sok hasznos tanácsot kaptam tőled de most ismét akadályokba ütköztem….kisfiam 28 hónapos és idáig minden jól ment az alvás körül igaz este kicsit később aludt el de álatlában ebéd után mindig elaludt,viszont kb olyan 3 hete nem hajlandó du-án időben elaludni pörög ,játszik ,rohangál semmivel nem birom rávenni az alvásra olyan 4-1/2 5 feléannyira fáradt ,hogy néha elalszik magától aminek ugye nem örülök mert utánna nem birom felébreszteni és ste ugyanez a helyzet eltolódott az egész nagyon nehéz ez most nekem mert hulla fáradt vagyok estére és van ,hogy még 1/2 11 kor is fenn van ugyanis április végén kistesója születik,már előre félek attól mi lesz ha akkora se rendeződik az alvás .Mit tanácsolsz mit tegyek az esti egyedül való elalvásra hogyan szoktassam rá ,gyanis az se megy neki van olyan ,hogy ringatni kell ,meg álatlában addig ott ülni vele amig elalszik .Teljesen tanácstalan vagyok és sajnos sokszor kiabálok vele .Válaszodat előre is köszönöm
Válasz: Ebben a korban már nem minden gyerek alszik nappal. Délután legyen egy kis idő, amikor kb. 1 órát mesét olvastok, vagy mesét néz és úgy pihen, de nem kell mindenáron elaltatni. Azt esetleg megpróbálhatod, hogy délután egy kicsit később fekteted le, mint a megszokott, és előtte mindenképpen menjetek levegőre, ettől még jobban elfárad majd és könnyebben elalszik délután. Ha azt szeretnéd, hogy aludjon, vagy legalábbis pihenjen délután, akkor tedd le a kiságyba, olvassatok mesét, aztán alvás. Ha beszél, sír, akkor szólj rá, de ne vedd ki, és menj ki a szobából, ezt lehet játszani újra meg újra, amíg meg nem érti, hogy ilyenkor kötelezően alvás van és kész.
Este ugyanez a helyzet.
Kedves Ági!
Köszönöm a választ ,viszont abban az esetben mit tanácsolsz ha már nem rácsos ágyban alszik hanem kiságyba ilyenkor nem tudom otthagyni mert utánnam jön ,a szobába meg nem zárhatom be mert megijed megoldás lenne az ajtórács de akkor is ugyanúgy lát minket?Szokott mesét nézni és azon jó esetben el is alszik de ez nem káros ,hogy ennyi mesét néz ugyanis mindenhol azt irják mondják ilyen idős gyerek még ne tévézzen.
Válaszodat előre is köszönöm
Móni
Válasz: Ilyenkor azt lehet tenni, hogy bemész hozzá, visszateszed az ágyba, ha megint felkel megint visszateszed és így tovább, amíg fel nem adja
Vagy fel lehet tenni ajtórácsot, esetleg becsukni az ajtót a szobájában és lehetőleg csendben maradni, amíg el nem alszik, mert gyakran azért nem alszanak a kicsik el este, mert tudják, hogy a szülők még fentvannak.
Szia Ági!
Kislányom épp ma 8 hónapos. Nagyon eleven gyerkőc, nem igazán mennek nálunk egyszerűen a dolgok.
1. Evéssel, alvással is problémáink vannak. 6 hónapos kora óta eszik szilárd ennivalót, addig csak szopizott. Most ott tartunk hogy napi négyszer 60-90g kaját bele tudok diktálni, de úgy hogy 4-5 kanál után folyamatosan le kell kötni a figyelmét úgy hogy valami legyen a kezében. Általában egy etetés alatt 3 játékot követel, mert megunja. Ez normális? Tiszta küzdelem az egész. Vagy álljak meg 4-5 kanálnál és onnan növeljük az adagot, ahogy tudjuk?
2. A másik az alvás. Ugye elolvastam a témáról mindent előre és igyekeztem következetes lenni. És tényleg minden egyes nap ugyanaz a rituálé zajlik le, nagyjából ugyanakkor. 2 napja viszont egyszerűen üvölt a kiságyban, amint szép álmokat kívánok és megyek kifelé a szobából már áll fel és sír. Próbáltam hogy simogatom a hátát, fogom a kezét, eddig ennyi is elég volt, de addig sír, míg ölbe nem veszem. Ez szeparációs szorongás? Mit tegyek? nem fog nagyon ölbe szokni, ha engedek neki? Meddig tarthat ez? Apa sem jó neki, a sírást sem hagyja abba neki.
3. Még soha nem aludta el az éjszakát, most 1-kor és 4-kor kap enni, egyébként visszaalszik cumival. Enni azért adok neki anyatejet, mert egyébként csak felületesen tud visszaaludni, forgolódik, nyöszörög folyamatosan. De így is megébred gyakran, felül, sír. Velünk alszik kb 5 hónapos kora óta, mert már nem bírtam máshogy. Arra gyanakszom, hogy a túl gyors fejlődés miatt nehéz neki az alvás, mert már bútorok mellett feláll és járkál stabilan.
Nagyon köszönöm előre is a válaszokat és további sok sikert a bloghoz!
Zsomi
Válasz: 1. Normális, ha nem akar többet enni, még csak most szokja az új ételeket. Nem szabad játékot adni a kezébe, ez nagyon rossz szokás és később nagyon nehéz róla leszoktatni, gátolja az önálló evésre szoktatást is.
2. Igen, ez a szeparációs szorongás. Kiveheted, de ha megnyugodott tedd vissza és ezt játsszátok, amíg el nem alszik. Első alkalommal akár 1,5-2 óráig is eltarthat ez, de aztán egyre jobb lesz, ha következetesen alkalmazod.
3. Az normális, ha 1-kor és 4-kor még eszik, de ha ennél gyakrabban kel, akkor más is állhat a háttérben, pl. fogzás. Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kedves Ági!
