A cumis babák szülei gyakran gondolják azt, hogy a cumi elegendő a baba visszaaltatásához. De ez nem feltétlenül van így.
Ezen az oldalon már nem tudsz kérdezni. Ha kérdésed van, felteheted az online Fogadóórámon vagy testre szabott tanácsokkal a tanácsadásomon tudok segíteni neked.

Az én babám 7 hónapos, eddig sem aludta át az éjszakát, de 6 hónapos koráig mindíg azt gondoltam, éhes, és adtam neki enni, ami után elégedetten visszaaludt. Nagyjából 3 óránként ébredt fel, evett, aludt. Aztán a helyzet kezdett javulni, de elkezdett fogzani, onnantól kezdve viszont rosszabblett, mint előtte. Bár már kibújt mind a két alsó foga, ugyanolyan gyakran felébred. Rájöttem, hogy már nem éhes éjszaka, a cumit is elfogadja, de igazan mélyen csak akkor tud visszaaludni, ha megetetem. Általában hajnali 1-től 4-ig ébred fel 1/2- 3/4 óránként, 4-nél tovább nem bírom, és megetetem, hogy tudjunk aludni (Ő is nagyon kifárad ebben). Szóval a következő a koreográfia: cumi – víz – evés. A fentiek szerint csak az idő segíthet.
Anikó, az én kisebbik fiam 8 hónapos és ugyanezt csinálta 7 hónaposan. aztán rájöttem, hogy a saját kényelmem érdekében jobban teszem, ha amikor felébred cicit kap. ha cumit kapott, ő is mindig fél óra múlva felkelt és ez elég idegesítő tud lenni. ha cicit kapott, csak 2 óránként kelt fel. aztán pár nap múlva elmúlt az egész, és elkezdett kúszni. hát ez volt az ok!
az alvásproblémákat ebben a korban nemcsak a fogzás okozhatja, hanem egy új mozgásfejlődési fázis kezdete is, például a kúszás, a mászás, a felállás, a járás…
ha egy nehezebb időszak lecsengett, utána javul a dolog. addig meg érdemesebb a számodra kényelmes megoldást választani, mint vízzel meg egyebekkel trükközni.
miért alszik mélyebben, ha enni kap? mert a babák így vannak beprogramozva. nem az evés itt a lényeg, hanem, hogy leellenőrizze, megvan-e még anya ;o) 8 hónapos kor körül kezdődik az ún. szeparációs szorongás időszaka, ilyenkor döbbennek rá a picik, hogy anya nincs ott velük éjszaka és amikor felébrednek, megijednek ettől. ilyenkor az együttalvás vagy az egy szobába költözés is megoldhatja a dolgot.
a másik, amivel lehet javítani a helyzeten, ha megpróbálsz nyugodt maradni. minél idegesebb vagy a fáradtságtól és a tehetetlenségtől, annál nyugtalanabb lesz a baba is. ilyenkor kell venni egy mély levegőt, egy kis pihenést biztosítani magadnak, pl. amikor a pici napközben alszik, vagy valami aprósággal kényeztetni magad, utána sokkal higgadtabban tudsz majd a babával is bánni és kezelni a nehéz helyezeteket.
ha fogzik, azt figyelni kell napközben, hogy már jön-e és ha sokat rág, napközben is nehezebben alszik el, akkor elalvás előtt kapjon chamomillát.
elárulom, hogy pár hete még az én fiam is az idegeimre ment a folytonos ébredésével, de ezeket a szabályokat betartva, most már eljutottunk oda, hogy este 9-től reggel 4-5-ig alszik, akkor eszik, majd pedig tovább reggel 7-8-ig.
Kedves Ági!
A tanácsodat szeretném kérni. Kislányom 4 hónapos és eddig cumival + bebugyolálással aludt el. Ott vagyok vele mindig, míg el nem alszik, de igyekszem minimálisra csökkenteni a “jelenlétemet”. Ez eddig egészen jól ment, mostanában viszont mindig kiszabadítja a kezét és véletlenül kiveri a cumit a szájából. A kezét/ujját viszont még nem tudja annyira ügyesen szopni, hogy attól megnyugodjon, épp ellenkezőleg. Így már egy ideje nem tud elaludni, csak ha megszoptatom. Tudom, lehet, hogy nem kellett volna cumit adni neki? De eddig segített… Kérlek segíts, mit tanácsolsz, mit csináljunk másképp??