Az én kisfiam most lesz 21 hónapos.19hónapos koráig nem volt gond az altatással,mert addig mindig cicin aludt el,(köztünk alszik)de aaztán kiderült hogy sm beteg vagyok így lekellet szoktatni a ciciröl.Ez még könnyen is ment mert abban az 1 hétben míg korházban voltam ő beletörödött ebbe.De sajnos az altatás egyre rosszabb este…Van amikor nyugodtan elalszik magától de mostanában egyre gyakoribb hogy nehezen engedi magát elringatni,huncutkodna,vagy hisztizik és nagy sokára enged az altatásnak.kérlek segíts hogy hogyan tudnám rászoktatni a nyugodt elalvásra,mert a mindennapi cirkusz az esti alvásnál nagyon fárasztó.
Válaszodat elöre is köszönöm.
Válasz: Megválaszoltam neked ezt a kérdést a blogon, ahol ugyanezt kérdezted.
Kedves Ági!
A mi kisfiúnk 2 hónapos. 4 hetes kora óta 3-5 órát aludt egyvégtében nappal, néha még délután ráhúzott 1-2 órát, szépen a kiságyában, ahogy illik. Az elmúlt egy hét viszont teljesen máshogy zajlik. Szinte nem is látta a kiságyat belülről. Elalszik kézben, mint eddig, de ha leteszem, rögtön megébred. Este pedig el se akart aludni, amíg rá nem jöttünk, hogy ha letesszük a nagy ágyra, akkor két perc alatt elalszik hajnalig, akkor pár kortyot szopizik, és alszik tovább reggelig. Örülünk a nyugodt éjszakának, de azért mégis a kiságyban lenne a helye.
Nagy baba, 4600 gr-mal született, most már 6,5 kg, nem jó egész nap kézben altatni…
A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnánk visszaszoktatni a kiságyba?
Köszönöm válaszod!
Krisz
Válasz:A megoldás a napirendben keresendő. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 1 hónaposan 1-1,5 órát van fent két alvás között a baba ébren és mivel 3 óránként eszik, két evés között általában 1-1,5 órát alszik. Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.
Ebben a korban a babák alvás után kb. 1,5 órát tudnak egyhuzamban ébren lenni, utána már nagyon fáradtak. Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 1,5 óra ébrenlét után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.
A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad és akkor kezdődik megint a 20 perc előlről. Kb. 20 perc után viszont már nem riad fel, mert akkor már mélyen alszik, ezt kéne kivárni.
Kedves Ági
4 hónapos kisfiammal még nem sikerült megoldani az alvási problémákat. elsősorban a nappali alvással van a gond. egyszerűen nem hajlandó elaludni. a kiságyban soha nem sikerül,babakocsiban is elég nehezen. nyilván azt szeretném elérni, hogy magától egyedül aludjon el. ennek érdekében már tettem lépéseket az alapján, amiket korábban itt olvastam. álmosodik akkor betettem a kiságyba és simogattam, de csak vigyorog és gügyög. ez ment kb egy órán keresztül majd átcsap nyöszörgésbe, ezután pedig sírásba. ilyenkor felveszem és megnyugtatom,majd leteszem ismét. még jobban sír, felveszem megnyugtatom és tovább sír, majd ezután már ha felveszem sem tudom megnyugtatni. a vége az lett, hogy olyan üvöltést rendezett, amit még nem hallottam korábban. ezt csináltuk összesen 2,5 órán keresztül, majd elérkezett az evésidő. ergó ha elég kitartó akkor evés a jutalom.
. Igyekszem napirendet is bevezetni, tehát mindig ugyanakkor van alvásidő, de egyelőre csak az idő van meg, az alvás eddig még mindig elmaradt, pedig nagyon álmos és fáradt a gyerek, mert vakarja a fülét,fejét,szopi közben lecsukódnak a szemei.
viszont nem alszik az ágyban, ezért egész nap nincs alvás és a nap vége egy nagy üvöltés.
bízom benne hogy tud segíteni, mert még most szeretném rászoktatni az egyedül elalvásra.
előre is köszönöm
Adrienn
Válasz: Ebben a korban a babák max. 3x alszanak napközben és 2 alvás között 2-3 órát tudnak ébrenlenni. Azért ébred fel olyan hamar, mert amikor lefekteted még nem igazán álmos. Az ébrenléti ciklus úgy néz ki, hogy amikor először az álmosság jeleit mutatja a baba, akkor még nem igazán álmos, ezt követően megint felélénkül, majd következik egy hosszabb álmos periódus, ez az, amikor már semmi nem jó neki, nem tud játszani, nyűgös stb. Ilyenkor kell lefektetni.
Nagyon fontos, hogy a napirendje ugyanúgy alakuljon, neki még nincs időérzéke, ezért a napirend alapján tájékozódik a világban. A napirend lényege nem az, hogy mindig ugyanakkor van az altatás, hanem, hogy az időközök ugyanazok és alkalmazkodnak a baba ritmusához (mennyit tud ébren lenni): az evés mindig az alvás után következzen, majd büfi és játék, amíg el nem álmosodik, majd ismét alvás, ha a sorrend felcserélődik, az őt is megzavarja. Ha 2 órát tud nyűgösködés nélkül ébren lenni evés után, akkor utána jöjjön az alvás.
Altatás: Próbáld meg, hogy kis dédelgetés-ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Kedves Ági
az előző hozzászólásomhoz még lenne egy plusz kérdésem. hogyan lehet bevezetni a napirendet?
előre is köszönöm a választ
Adrienn
Kedves Ági!
Megint a tanácsodra lenne szükségem.Kisfiam most 23 hónapos és még mindig az alvással vannak nehézségeink.Az esti altatás már lassan kezd megoldódni,kb. 9-kor mesemondás után a kiságyában elalszik egyedül,bár ez sem zökkenőmentes,még mondig sír,amikor kijövök,aztán kb.45-60 perc is kell,mire elalszik,de aztán reggel ébred csak fel szinte mindig jókedvűen.
A napirend eddig úgy alakult,hogy reggel kb. 8-kor ébredt.Ebéd után 1 fél kettő körül aludt el és aludt másfél-két órát is ,de csak babakocsiban tudtam elringatni és a szagelszívó zúgása mellett aludt (kiskora óta csak így működött az alvás).Aztán este 9 óra felé teszem le és úgy 10 körül alszik el.Most jött el az ideje,hogy áttegyük a nappali alvást is a kiságyába.mert lassan kinövi a babakocsit.Sajnos ez sem megy túl könnyen két okból sem.Az egyik,hogy ugyanúgy kell legalább 1 óra,mire elalszik,de a nagyobb baj,hogy minden egyes alkalommal fél óra alvás után ordítva ébred,olyan,mintha megijedne valamitől ,alig tudom megnyugtatni.Látszik rajta,hogy még nagyon álmos,de nem tudom visszaltatni.Nagyon tanácstalan vagyok és sajnálom őt,de azt sem szeretném,hogy visszategyem a babakocsiba,ha már idáig eljutottunk…..Már több hete elkezdtem az átszoktatást,de még mindig ez van.Próbáltam kitolni este is meg nappal is az altatást,hátha könnyebben elalszik,de gyakorlatilag mindegy mikor teszem le,akkor is megvan az az egy óra,amíg elaszik.Rengeteget kint vagyunk a friss levegőn,tehát ez sem lehet a gond.Az egyik kérdésem az lenne,hogy hogyan tudnák segíteni neki,hogy hamarabb elaludjon,ne feküdjön 1 órát a sötétben ébren (ilyenkor annyira sajnálom szegénykémet).A mese vagy zenehallgatás sem vált be nálunk.Másrészt pedig az érdekelne,hogy szerinted mi lehet az oka annak,hogy sírva ébred fel fél óra után?Válaszodat előre is köszönöm !
Üdv,Edit
admin Reply:
április 24th, 2011 at 14:19
Szerintem ne variálj a kisággyal már, 1-2 hónap múlva úgyis saját “nagyfiús” ágyban alhat már. Ehelyett inkább hadd aludjon nappal a nagyágyon, ezt nagyon szokták szeretni ebben a korban. A felriadás azért lehet, mert megszokta a kocsit és a felszínes alvási szakaszba érve megijed, hogy nem ott van.
Este szerintem nem kell küzdeni azon az 1 órán, igazából semmi baja nem lesz tőle, ha a sötétben nézelődik 1 órát.
Kedves Ági,
altatási problémák merültek fel a nagyobb gyereknél, aki most 26 hónapos. Kb 4-5 hónapja kezdődött el, nem akart a saját ágyában elaludni, csak közöttünk, mostanra pedig az esti rutin (fürdetés, tej, mese, félhomály stb.) után egyszerűen felélénkül, és fél 11-11 előtt szinte lehetetlen hogy elaludjon. Forgolódik, izeg-mozog, dumál, felül, és sehogy sem lehet még arra sem rábírni hogy nyugodtan feküdjön, vagy hozzábújnék stb. Aztán egyszercsak egyik pillanatról a másikra elalszik. Ilyenkor átvisszük a saját ágyába, és általában alszik reggelig, összesen kb 9 órát. Napközben a délutáni alvásról nagyjából leszokott, csak akkor alszik el amikor tényleg nagyon álmos (pár nap után), vagy olyan du. 5-6 körül aludna, de akkor már nem szoktam hagyni. Ilyen esetben sem alszik el este 10 előtt. 2 hónapja megszületett a testvére, ez csak annyit rontott a helyzeten, hogy a saját ágyában egyáltalán nem akar elaludni, holott korábban azért volt rá példa. Próbálkoztam homeós bogyóval (coffea) kb 2 hete használjuk – lefekvés előtt 5 golyó – de nem vettem észre hogy változás lenne. Ja, és a nagyszülőknél már 9-kor ágyban van, és alszik…
van vmi ötleted a megoldásra?
köszönettel: Zsófi
admin Reply:
április 24th, 2011 at 14:21
Ennek a jelentésnek egyértelműen a testvér érkezése az oka, szeretne egy kis plusz figyelmet kapni a gyermeked. segíthet, ha napközben több figyelmet kap, vagy ha ezt az esti 1 órát csak rá szánod, játszotok, mesét olvastok, beszélgettek, rajzoltok stb.
Kedves Ági!
Kisfiam 1,5 éves és az utóbbi pár hónapban borzasztóan nehezen alszik el. Este 30-45 perc, ami még OK, az ebéd utáni elalvás problémásabb: ált. 1 óra, de van amikor 1,5 és az is előfordult, hogy 2,5 óra múltán feladtam és nem aludt aznap napközben. (Ha egyszer elaludt, nincs gond, jókat alszik, du. 3-kor ébreszteni kell és éjszaka sem szokott felébredni 2 hós korától.) Nem szokott rosszalkodni, nem hancúrozik, nem foglalkozik azzal sem, hogy ott ülök a szobában csendben. Fekszik a rűcsoságyában és “babrál”: lehúzza a zokniát, rakosgatja a lábait ide-oda meg ilyesmi… Ha kimegyek akkor viszont elkezd sírni, folynak a könnyei és hív (kitartóan). Fontos lenne megoldást találni a problémára, mert van egy 5 hónapos kisfiam is, aki nem bírja órákig egyedül, ha beviszem a nagyobbikhoz, akkor ő végképp nem alszik el… (Nem a tesó érkezése okozza a gondot, mert volt ilyen időszaka korábban is, csak akkor megoldottam azzal, hogy váltottunk napi 2 alvásról 1-re, mostmár viszont nincs hova csökkenteni.)