Előre is köszönöm,
Anett
Anett, azt javaslom, hogy amikor lefekteted, ha kéri a cumit kapja meg, ha nem, akkor nem. Ha sír (mind nappal, mind éjszaka, és amikor felkel), vedd ki az ágyból, nyugtasd meg, majd tedd vissza az ágyba. Ha megint sír, megint vedd ki, nyugtasd meg kézben, adhatsz neki egy kis vizet is, aztán megint tedd vissza és így tovább. Első alkalommal talán 1 óra is elmegy így, mire elalszik (bár ő még elég picike, így hamarabb menni fog szerintem), aztán egyre rövidebb lesz. Mivel ő még pici, hajnalban még mindenképpen kapjon enni, amikor felébred.
Sziasztok!
Az én kisfiam is nagy cumis! Születése után 10 perccel már olyan hangosan cuppogott, hogy az ötágyas szülőszobán mindenki hallotta. A nővérke kérdezte is, hoztam-e cumit. Olyan erős a szopóreflexe, hogy ilyet még nem láttam, pedig néhány gyerekkel volt dolgom már. 4 hetes múlt most és előszeretettel játszuk már a “cumi kiköp, anyu visszasegíti” játékot, amin erősen tanakodom, jó-e, hogy belementünk. Kisfiam ugyanis sokat és erősen ordít, ha nem jönnek össze neki a dolgok. Igyekszem türelmes lenni, de mindig nem fogom felvenni -amikor persze elhallgat-, mert a műtött vállam tudom, később nem bírná. Én is be szoktam bugyolálni, mert amikor rándul a két keze, felriad és vigasztalhatatlan. Azonban az én bugyolálásom alig tudja kibontani: egy vékony, széles,nyúlós takarót rakok alá, aminek a széle a nyaka alatt helyezkedik. Jobb és bal oldalán egyforma széles takaró lóg ki. Előbb az egyik oldalt hajtom be ívben lefelé a kicsi két karját egyenesen tartsa, de az sem baj, ha kicsit hajlik és a takaró csücskét a gyerek dereka alá tűröm. Ugynígy teszek a másik oldallal is. Végül kicsit lehúzkodom a kezeket takaró anyagot és előfordul, hogy ez bőven elég, nem kell mással betakarni. Jane Ford könyvében olvastam, azóta alkalmazom és végre békésen alszik a gyerek. A cumit miután elaludt,kiköpi vagy kiveszem oldalra kifordítva, így nem riad fel miatta. Van valakinek tanácsa a cumi ki-,betologatásra?
Előre is köszi!
Móni
Válasz: Egy textilpelust göngyölgess össze és azzal támaszd meg a cumit úgy, hogy az orrát ne takarja el (feltéve, hogy hason alszik), háton fekve nem tudom, hogy lehet ezt megoldani.
Kedves Ági!
A segítségedet szeretném kérni 7 hónapos kislányunkhoz. Még soha nem aludt át egy éjszakát sem, de eddig azt gondoltam, kicsi, még ennie kell éjszaka. De most már szinte óránként ébren van, cumival alszik, jobb esetben visszateszem a cumit a szájába, alszik tovább, de van amikor annyira felébren hogy akár órákig is ébren van. Meg szoktam etetni egyszer, utána csak tea, de van amikor csak akkor alszik vissza, ha újra kap enni.Nem tudom mit tegyek, vegyem el tőle teljesen a cumit? mert amikor megébred, nincs cumi, rögtön sír?váromsegítő válaszod. Üvd:Laura
Válasz: Nem a cumi a baj. Ebben a korban azért ébred gyakrabban a baba, mert jön a foga, valamint a mozgásfejlődés zavarja meg az álmát (a hirtelen változások, a ok élmény szorongást okoz benne). Először is a fogzást kell kezelned: a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találod a fogzásra való alkati szerek leírását, ebből válaszd ki a neki megfelelőt. Másodszor meg kell neki tanítanod, hogy ha felkel, akkor aludjon vissza magától (cumival), ne kelljen odamenned. Csak úgy fog megtanulni egyedül aludni (és nem felébredni éjjel), ha megtanítod egyedül, segédlet nélkül elaludni és visszaaludni. Este ne kézben altasd le, hanem vacsora utána fürdesd meg, kicsit dédelgesd (énekelhetsz neki stb. ahogy szeretitek) és már ellazult (de nem teljesen alvó) állapotban tedd le a kiságyba. Ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, és tedd megint vissza. Ezt játszátok addig, amíg el nem alszik (első alkalommal akár 1 órát is eltarthat, de legközelebb már jobb lesz). Ha éjjel felkel, adhatsz neki egy korty vizet (hátha szomjas), de utána ugyanez a teendő. Az első éjszaka még -készülj fel- nehéz lesz, de a következő éjszaka már sokkal jobb, ha ugyanígy csinálod.
Ugyanezt segíti elő az a megoldás, hogy 2-3 napig Apa fekteti le este és ő kel fel hozzá éjszaka. Első alkalommal talán ebből is sírás lesz, de már azonnal érződik a hatása, mert “apa miatt nem érdemes felkelni”:)
SZiasztok. a fiam 1 hetes, és éjszaka elég nehezen alszik el, sokat sír. szoptatás után félálomban letesszük, de gyakran felébred és sírni kezd. vele vagyunk (úgy döntöttünk, hogy az első hónapban velünk együtt alszik), simogatjuk, akarjuk vele éreztetni, hogy szeretjük és biztonságban van, mégis mindig jön a szopóreflex, viszont keveset eszik. a cumiban nem hiszünk, elég sok negatív hatása lehet, meg az anyja mellét és közelségét úgysem helyettesíti, csak rövid ideig becsapja a gyermeket. lehet, hogy az első hónap egyszerűen picit nehezebb és egyfolyátban az anyja közelsége kell neki? köszönöm.
Válasz: A szopóreflex megléte teljesen természetes ebben a korban. Igazából még sok minden megtörténhet ebben a korban, mert nagyon pici még a baba. Azt javaslom, ne legyen veletek egy ágyban, egyrészt ez nem biztonságos, másrészt meg mindig érzi a tejszagot. Aludjon inkább bölcsőben vagy mózesben, ami azért jó, mert szűk a tér és ez a pocakra emlékezteti (ha csak kiságyatok van, akkor szűkítsétek be a teret egy párnával). Lehetőleg hason aludjon, úgy mélyebben szoktak aludni. Szoptatás után mindig büfiztessétek, ha felébredt, ha csak félálomban szopizik, akkor viszont nem kell büfiztetni, mert akkor nem olyan éber és nem nyel levegőt. 2 hónapos kor előtt semmilyen szín alatt nem javaslom a cumit.
Sziasztok!
Az én kisfiam 2 hetes éjszaka általában éjfélig alszik nyugodtan aztán kezdődik a huza-vona megetetem ami van, hogy másfél órát is tart miután megbüfiztetem beteszem a kiságyba felébred nyöszörög és látom, hogy megint cicit keres. Van, hogy cumival sikerül elaltatni de van, hogy nem sikerül és megint cicire teszem és ez így megy 6ig, ami eléggé fárasztó. Mit kellene csinálnom, hogy ez változzon, vagy ebben a korban ez a normális?
Előre is köszönöm!
Válasz: Ebben a korban még minden normális. Még nem igazán tudja, mikor van nappal és éjszaka, ezért éjjel néha élénkebb lehet, aztán fokozatosan megtanulja ezt is, 6 hetes korra legkésőbb már tudni szokták mikor van nappal és éjszaka. Próbáld meg nappal gyakrabban szoptatni, főként estefelé, ilyenkor akár félóránként is szopizhat, így éjszakára jobban jóllakik, valamint nappal soha ne hagyd 4 óránál hosszabban aludni egyhuzamban, mert akkor biztosan elkezdi felcserélni a nappalt és az éjszakát.