Nagyon várom válaszod! Köszönöm előre is!
Gréta
admin Reply:
május 17th, 2011 at 12:35
Minden kisgyereknél vannak ilyen időszakok, amikor nappal nehezebben alszik el. Mindenképpen akkor fektesd le, amikor már nagyon álmos, ne az órát nézd, hanem azt, fáradt-e már a kicsi, a napirendhez képest fél-1 óra csúszás előfordulhat, ez normális.
Segíthet, ha nappal nem a kiságyában alszik, hanem a nagyágyon meseolvasás után mellédfeküdve alhat el, ez általában jobban szokott sikerülni. Az sem gond, ha 1-1 nap már kimarad az alvás és nem alszik, főként, amikor kevésbé fárad el (rossz idő van, nem mentek szabad levegőre), ilyenkor nappal legyen egy kis csendespihenő, meseolvasás, összebújás, hogy pihenjen egy kicsit.
Kedves Ági!
Fiam épp 18 hós. Jó alvó volt eddig. 1 perc nyekergés se és már aludt is éjjel nappal.
Most rácsos ágy helyett új gyerekágyat kapott 1 hónapja. Azóta vele kell lenni du.-i elalvásnál és este is. Kb fél órát. De addig vagdalózik, “rossalkodik”, ugrál, neki az embernek is, pedig jó súlyban van, csak nem tudom megértetni vele, hogy nem szabad durváskodni, mert az fáj anyának. Egyébként 1 éves kora óta jár. Mit csináljak, a mese sem érdekli, az ének sem, csak nemalváskor. És meg kell játszanom, hogy alszom,csak úgy alszik el egyszer csak. De ez hazugság nem? Valahogy nem érzem magam jól most így ebben a szituációban.
Másik, hogy hónapok óta durván rugdal minden pelenkázásnál. Én sosem bántom. Hogy szoktassam le róla?
Köszönöm.
admin Reply:
május 17th, 2011 at 12:39
Amikor durváskodik, szólj rá, hogy “nem szabad, fáj” finoman meg is foghatod a lábát, amikor rúg, hogy érezze, mi a gond. Lefektetésnél az a lényeg, hogy lehetnek szabályok, szokások az elalvás mikéntjére, de ezeket ne csak ő alakítsa, te is szólj bele. Pl. tedd le az ágyába, simogasd meg, foghatja a kezed, de neked nem kell lefeküdnöd mellé stb.
Kedves Ági,
az a problémám, hogy kisfiam hat hónapig egész éjjel aludt, aztán utána kelt, visszaszoktattam az éjszakai alvásra, de ez két kétig tartott , ekkor együtt aludtam vele, most egy éves és megint kel, nem akar a kiságyban elaludni, már ha teszem le felébred és sír, de velem elalszik egész éjjel, mi lehet a probléma, előjöhetett rajta megint a szeparációs szorongás. Ha velem alszik, csak a kiságyban nem akkor alvászavarról beszélünk? Napközben kétszer alszik a szőnyegén, de este a szőnyegén sem akar aludni, nem a fogzás miatt kel, mert akkor mellettem is kelne, nem is éhes. Mit lehet tenni, próbáltam már le föl a kiságyba tenni, ahogy ezt tanácsoltad három hónapja, nem segít, próbáltam kabalával.Köszönöm válaszod.
admin Reply:
május 17th, 2011 at 12:56
Ebben a korban leggyakrabban a szeparációs szorongás szokott alvászavarokat okozni. Ha veled jól alszik, akkor nincs alvászavara. A kicsi nagyon kötődik az alvási körülményeihez, mivel ő az együttalvást szokta meg, ezért melletted jól alszik, de más helyen nem, mert az új neki. Nem kell erőltetni a dolgot, a legtöbb baba idővel magától kiköltözik a szülői ágyból, számos előnye van az együttalvásnak, nem kell erőltetni a mindenáron való leszoktatást.
Kedves Ági!
Már többször sikeresen segítettél nekünk, sajnos most újra gondok adódtak. Lányunk most 2év 3 hónapos, és rengeteg baj van az alvásával. Napközben ebéd után nem akar aludni, kész cirkusz az egész, ha nem alszik el akkor 4-5 óra tájban beájul(aludna de én már akkor nem engedem) és kész katasztrófa az egész délután. Este szintén ez a helyzet, fürdés után egyből lefeküdt, de most nem. Azt mondja hogy feküdjek mellé, vagy csak üljek le a fotelbe ami az Ő szobájában van, vagy hagyjam nyitva az ajtót, akkor viszont nem alszik el, képes fent lenni éjfélig is. Nagyon rossz ez az állapot, senki nem tudja kipihenni magát. Párom is melózik reggeltől estig egész héten, és sajnos már én is alig alszom és nagyon kikészít ez az egész. Kérlek segíts nekünk. Köszönöm szépen előre is.
admin Reply:
május 17th, 2011 at 13:23
Ebben a korban már gyakori, hogy kimarad néha a nappali alvás. Segíthet, ha a nagyágyon altatod nappal, közösen mesét olvastok és utána alszik el. De ha nem tud elaludni, akkor is legyen minden délután egy kis csendespihenő, amikor kicsit pihen, fekszik, mesét olvastok, vagy mesét néz, így tovább fogja bírni ébren is.
Kedves Ági!