Kedves Ági,
már december 23-án írtam neked, azóta a könyvedet is megvettem, de sajnos a 3 hónapos kisfiam alvásproblémáit azóta sem sikerült megoldani. Napirendünk a következő: este 6-kor szopizik, majd fürdés, fürdés után is szopizik egy kicsit, utána cumival elalszik 7-fél 8 körül, éjszaka van, hogy többször kel, van, hogy fél 4, fél 5-ig alszik, de túlnyomó részt még ébred éjfél, 1 óra körül, 10 perc szopi után visszaalszik. 5 körül mindig felébred, ha előtte 1 órája szopizott akkor is, majd szopizik és cicin visszaalszik még fél órát, kb. 6-fél 7 től fent van. Ahogy javasoltad, szopizások után ( a szopit is beleértve) kb. másfél óra ébrenlét után (szopi,büfi, pelenkázás, játék) után rakom le aludni. Fél óra után azonban mindig felébred. Én mindig megpróbálom lerakni 7-fél 8 körül, fél 11 kor megyünk sétálni babakocsival, ott alszik, de ott is sokszor felébred, cumival is nehezen alszik vissza, du. pedig 14 14 30 körül próbálom lerakni. Az esti szopi (18 óra ) előtt már nem alszik. Volt olyan nap,amikor a fenti időpontokban aludt ¾ órát, de az nála már soknak számít nappal. Az evések után kb . még fél óra hosszat nagyon vidám mosolygós,aztán már nyügösködik, sokat ásítozik, szóval ebből úgy gondolom, hogy nem elég neki az alvás. Kérdésem ? Lehet, hogy a cumi okoz problémát, mert azzal alszik, bár sokszor ha nem is esik ki a szájából, akkor is felsír, ill. ha odamegyek megsimogatom visszaalszik, de max. fél óra, de van hogy nem sikerül megnyugtatni. Ha felveszem mosolyog, majd kint nyügös lesz, mert szerintem még álmos… Okozhatja e fogzás? Mert apukájának 3 hónaposan már volt 2 foga…, nyálzik, sokat turkál a szájában, ill. sokszor a cumit is inkább rágja. Lehetséges, hogy ő kezdetektől fogva nem a hasa miatt nem tudott aludni, hanem korai fogzás miatt kb. 6 hetes kora óta? Én úgy látom, hogy nem hasfájós, most már biztosan. Sokszor a szopiba is belealszik, viszont, ha lerakom azonnal felriad és sír? Nem azt látom rajta, hogy iszonyú fájdalma van, inkább nyügös, nyugtalan és panaszkodik.
Kérdésem, hogy a chamomilla mennyi idő után fejti ki hatását? Illetve mi a véleményed róla? Hatásos? Dentinox gél?
Normális, hogy egy baba,kezdetek óta szinte alig alszik nappal, még napirend kialakítása után sem, sehol, (max. babakocsiban max. 1 órát, bár tél miatt nem tudom többet aludna e, ha lent maradnánk), sem kiságy, sem pihenőszék, sem velem együtt, sokszor ha hajnalban mellém veszem,akkor is 10 percenként elkezd nyüglődni,és csak akkor nyugszik meg, ha simogatom a buksiját, vagy szopizik. Sem néma csendben, sem fehér zaj mellett, sem beszélgetés stb. mellett sem. Éjszaka alvással együtt kb. 10-11 órát alszik. Ez elég egy ilyen pici babának? Kezdetek óta így van…
Vagy csak ilyen a gyerek és kész….
Lehet ez fogzás? Az ínyén látok némi fehéredést, és egy nagyon pici bubot elöl.
Várom gyors válaszodat.
Előre is köszönöm.
Üdv.
Adri
Válasz: Az nem gond, hogy fél óra múlva felébred, ha jókedvűen ébred ilyenkor. Nem a cumi a baj, ez félreértés, nem azért ébred, mert kiesik a cumi, hanem amikor felébred a felszínes alvási szakban, keresi a cumit. Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Az teljesen normális, ha éjjel még 3 óránként kel. A hajnali nyűglődés viszont azért van szerintem, mert nagyon korán fekteted le este, persze, hogy reggel már korán fentvan. Mivel már 3 hónapos, ezért legalább 2, de inkább 2,5 órát legyen fent két nappali alvás között.
Fogzás: ha a családban volt korai fogzás, akkor előfordulhat. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ezek a szerek kb. 3-4 nap után fejtik ki hatásukat.
Kedves Ági.
Emma, a kislányom 20án lesz 10 hónapos.
Kb. 3-6 hónapos kora között a kislányom viszonylag jól átaludta az éjjeleket. Talán 2-3 alkalommal kellett hozzá felkelni, ilyenkor visszaadtam a nyugtató cumit a szájába és általában tovább aludt. A 6. hónap betöltése után viszont valami elromlott. Azóta számolatlanul kell hozzá éjjel felkelni. Ha szerencsém van, akkor a nyugtató cumi szájba adásával tovább alszik bizonytalan ideig. Van, hogy meg is etetjük éjjel (lefejt tejet adok ilyenkor neki cumisüvegből, mert én fejem neki a tejet).
Csak most február elején, vagyis 9,5 hónaposan törte át a kis alsó foga az ínyét a kis Emmánknak. Ez még az első foga, ami kezd kijönni.
Most már lassan 4 hónapja rosszak az éjjeleink, már eléggé ki vagyunk fáradva ahhoz, hogy meghallgassuk a véleményét, mit tanácsol az ügyben, a nyugodtabb alvás érdekében.
Köszi és Üdv.
Marcsi
Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:
1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is “gyakorol”).
3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.
Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.
Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.
Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).
Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.
Kedves Ági!
Ikerbabáink Tamara és Zombor 6 hónaposak. Zsombor egyre nyugtalanabbul alszik éjszaka, amitől már Férjem és én is nagyon kezdünk kimerülni, mrt mindketten kelünk hozzá.
Sajnos szoptatni nem tudtam őket, így lefejt tejet és tápszert kapnak enni, a hozzátáplálást a napokban kezdjük. Foguk még nincs. Este 8 körül fürdenek, majd etetés, utána alvás 9 körül. Ezzel még nem is lenne baj, mindketten maguktól elalszanak a kiságyukban, néha cumival. De már 2 hónapja Zsombor max. 1-ig alszik (néha 11-ig, éjfélig csak), onnantól fél-1 óránként sírva ébred. Csak és kizárólag cumival tud visszaaludni. Próbáltunk több homeopátiás szert, borostyánláncot, kivenni-ringatni, de csak a cumi kell, ami ha kiesik, újra sír.
4 hónapos koráig nem volt ilyen probléma, szép lassan elhagytuk az éjszakai etetéseket, reggel fél6 körül kelt. Aztán egyszer csak újra elkezdett ébredni, egyre gyakrabban, most ott tartunk, hogy hajnali 1-től senki nem alszik:( Etetni nem szeretnénk éjjel, mert így is nagyon jól táplált, a doktornőnk és a védőnő sem javasolta, hogy további tápszert kapjon éjjel. Vizet próbáltunk, nem segít.
Válasz: Ez egy tévhit, hogy a cumi kiesésére ébred. Épp fordítva: valami felébreszti, ezért kiesik a cumi, és ha visszakapja, akkor megnyugszik. Ezeket a tüneteket a fogzás okozza. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kislányunk nagyon ritkán ébred, általában 5 körül kel, ha mégis ébred, szintén a cumidugogatás segít.
Hozzáteszem, hogy sajnos kezdetektől sokat cumiznak, napközben is, ha nyűgösek, igénylik. Ezt nagyon bánjuk már, de egyszerűen annyit sírtak kezdetekben, és állandó segítség nem volt, hogy sajnáltuk őket, és inkább cumit kaptak.
Napirendjük viszonylag stabil, napközben szépen alszanak, bár az elalváshoz akkor is cumi kell.
Teljesen tanácstalanok vagyunk, a cumit egyik napról a másikra gondolom nem célszerű elvenni, de ez az állandó éjszakázás mindenkit kimerít.
Tanácsát előre is köszönöm, üdv,
Zsu
Kedves Ági!
Segítségedet szeretném kérni: kisfiam 6 hetes. Kb másfél hete, amikor egyik napról a másikre elmúlt a pocakfájása, elkezdett nem-aludni. Ez annyit jelent, van olyan nap, hogy összsen kb 1,5 órát aludt. Természetesen teljesen fáradt, a feje egyfolytában lekókad, de ha 1-1 pillanatra kézben, vagy cicin el is szunnyad, pikk-pakk kipattannak a szemei, és nem hajlandó aludni. Nappal semmiképp. Éjszaka is egyre nehézkesebb az elalvás. Próbálkoztunk a “hagyom kicsit sírni, aztán kiveszem, megnyugtatom majd vissza” módszerrel. Annyira jutottunk, hogy már a lefelé hajló mozdulattól visítani kezdett. Általában néhány óra után sikerült bealudnia, de úgy, hogy kivettem a kiságyból, kicsit megsimogattam, és mély álomba zuhanva óvatosan letettem a kiságyba. Ha elalszik, nincs nagy gond: kb 4-5 órát alszik, akkor megszopiztatom, aztán kb 3 óra múlva újra. Eddigre már kb 4-5 óra van, de még ekkor is visszaalszik, kb 6-7 óráig. De ehhez az kell, hogy 2-3 órát sír.. Még akkor is, ha egész nap nem aludt!