Kisfiam 10 és fél hónapos. A nappali alvás korábban sem volt az erőssége, de amióta ügyesen mászik, nem volt különösebb gond ezzel. 3 hete kezdett nyűgösködni, amikor nappal el akartam altatni (néhány perces ringatással, nálunk csak ez vált be), ez pár nap alatt hihetetlen hisztiig erősödött fel. A korábbi 3-szori alvásról ráálltunk a 2-szerire, ezzel együtt igyekeztem ellazítani, mert úgy vettem észre, nehezen kapcsol ki, s emiatt nem megy az elalvás. Hintát, babakocsit, nappali szopit is bevetettem, így többé-kevésbé működött a dolog. Sajnos a letesz, ha sír, megnyugtat, visszatesz-módszer nála nem működik, gyorsan behergeli magát annyira, hogy aztán már az ölemben sem tudom megnyugtatni.
Nem élünk a nagyival, de kb. havonta 1 hetet nálunk tölt, ekkor ő altatja el, szintén pár perc ringatással, ahogy én. Újabban ha én próbálkozom, hisztizik, rúgkapál, ölben sem tudom tartani, míg Anyukámnál néhány perc alatt elalszik minden gond nélkül.
Észrevettem, hogy a férjem is könnyebben elaltatja, pedig elvileg mindent hasonlóan csinálunk. Kezdem azt hinni, hogy ellenem irányul a hisztije, ami gyakorlatilag addig tart, amíg a szobájában vagyok vele és altatom.
Este még szopizik, de már többször nem alszik el a cicin, hanem kis összebújás után önállóan a kiságyában. Ekkor tehát működik, ami nappal sehogy nem megy.
Nem tudom, mit csináljak, mert képtelen vagyok sírva a kiságyában hagyni (próbáltam, addig ordít, amíg hagyom és ez nekem is nagy kín volt), de szeretnék következetes lenni. Mit tehetnék?
Válaszodat előre is köszönöm, üdv.
admin Reply:
július 26th, 2011 at 07:23
10 és fél hónaposan a baba már tudja, hogy mire számíthat tőled és mire másoktól. Veled szemben többet enged meg magának, ezért van az, hogy apával, vagy a mamával könnyebben elalszik. A probléma másik oka az lehet, hogy még nem elég fáradt, amikor lefekteted. Ebben a korban már minimum 4 órát tudnak gond nélkül ébren lenni a babák és csak ezután fáradnak el igazán. Ha este működik az együtt elalvás, akkor nappal is altathatod így, semmi baja nem lesz tőle, akár aludhat is a nagyágyon nappal, sok baba mélyebben alszik ott, mint a saját kiságyában.
Kedves Ági!
Megvettem és elolvastam az Álomba ringató praktikákat, és itt is rengeteg hozzászólást végigböngésztem. Egy kérdésem maradt

Kisfiam kerek 2 hónapos, és a nappali altatással, és az esti letevéssel volt gond. Az éjszakával nem, ha fel is ébred 4-5-6 óránként (mikor mennyi), eszik, és alszik tovább. Tartjuk a napirendet, hogy ébredés, evés, böfi,(nagyon fontos, mert hasfájós, az általad tanácsolt GW-t nem lehet kapni, kínlódunk azzal ami van: Espumisan, Infacol, kevés sikerrel.) játék, ha álmosodik, alvás. Elkezdtem 1 hete a technikát, hogy ha nyűgi, kis szoptatás, ringatás, egyéb lazító után irány a kiságy. Ha sír, kiveszem, de szopi már nincs még egyszer, csak ringatás. Ez egy-két nap alatt működött, most viszont ott tartunk, hogy ha “felismeri”, hogy altatom, elkezd bömbölni. Tuti nagyon álmos, dörzsöli a szemét, sír a fáradtságtól, a szopi alatt leragad a szeme, de volt már olyan, hogy a vége felé már a cicin is sír(!). Vajon tudja, hogy ezután kiságy jön?
Menetrend: álmos-nyűgös, ekkor egy kis lazító-ringató cicizés, csupán 3-4 perc, (majdnem elalszik), kiságy. Bömbi, kivesz, ringat, megnyugtat, kiságy. Rettenetes bömbi, keserves ringatás, mert már a karomban sem nyugszik meg, inkább csak kimerül a sírástól, újra kiságy. Ilyenkor már annyira fáradt, hogy elalszik, tehát a vége az, hogy én “nyertem”, kiságyban alszik, de a szívem vérzik, mikor azt érzem, hogy eltaszítom magamtól, mikor ő annyira szeretne inkább hozzámbújni, én meg csakazértis lerakom.
Amit leírtam, összesen kb. 20 perc. Hogy lehetne ezt elkerülni, hogy minden egyes nappali alvás előtt legyen egy 20 perces “miért-nem szeretsz-anya”-bömbölés?
Annyi infó még, hogy nagy az alvásigénye, tehát kb. 1 óra után már kezdi a nyűglődést, és kb. másfél óránál van az, hogy alszik (a kínlódásunk után). Utána, ha nem zavarja meg semmi, minimum másfél-2 órát alszik, tehát a napirendünk 3, 3 és fél órás ciklusokból áll.
Előre is köszönöm a segítséget: Zsófi
admin Reply:
július 26th, 2011 at 07:19
Ez nem “miért-nem-szeretsz-anya” sírás, hanem “miért-nem-adsz-már-cicit-anya” sírás. Próbáld meg, hogy elalváshoz, (de csak ahhoz) cumit adsz neki, vannak olyan babák, akiknek annyira fontos a szopi alváskor, hogy csak ilyen formában tudnak megnyugodni, ezen a cumi segíthet (és ha csak alváshoz kapja, akkor nem fog rászokni és később szépen leszokik majd róla magától)
Kedves Ági!