(
Eddig ellene voltam a cuminak, és nem is fogadta el, viszont ma este a 2. felvétel után a szájába dugtam, és bent is tartotta. Letettem, megnyugodott, elszunnyadt. Aztán kiesett, nyöszörgött. Visszadugtam a szájába, és aludt is tovább… De most hogyan tovább? Nem szeretném cumira szoktatni. Félek, hogy bezavar a szoptatásnál is, illetve nem szeretném, ha annyira rászokna, hogy az éjszaka kicsúszó cumit kelljen folyamatosan visszatolni. Meg nappal is cumival aludjon. De az elaltatás nekünk nem működik a kiveszem-magnyugtatom-vissza módszerrel. Vagy bírjam hosszabban, mint 2-3 óra? Akkorra teljesen kész vagyunk mindannyian, és nappal pl el sem alszik, ezután sem.
Már becsavartam, hogy a kezei ne zavarják, de ez sem a tuti módszer.
Kérlek segíts, mert kezdek kétségbe esni..
Előre is köszönöm
Ági
Válasz:A megoldás a napirendben keresendő. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 1 hónaposan 1-1,5 órát van fent két alvás között a baba ébren és mivel 3 óránként eszik, két evés között általában 1-1,5 órát alszik. Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.
Ebben a korban a babák alvás után kb. 1-1,5 órát tudnak egyhuzamban ébren lenni, utána már nagyon fáradtak. Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 1-1,5 óra ébrenlét után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.
A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad és akkor kezdődik megint a 20 perc előlről. Kb. 20 perc után viszont már nem riad fel, mert akkor már mélyen alszik, ezt kéne kivárni.
Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Kedves Ági!
Szeretném a tanácsodat kérni, mert sajnos már az elejétől elrontottam az altatást. Niki lányom 4 és fél hónapos, cumival alszik el, de úgy hogy én tartom bent a szájában amíg bealszik, utána pedig ki kell támasztanom valamivel amíg mély álomba nem merül. A cumit csak altatáshoz használjuk. Sok féle, forma cumit kipróbáltunk de mindet két csócsálás után kiköpi, sajnos megszokta hogy én tartom neki : ( Nagyon megszivattam magam ezzel és kezd elegem lenni ebből a tortúrából. Mit tudok változtatni?
Válaszodat előre is köszönöm!
Lili
Válasz: Próbáld meg, hogy egyre rövidebb ideig tartod te és utána kitámasztod, minden nap egy kicsivel rövidebb ideig tartsd és hamarabb támaszd ki, míg a végén már elég lesz pár másodpercig fogni és kitámasztani, mert megszokja.
Kedves Ági!
Kislányom 7 hónapos, még mindig kap anyatejet, az elalvással sincs gondunk, mert nem igazán szokott cicin elaludni. Nappal nem cumizik, de amikor álmos a szájába adom, erre ő a fejét a vállamra borítja és én leteszem az ágyába. A cumit csak alváskor használja. Helyes ez? Le kell erről szoktatni, ha igen, hogyan, ha nem, meddig működhet ez?
Köszi!
Válasz:Teljesen jó ez, amit csináltok. A cumi sok gyereknek segít az elalvásban. Ha csak alváshoz használja, akkor legkésőbb 4-5 évesen le fog szokni róla, hogy cumival aludjon el, de semmi baja nem lesz tőle, nem okoz fogtorzulást stb.
Kedves Ági!
Kislányom most 5 hónapos, és szerencsésnek éreztem magam, hiszen 11 hetes kora óta átaludta az éjszakát (éjjel 10-től regel 7-8-ig), ekkor még általában elaludt cicizés közben, vagy ha nem, akkor ölben altattam, és így le tudtam tenni hasra. Aztán egyre kevésbé aludt el így, ezért elkezdtem nappal háton altatni: cumit a szájába tettem, plüss nyuszit a fejéhez, és picit simogattam az arcát, és már aludt is. Lassan az esti altatás is ment ezzel a módszerrel. De sajnos a problémám az, hogy 4 hónapos kora óta futkozom hozzá éjjel visszatenni a cumit a szájába – van, hogy akár 10-szer is!-, mert félálomban elkezd sírni, mikor rájön, hogy nincs benne. Kezdek elég elkeseredett lenni, és nem tudom, hogy oldjam meg a helyzetet! Segítségét előre is köszönöm!