A kisfiam most volt 9 hónapos, sosem volt jó alvó, bár 3-4 hónapos korában megmutatta, hogy át tudja aludni az éjszakát. Általában karban alszik el, rövidebb-hosszabb idő alatt. Volt, hogy nem hagyja hogy elaltassuk, folyton ellökte magát tőlem, úgyh kipróbáltuk a magára hagyós módszert, amitől persze nagyon rosszul éreztem magam. Első alkalommal 1 óra után ülve elaludt, aztán 40 perc, aztán 20, aztán 5 perc után, de mindig ülve. Próbáltam rábeszélni hogy feküdjön le, de nem akar, csak ugrabugrál az ágyában. És nagyon éberen alszik, éjszaka sokszor felébred, max 3 órát alszik egyben. De mikor elkezd kiabálni, már álldolgál az ágyában és nem lehet lefektetni, mert egyből újra feláll. Én ilyenkor átviszem a mi ágyunkba, ott megszoptatom és együtt alszunk tovább. Ezután is rendszeresen felébred, nyűglődik, dobálja magát, néha sikerül szopizás nélkül visszaaludnia, de általában nem. Várjunk türelemmel, amíg elmúlnak a zavaró tényezők (pl fogzás), és aztán át fogja aludni az éjszakát, vagy tudunk vmit tenni az ügy érdekében, hogy hónapok után tudjunk 5-6 órát egyben aludni?
Lehet, hogy a fogzás miatt van az egész? Eddig 2 van kint, de azok már 2 hónapja kibújtak, azóta semmi, de folyton könyékig a szájában turkál.
Köszönettel, Anna
admin Reply:
augusztus 20th, 2011 at 14:45
Igen, ezt okozhatja a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kedves Ági!
Korábban is kértem már a véleményedet, most ismét hozzád fordulnék tanácsért.
15 hónapos kisfiam altatása 180 fokos fordulatot vett. Bő 3 hete küzdünk vele.
Eddig nagyon jó alvó volt, most viszont már kimerültem idegileg és fizikailag is, mert nagyon nehezen tudom elaltatni és gyakran felébred.
1 éves korában elköltöztünk a nagyszülőkhöz, még pár hónapig náluk leszünk, aztán saját otthonunkba költözünk.
Kb. 14 hónaposan kezdett el járni egyedül.
Eddig úgy altattuk, hogy az ölünkben meséltünk neki és amikor már elszenderedett, akkor letettük az ágyába és már aludt is. Most viszont, ha leteszem, akkor még forgolódik az ágyában, feláll, felül. Ha kimegyek a szobából, akkor sír utánam, de sokszor még az ajtóig sem jutok, már akkor sír. Éjjel gyakran 8-szor is fel kell kelni hozzá. Csak úgy hajlandó elaludni, ha ott vagyok mellette. Ez esténként 1 órás altatást is jelent, de a nappali alvása sem jobb.
Elhatároztuk, hogy apuka fog átmenni éjjel, ha törik, ha szakad, kibírjuk a sírását…, de a nagyszülők nem bírják, és kérik, hogy inkább én nyugtassam meg.
Sajnos az apja nem tudja megnyugtatni, addig sír, amíg én oda nem megyek. (Hétköznap alig látja az apját, mert sokat kell dolgoznia, amolyan hétvégi apuka lett..)
Ez egy átmeneti állapot, aminek a hátterében a szeparációs szorongás állhat? 8 hónapos korában is volt ilyen, de akkor az oldotta meg a helyzetet, hogy apuka ment át megnyugtatni éjjel.
Szeretnék tőled konkrét tanácsot kérni, mert már nagyon kimerültem. Előre is köszönöm.
admin Reply:
augusztus 20th, 2011 at 15:02
Igen, ennek a hátterében a szeparációs szorongás állhat. Megpróbálhatjátok, ha már úgyis a nagyszülőknél laktok, hogy megkéritek a nagymamát, hogy pár napig ő fektesse éjjel és ő menjen be hozzá. Ez az első este nagyon nehéz lesz, de ha nem adod fel és nem kerülsz elő, akkor másnap már pillanatok alatt elalszik a kicsi. A másik lehetőség, hogy magad mellé fekteted, amikor éjjel felkel és így alszotok tovább.
Szia! A kisfiam 9 hónapos elalszik este 10-11 körül és fel kell fél 1 1 felé és akkor hajnal 5ig nem alszik vissza ezt csinálja már több mint egy hónapja mit tegyek már mindent kipróbáltam de neki igy jó! Köszönöm a segítséget
admin Reply:
szeptember 11th, 2011 at 07:28
Az éjszakai felébredésnek és fennmaradásnak több oka is lehet, az egyik az, ha nappal túl sokat alszik. Ebben a korban általában 2×1-1,5 órát alszanak a kicsik, ha ő ennél hosszabban vagy többet alszik, esetleg délelőtt alszik hosszan, hogy behozza az éjszakai lemaradást, elsőként ezt kell rendbetenni (nem altatni délelőtt, felébreszteni, így a napirendje is átszerveződik és este korábban fekszik le, fáradtabban, kb. 4-5 nap, mire a bioritmusa átáll az új rendszerre)
A másik ok, hogy a kisfiad túlságosan éber lesz, amikor felébred és nem tud visszaaludni.
Erre többféle megoldás van. Például az, hogy ha nem sír, akkor fogjátok és alszotok tovább. Nem beszélgettek vele, nem próbáljátok visszaaltatni, mert akkor azt hiszi, éjjel is mindent lehet . Ha azt látja, hogy ti alszotok, akkor ő is el fog aludni, és 2-3 éjszaka után nem ébred már fel többet.
Segíthet a Rooibos tea is, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább.
Ha nagyon túlpörgött nappal, sokat játszik, sok élmény éri, akkor ez is állhat az ébredések hátterében. Ebben segíthet a Coffea tosta 9CH nevű homeopátiás bogyó,amiből este lefekvés előtt 5 golyókát kell elszopogatni (vagy vízben feloldva adni)
Szija Agi!