Válasz: Nem azért kel fel a kislányod, mert kiesett a cumi, hanem mert valami felébreszti és ilyenkor a cumit keresi egyből, mert ez nyugtatja meg. Arra kéne rájönni, miért ébred fel. Erre ebben a korban két magyarázat lehet:
1. Éhes – Ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. 6 hónapos korig teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni. Ha az első ébredésnél megeteted, a többi valószínűleg teljesen elmarad majd.
2. Fogzik – Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kedves Ági!
Kisfiam 4 hónapos és sajnos cumival alszik el (1 hónapja átalussza az éjszakát). Nem is volt gond addig, amíg hason aludt, mert nem esett ki a cumi. De most már éjszaka is előszeretettel forog és hát ilyenkor kipottyan a cumi. Ha gyors vagyok, akkor még mielőtt felébredne vissza tudom tenni Neki, de ha nem vagyok elég fürge, akkor felébred (szerencsére vissza is alszik). Viszont, így én nem alszom bizonyos időközönként.
Hogy tudnám leszoktatni a cumis elalvásról?
Köszönöm,
Györgyi
Válasz: Az éjszakai cumikiköpés miatti ébredés, tévedés. Nem azért kel fel, mert kiesett a cumi, hanem valami más ébreszti fel és csak cumival tud visszaaludni, mert ezt szokta meg. Ha nem ugrasz mindig azonnal, hanem hagyod, hogy ő maga altassa ilyenkor vissza magát, és keresse meg a cumit, akkor meg fogja tanulni. Vagy ha úgy gondolod, elveheted teljesen a cumit és altathatod úgy, hogy megdédelgeted, megszeretgeted, aztán leteszed a kiságyba és kimész (ha sír a hátát simogathatod)
Kedves Ági!
Kisfiam nemsokára egy éves lesz. A kezdetektől fogva cumival aludt el és sajnos annyira rászoktattam erre, hogy most már szinte csak azzal tud visszaaludni (sokszor még azzal sem egyszerre)éjszakánként. Nappal, amikor nyűgös is elég sokat cumizik. Éjszaka olyan álmos, hogy az esetek többségében nem tudja megtalálni egyedül a cumit, segítségre van szüksége. Ez jobb éjszakákon 2-3 felkelést jelent, rosszabbakon akár 10-12-t is. Nagyon le szeretném szoktatni a cumiról, de félek, hogy ezzel traumát okozok neki. Olvastam a felveszem és megnyugtatom és leteszem módszert (cumi nélkül), ami szimpatikus. Csak azt nem tudom, hogy két lépésben csináljam-e, úgy hogy először éjszaka tanítom meg cumi nélkül elaludni és nappal adjak-e neki ugyanúgy cumit (hogy ne az legyen, hogy egyszerre veszem el örökre)? Vagy ennek nincs értelme, mert akkor éjszaka is kérheti ismét és az már visszaesés? Ha éjszaka már megtanult cumi nélkül elaludni, akkor nappal sem adjak neki egy lépésben? Előre is köszönöm szépen a tanácsodat. Üdv: Szilvi
admin Reply:
október 1st, 2011 at 08:22
Ez egy félreértés: nem a cumi miatt ébred éjszaka, hanem más miatt ébred és csak a cumival tud visszaaludni. Ilyenkor a legrosszabb, amit tehetsz, hogy elveszed a cumit, hiszen ez nyugtatja meg, ha leszoktatod, akkor még ez sem lesz és nem fog tudni megnyugodni. Ehelyett inkább meg kell szüntetni a problémát, ami miatt felébred. Az ébredéseinek 3 oka lehet:
1. Járás tanulás: A járás tanulás körüli időszakban átmenetileg lehetnek alvászavarok, ezek elmúlnak, amikor a kicsi már stabilan tud önállóan járni. Ezen segíthet este, lefekvés előtt egy csésze Rooibos tea.
2.Fogzik Ilyenkor kezdenek bújni a hátsó fogak, ami komoly fájdalommal jár (nem úgy, mint a metszőfogaknál, itt valóban erős fájdalom lehet). Ha nappal nyálzik, esetleg duzzadt az ínye hátul, vagy látványosan rágja a kezét-játékait, akkor ez a helyzet. Adj neki éjszakára egy kanál Nurofent, ez segíthet.
3. Szeparációs szorongás: tesztelni akarja, hogy éjszaka is megvagy-e. Segíthet, ha éjszakára alvósállatkát kap, vagy akár a te kispárnádat, mert annak “anya-szaga” van, de az is megoldás lehet, ha éjjel pár napig Apa megy be hozzá, ez általában 1-2 nap alatt megoldja a gondot. Azt is lehet, hogy az első ébredés után magad mellé fekteted, de csak akkor, így ha kinövi ezt a korszakot, nem fog beszokni az ágyatokba, addig viszont jól alszotok.
Kedves Ági!
Fiam két és fél hónapos. Naponta 3-4-szer alszik 1-1,5 órát. Éjszaka egyszer kel fel enni.
Problémánk a napközbeni alvásokkal van. Cumival a szájában szépen elalszik, de minden egyes elalvás után kb. fél-háromnegyed órával felébred. Mire beérek már nincs a cumi a szájában és nagyon keresi. Az ujját szívogatja, de az nem nyugtatja meg, ill. nem tud visszaaludni. Ilyenkor mindig visszadugom a cumit és 10-20 perc után sikerül visszaaltatni.
Nem értem mitől lehet ez, hiszen éjszaka nincs ilyen problémánk. Aggódom, hogy szokássá válik ez nála és mindig elvárja, hogy bemenjek és visszaadjam a cumiját.
Kérlek adj tanácsot!
Előre is köszönöm!
Bettina
admin Reply:
október 1st, 2011 at 08:29
Ez egy félreértés: nem a cumi miatt ébred éjszaka, hanem más miatt ébred és csak a cumival tud visszaaludni. Ilyenkor a legrosszabb, amit tehetsz, hogy elveszed a cumit, hiszen ez nyugtatja meg, ha leszoktatod, akkor még ez sem lesz és nem fog tudni megnyugodni. Ehelyett inkább meg kell szüntetni a problémát, ami miatt felébred.
Ha félóránként ébred nappal annak 2 oka lehet:
1. nem elég fáradt még, amikor lefekteted, ezért csak rövidebben alszik. Ebben a korban általában 1,5 óra ébrenlét után fárad el annyira a kicsi, hogy el tudjon aludni, ezt mindenképpen meg kéne várni.
2. valami megzavarja az álmát (túl sok fény, zajok, hasfájás stb.)
Kedves Ági!
A lányom 20 hónapos és csak az alváshoz használ cumit . Van egy típus ami bevált, abból szoktam minden hónapban venni frisset, viszont nyár eleje óta van 1 db cumi ami a favorit, azt az egyet hajlandó csak elfogadni, hiába veszek ugyanolyat, már sír ha felismeri hogy nem a régi (kb fél éve használt) cumit adjuk neki. A helyzet aggasztó mert nem tudom meddig marad még egyben az a cumi és félek hogy baja lehet tőle, másrészt ha eltűnik vagy elveszne akkor nagyon nagy bajban lennénk, mert másik nem kell és a cumi végig a szájában van alváskor.
Van ötleted hogy mit csináljunk most?
admin Reply:
november 4th, 2011 at 20:30
Hát bizony idővel szembesülni kell vele, hogy nincs már a régi cumi csak az új, de ha azt látja, nincs más választás, akkor némi hiszti után úgyis elfogadja majd. Az ilyen átmeneti tárgyakhoz nagyon tudnak ragaszkodni a gyerekek, de semmi baja nem lesz, ha lecseréled másikra.
Kedves Ági. Nagy gondban vagyok 3hetes lányom 3 napos kora óta cumizik és teljesen lszokott a ciciről. Hogyan tudnám sírás nélkül el venni tőle.Már kétségbe vagyok esve a szoptanitot próbálnám ki de nem is érdeki a cici. Köszönöm válaszod. Lívia.
admin Reply:
december 10th, 2011 at 16:07
Próbáld meg, hogy nem adsz neki cumit néhány napig, csak és kizárólag újra meg újra a cicit akár félóránként-óránként, egészen addig, amíg el nem fogadja. Ha ez nem segt, kérd szoptatási tanácsadó segítségét, az elérhetőségeket a http://www.lll.hu találod meg.