Vegig olvastam az osszes kerdes-valaszt, hatha megkapom a valaszt a sajat gondomra is. Nagyjabol, de nem egesszen. Norvegiaban elek, aminek csak egy jelentossege van, az idojaras. Itt igenis TEL van telen. Tavaly -18C volt egy honapig, iden passz. Tavaly nem erdekelt, de most van egy 3honapos kisfiam aki nappal csak babakocsiban, seta kozben hajlando elaludni, vagy hatalmas hiszti aran a sajat agyaban is de akkor fel ora es ebren van megint. Mosolyog-gugyog es kesz, hogy ujra kezdje az ebrenletet. Az esti lefekves gond nelkul megy. Miota rutin van furdes-masszas-eves-kezben majdnem elalszik leteszem es alszik hajanli 6ig. Idokozben felkel enni, de ez olyan felkomas allapot, hogy siman megy vissza aludni. A gond az, hogy nemsokara itt a tel. Meg lehet setalni, de egyre kevesebbszer, neha esoben, de mar nem kellemes. HOgy tudnam ravenni, hogy a babakocsi ringasa es a friss levego nelkul aludjon legalabb 2orat? Valamint a reggel 6 oaran is valtoztatni kene… Annyira eszakon vagyunk, hogy a sotetsegben bizom, de eddig ha este 8kor avgy 10kor ment aludni akkor is kelt 6kor. Nem birom tovabb huzni, mert mar nagyon nyugos.
Koszonom a segitseget!
admin Reply:
október 10th, 2011 at 20:46
Ebben a korban napközben 3×30-90 perc alvás szokott lenni. Ha 30 perc után ébren van és jókedvű, akkor kipihente magát, nincs szüksége több alvásra.
Kedves Ági!
Azzal a problémával szeretnék hozzád fordulni, hogy a kisfiam 15 hónapos és nagyon rosszul alszik.
Első perctől kezdve éjjelente 5-10-szer is felébred és mindig szopizni akar.
Egy hete olvastam a fentiekben, hogy másoknak azt tanácsoltad, hogy ha éjjel felébred a kicsi, akkor nyugtassuk meg, és amikor félálomba van, akkor tegyük be a kiságyba és hagyjuk, hogy aludjon el magától. Ezt egy hete próbáljuk, fél óra – óra babusgatás után össze is jön az elalvás, de éjjel még mindig sűrűn felkel és keservesen sír. Ha kiveszem megnyugszik, ha leteszem alszik egy félóra-óra-másfelet és ismét felébred.
Ha a kiságya mellé ülök és megfogja a hajamat, akkor az megnyugtatja és elalszik magától.
Nem tudom mit tegyek, hogyan szoktassam arra, hogy aludja át az éjszakát? Ebben szeretném a segítségedet kérni!
Előre is köszönöm!
Tünde
admin Reply:
november 27th, 2011 at 20:12
Mielőtt alvásra szoktatnád, meg kell nézni, mi lehet az ébredések hátterében és ezen kell segíteni először:
1. Fogzik Az őrlőfogak és a szemfogak áttörése sokkal fájdalmasabb, mint a metszőfogaké. 2 éves korig 16 fog szokott kibújni, 2-3 éves kor között még 4. Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.
2. Nagyon túlpörgött nappal és ezeket az élményeit éli át éjszaka újra. Ezen segíthet az afrikai Rooibos gyümölcstea, két csészével igyon belőle, egyet napközben, egyet este. Illetve az állandóan nyüzsgő, nehezen lenyugvó gyerekek szere a Coffea tosta 15CH is segíthet, ebből 2×5 golyót lehet adni (homeopátiás szer, patikában kapható).
Mivel ez a probléma nála kezdettől tart, ha a fenti módszerek egyike sem segít, javaslom, hogy keressetek fel alváslabort, mert lehetséges, hogy valamilyen más ok áll a háttérben.
Szia Ági!
Az 1 éves kismanóm nem tud elaludni magától, csak ha álomba ringatom (napközben kb. 10 percig) este ez még rosszabb, van úgy, hogy 1 órát kell ringatni. Napközben 2x alszik 1-1,5 órát, estére viszont úgy felpörög, hogy 10-11 órakkor alíg akar elaludni.
Van valakinek ötlete hogyan lehetne rászoktatni arra, hogy magától elaludjon?
Ti tapasztaltatok már ilyet, hogy este így felpörög egy baba (most kezdett el önnállóan járni)…
Köszi előre is.
admin Reply:
november 27th, 2011 at 19:57
10 perces altatás teljesen belefér még ebben a korban, este viszont azért lehet gond, mert 1 évesen este már legalább 5-6 órát kéne ébren lennie ahhoz, hogy el tudjon aludni, hogy elég álmos legyen az alváshoz. Tehát azért alszik el csak 10-11-kor, mert nappal még 2x alszik. Vagy térjetek át nappal az 1 alvásra (és akkor az később legyen, mint most, hogy estig kibírja) vagy ne akard korábban lefektetni, csak amikor már legalább 5-6 órája ébren van este.
Kedves Ági!
Kisfiam 13 hónapos. Mindig is nagyon mozgékony, nagyon kíváncsi, érdeklődő baba volt, 1 hónapja már önállóan sétálgat, szinte egész nap meg sem áll.
A nappali elalvásokkal van problémánk egy ideje. Kicsi kora óta elég sokat jövök-megyek vele, természetesen az ésszerűség határain belül, próbálom a napirendhez igazítani a tennivalók elintézését. Ha úton vagyunk általában nincs is semmi gond, alszik, amikor elfárad. Reggel 6-7 között kel, kap egy adag tápszert, utána játszik, legtöbbször önállóan, így van még egy kávézásnyi időnk. A tízórai közben általában nagyon elálmosodik, 11 óra körül pedig elalszik. Ilyenkor alszik 1- 2 órát. Ébredés után ebédelünk, aztán elmegyünk levegőzni, sétálni. Délután csak max. 20-30 percet alszik, ha egyáltalán alszik, de sajnos sokszor nyűgösen, sírva ébred és nagyon nehéz visszazökkenteni. Este 7-kor kap vacsorát, utána fürdés, kicsi játék apával és fél 9-9 körül már alszik.
A legnagyobb problémánk akkor van, amikor itthon vagyunk, nem megyünk sehova. Nagyon nehezen tudom elaltatni napközben. Volt már rá példa, amikor jó passzban volt, hogy sikerült önállóan elaludnia, kicsit játszott az ágyában, aztán elaludt. Az esetek döntő többségében viszont üvölt. Dobálja magát, állandóan feláll az ágyában, a fáradtságtól sokszor már össze-vissza borul. Eltolja a kezem, nem engedi, hogy simogassam (pedig este így szeret elaludni), időnként segít, ha a kezem súlyát ráengedve kicsit korlátozom a mozgásban. Éneklést, csitítgatást a sírástól meg sem hallja. Sajnos legtöbbször csak akkor hajlandó megnyugodni, ha kiveszem és sétálgatok vele. Kicsi kora óta hordozom, mei taiban hajlandó még elaludni. Amint elaludt, le tudom tenni anélkül, hogy felébredne. Mostanában sajnos éjszaka is előfordul, hogy felébred és sír. Ilyenkor is szinte csak kézben hajlandó elaludni.
A cél viszont az lenne, önállóan is el tudjon aludni, ne csak kézben vagy hordozóban.
6 fog már kibújt és nagyon jöhet már a többi is (nagyon nyáladzik és túrja a száját). Homeopátiás gyerekorvos tanácsára kipróbáltunk már mindenféle szert, kúpot, borostyánláncot, de egyik sem segített igazán. Az egyetlen, ami bevált az a Panadol és a Nurofen. Ha biztosak vagyunk benne, hogy a foga miatt nyűgös, szoktunk adni neki néhány napig esténként egy-egy adagot felváltva ezekből. Nagyon nem szeretem gyógyszerezni a gyerekem, de eddig sajnos semmi más nem vált be.
Mit tanácsolsz?
admin Reply:
december 10th, 2011 at 15:58
A nappali alvásnál ebben a korban van egy átmeneti időszak, amikor néha 2x, néha pedig már csak 1x szeretnének aludni a kicsik. Amikor nem alszik el otthon délelőtt, akkor várj nyugodtan még egy kicsit és aludjon aznap csak 1x, idővel úgyis teljesen áttér majd az egyszeri alvásra.
Segíthet a könnyebb elalvásban, ha a nagyágyon melléfekszel, mesét olvastok és utána hozzádbújva aludhat el.
Ha fogzik és ezen a Nurofen vagy a Panadol segít, akkor add neki nyugodtan, hiszen ez a baj, ezért ébred fel. Ha viszont nincsenek fogzási tünetei és ezek a szerek sem segítenek, akkor más miatt kel fel, például azért, mert most tanul járni és ez átmenetileg felzaklatja, vagy azért, mert ebben a korban annyira túlpörögnek nappal a gyerekek a sok mozgásban, a felfedezés örömében, hogy éjjel, álmukban is nyüzsögnek. Ilyenkor, ha megébred és sír, nyugtasd meg, aztán mondd, hogy most aludni kell és feküdj vissza te is. Ha megint sír, akkor menj be hozzá megint, nyugtasd meg és így tovább, amíg magától el nem alszik. Segíthet az is, ha az első ébredésnél magad mellé fekteted és együtt alszotok tovább, így nem szokik ki teljesen a saját ágyából sem, de amíg ez a nehéz időszak el nem múlik, jobban alszotok. Illetve segíthet az is, ha néhány napig este apa fekteti le és ő megy be hozzá, ha felébred, így a kicsit nem hagyjátok magára, de rájön, hogy nem jön anya és inkább megtanul magától visszaaludni.
Szia Ági!
Máté fiam 2 éves. Kb. 2 hónapja kezdődött nála, hogy nem akar napközben aludni. Ha nem alszik, akkor este fél 8-kor kidől. Vannak napok, amikor annyira nyűgös a nemalvásától, hogy kénytelen vagyok letenni később és akkor iszonytosan későn alszik el este. (10-11 körül). De ezt még értem is, hisz nem fáradt. De mostanra rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy mikor és mennyit alszik napközben,ha alszik, akkor az esti elalvás nagyon nehézkes. nem akar lefeküdni. beszélget, játszik.
Nem marad meg az ágyában, a nagyágyra mászik át, vagy épp fordítva. Nem használ a visszateszem-lefektetem effektus sem. egy idő után azt hiszi játszom. Aztán egyszer csak lefekszik és szépen simogatással elalszik.
Anyukámmal szoktunk altatni, mert sajnos apa nincs.
Kérlek segíts, mit tegyek, hogy ne kelljen este 1-másfél órát altatni. Készülök visszamenni dolgozni és addigra szeretném ezt rendbe hozni.
Nagyon köszönöm a segítséget!
üdvözlettel:
Sz. Ági
admin Reply:
december 10th, 2011 at 16:42
Ebben a korban már sok gyerek elhagyja a nappali alvást, ez egyáltalán nem gond. Látszólag ő sem akar már nappal aludni, vagy ha alszik, akkor este nem elég fáradt ahhoz, hogy elaludjon, ez is egy jele annak, hogy ő már nem szeretne nappal aludni. Megpróbáldhatod nappal a nagyágyon melléfeküdve meseolvasás után elaltatni és aludhat is ott végig, de ha ez nem sikerül, akkor elég, ha nappal van egy kis csendespihenő, amikor egy kicsit pihenhet, fekszik, mesét olvastok, így lesz ereje estig ébrenlenni.